Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-25 / 276. szám

2009. november 25., szerda KELET MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Sztrájk. Jóváhagyta a négy reprezenta­tív szakszervezet a 29,5 vasútvonal bezárást azzal, hogy aláírták hétfőn a MÁV-val kötött keret-megállapodást, amelyben ráadásul utalás sincs a vasúttól tervezett 40 milliárd forint kivonásának megakadályozására - írja közleményében a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. A VDSZSZ a gördülősztrájk folytatását helyezte kilátásba. • Fogyunk. Tovább csökkent a népesség az év első kilenc hónapjában. A halálozá­sok száma ugyan nem változott különösebb mértékben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a születések száma viszont 2,2 szá­zalékkal csökkent- tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nemzetközi ván­dorlás figyelembevételével becsült népes­ségszám az időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt. JEGYZET Válságok Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Ilitől! játékhoz volt hasonló a hétfői par­lamenti munka. A képviselők egv kereten belül (melyet a költségvetés korábban meg­szavazott sarokszámai voltak) próbált áttoío- gatni egyik területről a másikra néhány száz milliót vagy 1-2 milliárdot. A baj csak az volt, hogy ha az egyik költségvetési fejezetből elvettek, akkor az hiányzott a másikból. A kevés pénzből aztán némelyik hiányt sikerült enyhíteni, máshol azonban ott tátonganak a lyukak. A kívülállónak persze nem egé­szen világos, hogy végül aztán miért gondol­ta meg magát a kormány egyik vagy másik tétel esetében, mert volt, anol az érdekvédők fellépése és az aláírásgyűjtések sikert hoztak, másból viszont nem segített az utcára hívott fórum sem. Arra azonban a parlamentben precízen ügyeltek a képviselők, hogy a kormánypárt és az ellenzék lehetőleg ne szavazzák meg egymás módosítóit. így történhetett, hogy az ellenzék 1900 módosítója közül egyik sem kapott elég voksot. Az az MSZP-s javas­lat, ami az MTV céltámogatásának elvoná­sáról szólt, viszont igen. Kilencmilliárd forint nem kevés pénz, főleg, ha tudjuk, hogy ez a köztévé költségvetésének az egyharma- da. Annak a tévének, amelynek más csator­nákkal szemben az értéket kellene közvetí­tenie, és regionális hálózatának köszönhető­en a vidék és kisebbségek problémáit tolmá­csolnia. De válság van. Gazdasági, pénzügyi és értékválság. Devizaárfolyam (2009.11.24.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró | 268,30 j £ +0,27 BH USA dollár | 179,59 +0,61 CT Svájci frank j 177,51 | ^ +0,11 Sjjg Angol font 296,65 j Y -0,96 | | Román lej 62,83 j ^ +0,21 Ukrán hrivnya 22,25 +0,14 .. . T m í a TTT s a Horvat kuna 36,69 +0,05 Hi Lengyel zloty 65,08 | 0,00 További információk a valutapiacról: qazdasag.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Bencze József országos rendőr-főkapitánnyal ........... .................... *.................. ................,................. „Bábony nem a pokol bugyra" ■ „Fontosnak tartom, hogy a rendőr ne men­jen el a legkisebb jog­sértések mellett sem." Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu Nyíregyháza (ÉKN) - Dr. Bencze József országos főka­pitánnyal nyíregyházi láto­gatása során készített inter­jút lapunk. ÉSZAK KELETI NAPLÓ (ÉKN): Az etnikai összetűzések nyo­mán elhangzott, hogy a rendőrség plusz források­hoz jutott. Mennyit és mire költöttek? Bencze József: A tavaly kez­dődött, kifejezetten romák sérelmére elkövetett bűncse­lekmény sorozat megfékezése érdekében a rendőrség számos erőforrást és eszközt bevetett. A kidolgozott és elfogadott cse­lekvési hálóterv működtetésé­vel jelentősen nőtt például a túlórák száma, erre több mint ötmilliárd forintot fizettünk ki. Akik részt vettek a mun­kában, többet dolgoztak, job­ban is kerestek. ÉKN: Lapértesülések sze­rint a bűnügyi muta­tók nem indokolják, hogy önálló rendőrőrs legyen Sajóbábonyban. Mi alap­ján döntik el ezek után, hogy mely településen hoz­nak létre őrsöt? Bencze József: Az igazságügyi és rendészeti miniszter dönté­sének értelmében december­től 12 fős rendőrőrs működik majd a településen (országo­san több mint 250), amely a környező 5 települést is fel­ügyelni fogja a közbiztonság megerősítése, illetve a lakos­ság megnyugtatása céljából. Sajóbábony egyébként nem a „pokol bugyra”, idén mindösz- sze 43 ismertté vált bűncse­lekményről tudunk, sajnála­tos, hogy rányomta bélyegét a településre az összecsapá­sokba és demonstrációba tor­kollott falugyűlés november 14-én. ÉKN: Küszöbön a választási kampány, képes lesz-e meg­akadályozni, illetve meg­fékezni az indulatok elsza­badulását a különböző pártrendezvényeken? Bencze József: A hídon akkor kell átmenni, ha már odaér­tünk. Nem törvénysze­rű, hogy így történ­jen, a sajóbábonyi esetnél történt hatá­rozott és szaksze­rű rendőri fellépés tanulság és elret­tentés lehet min­denki számára, aki „konflikusbombákat” gyárt, és az önbírás­kodásban látja a megoldást. A rend­őrség valamennyi incidensben részt­vevő személy ellen eljárást indított. Fon­tosnak tartom, hogy a rendőr ne menjen el a legkisebb jogsértések mel­lett sem, intézkedjen azonnal és szakszerűen, tegye a dol­gát. Zéró toleranciát várok el a sajóbábonyi rendőrőrs állományától, és valameny- nyi rendőrtől a szubjektív biztonságérzet javulása érdekében. ÉKN: Módosították a sza­bálysértésekről szóló törvényt, mi a véleménye a szigorításokról? Bencze József: A társadalom többségéhez hasonlóan én is üdvözlöm a módosításokat. Ha az egy éven belül elkövetett többszöri szabálysértés össz­értéke meghaladja a 20 ezer forintot, akkor azok immár bűncselekménynek minősül­nek. Január elsejétől minden ilyenről országos nyilvántar­tás készül. Továbbra is a jegy­ző köteles eljárni a tulajdon elleni szabálysértések ügyé­Bencze József: Nem vagyok elégedett a közalkalmazottak és tiszthelyettesek fizetésével. ben született feljelentések­ben, de immár nem az elkö­vető lakóhelye, hanem az elkö­vetés helye szerint illetékes jegyző! A hatáskör-módosítás­tól a szabálysértések számá­nak csökkenését várom. ÉKN: A köztudottan alulfize­tett járőröktől el lehet vár­ni, hogy komolyabb konflik­tusoknál is beavatkozzanak, kockáztatva akár az életü­ket? Bencze József: Nem vagyok elégedett a közalkalmazottak és tiszthelyettesek fizetésével. Mintegy 800 nem hivatásos állo­mányban lévő kolléga bére a 100 ezer forint bruttót sem éri el, több ezer dolgozó fizetése pedig 140 ezer bruttó alatti. A tiszthe­lyettesek nettó fizetése átlago­san 133 ezer forint. Tagadhatat­lan, hogy ez nem sok, a fizetés- emelés egyre sürgetőbb, ettől függetlenül biztos vagyok ben­ne, hogy valamennyien lelki- ismeretesen és tisztességesen végzik munkájukat. 0Mennyiből gazdálkodik jelen­leg a Magyar Televízió, mit jelent számára a 9,4 milliárdos elvonás? A műsorkészítésre fordítható for­rásoknak a felét, teljes költségvetés­ének egyharmadát vonják el egyet­len tollvonással a Magyar Televízi­ótól, úgy, hogy a kormányzat nem ismertetett semmilyen hatástanul­mányt a döntés következményeiről. Nem tették lehetővé azt sem, hogy a működőképesség megőrzése érdeké­ben olyan kompromisszum szülessen, amely nem lehetetleníti el az MTV-t, de a gazdasági válságra való tekin­tettel csökkenti a közmédia rendszer­re fordított állami forrásokat. o Lehet-e a megmaradt pénz­ből gazdálkodni? Kilenc és fél milliárd forint indo­kolatlan elvétele gazdaságilag kezel­hetetlen helyzetet eredményez. A köztévétől a működési költségek felét vonják el, ez a négy éve nye­reséges vállalatot egyenesen a csőd felé irányítja. 0 Milyen tervei vannak az MTV-nek a jövő évre amiatt, hogy csökken a költségvetése? A politikai döntés következté­ben drasztikus lépésekre kénysze­rül az MTV vezetése, jövőre keve­sebb közszolgálati műsor készülhet kisebb időkeretben, és például bezár­hatnak a regionális stúdiók is. Az MTV vezetői kármentésbe kezdenek, és minden eszközt az adásbiztonság megőrzésének szolgálatába állítanak, ameddig ez lehetséges. Medgyasszay László Idősügy A kormány nem törődik az idősekkel, miközben pro­pagandát folytat szavazata­ik megszerzéséért - mond­ta keddi sajtótájékoztató­ján Medgyasszay László, a KDNP országgyűlési képvi­selője. 5100 Ötezer egyszázán keres­ték fel múlt pénteken és hét­főn a H1N1 elleni oltópon­tokat országszerte. Huszon­kilenc ilyen hely működik, reggel nyolctól este nyol­cig várják azokat, akik nem tartoznak a térítésmentes JMT i| kategóriába. wfi. Az oltóanyag- JÍ MN| ért háromezer ' jL W 3 forintot kell ja ^ fizetni. Péntek- ** tői újabb oltópon­tok nyílnak - tájékoz­tatott az Egészség- ügyi Minisztérium. Tony Blair (Fotó: epa) Tanúként Keddtől tanúkat - köztük a volt brit miniszterelnököt, Tony Blair-t - is meghall­gatják abban a vizsgálatban, amelynek feladata, hogy hat és fél évvel az iraki háború kezdete után feltárja annak hátterét és levonja a tanulsá­gokat. Ajelölt Mesterházy Attila frakció- vezetőt jelölte egyhangúlag az MSZP Országos Elnök­sége keddi ülésén a párt miniszerelnök-jelöltjének a 2010-es országgyűlési választásokra - jelentette be Lendavi Ildikó pártelnök. Mesterházy Attila kijelentet­te: hivatalosan is vállalja a jelölést, amelyet még a párt Országos Választmányának és a december 12-ei kongresz- szusának is meg kell erősí­tenie. Mesterházy hozzátet­te, kemény ellenfele akar len­ni a demokratikus jobboldal­nak és kérlelhetetlen ellenfe­le a szélsőjobbnak. Tiltakozik a Fővárosi Cigány Önkormányzat (Fotó: mti, Hornáczy Barnabás) Tiltakozó felvonulás és petíció A szlováknyelvtörvény ellen, valamint a fővárosi roma­központ létrehozásáért tartott tiltakozó felvonulást a Fővá­rosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) kedden Budapesten; a megmozdulás végén a roma érdekképviseleti szervezet vezetője petíciót adott át a főváros vezetőségének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom