Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-20 / 272. szám

2009. november 20., péntek KELET HAZAI TÁJAKON /11 RÖVIDEN • Járdaavatás. Új járdával lett gazdagabb Kállósemjénben a Dózsa György utca. Az önkormányzat a gyalogos közlekedést segí­tő beruházás átadási ünnepségét novem­ber 20-án 13 órakor rendezi meg az óvoda előtti parkolóban. A Ridens szakiskola diákja szombaton a Cantemus kon­certen a ruhatárban segített (Fotó: Főfai Félix) Ruhatárban a Ridens diákjai Nyíregyháza (KM) - Spanyol vendégek láto­gattak a napokban a nyíregyházi Ridens Szak­képző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégi­uma intézményébe, hogy tájékozódjanak az ott tanuló fiatalok életéről. A delegáció tag­jainak célja az volt, hogy átadják tapasztala­taikat, ugyanis Spanyolországban már siker­rel működik, s jó tapasztalatokkal rendelke­zik az a módszer, amellyel a fogyatékos - más képességekkel rendelkező - fiatalok integrálá­sát megvalósították. A Spanyolországban már elfogadott módszert szeretnék Magyarországon is terjeszteni. Ehhez kerestek intézményeket a spanyolok, s a Krúdy Vigadó támogatásával a térségünkben rátaláltak a Ridens Szakkép­ző Iskolára, valamint a nagykállói önkormány­zatra. A közös program első állomása az volt, hogy a spanyolok kérésére a Cantemus kórus­család bérletes hangversenyén az elmúlt szom­baton a ruhatári munkában aktívan részt vet­tek a Ridens iskola diákjai. Ez két célt is szolgált. Egyrészt a koncert közönsége hozzászokik a más képességekkel rendelkező - a spanyolok használják ezt a kife­jezést a fogyatékos szó helyett - fiatalokhoz, másrészt a diákoknak is önbizalmat ad, hogy aktív közreműködői a mindennapi életnek. A NAP BABA1A A mai nap babája a Teremen élő Papp Zsófia, aki Deb­recenben született 2009. június 11-én. Az édesanyja neve Scheibli Kinga, az édesapja neve Papp László. Szomorú vasárnap Demecser (KM) - Kicsik és nagyok számá­ra egyaránt lesz színházi előadás Demecserben a művelődési házban november 21-én. Mind a két alkalommal a Kassai Thália Színház művészei szerepelnek. Először 14 órától előad­ják a Pinnochio avagy egy fabábú kalandjai című zenés mesejátékot, 19 órától pedig Müller Péter: Szomorú vasárnap című darabja követ­kezik Seress Rezső népszerű dalaival.. Szakmai nap. A kántorjánosi Móra Ferenc ÁMK Általános Iskolájában a napokban bemutató tanítással egybekö­tött szakmai napot tartottak a pedagógu­soknak. (Fotó: tudósítónktól) Csoportkép a győztesekről Csónakból pergettek csukára ■ A versenyen végül 10 páros volt eredményes, összesen 23 csukát fog­tak. Rakamaz (KM) - Nemzetkö­zi pergető (páros) halfogó ver­senyt rendezett november 14-én a rakamazi Nagy-Morotván a Cormoran S.T.E és az IPA (Nem­zetközi Rendőrszervezet) megyei szervezete. A megmérettetésen 19 csónakos páros versenyzett 8-12 óráig, végül 10 páros volt eredményes. Összesen 23 csu­kát fogtak összesen. Eredmények: I. Kovács Zsolt és Kovács Csaba páros 7.500 pont, II. Csordás Balázs és Losonczi Dániel páros 4.590 pont. A legnagyobb halat a Babicz Csaba és Tóth Zoltán páros fogta: 1850 gr. Az I.-III. helyezett páros a díjakon kívül a 2010-es évre éves területi engedélyt is nyer­tek a Cormoran S.T.E horgászvi­zeire. A 20 ezer Ft értékű díjakat a verseny támogatóinak képvi­selői és Kozma Péter halászati főfelügyelő, a versenybizottság elnöke adták át. A verseny fő támogatója volt a Szabolcs Takarékszövetkezet, a Szabolcs Halászati Kft., a Nyír­egyházi Főiskola, Ukrajna Nyír­egyházi Főkonzulja, a Bujtosi és a Sóstófürdői HE. (Nyíregy­háza), illetve mint médiatámo­gató a Kelet-Magyarország és a Kölcsey Televízió. A nemzetközi pergető halfogó verseny finom halászlé és őzpörkölt ebéd­del fejeződött be - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis Lajos, a rakamazi horgász egyesület elnöke. Véradókat köszöntöttek Komédia három részben Mátészalka (KM) - Az önfeledt szórakoztatás, a gondtalan kikapcsolódás a célja a mátészalkai Komé­diás Színkörnek azzal a darabbal, amelyet novem­ber 22-én, vasárnap 19 órá­tól első alkalommal mutat be a helyi városi művelődési központ színháztermében. Már maga a cím is jel­zi a színdarab irányultsá­gát, témáját és hangulatát, ugyanis Georges Feydenau a színdarabjának „A hülyé­je” címet adta. A három­részes komédia rendező­je Puskás Tivadar meghí­vott vendég. A főbb szere­pekben látható Erdős Lász­ló, Filep Aurél, Tóth Atti­la, Friss Melinda, Laczkóné Biró Krisztina, Fejes Viktó­ria, Balo, Cseppentő Ágnes, Halóka Zsolt, Czimmerman Mónika, Czimbalmos Csaba, Kigh Olivér, dr. Olasz Pál. ■ A jubiláló véradó­kat ezután kitüntetések­kel és oklevelekkel jutal­mazták. Ibrány (KM) - A Magyar Vöröskereszt megyei szervezeté­nek véradó ünnepségére került sor a napokban Ibrányban, az Ibrányi László Művelődési Köz­pontban. Berencsi Béla polgár- mester beszéde után Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezetének igaz­gatója köszöntötte a véradókat, majd egy ünnepi műsorral ked­veskedtek a szervezők, a szép számmal megjelent vendégek­nek. A jubiláló véradókat ezután kitüntetésekkel és oklevelekkel jutalmazták. Gyermekház Ópályiban Ópályi (Tárkányi Csabáné) - A Boldog Csa­ládokért Szociális és Gyer­mekvédelmi Egyesület sike­resen pályázott gyerekház létesítésére Ópályiban. Célunk, hogy az ellátási területünkön élő 0-5 éves korosztály részére a korai képességeknek a fejlesztésé­vel, a nagyon korán jelent­kező hátrányok mérséklé­sével, a lemaradás és kire­kesztődés elkerüléséhez adjon szakszerű segítséget, esélyegyenlőségük növelése érdekében. Gyerekházunk­ban kiváló szakemberek a szülők igényeihez igazod­va többféle lehetőséget biz­tosítanak, a kisgyermekek egészséges testi, szellemi és szociális fejlődéséhez. A gyerekház október­től működik az erre a cél­ra megvásárolt, átalakított épületben. 3 Berencsi Béla polgármester is köszöntötte a véradókat (Fotó: Tóth Csaba)

Next

/
Oldalképek
Tartalom