Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-21 / 273. szám

2009. november 21., szombat KILÉT HÁTTÉR /3 NÉZŐPONT-----------------------------------------------------­Riogatás, erőszak Dankó Mihály danko@inform.hu I-élelmek! Nincs annál szörnyűbb, mint amikor az egyik ember valamiért fél a másiktól. Sajnos, a sajóbábonyi történet egy olyan probléma kicsúcsosodását jelen­ti, amelyet eddig minden párt, politikai szervezet a szó'nyeg alá sepert. Az „anti világban" sem sikerült igazán megoldást találni a romák problémájára. De azzal, hogy „kötelező" volt dolgozni, legalább megélhetési gondjaik nem voltak. Aztán a rendszerváltás egyik nagy veszte­sei ők lettek. Kiderült, hogy a mestersége­sen felpumpált munkahelyek, mint a lufik, kipukkadtak. Mint annyian mások, ők sem voltak felkészülve az „újra" (ami ugyan régi, hisz a kapitalizmust nem most találták ki). Mellé elhitték - velünk együtt - a hata­lomért viaskodó pártok szólamait. Aztán, amikor a politikusok szembesültek a gon­dokkal, szemérmesen behunyta a szemét a mindenkori hatalmon. Az utóbbi időben sok minden megvál­tozott. A demokráciában mindenkinek tnagának kell tudnia, mik a jogai és köte­lességei. S itt hibázik a dolog, amikor vala­kik csak a jogaikat ismerik. S a megélhetés­hez való jog fátyoléba burkolózva elfelejt­keznek a kötelességeikről. S hogy jön ide a félelem? Amikor vala­kit sarokba szorítanak, akkor az ösztönei irányítják a cselekedeteit. Védekezik, lét­rehozza a Magyar Gárdát, csendőrségről beszél, miközben fél a másik is, és félel­mében nem egyszer jogot formál magának az önbíráskodásra. Csak egy valamire nem gondol senki: mi lesz ennek a vége? Hiszem és bízom benne, a jognak és a törvénynek kell úgy „megerősödnie", hogy senkinek se kelljen félni ma Magyarországon! A jog alól senki sem bújhat ki A Magyar Gárda egykoron Pusztadoboson is felvonult (Fotó: Pusztai Sándor archív felvétele) ■ Jobbik: a törvény mindenkire vonatkozik, de ezt egyes szervezetek nem akarják elfogadni. Nyíregyháza (KM) - Annyi­ra elszabadultak az indulatok az elmúlt hét végén Sajóbábonyban, hogy a nyugalom és a rend fenn­tartása érdekében nagyará­nyú rendőri egységeket kel­lett a helyszínre vezényelni. A Borsod megyei településen tör­téntekkel kapcsolatban a Job­bik Magyarországért Mozga­lom megyei vezetői pénteken elmondták véleményüket a saj­tó nyilvánossága előtt. Hisztériakeltés Dr. Gyüre Csaba, a Jobbik megyei elnöke röviden felidéz­te a sajóbábonyi előzményeket: Lakossági fórumra készült az elmúlt szombaton a Jobbik, de a helyszínen már felhergelt romák várták az előadót. A kihí­vott miskolci készenléti egység H ..................... Egyeseknek az az érdekük, hogy folyama­tosan fennáll­jon hazánkban a magyar-cigány ellentét. Dr. Gyüre Csaba ..............................ff kiszorította a cigányokat a terü­letről, a fórumot végül megtar­tották. Másnap a cigányok fel­keresték azokat, akik részt vet­tek a Jobbik rendezvényén. Volt, akit a fenyegetés mellett tett- leg is bántalmaztak. A sértet­tek ezt hiába jelezték a rend­őröknek, azok nem garantál­ják a személyi biztonságot. Ezt követően hívták az Új Magyar Gárda tagjait Sajóbábonyba, akiket a cigányok baltával fel­fegyverkezve fogadtak. Ismét a rendőrség vetett véget a polgár- háborús hangulatnak. A cigá­nyok elmondták: azt terjesztet­ték közöttük, hogy a gárda tag­jai ölni akarják a cigány gyer­mekeket. Mindebből dr. Gyüre Csaba több következtetést is levont. Mint kifejtette, Magyarorszá­gon szándékosan keltenek hisz­tériát, egyeseknek az az érde­kük, hogy folyamatosan fenn­álljon a magyar-cigány ellen­tét. A megyei elnök szerint a kormánypárt is felelős a hiszté­riakeltésben. A politikus hang­súlyozta: a Jobbik, valamint a Magyar Gárda és az Új Magyar Gárda soha nem követett el erő­szakos cselekedetet, törvényte­lenséget. Meg kell nézni, hogy Sajóbábonyban is kik követték el az erőszakos cselekményeket, kik voltak a rendzavarok, kik vannak letartóztatva - mond­ta az elnök, aki nem hagyta szó nélkül az országos cigány önkormányzatnak azt a felve­tését, hogy a Jobbikot fel kell oszlatni. - Nézzük meg a két szervezetet - mondta Gyüre Csaba. - Megyik szervezetnél van gond? Kikkel van problé­ma? A Jobbik semmilyen jog­szabálysértést nem követett el, míg a másikkal vannak prob­lémák. Mi azt akarjuk: a rend, a törvény, a jogszabály egyfor­mán vonatkozzon mindenkire, ezt azonban bizonyos szerveze­tek nem akarják elfogadni. Kötelességeink is vannak Bodrog László, a Jobbik kisvárdai elnöke a követke­zőket emelte ki:- A Jobbiké az érdem, hogy Sajóbábonyban lesz rendőr­őrs, körzeti megbízott. A média a megrongált autót emelte ki, holott a cigányok baltás támadása személyek ellen irányult. A szerencsé­nek köszönhető, hogy nem történt tragédia. Sajóbábony is megmutatta, hogy jogos a Jobbik követelése: kell vidék­re a csendőrség a rend fenn­tartása érdekében.- Ugyanakkor az iskolai oktatásban nagy hangsályt kell fektetni annak súlyko- lására, hogy az állampolgár­nak nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Új járdát avattak Semjénben Kállósemjén (KM) - Hosszú idő óta várt beruházás valósult meg Kállósemjénben a Dózsa György úton. Az önkormányzat saját erőből új járdát építtetett, hiszen a koráb­bi burkolat már több helyen töredezett és hiá­nyos, ezáltal balesetveszélyes volt. A kivitele­zést a közmunkaprogram keretében az önkor­mányzatnál foglalkoztatott dolgozók végezték el. Az új járda megépítése, fitellett befedték az eddig nyüt árokrendszert is. Az új járdát tegnap avatta fel ünnepélyesen az önkormányzat abban a reményben, hogy megszépült környezetben vihetik a helybeliek óvodába gyermekeiket, siethetnek haza az állo­másról vagy kereshetik fel a 2. számú orvosi rendelőt. Megújult és megszépült járdán közlekedhetnek immár a kállósemjéniek (Fotó: Sipeki Péter) Ön szerint is szükséges felújítani a nyíregy­házi Búza téri piacai? Szavazók száma: 86, 2009. 11. 20. 19 óra EaEBeSHHPii méhméí Következő kérdésünk: Ön szerint érdeke valakinek, hogy hazánkban folyamatos a hisz­tériakeltés a magyarok és a romák között? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. 4 V A romák ne vegyék fel a kesztyűt Kemecsén Magyar Ferencné (balról a második) félti a családját (Fotó: SZÓN - Tamás Pál) ■ Balogh Albert: A feszült helyzetért a pár­tok mellett az igazság­szolgáltatás is felelős. Nyíregyháza, Kemecse, Nagyhalász (KM) - A megye számos településéről jelez­ték a romák: félnek - mondta a Jobbik megmozdulásai kap­csán Balogh Albert, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Jogvédő Roma Alapítvány elnöke.- A gárdisták csak azért jelennek meg egy-egy telepü­lésen, hogy félelmet keltsenek - mondja a kisebbségi vezető, aki szerint butaság feltenni a kérdést: ki kit provokált. - Ha a Jobbik hívei és a gárdisták nem mennének le a cigánytele­pekre, nem lenne semmi problé­ma, hiszen a cigányságnak soha nem jutna eszébe, hogy a jobb­oldali párt irodájához vonulja­nak. Balogh Albert romaveze­tőként minden esetben azt taná­csolja a hozzá fordulóknak, hogy ne vegyék fel a kesztyűt, és elis­meréssel szól a rendőrség mun­kájáról, de szerinte abban, hogy a helyzet pattanásig feszült, a politikai pártok mellett az igaz­ságszolgáltatás is felelős. Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire van félelem a cigány emberekben. Kemecsén Magyar Ferencné a következőket mond­ta: - Hogyne félnénk már. Hát sor, amíg el nem készül két-két pár megállóhely azért, hogy az utasok az úticéljuknak megfele­lő helyen, s ne attól jóval távo­labb szállhassanak le. Erre a tervek már megvannak, a pályá­zatot az önkormányzat hamaro­san benyújtja. Juhász Zoltán szerint az a gond, hogy például az egyik már máma ki nem fél. Nem tud­ja az ember, hogy ki öli meg az éjszaka? Vagy ki megy az ember, s ki támadja meg? Most már azt a világot éljük, hogy az ember nem mer menni a kórházba sem a gyerekkel. A fiam a kórház­ban volt, este vették fel, nem mertem tőle hazajönni, meg­kértem az orvost, hadd alud­hassak bent. A gárdistáktól itt is lehet tartani. Egy a baj, ide tessék figyelni, ezt a szót kime­rem mondani, akármilyen aljas magyar legyen, mindig egy szinttel jobban ki van emelve, mint a romák. Nagyhalászban Balogh Zoltán nyugodt: - Hál’ istennek, Nagy­halászban ilyen még nem volt. Beszéltünk a rendőrökkel is, s mondták, nálunk ilyen probléma nem lehet, mint Sajóbábonyban. Ha a Magyar Gárdának megvan rá az engedélye, akkor bármikor tarthat itt rendezvényt. Én nem félek ettől annyira. megállópárra a közlekedés-fel­ügyelet nem is ad engedélyt, így úgy véli, ideiglenes megál­ló kiépítésére lesz csak lehető­ségük. A polgármester szerint a város nem várhat a belváros-re­habilitációs munkákkal a meg­állók kiépítéséig, hiszen a határ­időt tartaniuk kell. Van új, de a régit is használják ■ A főtéri buszpályaud­var jövőre munkaterület lesz, de a Volán szerint ez nem lehetséges. Nagykálló (KM) - Mint ahogy arról korábban beszámol­tunk, Nagykállóban augusztus 20-án adták át az új autóbusz-pá­lyaudvart, melynek építési mun­kálatai áprilisban kezdődtek. Az új kenyér ünnepére az utolsó aszfaltréteget is megkap­ták az új utak, parkolók, elké­szültek a járdák, megépültek az útszegélyek, kiépült a térvilágí­tás, a teljes beruházás költsége közel 175 millió forint volt. Átalakul majd a belváros Azóta eltelt három hónap, ám a régi pályaudvar is használat­ban maradt. A város polgármes­tere, Juhász Zoltán azt mondja, ez az állapot nem tartható fenn sokáig, hiszen a régi pályaud­var hamarosan munkaterület­té válik: az Integrált Városfej­lesztési Stratégia részeként több mint egymilliárd forintos beru­házással megújul a belváros. Felépül egy új polgármeste­ri hivatal, valamint a kistérsé­gi szerepet is erősítő Gazdasági Szolgáltató Központ, a program keretében a volt bíróság majd Óbester Étterem, és a reformá­tus templom felújítása is meg­történik. A régi buszpályaud­vart térré építik át és alatta egy mélygarázs kap helyet. A belvá­ros járdáit felújítják, újakat épí­tenek és sétálóutca teszi még kellemesebbé a városközpontot. A jövő év elején el kell kezdeni a munkát, s ezzel együtt le kell zárni a régi buszpályaudvart. A Szabolcs Volán Zrt. személy- forgalmi igazgatója, dr. Huba Péter viszont azt mondja, erre a lépésre addig nem kerülhet A Szabolcs Volán Zrt. továbbra is a régi autóbuszállomást használja Nagykálló központjában (Fotó: Sipeki Péter)

Next

/
Oldalképek
Tartalom