Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-19 / 271. szám

2009. november 19., csütörtök Dasicstól elköszöntek Nyíregyháza (KM - B. T.) - Várható volt, hogy nem marad következmények nélkül a Marso-Vagép NYKK újabb veresége az élvo­nalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban, főként, hogy az Albacomp ellen hazai pályán szerzett 62 pont arra világított rá: ponterős játékosra van szükség a mezőnysorban. Cserélni pedig a légiósposztokon lehet, ezt szem előtt tart­va a klubvezetés felbontotta a szerb Jugoszláv Dasics szerződését. A bedobó már el is köszönt csapattársaitól. Hogy ki érkezik helyette, még nem lehet tudni pontosan, de a menedzsment azon dolgozik, hogy a kiszemelt még a héten, tehát a szombati zalaegerszegi bajnoki előtt megérkezzen az NYKK-hoz. A minél gyorsabb felépülésben reményked­hetünk Sitku Ernő talpsérülése kapcsán. A 150-szeres válogatott csapatkapitánynak az Albacomp elleni mérkőzés bemelegítésénél elszakadt egy szalag a talpában, a fájdalma­kat injekciókkal igyekeztek csökkenteni. Az erőcsatár azóta könnyített edzésmunkát végez, műteni nem kell, „csak” megvárni, míg a vér­ömleny felszívódik a lábában. Vezetőcsere a Fradinál Budapest (MTI) - Kevin McCabe tulajdonos veszi át Terry Robinson helyét a Ferencváros lab­darúgócsapatának elnöki posztján, miután utóbbi lemondott. A folytonossá­got biztosítja Berki Krisz­tián vezérigazgató szemé­lye, aki a jövőben szakmai segítséget kap két elismert angol szakembertől, aki­ket a Sheffield United dele­gál a Ferencvároshoz. Bíró-szankciók Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szö­vetségjátékvezetői bizott­sága elmarasztalta Arany Tamást és Sulyok Ger­gelyt, akik a közelmúlt­ban egyformán megtor- latlanul hagytak jelentős szabálytalanságokat az NB I-ben. Előbbi bíró a Pápa-Ferencváros, utób­bi pedig a Ferencváros- DVTK meccsen hibázott, s ennek következményeként ebben az évben már egyi­kük sem vezethet. Arany esetében ennél is súlyo­sabb a büntetés, ő végér­vényesen kikerült az élvo­nalbeli keretből. Várhidi Péter Várhidi Pécsen Pécs (MTI) - Várhidi Péter korábbi szö­vetségi kapitány irányítja decem­ber 1-jétől a lab­darúgó NB II. Nyu­gati-főcsoport­jában szereplő Pécs együttesét. A tréner az elmúlt hetekben a szin­tén másodosztályú Szigetszentmiklóst irányította - és töb­bek között Pécsen is győzelemre vezette csapatát... mely­hez azonban szer­ződés nem kötöt­te. A pécsiek azt remélik, hogy a csa­pat Várhidivel fel­jut az élvonalba. A Pécs az őszt a har­madik helyen zárta, kilenc ponttal lema­radva az éllovas Gyirmóttól. Mosonyi Tekla (balra) is kellő játéklehetőséghez jutott (Fotó: Racskó Tibor) Kettős sikerrel tovább Miskolc (KM) - Egy pillantig sem forgott veszélyben az Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza női röplabdázóinak továbbjutása, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének miskolci visszavágó­ján. Ludvig Zsolt csapata 3:0-ás előnnyel uta­zott a szerda esti találkozóra, így az első meg­nyert játszma után már biztossá vált a negyed­döntőbeli tagsága. Ezek után a tréner kockázat nélkül cserélgethetett, és a pályára lépők vala­mennyien meghálálták a bizalmat. Röplabda Magyar Kupa Női nyolcaddöntö, visszavágó Miskolc) VSC-Euroaszfalt-NRK-Nyiregyháza 1:3 (-16,-11, 26, -1«) Miskolc, 150 néző, v.: Pőcze, Donkó. __________________________ MVSC: Csarkó, Szajkó, Rédei, Kovács E„ Leidgeb, Szabó B. Csere: Nagy Zs. és Répászki (liberók), Oláh Cs„ Sitkey, Kiss V., Kurenszki. Edző: Torna Sándor._________________________________ Euroaszfalt-NRK: Balanescu, Katona, Merkószki, Szakmáry, Botos, Miklai. Csere: Mosonyi, Janetka, Erdős Zs. Edző: Ludvig Zsolt. ____________________________________________________________ Ludvig Zsolt: - Őrülök a továbbjutásnak és annak, hogy fel­szabadult játékkal lelkesen és szépen röplabdáztunk. _________ Továbbjutott: Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza (kettős győze­lemmel, 6:1). Marci újabb amerikai kalandja Fucsovics Márton (balra) szeptemberben már meghódította Amerikát (Fotó: Flornok Miklós) dékes Bradentonban, a világhí­rű Nick Bolletieri teniszakadé­mián, ahol az Eddie Herr emlék- versenyt rendezik meg. A név­adóról azt érdemes tudni, hogy ő volt a junior teniszsorozat meg­álmodója. Ezt követi az Orange Bowl, azaz a nem hivatalos juni­or világbajnokság, amely­re december elejé­től a pálmafák között, Mia­tti i b a n kerül sor. A két egy­aránt szabad- téren, kemény pályán rendezen­dő verseny­nyel az a célja Marcinak, hogy minél jobb helyezéssel zárja az évet az ITF junior világ- ranglistáján, hiszen ezesetben szabadkártyához juthat a jövő évi felnőtt, úgynevezett future- viadalokon. Az újabb amerikai turné az esztendő utolsó megmé­rettetéseit jelentik a nyíregyhá­zi legény számára, aki decem­ber 13-án tér majd haza, hogy a karácsonyi pihenőt követő­en megkezdje felkészülését az első 2010-es feladatra, az auszt­rál nyílt bajnokságra. Csonka Gabi is játszott És hogy milyen formában várja a mostani feladatot Mar­ci? Állomáshelyén, a Stutt­gart mellett találha­tó teniszakadémi­án két tartományi felnőttversenyen vett részt a közel­múltban, mind­két alkalommal döntőt játszha­tott, és másod­szor legyőzte kin­ti edzőjét, a koráb­ban a világranglis­tán a 200. és 300. hely között jegyzett Peter Mayer-Tischert. A jelzett versenyeken a First Line Tennis Academy másik nyíregyházi lakója, a 16 esztendős Csonka Gábor is indult, és ő sem maradt nyert mérkőzések nélkül az idő­sebbek között. *“""*"spörtlszSnTI^** Gfc Helyi és nagyvilági sport. 703909 Fucsovics két német- országi felnőttversenyen lendült formába az évvégi hajrá előtt. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Ismét az észak-amerikai kon­tinens felé veszi az irányt Fucsovics Márton, aki a leg­utóbbi kiruccanása után az amerikai nyílt teniszbajnok­ság junior fiú versenyszámá­nak Grand Slam-trófeájával tér­hetett haza. Bő két hónappal a szeptember közepén történtek után novem­ber 25-én utazik megint az Egye­sült Államokba az NYVTC 17 esztendős játékosa, aki két és fél hetet tölt az álmok földjén. Közelebbről a napsütötte Flo­ridában, ahová nem nyaralás, hanem két igen rangos verseny apropóján látogat. Az első fellé­pés a hónap utolsó napjától ese­Tenisz Fila-Cup 2009 tartományi férfiverseny, Murr (Németország) 1. forduló: Csonka (NYVTC)-Häckh 6:0, 6:0, Fucsovics (NYVTC, 3. kiemelt)-Kimmich 6:0, 6:2. Nyolcaddöntö: Gehrlein-Csonka 6:4, 6:4, Fucsovics-AI-Mahmoud (román) 6:2, 6:2. Negyeddöntő: Fucsovics-Ejupovic (bosnyák) 6:4, 6:1. Elődöntő: Fucsovics- Raspudic (horvát, 2.) 6:7, 6:1, 7:6. Döntő: Mayer-Tischer (l.)-Fucsovics 7:6, 7:6. Végeredmény: 2. Fucsovics Márton.____________________________________________________ WTBDunlop Kupa tartományi férffrerseny, Stuttgart-Stammbetm (Németország) 1. forduló: Fucsovics (NYVTC, 5. kiemelt)-Friedrich 6:0, 6:1, Csonka (NYVTC)-Vojkovic 6:2, 6:3. Nyolcaddöntö: Fucsovics-Wickenhäuser 6:3, 6:3, Gaissert-Csonka 6:3, 6:0. Negyeddöntő: Fucsovics-lndre (román, 7.) 6:1, 6:4. Elődöntő: Fucsovics-Mayer-Tischer (1.) 6:4, 7:6. Döntő: Fucsovics-Gaissert 6:3, 6:7, 7:6. __________________________________ Végeredmény: 1. Fucsovics Márton.____________________________________________________ Megjegyzés: a mieink külön nem jelölt nemzetiségű ellenfelei németek voltak. A cél előre, a legjobb nyolc közé! Nyíregyháza (KM) - Mind­össze 34 pontot kell szerezniük csütörtökön este (18 óra) Székes- fehérváron a Nyíregyházi Főis­kola SE NB I-es női röplabdá­zóinak ahhoz, hogy a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jussanak és ott városi rang­adót játszanak az extraligás Euroaszfalt NRK együttesével. Kolozsi János együttese a szin­tén extraligás Székesfehérvári MÁV Előre ellen léphet előre. A két csapat nyíregyházi idevágó­jára aligha továbbjutási tervek­kel és feltartott kezekkel érkez­tek a fehérváriak, ki is kaptak simán, 3:0-ra (11, 9, 13).- Mi a legerősebb összeállítás­ban lépünk majd pályára Szé­kesfehérváron és szeretnénk jó játékkal továbbjutni - summáz­ta a csapat tervét Kolozsi János vezetőedző. Szívesség. A magya­rokkal egy Ű21-es Euró- pa-bajnoki selejtező­csoportban lévő Bosz­nia-Hercegovina szer­dán 2-1-re verte az élen álló Wales válogatottját, javítva Komán (7) és tár­sai pozícióját. (Fotó: MTI) 703902 SPÖRf lIELETí MAOVARORIIÁO

Next

/
Oldalképek
Tartalom