Kelet Magyarország, 2010. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-11 / 8. szám

2010. január 11., hétfő RÖVIDEN • Japán-mélypont. Japánban tavaly 2,9 millió új gépkocsit adtak el, ami 38 éve a legrosszabb eredmény. Az egy évvel koráb­bihoz képest 9 százalékkal esett vissza a piac 2009-ben, az autóvásárlást ösztön­ző adókedvezmények és a roncsautó prog­ram ellenére. Három milliónál kevesebb új autó legutóbb 1971-ben kelt el Japánban. A 2009-es csökkenést a gazdasági válság­gal magyarázzák a japán autókereskedők. Yeti Indiában. A 10. Autó Expón a Skoda Yeti is bemutatkozott Új-Delhi­ben. (Fotó: EPA) Nano a Tatától Nyíregyháza (KM) - A világszerte legolcsóbb kocsit, a Nanót előállító indiai Tata autógyár beje­lentette, hogy járművük egy olyan modelljén dol­goznak, amelyet az ame­rikai autópiacra szánnak. Az új modell az eddigiek­nél egy kissé nagyobb motort kap, és szigorúbb biztonsági előírások­nak kell majd megfelel­nie. A miniautót, a Nano névre keresztelt jármű­vet két éve mutatták be Delhiben. Az átszámítva mintegy félmillió forint­ba kerülő modell gyártá­sát 2008 áprilisában kezd­ték. A négyajtós miniautó alapváltozata kéthengeres, négyfokozatú, és végsebes­sége óránként 105 kilomé­ter. Az alaptípusban nincs klímaberendezés, elektro­mos ablakmozgató, hátsó ablaktörlő vagy légzsák. De a Nano deluxe kivitel­ben is kapható, amelynek ára átszámítva körülbelül 690 ezer forint. Ecclestone Ajánlat Nyíregyháza (KM)- A Forma-1 tulaj­donosa, Bernie Ecclestone is vételi ajánlatot tett a Saab autógyárra. Az aján­lat hírét a luxem­burgi befektetési cég, a Genii Capital jelentette be közle­ményben, röviddel a határidő lejárata előtt. A Genii Capital szerint a cég Bernie Ecclestone együtt­működésével több­ségi tulajdonrész­hez szeretne jutni a Saab autógyárban. A Dagens Industri tudósítása szerint egy svéd üzletcso­port is érdekelt a Saab megszerzésé­ben. Az autógyár vezetősége hosszas tárgyalásokra gyűlt össze a Saab szülő­városának tekintett Trollhaettanban. Medvegyev-kormány. viagyi mir Putyin orosz kormányfő figyeli, amint Dmitrij Medvegyev államfő kor­mányozza a Pobedát. (Fotó: ep, Piacvezető a Fiat az olaszoknál Nyíregyháza (KM) - Olaszországban 0,17 százalékkal csökkent az új autók eladása tavaly 2008-hoz képest, amikor még több mint 10 szá­zalékkal esett 2007-hez viszonyítva. Tavaly összesen 2,158 millió új gépkocsit értékesítet­tek Olaszországban. Decemberben az eladott új autók száma 16,73 százalékkal nőtt havi szinten, és ezzel már a hatodik egymás utáni hónapban bővült az értékesítés. A legnagyobb olasz jár­műgyártó, a Fiat megőrizte piacvezető helyét, az új autók eladásában tavaly 32,77 százalékos volt a részaránya. KM-AIITÓ / 5 Kifutott a roncsprémium ■ Január elsejétől trip­lájára emelkedtek a tari­fák, melynek visszhang­ja sejthető. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Fő a fejük, miközben laposodik a pénztárcájuk a leendő gépjármű- vezetőknek. Drasztikusan drá­gult a vizsgadíj, aminek a hullá­mai nem csitultak el azóta sem. Olvasónk, Cs. Anikó ekképpen dohogott: „Derült égből villám- csapásként ért a tarifaemelés, úgy érzem, hogy hasonló hely­zetben vannak az autósiskolák és a leendő vizsgázók is”. Borbély János, az Astra 96 autósiskola vezetője hozzátette: „Mi talán job­ban megdöbbentünk, mint a diá­kok, hiszen csak január 4-én dél­ben jutott a tudomásunkra a vál­tozás. Az egyik kollégánknak pél­dául Mátészalkára kellett vissza­mennie, mert a Nyíregyházára behozott vizsgázók díjkülönböze­tét nem tudta kifizetni”. Kisebb mértékű, 20 százalékos vizsgadíj növekedésre számítottak, ugyan­Nem ülnek el a tender hullámai Nyíregyháza (KM) - Decemberben 4,7 száza­lékkal esett a forgalomba hozott új autók mennyi­sége 2008. azonos idősza­kához képest, az értéke­sítés 215 400 darabra csú­szott le - derült ki a német autógyártók szövetségé­nek (VDIK) adataiból, ame­lyet az earthtimes.org idéz. Németországban szeptem­berben futott ki a roncscse- re-program. A VDIK erre az évre is az eladások csökke­nésére számít. Opel-dömping Bochumban Úgy betakarták az autósokat az új rendelettel, mint Ukrajnát a hóesés is két éve nem változott a tari­fa, ám a forgalmi vizsga díjának csaknem 300 százalékos emelé­sét érthetetlennek és indokolha- tatlannak tartja. A Nemzeti Közlekedési Ható­ság Kommunikációs Osztálya az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz: „A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendelete (továb­biakban: R.) meghatározza a közúti járművezetők és a köz­úti közlekedési szakemberek ff............................................... Villámcsapásként ért a tarifaeme­lés, úgy érzem, hogy hasonló hely­zetben vannak az autósiskolák és a leendő vizsgázók is. Cs. Anikó képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásá­(Fotó: EPA) val összefüggő díjakat. A neve­zett rendelet pedig 2010. január 1-jén lépett hatályba.” „A R. 5. § (1) értelmében a tárgybéli díjakat a R. hatályba­lépését követően indult eljárások­ban kell alkalmazni. A R. élet­belépésével hatályát vesztette a közúti járművezetői vizsga és az egyes közúti közlekedési szakké­pesítésekkel összefüggő vizsgák díjairól szóló 34/1998. (XII. 23.) KHVM rendelet”. ■ A Mol-nak 17-tel több kútja van, mint az OMV- nek és az alvállalkozó­inak. m Nyíregyháza (KM) - Megle­hetősen morcos volt dr. Simon Miklós, a Fidesz-MPP ország- gyűlési képviselője a nyíregyhá­zi sajtótájékoztatóján. Elmond­ta, hogy szerinte „törvényt és nemzeti érdeket sértett a kor­it ...................................... A magyar adófizetők a rendőrség­től nem azt várják el, hogy benzin­kutakat, hanem, hogy bűnözőket keressen. Lázár János ............* ........................tt mány az üzemanyagtender­rel. Nemzetbiztonsági felügye­let alatt egyedül az a MÓL áll, amellyel december 31-én lejárt a szerződés. A nagy kapkodásban végül az OMV lett a kedvezmé­nyezett. Megyénkben egy keze­men megszámolható az ilyen töl­tőállomások száma, oda járnak a mentők, a tűzoltók és a hon­védségiek is. Ausztriában példá­ul aligha lehetne hasonló eset­ben a MOL a befutó”. Azóta az Országgyűlés hon­védelmi és rendészeti bizottsá­gának a Fidesz által összehívott rendkívüli ülése határozatképte­len volt, mivel a szocialisták nem jelentek meg. A testület fideszes elnöke, Lázár János szerint nyil­vánvaló, hogy az OMV „szája íze szerint” írták ki a tendert. A fideszes politikus azt közölte, tudomásuk szerint a rendőrök hetek óta nem tudják, hol tan­koljanak, vagy 50-100 kilomé­tert kell autózniuk a benzinért. Mint fogalmazott, a magyar adó­fizetők a rendőrségtől nem azt várják el, hogy benzinkutakat, hanem, hogy bűnözőket keres­sen. Ami pedig a másik oldalt ille­ti: Molnár Csaba kancelláriami­niszter elmondta, hogy a kor­mánynak nincs titkolnivalója a benzintender ügyében. Tájékoz­tatása szerint az OMV összes­ségében félmilliárd forinttal olcsóbb ajánlatot tett ahhoz az árhoz képest, amennyiért tavaly szerezték be a kormányzati szervek az üzemanyagot, a Mól ajánlatánál pedig 180 millióval volt kedvezőbb. A Mol-nak 17-tel több kútja van, mint az OMV- nek és az alvállalkozóinak, az Agipnak és az Avantinak, utób­biaknak viszont jobb a területi eloszlásuk az országban. Akár itt is tankolhatnak például a rendőrök (Fotó: ÉKN) Jogalkalmazó „A Nemzeti Közlekedé­si Hatóság nem jogalko­tó, hanem jogalkalmazó” - nyomatékosították a Kom­munikációs Osztály részé­ről a közleményben. „Szörnyű év" Nyíregyháza (KM) - „Az amerikai autóipar szörnyű évet zárt tavaly, 1982. óta a leggyengébb volt az érté­kesítés” - fogalmazott a USA Today cikke. A leg­több autót, 207 ezret a GM értékesítette, jóllehet a cég megvált három márkájától, a Pontiactól, a Satumtól és a Hummertól. A második és a harmadik a Toyota és a Ford volt 187 ezer, illetve 183 ezer eladott járművel. A GM megvált a Satum már­kajeltől (Fotó: EPA) Autóflotta-partner a nyári olimpián ■ A 2012-es londo­ni ötkarikás játékokon a BMW lesz a NOB együtt­működő autógyártója. Nyíregyháza (KM) - Lord Sebastian Coe, a Londoni Olim­piai Játékok Szervezőbizottságá­nak elnöke bejelentette, hogy a BMW lesz a 2012-es nyári olim­pia autóflotta-partnere. Négyezer jármű Az együttműködés során a BMW biztosítja azt a nagyjából négyezer, alacsony károsanyag kibocsátású járművet, amelyet az atléták, a technikai személy­zet, a média és a szervezőbizott­ság munkatársai, a nemzetközi sportszervezetek és szövetségek, Maxi-sikernek számít a Mini (Fotó: BMW) valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és partnerei használ­nak majd a játékok helyszínein. A gyártó ezen felül Fenntartha­tósági Partnereként támogatja az „alacsony széndioxid-kibocsátá­sú” és az „egészséges élet” mel­lett elkötelezett játékokat. „Mindenképpen olyan gyár­tót kerestünk, amely osztja a fenntartható játékokról alkotott elképzeléseinket, a BMW csoport pedig ilyen, illetve élen jár az emisszió csökkentésében. Üdvö­zöljük őket a csapatban és alig várjuk a közös munkát” - nyi­latkozta az elnök. Az autókon felül a játékok alatt az olimpiai faluban a sportolók és a szervezők rendelkezésére BMW kerékpárok állnak majd, illetve BMW motorkerékpárok is „szolgálnak” majd egyes olimpi­ai eseményeken. A paralimpián résztvevők közlekedését a cég kerekesszékek szállítására is alkalmas, illetve testi fogyaté­kosok által is vezethető, átala­kított járműveivel biztosítja. A BMW csoport elektromos jármű­veit is kiállítja majd a nagysza­bású eseményen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom