Kelet Magyarország, 2009. december (66. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-18 / 296. szám
2009. december 18., péntek KELET • Fatolvajok őrizetben. Á Tiszavasvári Rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett két helybeli férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy magánterületről több mint tíz mázsa fát vágtak ki és tulajdonítottak el. A 38 és 40 éves gyanúsítottakat gyorsított eljárásban állítják bíróság elé. • Betörések Ismeretlen tettes ment be csütörtökre virradóra egy nyíregyházi cég telephelyére, ahol ellopott egy pénzkazettát, benne mintegy 200 ezer forinttal. Szerdán az örökösföldi lakótelepen törtek be egy lakásba, az ismeretlen elkövető 400 ezer forint értékben tulajdonított el számítástechnikai berendezéseket. • Négy mobil a kocsiból. Alig tíz percre hagyta lezáratlanul autóját Ibrányban szerdán koraeste egy asszony. A járműből ezalatt 16 ezer forintját és négy mobiltelefonját lopta el valaki. A rendőrség ismeretlen tettes után nyomoz. • Szökött kamaszok. A nyíregyházi rendőrök szerdán éjjel több fiatalt igazoltattak. Kettőjükről kiderült, hogy eltűnés miatt körözik őket, ugyanis a tiszadobi, illetve a nyírbátori gyermekvédelmi intézetből szöktek meg. A 14-15 éves fiúkat meghallgatásuk után ismét intézetben helyezték el. Egy nőt kórházba kellett vinni (Fotó: Pusztai Sándor) Meggyulladt a gázpalack Tuzsér (SZÓN) - Szerda délután Tuzséron egy családi házban ebédfőzés közben eddig ismeretlen okból meggyulladt a gázpalack. A kis mennyiségű gáz belobbanásakor a konyha ablaka és az ajtóüveg kitört. Információk szerint az ebédet főző 35 éves nő arcán és kezén megégett, őt kórházba szállították. A konyhában volt még egy személy is, aki nem sérült meg. A záhonyi tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt (Fotó: Pusztai Sándor) Megcsúszott a havas úton Nyírbodgány (SZÓN) - Szerda este egy Volkswagen tehergépkocsi haladt a 4-es főúton Nyírbogdány felé. Helyszíni információ szerint a 296-os km-szelvénynél a jármű vezetője egy előtte megcsúszó járművet próbált kikerülni, de a havas úton megcsúszott és a bal oldali árokba vágódott. Személyi sérülés nem történt. Árokban landolt. Szerdán egy BMW haladt a 4-es főúton. Komoró után az „ültetett” futóművű autót egy úthiba megdobta, s a jobb oldali árokba csúszott. (Fotó: Pusztai Sándor) MEGYEI TÁJAKON /6 (Illusztráció: Racskó Tibor) időtartamra a közgyűlés az önkormányzat mérki Ápoló- Gondozó Otthonának intézményvezetőjévé. A nyírbátori Gyermekvédelmi Központ vezetője - ugyancsak határozatlan időtartamra - 2010. január elsejével Nagy Csaba lett. A baktalórántházi Gyermekvédelmi Központ intézményvezetői feladatait Antal Pálné látja el a jövő év elejétől, kinevezése szintén határozatlan időre szól. A csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójává Bokor Lászlót választották, megbízatása öt évre, 2010. január 1-től 2015. július 31-ig tart. A közgyűlés 2010. január 28-tól négy éves időtartamra megbízta a Stúdium Nyelvoktatási Közalapítvány új kuratóriumát is. A múzeum és a levéltár szakmai kérdésekben nem közösködik ■ Mindössze két órán át tartott a vitáktól mentes megyei közgyűlés. Nyíregyháza (KM) - Az idei év utolsó megyei közgyűlésén több mint két tucatnyi napirendi pontot tárgyalt a testület. A Szabolcs Megyei Levéltár és a Múzeumok Igazgatóságának gazdasági intergárciója kapcsán Kiss Gábor (MSZP) frakció- vezető azt mondta: az összevonásra vonatkozó javaslat nem előkészített és átgondolt, nem készültek el azok a gazdasági tanulmányok, amelyek számszerűen alátámasztják az integráció szükségességét. Integráció- Az önkormányzati szektort érintő jövő évi jelentős költségvetési elvonások, a nehéz pénzügyi helyzet miatt van szükség arra, hogy a két intézmény gazdasági integrációja megtörténjen, amely jelentős feladatellátási racionalizálással is jár - mondta Seszták Oszkár. A megyei közgyűlés elnöke elismerte, hogy ez kényszerű intézkedés, de csak így lehet megtakarítást elérni. Az egy épületegyüttesben működő két szervezet szakmai önállósága és saját szakmai célú költségvetése megmarad - tette hozzá dr. Fazekas János főjegyző. Elkészült a következő öt évre vonatkozó megyei gyermekvédelmi koncepció, mely elősegíti a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek szükségleteinek legmegfelelőbb színvonalú ellátását, továbbá a társadalmi és demográfiai folyamatok várható hatásaira felkészülve egy rugalmas és mobilizálható, a felmerülő problémákra megoldást nyújtó intézményrendszer lehetőségét kívánja megteremteni. A koncepció új gyermekvédelmi központok létrehozására tesz javaslatot, a nagy létszámú otthonok kiváltására. Csak egy adat az anyagból: átlagosan a nevelésbe vett gyermekek közül még mindig több mint 67 százaléka több mint öt évet tölt el átmeneti nevelésben, s ezen belül a gyermekek több mint 10 százaléka csak a nagykorúvá válásával kerül ki a szakellátásból. Személyi kérdések Szécsi Bálintot választotta január elsejétől határozatlan Díjat alapítottak A megyéből elszármazó személyek által a megye határmenti, magyar lakta területekkel való kapcsolatainak kialakításában, ápolásában és a határon túl élő magyarság érdekében kifejtett tevékenység elismerésére Gaál Lajos díjat alapított a közgyűlés. Gaál Lajos zajtai kántortanító nevéhez kötődik, hogy közreműködésével a trianoni békekötés időszakában diplomáciai úton sikerült elérni, hogy Zajta magyarországi település maradjon. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke szerint, ha Sopron a hűség városa, akkor Zajta kiérdemli a hűség faluja címet. JEGYET NYERTEK Az alábbi szerencsések nyertek négyszemélyes belépőt A hercegnő és a béka című mesefilm december 22-i, a Flollywood Multiplex 18 órakor kezdődő, premier előtti előadására: Hajdú Hanna (Besenyőd), Harkainé Katona Julianna (Ököritófülpös), Moroz Katalin (Nyírbogdány) Forró Andrea (Nagykálló), Stekli Zsuzsanna (Ibrány), Bakk Tamás (Kölese), Bartha Patrícia (Nyíregyháza-Oros), valamint Balogh Attiláné, Bihon Tiborné, Boros Krisztina, Gyurkovics Patrícia, Hegedűs Mónika, Illyés Sándor, Jurthné Maknyik Anita, Minczér László, Nagyné Papp Antal, Prekopcsák Gáborné, Rákos Orsolya, Szilágyi Anna, Zadubenszki Viktória (Nyíregyháza). A nyertesek belépőiket munkaidőben az Kelet Magyarország ügyfélszolgálatán 8-15 óráig vehetik át. Mindenkinek jó szórakozást kíván a Kelet-Ma- gyarország! ■i I kTÓ jjjjJj;JJjjj co-T« J; J J j-j yj-J J ! ’ Srfp í jía.bi Jobban védik a hitelt kérőket ■ Módosul a bankok és ügyfeleik kapcsolata, ami az utóbbiak számára kedvezőbb lesz a korábbiaknál. Nyíregyháza (KM) - A jövő évi költségvetés elfogadásával nem állt meg a válságkezelés - kezdte mondandóját Tukacs István országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szabályozták a bankok és ügyfeleik kapcsolatát, amely utóbbiak számára lényegesen kedvezőbb az eddigi gyakorlatnál. Az intézkedéscsomag ismertetése közben elhangzott: „Március elsejétől jelzáloghitel előtörlesztése esetén a hitelező jogosult az igazolt költségei miatt díjat szedni, de az nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg legfeljebb 2 százalékát. Hosszabb védelem A törvény tartalmazza, hogy a hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás (díj, jutalék, költség) módosítása esetén a hitelező a módosítás hatálybalépését megelőzően 60 nappal köteles tájékoztatni a fogyasztót. Az erre vonatkozó passzusok június ll-én lépnek hatályba. Gyorshitelt egy évben egy személy csak egyszer vehet fel, akkor is 250 ezer forint alatti összeget. Március elsejétől a hitelintézetek korlátozott mértékű előtörlesztési díjakat szedhetnek. Aki ingatlana elhagyására kényszerül, annak 105 napra meghosz- szabbították a védelmet.” A banki magatartási kódexet 119 bank és különböző pénzintézet vezetői írták alá. Pablo Picassótól Bili Violáig Serrano Munch I Kokoschka \ MODEM - Modern és Kortérs Művészeti Központ 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. • +36 52 525-018 modem@modemart.hu • www.messiasok.hu • www.modemart.hu Messiások - a modem művészet remekei a megváltásról Válassza On is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk az idei egyedülálló izgalmas kiállításra, 2009. augusztus 13-tól december 31-ig Debrecenbe, a Modembe. A Messiások című nemzetközi tárlaton többek között Picasso, Dali, Chagall, Francis Bacon, Munch, Kokoschka, Andy Warhol és Munkácsy Mihály munkái szerepelnek, összesen 14 országból kölcsönöztek remekműveket a debreceni Modemnek. A Messiások hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig, csütörtökön 12-től 20 óráig látogatható. A Kelet-Magyarország előfizetőjeként Önök a felnőttjegyeiket 3200 Ft helyett - 600 Ft kedvezménnyel - 2600 Ft-ért, míg a diák/nyugdíjas jegyeiket 1700 Ft helyett - 400 Ft kedvezménnyel - 1300 Ft-ért válthatják meg szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, | L« 4 T 1 Dózsa György u. 4-6.) munkanapokon 8.00 és 15.00 óra között. További információ: www.messiasok.hu