Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-20 / 272. szám

2009. november 20., péntek KIÜT Kofák csatabárddal Ladányi Tóth Lajos lada@inform.hu A közelgő fenyővásár előtt a Búza téri jövőkép kirajzolódása szolgáltatja az örök­zöld témát. A köd lassan oszlik Nyíregy­háza szívében, egyelőre pusztán annyi a bizonyos, hogy újból neKiveselkedneK az érdekeltek: az első sikertelen kísérlet után ismét megpróbálkoznak a vásártér felújí­tásával. Olyan megoldás aligha születhet, amely mindenkinek optimális. Bár a vevő­folyam már nem hömpölyög úgy, mint anno („köszönhetően" a multiknak, a folyamatosan változó vásárlói szokásoknak és a vékony pénztárcáknak), a kofák érthető módon ragaszkodnak a helyükhöz. Fenntartásaik vannak, kétkednek, kiásott csatabárdjaikkal harcolnak a megélhetésü­kért. Egy éve olyan ellenállásba ütközött a leendő befektető egy ingatlan-tulajdonos részéről, hogy végül meghiúsult a pályá­zat. Mégsem fordítottak hátat, újfent egyedüliként jelentkeztek a nyár végi határidőig. A választási lehetőségek arzenál­ja meglehetősen szerény, jelen esetben a nyíregyházi közgyűlésen Két eset lehetsé­ges: igen vagy nem. Ezt szeretné megtor­pedózni a tömör(i) levél, amely levetet­né a napirendről az előterjesztést. Akkor lenne igazán ribillió! Kétségem sincs afe­lől, hogy mindez bekövetkezne, mindeset­re egy újabb jelzés a civil szféra részéről: a játszma még közel sem ért véget. Ha zöld utat is adnának a képviselők, az előkészí­tés stádiumában még bármi megtörténhet. Ahogy azt a piackutatók jósolják. Ön szerint felújításra szorul a nyíregyházi piac?- Mindenképpen megérett már a csarnok a korszerűsítés­re. Jó ötletnek tartanám, ha a helyi kistermelők mellett új üzeletek, butikok is helyet kapnának az épületben, és a parkolási rendszer is változtatásra szorulna - válaszolta a nyírkarászi Müller Andrea. Kulcsár Csaba szintén ide­jét látja a felújításnak. - Évtizedek óta áll itt a piaccsar­nok anélkül, hogy akár csak átfestették volna, leromlott az állapota, piszkosak, repedezettek a falak, egyszerű­en rontja a város összképét - tette hozzá a nyíregyházi férfi. - Okvetlenül renoválásra szorul, balkáni állapotok uralkodnak benn. A higiéniás szempotok mellett az esz­tétikai értékei sem kimagaslóak, koszosak a falak, hul­lik a vakolat, néhány helyen a szigetelőanyag is kilát­szik - vélte a nyíregyházi Tóth Róbert. Ádám Gyula sze­Müller Kulcsár Tóth Andrea Csaba Róbert Ádám Geszten Kecskés Gyula iánosné Béláné rint mára elengedhetetlenné vált a piac helyreállítása. - Több kávézóval, komolyabb üzletekkel, szórakozási lehe­tőséggel és gyermekmegőrzővel versenyképes maradhat­na a multikkal szemben is - mondta a nyíregyházi férfi. - Régen volt már felújítva az épület, lassan életveszélyes lesz bemenni oda. Az újjáépítés munkát adhat azoknak, akik a megszorítások miatt elvesztették az állásukat - nyilatkozta a besenyődi Geszten Jánosné. A nyíregyházi Kecskés Béláné úgy gondolja, hogy egy nívósabb csar­nokban szívesebben vásárolnának az emberek. - Moder­nebbre kellene tervezni a piacot a jóízlés határain belül. Az európai színvonal elérésére kell törekednünk. VILLÁM VOKS ............................... ................................ Ön el tudná még képzelni mindennapi éle­tét mobiltelefon nélkül? Szavazók száma: 86, 2009. 11. 19. 19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint is szükséges Nyíregyházán felújítani a Búza téri piacot? "*' **’ www.szpn.iuj Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. HÁTTÉB /3 Piacra dobják az új ajánlatot Abban mindenki egyetért, hogy a Búza téri piac megérett a felújításra (Fotó: sipeki Péter) ■ A látványterv (csak részben hasonlít az elő­zőhöz) adott, az előké­szítés két évet igényel. Nyíregyháza (KM - Sz. A., L. T. L.) - Vetni vagy elvetni? - ez itt a nagy piaci kérdés. A nyír­egyházi Búza téri vásárcsarnok felújításának igénye ismét napi­rendre kerül. Hétfőn a városi közgyűlés tagjai tárgyalják a fejlesztéssel és a hasznosítás­sal kapcsolatban benyújtott pályázatot. Hétfőn tárgyalják Tavasszal érvénytelennek nyilvánították a korábbi pályá­zatot, azóta újabb kiírás készült. Tudomásunk szerint ezúttal is ugyanaz a konzorciumi csoport volt az egyedüli komoly érdek­lődő az augusztus végi beadá­si határidőig.- A bank, a befektető és a majdani üzemeltető részéről megvan az akarat a beruhá­........ Ingyenessé kel­lene tenni a parkolást, mert ez nagy hátrány a bevásárlóköz­pontokkal szem­ben. Hován Sándor ......................................ff zást illetően, a megvalósulá­sához viszont először is a köz­gyűlés jóváhagyása szükséges- mondta Hámoriné Rudolf Irén, a Nyíregyházi Városüzemelte­tési és Vagyonkezelő Kft. ügy­vezető igazgatója, - Amennyi­ben hétfőn elfogadnák az előter­jesztést, elkezdődhetnek a konk­rétabb tárgyalások az érdekel­tek között. A látványterv (amely csak részben hasonlít az előző­höz) adott, az előkészítés közel két évet vehet igénybe. Lefedés, aszfaltozás A piacon áruló Szabó Ferenc- né azt mondja, indokolt lenne a piac átalakítása, de nem abban a formában, ahogyan korábban a testület elé került.- Egyre nehezebben tudjuk eladni az árut, és félő, hogy nem fogjuk tudni kifizetni a hely­pénzt. Most asztalpénzt fize­tünk, de azokban a hónapokban, amikor nem árulunk, nem kér­nek pénzt. Ha viszont éves bér­letet kell majd vennünk, mint ahogyan arról szó volt, nem fogjuk tudni kigazdálkodni, ráadásul azért, hogy el tudjuk adni az árunkat, folyamatosan engedményeket kell tennünk. A korábbi tervezet szerint a pin­cében, hat méter mélyen árusít­hatnánk, és a felső szinten lenne a parkoló, ami kivitelezhetetlen. Hogy fogjuk lecipelni az árut nap mint nap? Vagy ha lent lesz­nek az autók, hogy fogjuk felhor­dani? Ez óriási tumultust okoz­na és fizikailag sem bírnánk. Abban bízunk, a korábbinál jobb megoldás születik. Hován Sándor azt mondja, maradjon minden úgy, ahogy van, de: legyen lefedve a külső rész, s aszfaltozzák le.- Nyáron tűz ránk a nap, más­kor esik az eső, a hó, nincs ez így jól. Meg kellene ezt oldani, az aszfaltozás a balesetek elke­rülése miatt lenne fontos, és ami ugyancsak lényeges: ingyenessé kellene tenni a parkolást. Ez egy óriási hátrány a bevásárlóköz­pontokkal szemben, az eladási esélyeinket is növelné, és töb­ben jönnének a piacra. Az is jó lenne, ha a bérlet mellett lenné­nek szabad asztalok is a ritkán jövő árusoknak. A közgyűlés most ne tárgyalja! ■ Lehetőséget kell adni a város lakóinak, a civil szervezeteknek a véle­ményük elmondására. Nyíregyháza (KM) - Az E-misszió Temészetvédelmi Egyesület elnöke, Tömöri László tegnap levelet juttatott el Csabai Lászlóné polgármes­terhez, melyben azt írja: meg­döbbenéssel vette észre, hogy a Búza téri piac felújításáról szó­ló, a közgyűlés elé kerülő elő­terjesztésben a városlakók, pia­ci árusok és bérlők által kifo­gásolt tervhez teljes mértékben hasonló, ugyanazon beruházó által benyújtott pályázat szere­pel pozitív elbírálási javaslat­tal. Arra kéri Csabai Lászlónét, hogy adjon lehetőséget a város lakóinak, a civil szervezeteknek és az érintetteknek véleményük elmondására, s azt kérik, hogy a témát az aktuális közgyűlés ne tárgyalja. „A piac felújításá­nak szükségességét nem vitat­juk, de úgy gondoljuk, hogy a megfelelő társadalmi egyeztetés nélkül, mind a város vezetése, mind a beruházó csak további problémákat generálna.” Felújítás vállalkozói tőkéből ■ A tervek szerint a nyíregyházi piac tel­jes átalakítása 2012-re valósulna meg. Nyíregyháza (KM) - Vál­lalkozói tőkéből valósíta­nánk meg a piac felújítását, az önkormányzatot csak az északi oldal rendbetétele ter­helné - mondta tegnap Csa­bai Lászlóné. Nyíregyháza polgármestere, aki hozzátet­te: a kivitelezés belső tartal­máról most hétfőn még nem döntenek. - A tervek szerint jövő év júniusában kötnénk szerződést a vállalkozóval, addig pedig minden érintett elmondhatná a véleményét, javaslatát, a piac tehát olyan lenne, amilyennek az ott dol­gozók, az ott árusítók, a vásá­rolni odajárók és a környéken élők szeretnék. A piac teljes átalakítása 2012-re valósulna meg, vagyis a jövő év végéig a piacon semmilyen munká­latokat nem végzünk. Válaszok az üzleti élet kihívásaira ■ Cél: minél vonzóbbá tenni a vállalkozói létet a magyar fiatalok szá­mára. Nyíregyháza (KM) - A mai magyar fiatalok vállalkozó szel­leműek, kreatívak és meré­szek. Egy vállalkozás indításához mindezek nagyon fontos feltéte­lek, s mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ők itt Magyarországon váljanak a gaz­daság aktív részeseivé, és talál­ják a helyüket, azaz boldogul­ni tudjanak - hangzott el töb­bek között a Primom Vállalko­zói Inkubátorházában csütörtö­kön a Fiatal Vállalkozók Hete keretében megtartott országos rendezvénysorozat nyíregyhá­zi állomásán. Az ifjak boldogulásához termé­szetesen szükség van körükben a vállalkozói létforma népszerű­sítésére is. Az ezt célzó esemény résztvevői megismerkedhettek többek között a Primom Alapít­vány vállalkozásélénkítő szolgál­tatásaival, finanszírozási, támo­gatási lehetőségekkel, az üzleti tervezéssel, és sikeres fiatal vál­lalkozásokkal is, akik az ötlet­től a megvalósításig bemutatták tevékenységüket. Mind a leendő, mind a már aktív fiatal vállal­kozók, vállalkozások kecsegte­tő megoldásokat találhattak az üzleti élet legújabb kihívásaira - számolt be érdeklődésünkre Kovács István a Primom ügy­vezető igazgatója. A fiatal vállalkozóknak szóltak az előadások az inkubátorházban (Fotó: Nádasi Zoltán) Uniós pályázat Vállalati tanácsadásra A vállalkozói kultúra fejlesztéséhez, a kis- és középvállalkozások nemzetközi piacra jutásához, valamint a vállalkozás indításához és eredményes működtetéséhez szüksé­ges tanácsadások támogatására jelent meg európai uniós pályázat az Észak-alföldi régióban. Mire igényelhető uniós támogatás? A konstrukció keretében az első fázisban egy támogatásközvetítö szervezetet, illetve konzorciumot választanok ki, amelynek feladata a második fázisban a kkv-k által - egy akkreditált tanácsadói listáról kiválasztott tanácsadótól - igénybe vett tanácsadási szol­gáltatás finanszírozása és a kapcsolódó adminisztráció lebonyolítása lesz. Kik pályázhatnak? A konstrukció keretében gozdosógi társaságok, szövetkezetek, egyesületek, köztes­tületek, alapítványok, közalapítványok, valamint ezek konzorciumai nyújthatnak be pá­lyázatot. Kizárólag konzorciumi partnerként felsőoktatási intézmények is pályázhatnak. Mekkora az elnyerhető támogatás összege? Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a régióban 500 millió forint. Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatokat 2009. december 15. és 2010. január 25. között lehet benyújtani a következő postai címre: Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Non­profit Kft., 4028 Debrecen, Simányi u. 14. A támogatási konstrukció száma: ÉAOP-2009-1.1.4. A pályázati dokumentáció a www.nfu.hu honlapról tölthető le. , Sikeres pályázást kíván o Nemzeti Fejlesztési Ügynökség! A projektek az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség az Új Mogyarorszóg Fejlesztési Terv Közreműködő Szervezete. ■ út Ü9y»öAts*« AA ^ «tr.rr “imz# K HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom