Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-18 / 14. szám

2010. január 18., hétfő HAZAI TÁJAKON /4 RÖVIDEN • Családi n,ap. A nyíregyházi Gárdonyi Géza Általános Iskola Ovis Családi Napot tart január 21-én 13.30-tól 16 óráig. A programban szerepelnek többek között: oviolimpia, számítógépes barlang, kézmű­ves műhely, táncház, a Mandala Dalszínház műsora stb. Ünnepi koncert. Szombaton ünnepi koncertet adott a Cantemus Kórus a magyar kultúra napja alkalmá­ból Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével. (Fotó: Racskó Tibor) l ___ Hogyismondják? Szombathely (KM) - Pungor András újság­író és költő eredetileg saját gyermekének írta a kötetben található verseket - a kislányból nagylány lett, és 18-ik születésnapjára a könyv is elkészült. Pont időben. Akár a Luca szé­ke. A kicsiknek szóló versek inkább mondó- kák, hiszen a csengő rímek, a hullámzó rit­mus, a hangutánzó szavak mind-mind arra csábítanak, hogy kipróbáljuk: hogyismondják? A dalok megidézik a bocikán bokázó La Bam­ba Bella bolhalányt, a nyárul tanuló Nagyon Nyulat, a mindig szomorú Rugót, a vonatozó Tata Tihamért, vagy zabafalvi Zabos Zoknit. A mű szerzője, aki egyébként belpolitikai újság­íróként dolgozik, most felteszi a világ valóban legfontosabb kérdéseit. Például: „vajon hány tyú a tyúk, ha hat tyú a hattyú?”, vagy „hová lett a kallantyú és ki kallódik vele?/ miért csak ká a kátyú/ ki rövidítette le?” A kötet néhány verse a kilencvenes években a Dörmö- gő Dömötörben jelent meg. Az ábécé mással­hangzóihoz írott dalokat Takács Mari illuszt­rációi kísérik. A képzőművész tavaly az év illusztrátora címet kapta meg. A könyvet a Háttér Kiadó jelentette meg. Világháló ■ Nemcsak könyvből, ha­nem jo ideje már akár a világhálóról is olvasgathatnak érdeklődésüknek meg­felelően a megyei könyvtárba látogatók, akik közül ki is használják a korunk adta lehetőségeket. (Fotó: Sipeki Péter) | További fotók: Cgl vww.szon.hu I Elfogás forró nyomon Rakamaz (KM) - A Nyíregyházi Rendőrka­pitányság Rakamazi Rendőrőrse indított nyo­mozást kisebb értékre dolog elleni erőszak­kal elkövetett lopás bűntettének megalapo­zott gyanúja miatt, egy 19 éves rakamazi fér­fi, valamint 26 éves társa, szintén rakamazi nő ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint, január 13- án éjjel, az ajtót befeszítve betörtek egy rakamazi, jelenleg lakatlan házba, ahon­nan konyhai felszereléseket, kerékpárt, vala­mint centrifugát vittek el. A helyi körzeti meg­bízott rendőrnek a betörés helyszínének köze­lében feltűnt egy személy, aki hasonló cipőt viselt, mint amilyennek a helyszínen rögzíte­ni sikerült a talplenyomatát. A hatóság elszá­moltatására a kérdőre vont elismerte a bűn- cselekmény elkövetését és megnevezte a tár­sát is, akit ezt követően a vasútállomáson sike rült a rendőröknek elfogni, amikor a bűncse­lekményből származó tárgyakat éppen el akar­ta szállítani. Frakcióvezetők a mai nyíregyházi közgyűlés napirendi pontjáról Földesi István Az önkormányzat 2010-es költségvetése A tervezet kiadási-bevételi oldala 47,64 milliárd forint, ez 14,6 százalékos növekedést mutat a 2009. évihez képest. A költségvetés egyensúlyát ez évben is csak hitellel lehet biztosítani. (Mintegy 1,6 mil­liárd forint hitelt szükséges felvenni.) Ezzel javul­ni fog a likviditás, viszont a hitelarány romlik. A működés szempontjából nehéz évünk lesz. A 2009- ről áthúzódó számlák a 2,5 milliárd forintot meg­haladják, a központi támogatás 6-800 millió forint­tal csökken, kevesebb bevétel várható az illetékek­ből, az ingatlan eladásokból. Feszített költségvetési javaslat van a közgyűlés előtt, amely a valós hely­zetet tükrözi, de az intézményeink és a gazdasá­gi társaságaink visszafogottabb, nyugodt működé­sét biztosítja. Ugyanakkor felelősségteljes, takaré­kos, ésszerű és következetes gazdálkodást igényel. A működési kiadások az összkiadásnak 49,7 száza­léka, ez 8 százalékkal jobb, mint az elmúlt évi. A felhalmozási kiadások a költségvetés 36,8 százalé­kát teszik ki (17,5 milliárd forint). Ez a város vagyo­nát gyarapítja, a város épülését-szépülését szolgálja. A nehéz gazdasági körülmények ellenére is a kul­túrára, a sportra - bár szerényebb keretek között - megfelelő forrást biztosít. Sajnos, a lakossági utak, járdák felújítására, újak építésére, csapadékvíz-el­vezetésre nem jut annyi forrás, amennyi a lakossá­gi igényeknek is megfelelne. A város működésének alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy legyen 2010- re érvényes költségvetése. A FE frakciója úgy ítéli meg, hogy a költségvetés-tervezet biztosítja a város működési feltételeit, a fejlesztések a jövőt szolgálják, ezért támogatni fogja a költségvetés elfogadását. Szokol Tibor MSZP A város 2010. évi költségvetésének megalkotása és elfogadása nehéz feladat elé állítja a közgyűlést. A 2010. évre javasolt költségvetési bevételi előirány­zat 47,6 milliárd forint, ami az előző évhez viszonyít­va 14,6 százalékos növekedést mutat. A kiadások 55,4 százalékát működésre, 36,8 százalékát fejlesztésre és 7,8 százalékot a finanszírozás műveleteire, hiteltör­lesztésre fordítjuk. A 2009. évi bevételi kiesések, a múlt évről áthúzódó kifizetetlen számlák és a csök­kenő állami támogatások alapvetően meghatározzák az idei tervezést. A költségvetési, egyensúlyt ez évben is rövidlejáratú hitellel tudjuk biztosítani. Ezért az intézmények és a városüzemeltetés területén takaré­kos, visszafogott gazdálkodást és működést tudunk garantálni. A fejlesztések területén ugyanakkor az idén fejlesztési csúcsot dönthetünk, amelynek mérté­ke a költségvetésben 15,3 milliárd forint. A korábban elindított korszerűsítések ez évben a megvalósítás szakaszába lépnek. A közbeszerzési eljárás elhúzó­dása miatt a szennyvízprogram kivitelezése is meg­kezdődik. Befejeződik az Állatpark nagy program­ja, folytatódik a belváros rekonstrukciója, megvaló­sul a fürdőfejlesztés első része, elkészül a Káliói út és a 4-es számú főút közötti Keleti elkerülő út, elindul a művelődési ház korszerűsítése, iskolák, intézmények újulnak meg, amelyek közül kiemelkedik a több mint félmilliárdos Wesselényi középiskola felújítása. Kor­szerűsödnek a sportlétesítmények, a tömegközleke­dés és a városban több helyén kerékpárút épül. Élőben a SZON-on A 13 órakor kezdődő közgyűlésről internetes portálunkon, a oldalon online közvetítésben számolunk be. Dr. Vinnai Fidesz Véleményünk szerint a szocialista kormányok rossz gazdaságpolitikájukkal és a megszorításokkal pad­lóra küldték az önkormányzatokat, s ez érezteti hatását Nyíregyházán is. Frakciónk úgy látja, hogy a rendszerváltozás óta a legkritikusabb és legbi­zonytalanabb költségvetést terjeszti be a városveze­tő koalíció. Sajnálatos módon tavalyról több mint 2 milliárd kifizetetlen számlát kellett áthozni, amely igen nagymértékben meghatározza az önkormány­zat pénzügyi mozgásterét. Hiszen a saját bevételek csökkennek, a központi költségvetési támogatás a megszorítások miatt majd 10 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben, az átvett pénzeszközök növekednek ugyan, de megvalósításuk realitása csekély. Igen drasztikusan nő a pénzmaradvány felhasználása és a felvett hitel nagysága, mert csak ezekkel az eszkö­zökkel lehet egyensúlyban tartani a költségvetést. Éves szinten a hitelállomány 3,5 milliárd forinttal nő, amely a példátlanul gyors eladósodást mutatja. A működési kiadások alultervezettek, a felhalmo­zási - ebben a pályázatok döntő szerepet játszanak - kiadások túltervezettek. A város működési költsé­gei és az adósságszolgálat 2,2 milliárddal több, mint a saját bevételek, a központi költségvetési támo­gatás és a működési célra átvett pénzeszközök. Ez egyértelműen és világosan jelzi, hogy már a műkö­déshez és az adósság törlesztéséhez sincs meg a for­rás. Mi úgy érzékeljük, hogy a város komoly pénz­ügyi problémákkal fog küzdeni, de reméljük, hogy sikerül elkerülni a fizetésképtelenséget. LADIK: ismét verseny Kedves Diákok! Szeretettel köszön­tünk mindenkit immáron negyedik alkalommal a Kelet-Magyarország és a regionális lapok kiadói által közö­sen meghirdetett Lapot a Diákoknak elnevezésű, 7. és 8. osztály tanulóinak szóló médiavetélkedőn. A részvétel le­hetősége nyitva áll azok számára is, akik az első forduló feladatait megis­merve kedvet kapnak a versengéshez. A jelentkezőknek nem kell mást tenni, mint osztályonként szervezni egy 5 fős csapatot, kitölteni az alább található jelentkezési lapot, továbbá megoldani az első forduló feladatsorát. A feladatok megoldását, illetve a jelentkezési lapot 2010. február 19-éig a következő címre küldjétek: Kelet-Magyarország Szerkesztősége, 4400, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A borítékra írjátok rá: LADIK. További információt a nyeki@inform.hu e-mail címen, továbbá a 20/320-91-62- es telefonszámon lehet kérni. b. ) csak telefonon c. ) levélben (postai és elektronikus), SMS-ben, interneten, telefonon, személyesen 5. Milyen gyakran szerepelhetnek fiúk a lap utolsó oldalán lévő nagyfotón? a. ) havonta egyszer b. ) csak apák napján c. ) soha 6. Napilapunkban hányadik oldalon közöljük a világpolitika jelentősebb eseményeit? a. ) 3. b. ) 1. c. ) 2. 7. Hol nyomtatják a Kelet-Magyaror- szágot? a. ) Inform Média debreceni nyom­dájában b. ) Alföldi Nyomdában c. ) Inform Média temesvári nyomdá­jában Címünk: Kelet-Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. ..............További információk: WwrBWlJI nyeki@inform.hu I. KÉRJÜK, HOGY A HELYES VÁLASZT KARIKÁZD BE! 1. KI Magyarország köztársasági elnöke? a. ) Gyurcsány Ferenc b. ) Sólyom László c. ) Bajnai Gordon 2. Hogy hívják Szabolcs-Szatmár- Bereg megye közgyűlésének elnökét? a. ) Gazda László b. ) Seszták Oszkár c. ) Helmeczy László 3. Megyénk napilapjában hogyan tün­tetik fel a reklámcikk szerzőjét? a. ) üzleti okokból ezekhez a cikkek­hez nem írnak szerzőt b. ) csak monogrammal c. ) zárójelbe tett x-szel 4. Milyen módon nyilváníthatnak véle­ményt napilapunk olvasói? a.) csak postán feladott levélben, illetve elektronikus levélben 8. Hányadik évfolyamnál tart a Kelet- Magyarország? a. ) 65. b. ) 67. c. ) 75. 9.) Melyik oldalon jelenik meg az olva­sók véleménye a Kelet-Magyaror- szágban? a. ) Sportoldalon b. ) Fórum oldalon c. ) Megyénkből oldalon 10. Fucsovics Márton melyik sportág­ban ért el nemzetközi sikereket az elmúlt évben? a. ) atlétika b. ) tenisz c. ) sakk 11. Milyen központi telefonszámon le­het elérni a Kelet-Magyarországot? a. ) (42) 501-510 b. ) (42) 525-404 c. ) (45) a médiáról 12. Milyen rovatok vannak a Kelet-Ma­gyarország Szerkesztőségében? a. ) sport, hír b. ) kultúra, gazdaság, sport, belpoli­tika, külpolitika c. ) sport, politika 13. ) Hányadik oldalon közöljük a devizaárfolyamot? a. ) 7. b. ) 2. C.) 5. 13+1. Hol található a Kelet-Magyaror­szág Impresszuma? a. ) Megyei tükör b. ) Szolgáltatás c. ) Fórum Figyelem a 13+1. kérdés válaszain módosítottunk! Ez a helyes változat! Minden helyes válasz 1 pont II. MAGYARÁZZÁTOK MEG KÉT- HÁROM MONDATBAN, MIT JELENTE­NEK A KÖVETKEZŐ FOGALMAK? Napilap, jegyzet, interjú, hír, riport. Minden helyes válasz 3 pont. III. KÉSZÍTSETEK 3-4 KÉRDÉSBŐL ÁLLÓ VILLÁMINTERJÚT LAKÓKÖRNYEZETE­TEK EGYIK ÉRDEKES SZEMÉLYISÉGÉ­VEL! Az írásból derüljön ki, milyen kérdé­sek foglalkoztatják ezekben a napokban, és ezekre milyen megoldást tervez. Maximális terjedelem 1500 karakter. Elérhető pontszám: 15 pont. IV. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓKÉNT AZT A HÍRT KAPJÁTOK, HOGY A MEGYE EGYIK TELEPÜLÉSÉN BETÖRTEK A VEGYESBOLTBA. Ki lenne az a három ember, akit felhívnátok telefonon, hogy meggyőződjetek a hír igazáról, illetve az ügy részleteiről? Elérhető pontszám: 6 pont. Iskola neve és címe: KW 1 - -....................................... 1 Osztály: ..............................­Felkészítő tanár neve: 1 -............................................. .............................. Telefonszám: ....................... E-mail: + 1 Csapattagok: 1 « 1 1 2 1 1 3 | 4 ...........- .................. 1 5 .......... Adjátok meg a csapat fantázianevét, ami a vetélkedő folyamán a névjegyetek lesz: 1 ----­Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: i .......... Beküldési határidő: 2010. február 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom