Kelet Magyarország, 2009. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-14 / 215. szám
2009. szeptember 14., hétfő KELET MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Tízpontos terv. Tízpontos tervet dolgozott ki Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter az Afganisztánból történő német kivonulásra. Steinmeier határidőt is megjelölt, utalva arra, hogy 2013-ig, azaz a következő törvényhozási ciklus végéig meg kell teremteni a német kivonulás feltételeit. • Törökország vállalja. Törökország bejelentette vasárnap, hogy kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) képviselőinek találkozóját, amelyen az iráni atomprogramról tárgyalnának a felek. JEGYZET Nyakkendős őszi gyülekező Szántó István szanto@inform.hu es Politkusaink nyáridó'ben pólóban bermudában is szórakoztatták a nagyérdemű választókat. Ma déltől viszont ismét öltönyben, s nyakkendősen gyűlnek össze a parlament ó'szi ülésszakára. így előzetesen az első nap lightosnak, osztályfőnöki óráknak Ígérkezik. Semmi meglepetés, semmi váratlan nincs a láthatáron. A ház „osztályfőnöke", elnöke előre kikürtölte, bedobja a törölközőt, hogy átadja a helyét Katona Bélának. Látszólag sima ügy. A költségvetés elfogadása, elfogadtatása már komolyabb játszma, tétje van. Persze ha a pártnélküli SZDSZ frakció összetart ez is átcsúszik. Az interpellációk listáját borítékolhatóan a végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok, a zűrös négyes metro sztori, a sukorói kaszinó körüli kavarás, no meg a romagyilkosságok hátterében sejlő titkosszolgálati bakik vezetik majd. A lelkiismeretesebbek és a szereplési vágyban szenvedők a költségvetés hiányosságait is kivesézik majd. Bár mindannyian tudják, hogy ez a büdzsé a máról szól, az igazi az új kormány gondja lesz. A volt kormányfőnek nem osztanak lapot, így az ellenzéknek nem kell már ki-bejárkálnia. ledig érdemes sétálgatni az üléstermet övező patinás folyósokon ahol számos ismert és ismeretlen lobbizó keresi a képviselőkkel való találkozást. Az igazi élmény viszont a Ház nívós büféje és étterme a hetvenes évekre emlékeztető retro árakkal. Meg is mondhatnák már a képviselőknek, hogy a parlamenten kívül nem létezik kocsonya 80 vagy meggyes rétes 55 forintért. Devizaárfolyam (2009.9,13.) PÉNZNEM árfolyam változás [p||| Euró 272,55 f -0,27 ÜH1 USA dollár 186,88 y-o,6i iüäB Svájci frank 179,95 y-o,i9 lUfíi Angol font 312,18 A +2,56 ! Román lej 64,00 ▼ -0,18 Ukrán hrivnya 21,91 y -o,4o Horvát kuna 37,21 ▼ -0,05 ■HU Lengyel zloty 65,09 y-o,28 További információk a valutapiacról: gazdasag.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Sikeres V4-csúcs Sopot (MTI) - Nagyon sikeresnek minősítették a visegrádi országok államfői a lengyel ten- germelléki Sopotban tartott kétnapos csúcstalálkozójukat, amelyen elvi megállapodás született arról, hogy egyes távolabbi országokban közös konzuli szolgálatokat hoznak létre. A záró közös sajtóértekezleten Sólyom László magyar államfő megerősítette Magyarország elkötelezettségét az európai integráció továbbvitele mellett, és kitűnő eszköznek minősítette a V4-es Václav Klaus cseh, Sólyom László magyar, Lech Kaczynski lengyel, Ivan Gasparovic szlovák államfő és a dísz- együttműködést a közös érde- vendég, Danilo Türk szlovén köztársasági elnök a visegrádi négyek csúcstalálkozója után (Fotó: mti / k. a.) kék azonosítására. PÁRHUZAMOS INTERJÚ POLITOLÓGUSOKKAL Itt az ősz, itt a költségvetés ■ Ma kezdődik és december 14-éig tart a parlament őszi ülésszaka. A képviselők előtt álló feladatokról kérdeztünk politológusokat. Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Ma kezdetét veszi a parlament őszi ülésszaka. Milyen fontos feladatok várnak a képviselőkre ebben az évben? Kiszelly Zoltán: Legfontosabb feladat az ország hitelképességét biztosító költségvetés elfogadása. Ezt kiegészíthetik óvatos kiadáscsökkentő, vagy hatékonyságnövelő intézkedések. A politikai osztály megtépázott tekintélyének helyre- állítása érdekében elfogadhatnak a politikusok jövedelmének és költségtérítésének rendezésére vonatkozó szabályokat is. Fekete Sándor: A kormány 34 törvény elfogadását tervezi 2009-ben, ezek közül kiemelkedően fontos a jövő évi költségvetés megszavazása, valamint a választójogi- és a népszavazásra vonatkozó jogszabály módosítása. Ez utóbbiak kétharmados támogatást igényelnek, csakúgy, mint az aktuális személyi kérdések: alkotmánybírók, ÁSZ-elnök és alelnökök. A költségvetés elfogadása hozhat-e meglepő fordulatot? I Kiszelly Zoltán: A költségvetés sarokszámain belül elképzelhetőek ad hoc koalíciók, amelyek akár a kormány javaslatával szemben is eredményesek lehetnek. A kormány számíthat a parlamenti pártok támogatására, hiszen a költségvetés elfogadása a következő hitelcsomag előfeltétele. Az lenne meglepetés, ha nem fogadnának el költségvetést. Fekete Sándor: Az MSZP-frakció egységességét alapul véve a költségvetés elfogadásának kulcsa az SZDSZ-frakció kezében van. A legfon- tosabb kérdés az, hogy közülük hány frakciótag nyomja meg az „igen” gombot. A rendkívül megosztott párt képviselői közül az új pártvezetés híveinek sem érdeke a kormány megbuktatása, ez ugyanis előrehozott választásokat eredményezne. A költségvetés megszavazása után lesz-e még halaszthatatlan tennivalója az országgyűlésnek? Kiszelly Zoltán: A jelenlegi kormánynak sem ideje, sem társadalmi felhatalmazása nincsen átfogó, kétharmados reformok elfogadására. A költségvetésen belül eszközölhet fontos váltóállításokat. Az újabb készenléti IMF hitelcsomag feltételeinek megteremtésén túl csak a választás kiírása maradhat feladata. Fekete Sándor; 2009-ben a költségvetés megszavazása jelenti a záróakkordot, azonban már ennek parlamenti vitája is a jövő évi választások jegyében fog telni. Ne legyenek illúzióink: már idén elkezdődik a kampány, amelynek tétje valamennyi politikai szereplő számára igen nagy. Ezeket elvégzik-e, vagy hagyják a következő kormányra? Kiszelly Zoltán: A következő kormányra a rendszerváltás feladatához mérhető munka vár. Az egész társadalmi életünket újra kell szerveznie, az összes alrendszert át kell alakítania. Ehhez a feladathoz társadalmi felhatalmazás kell, így ez már az új parlamenti többség feladata lesz. Fekete Sándor: A kisebbségi kormány egy éves mandátumának utolsó hónapjai véleményem szerint a kivárásról szólnak: valameny- nyi választás előtt ez a tendencia érvényesült, s ez várhatóan nem változik jövőre sem. Jogos problémája ez a bénultság a parlamenti váltógazdálkodású országoknak, ugyanakkor nincs rá megoldási recept. Fidesz: „Sem víz, sem vasút nem lehet préda" ■ Fidesz: sem a vízva- gyon, sem a vasút nem lehet „privatizációs préda". Budapest (MTI) - A Fidesz szerint sem a nemzeti vízva- gyonra, sem pedig a vasútra nem lehet „privatizációs prédaként” tekinteni, hiszen alapvetően mindkettő közösségi tulajdon, közösségi érdekeket szolgál. Fónagy János, az ellenzéki pártképviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyrészt örömének adott hangot, hogy a múlt hét csütörtökön a vagyon- gazdálkodási Fónagy János tanács „visszakozott”, és hatályon kívül helyezte a keletmagyarországi régióban lévő három állami víziközmű cég működési struktúrájára vonatkozó határozatát. Hasonló tervek A szakpolitikus felhívta a figyelmet arra, hogy „a nemzeti vízvagyon erőszakosan megkezdett privatizációjához” nagyon hasonlóak a jelenlegi vasútbezá- rási tervek, ugyanis a vasúttal kapcsolatos kérdések sincsenek előkészítve, átgondolva. Köztulajdon Budapest (MTI) - Az MSZP mindig azt vallotta, hogy sem a vízvagyon- ra, sem pedig a vasútra nem lehet privatizációs prédaként tekinteni, mert mindkettő közösségi érdekeket szolgáló köztulajdon - mondta az MSZP-s Gazda Tibor reagálva Fónagy János állításaira. Matthias Platzeck (Fotó: internet) Megköszönte Köszönetét mondott Magyarországnak a 20 évvel ezelőtti határnyitásért Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszter- elnöke. Platzeck visszaemlékezett arra, hogy a szeptember 10-i határnyitás éjszakáját Budapesten töltötte. 4 milliárd A Volkswagen négy- milliárd eurót fektet be Kínában a következő két évben a termelés bővítésére, hogy kielégítse a bővülő keresletet. „Kína a VW legfontosabb külpiaca. Akereslet olyan jelentősen bővül, hogy a termelői kapacitás már nem elegendő” - mondta Martin Winterkorn vezérigazgató. Azzal számol, hogy idén kétszámjegyű eladási növekedést ér el Kínában. Lendvai Ildikó (Fotó: ÉM-archív) Tettekkel készül Lendvai Ildikó szerint az MSZP nem fogja „agyonígérgetni magát”, nem dumával, hanem tettekkel készül a következő országgyűlési választásra. Az MSZP elnöke közölte: pártja nem fogja elszórni a közös pénzt... Az SZDSZ kiáll... A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az ajánlószelvények rendjének átalakítását és továbbra is a válaszborítékos rendszerre áttérést szorgalmazza - közölte az SZDSZ vasárnap az MTI-vel. A liberális párt üdvözli az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az ajánlószelvények gyökeres átalakítását célzó szándékát, mivel „több alkalommal is meggyőződhettünk arról, hogy ez a rendszer nehezen átlátható, egyes elemei esélyegyenlőtlenséget teremtenek, és visszaélésekre adnak lehetőséget”. Trabantok sora a francia fővárosban (Fotó: epa) Trabantfelvonulással emlékeztek A kommunista vezetésű egykori NDK egyik jelképének tekintett Trabant típusú autók vonulnak fel Párizsban a Magyarország ausztriai határa megnyitásának, a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából 2009. szeptember 12-én.