Kelet Magyarország, 2009. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-15 / 216. szám

2009. szeptember 15., kedd Kitalálva, kitálalva Ladányi Tóth Lajos lada@kelet.szon.hu Tyűha!... A betyárját!... Ilyen létezik?... Hümmög az ország. Ki szívdó'I, ki zsiger- bó'l ámuldozik. Kikerekedett szempárok fürkészik a nyilvánosságra hozott adatokat. Nem múlik el nap BKV-botrány nélkül. A hírlavinát a volt humánpolitikai igazga­tó száz milliós lelépési pénze, maja fur­mányos visszatáncolása indította el. Aztán sokak alatt indult meg a mozgólépcső': a leleplezéssel lassan, de biztosan a mély­be süllyedtek, ugyanakkor további stik­lik jutottak a felszínre. Aki komolyan gon- lebbentését az ó'szi levélhullással járó szel­doíia, hogy a megvilágosodást, a fátyol fel­lő idézte elő, alighanem téved. A forgató könyvet már megalkották, így mindennap­ra jut legalább egy altatóba illő mese. Az aktuális nősök pedig rácsodálkozhatnak arra, amit eddig tudtak magukról és hold­udvarukról, csak éppen diszkréten hallgat­tak róla. Mert megtehették. A leleplezoket sem kell félteni, úgy tesznek, mint a rúd­ugrók a világcsúcs-kísérleteknél: csak cen­tinként emeltetik a leendő rekordot, holott akár magasabbra is képesek lennének első nekifutásra. Hétfőtől ülésezik a parlament. Kor- mányhű körökben kijelentették, hogy „a BKV-botrány a jéghegy csúcsa", ellenzé­ki oldalról megjegyezték: „BKV-t csináltak az egész országból". Leplezetlenül megy a szájkarate, a stíluson nem csodálkozunk. Marakodik az elit. Ez a Ház ebben a for­mában egy nyilvánosház. Ön megnézi ma a cégvezetők juttatásait?- Annyira nem foglalkoztat ez az ügy, bár nem álltam messze a lehetőségtől, hogy én is közalkalmazott legyek. Néha irreálisnak tartom a vezetők magas fizetését. - mondta a tuzséri Balogh Gyula Katona Gyula szerint mindenkinek a saját dolga, hogy mennyi a fizetése. - Nem nézem meg, hogy kinek mennyi a bére, az elvég­zett munkáért annyit kapnak, amennyi jár, másrészt ezt a köztisztviselői törvény határozza meg - válaszolta a nyíregyházi férfi. A nyíregyházi Mányik Gábor felhábo­rítónak tartja az önkormányzati cégek vezetőinek jöve­delmét. - Biztosan nem fogom megnézni, mert szerin­tem dühítő, hogy olyan sok pénzt kapnak. Úgy gondo­lom, sokan nem érdemlik meg, mert nem tesznek sem­mit azért, hogy rászolgáljanak a nagyon magas kerese­tükre. - Érdekel, hogy mennyi a bérük, és ha lesz időm, Balogh Katona Mányik Gyula Gyula Gábor Nagyné Deák Szántó Honvéd Edit Csilla Lászlóné meg is nézem. Biztos jól keresnek, és van, aki meg is érdemli. Például a kálmánházi polgármester sokat tett a településért - mesélte Nagyné Deák Edit. - Úgy gon­dolom, ez egy remek alkalom arra, hogy belenézzünk az önkormányzati cégek vezetőinek pénztárcájába, ha már a dolgozók adójából különítik el a juttatásaikat. Persze én sem szeretném, ha a zsebemben turkálna a város, de nem is vagyok ilyen felelős beosztásban - nyilatkozta a fábiánházi Szántó Csilla. Az ibrányi Honvéd Lászlóné szerint a vezetőknek túl magas a bérük. - Érdekel, ki mennyit keres, mert tudom, milyen sokba kerül három gyereket nevelni, ez főleg munkanélküliként néhéz fel­adat. Nem arra utalok, hogy potya jövedelmet kapnak, de a munkájukért kevesebbet érdemelnek. VILLÁMVOKS MMM Ön szerint képesek-e a politikusok az össze­fogásra az ország érdekében? Szavazók száma: 64, 2009. 9. 14. 19 óra Nem 100% Következő kérdésünk: Ön megnézi a cégve­zetők fizetését? ww.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Mától belelátunk a zsebekbe _______________________________________________________________________________HÁTTÉR /3 ■ Kötelező nyilvánossá tenni az önkormányza­ti cégek vezetőinek jut­tatásait. Nyíregyháza (KM) - A kor­mány augusztus 29-én fogadta el azt a rendeletet, mely szerint kötelező közzétenni az állami-, önkormányzati- vagy közalapít­ványi többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezetőinek a javadalmazását. A nyilvános­ságra hozandó adatok közé tar­tozik minden pénzbeli juttatás, és a végkielégítés, valamint a felmondási idő is. Az előírt ada­tok közzétételének határideje a mai nap. Az információkat a cég internetes honlapján kell feltün­tetni, s legalább két évig nem lehet eltávolítani onnan. Azokat az önkormányzatokat, melyek nem tesznek eleget a rendeletben foglaltaknak, akár a nem nor­matív támogatások felfüggesz­tésével is „büntethetik”. Egyszerű a megoldás- Mind a két gazdasági társa­ságunkat és négy alapítványun­kat értesítettük arról, hogy szep­tember 15-től bárki számára hoz­záférhető módon, az interneten kell közzétenni többek között a vezető tisztségviselők pénzbeli juttatásait - válaszolta érdek­lődésünkre dr. Takács Csaba. Mátészalka jegyzője hozzátette: ez a kötelezettség nem az önkor­mányzatra, hanem az adott tár­saságra, alapítványra vonatko­zik. Éppen ezért, ahol rendel­keznek saját netes portállal, ott teszik elérhetővé a kormányren­deletben előírt adatokat, ahol pedig nincs ilyen lehetőség, azok a város hivatalos honlap­ján tehetnek eleget az előírások­nak. - Eddig nem jelezték, hogy bárki ez utóbbival élni szeretne -jegyezte meg dr. Takács Csaba. M.................................... A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha a város honlapján tesz- szük közzé az adatokat. Pálosi László ....................................................M A város internetes portálján a gazdasági társaságok és alapít­ványok vezetőinek kinevezésé­ről szóló határozat nem, csak az alapító okiratok és a rendeletek találhatóak meg. Balkányban mindösssze egyetlen, a víz- és szennyvízke­zeléssel foglalkozó önkormány­zati kft. működik. Pálosi Lász­ló polgármestertől megtudtuk: hétfőn tárgyalt az ügyvezetővel arról, hogy a rendeletben előír­taknak hogyan tegyenek eleget. - A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha a város honlapján tesszük közzé az adatokat - fűz­te hozzá a város első embere. A honlapon elérhető A megyeszékhelyen már ez év elején arról döntöttek, hogy az internetes portálon nyolc évre visszamenőleg elérhetővé teszik a gazdasági társaságaik vezető­inek illetményét, sőt azt is fel­tüntették, évente hogyan vál­tozott a díjazásuk. - A vezetők egyéb juttatással, (mely legfel­jebb 100 százalékos prémiumot jelent) kiegészített teljes jövedel­me pedig, ugyancsak bárki szá­mára elérhető volt és most is elérhető, a közgyűlés elé beter­jesztett éves gazdasági társasá­gi beszámolókban, melyek tel­jes terjedelmében megtekinthe­tőek az önkormányzat hivata­los honlapján - mondta Csabai Lászlóné polgármester. A megyei önkormányzat gaz­dasági társaságainak ilyen jelle­gű adatai eddig is fent voltak az önkormányzat honlapján. A köz­gyűlési határozatok között keres­hette vissza az adatokat az, aki tudta, melyik közgyűlés jegyző­könyvét kell keresnie. Mától ez megváltozik, a megyei önkor­mányzattól kapott információk szerint honlapjukon külön menü­pontot készítenek, ahol ezen ada­tokat azonnal megtalálhatják az érdeklődők. BÉRSZORZÓK Az elmúlt időszakban nem változott a menedzserek és az adminisztratív terü­leten dolgozók bérét összehasonlító hazai mutató: előbbiek 6,2-szer keres­nek többet, mint egy alkalmazott: könyvelő, titkárnő vagy asszisztens. Összehasonlításképpen: Romániában 9,8, Lengyelországban 9,1„ Ukrajná­ban 6,8, Bulgáriában 6,3, Csehórszág­ban pedig 5,8 a bérolló. ___________ Egy 61 ország 12 millió alkalmazottját vizsgáló kutatás eredményei szerint a világon a legnagyobb különbség Kíná­ban, Thaiföldön és Vietnamban van a menedzserek és az adminisztratív mun­kát végzők bére között. Kínában 11,8- szor jobban keres egy menedzser, mint adminisztratív kollégája, Thaiföldön is több mint tízszeres a különbség. Nyugat-Európában, japánban és Ame­rikában az olló viszonylag szűk, érté­ke 2 és 4 közötti. _________________ Az erős gazdasággal rendelkező északi országok közül Finnországban és Dáni­ában 2,7-szeres, Norvégiában pedig mindössze 2,3-szeres a bérolló. Jl A nyitóoldal fő hírei ■ A települések vég­rehajtják a tőlük várt intézkedést, az adatok mától elérhetők. Fehérgyarmat, Ibrány (KM) - Az önkormányzatoknak köz­re kell működniük abban, hogy egy adott településen a rendele­tet végrehajtsák cégeik. Ennek megfelelően a fehérgyarma­ti önkormányzat írásban szó­lította fel a tulajdonában lévő cégeket a rendeletben foglaltak betartására - mondta lapunk­nak dr. Kovács Attila, a város jegyzője.- Fehérgyarmaton két céget érint a rendelet. Az egyik százszázalékban az önkormány­zat tulajdona, a másikban a helyhatóság csak résztulajdo­nos. - Saját honlapjukon és az önkormányzat internetes olda­lán is elérhetőek mától az ada­tok, ez utóbbin a friss hírek között a nyitóoldalon találha­tók meg a cégvezetőkre vonat­kozó információk. Közérdekű Ibrányban egy önkormányza­ti cég működik, vezetőjének fize­tési adatai ma reggeltől érhe­tők el a város honlapján. Koráb­ban ez az adat nem volt nyilvá­nos, mától azonban a közérde­kű adatok között immár ez is elérhető. Tiszteletdíjasok Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi közgyűlés egy alapítványt és hat közala­pítványt - utóbbiból ket­tőt a megyei önkormány­zattal közösen - alapított. Több szervezet esetében a titkárok tiszteletdíjra, míg a kuratórium tagjai tevé­kenységükkel összefüggő feladataik végzése során felmerült költségeik meg­térítésére jogosultak. - A rendelet értelmében a köz- alapítványainknál kapott tiszteletdíjak és juttatások is nyilvánosak lesznek a város honlapján - mondta Gál György aljegyző. Nagy szükség van a lefoglalt ruhákra, ám a „márkátlanítás" komoly nehéz­ségeket jelent a szervezeteknek (illusztráció: KM-archív) ■ Sokszor a márkavé­dő nem járul hozzá a mentesítéshez, és az áru megsemmisítését kéri. Nyíregyháza (KM - L. T. L.)- A Vám- és Pénzügyőrség az év első nyolc hónapjában több mint 700 millió forint értékű árut ajánlott fel a karitatív tanács­nak, ám ebből csupán 115 mil­lió forint értéket fogadtak el. „A hamis márkajelzésű ruhaneműt- ha nem fogadják el - a törvény értelmében meg kell semmisíte­ni” - jelentette ki a VPOP szó­vivője. A folt nem elég- A vámosok által lefoglalt ruhákat csak akkor kaphatják meg a segélyszervezetek, ha vál­lalják a márkamentesítésüket - közölte Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója, majd hozzátette:- Ez nem könnyű feladat, hiszen meg kell felelni a már­kavédő elvárásainak. Sok eset­ben a márkavédő egyáltalán nem járul hozzá a mentesítés­hez, az áru megsemmisítését kéri. A karitatív szervezetnek a kivágott márkajelzésekkel, címkékkel, darabra el kell szá­molni a márkatulajdonosnak. A felajánlott áruk igen sokfélék: ruhák, játékok, matricák, kulcs­tartók, műszaki cikkek, cipők- utóbbiak márkamentesítése szinte lehetetlen.- Nem elég az, ha a márkajel­zést kivágjuk és a helyére egy foltot rakunk. A ruhának olyan­nak kell lennie a művelet után, hogy a segélyezett úgy viselhes­se, mintha sértetlen lenne. Nagy szükség van a lefoglalt ruhák­ra, viszont nagyobb mennyiség „márkátlanítása” komoly gaz­dasági nehézségeket jelentene a karitatív szervezeteknek. A márkamentesítéssel járó jelentős költségeket nem kellene a karita­tív szervezetekre hárítani. Létre lehetne hozni márka­mentesítésre specializálódott munkahelyeket, például ahol megváltozott munkaképességű­ek dolgoznak. Ezeknek a mun­kahelyeknek a működését támo­gathatnák a márkatulajdonosok is, hiszen az üzleti érdekük az, M ........................ A ruhának olyannak kell lennie, hogy a segélyezett úgy viselhesse, mintha sértetlen lenne. Szarkáné Kövi Márta ...................................................M hogy hamis márkajelzésű ter­mékek ne jelenjenek meg. Ez pusztán csak egy ötlet részem­ről - tette hozzá Szarkáné Kövi Márta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom