Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-28 / 201. szám

2009. augusztus 28., péntek MAGYARORSZÁG /11 Löki: jön a Liverpool is Nyíregyháza (KM) - Tizennégy éve várt pillanat: a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblá­jának csoportbeosztásakor újra volt magyar érdekeltség. A Debrecen selejtezőbeli menete­lése megteremtette annak az esélyét, hogy csü­törtökön azért szorítsanak a honi focirajongók: kikkel kerül egy csoportba a magyar bajnok. Nem meglepő, a DVSC-t a negyedik kalap­ba, vagyis a „leggyengébbek” közé sorolták, az első három-három csoport után ki-ki eldönt- hette: hova lenne legszerencsésebb kerül­ni. Aki „nagyvadakra” vadászott, az aligha­nem a Milan, Real, Marseille és a Barcelona, Inter, Dinamo Kijev triókat nézte ki magának, aki esetleg továbbjutásra gondolt, az a Sevil­la, a Rangers és Stuttgart esetleg az Arsenal, AZ Alkmaar, valamint Olympiakosz mellett látta volna szívesen a Lokit. Nos, végül a két véglet közé került a Löki, hiszen csoportellen­felei közül „csak” az angol Liverpool számít nagyágyúnak, de a francia Lyon és az olasz Fiorentina neve is jól cseng az európai csapa­tok között. Nagyjából ennek a véleménynek adott hangot a sorsolást közvetítő televíziós csatornának Szinma Gábor, a DVSC elnök-tu­lajdonosa is.- Nem nagyon örülök ennek a csoportnak, hiszen igazából a Liverpoolon kívül nem talál­kozunk nagy csapattal, ugyanakkor a Lyon és a Fiorentina ellen nincs sok esélyünk. Az eset­leges továbbjutás szempontjából jobban örül­tem volna a H csoportnak, hiszen az Alkmaar és az Olympiakosz ellen lett volna esélyünk, gazdaságilag pedig a C csoport lett volna a leg­megfelelőbb számunkra a Milánnál és a Real Madriddal. Labdarúgó Bajnokok Ligája Főtábla, csoportbeosztás A csoport: Bayern München, Juventus, Bordeaux, Maccabi Haifa. _________________________________________________________ B csoport: Manchester United, CSZKA Moszkva, Besiktas, Wolfsburg. _____________________________________________,________ C csoport: Milan, Real Madrid, Marseille, FC Zürich. __________ D csoport: Chelsea, Porto, Atletico Madrid, Apoel. ___________ E csoport: Liverpool, Lyon, Fiorentina, Debrecen. _______ F csoport: Barcelona, Internazionale, Dinamo Kijev, Rubin Kazany.__________________________________________________________ G csoport: Sevilla, Rangers, Stuttgart, Unirea Urziceni, H csoport: Arsenal, AZ Alkmaar, Olympiakosz, Standard Liege. A sorozat szeptember 15-16-án kezdődik. A tavalyi év BL-legjobbja, Messi húzta ki a „Debrece­ni VSC" feliratot tartalmazó papírt (Fotó: epa) MAI SPORTMŰSOR Autósport. Generali Nyírség Rally, az országos I. és II. osztályú bajnokság prolóqja, máriapócsi RabócsiRinq, 16. Sakk Total-Bau nemzetközi verseny, Inczédy György Szakközépiskola (Árok utca, 53.), 12.30. _______________________ Labdarúgás. NB III.: Nagyecsed-Cigánd, 17. Sakknyitány az Inczédyben Nyíregyháza (KM) - Háromnapos nemzet­közi sakkverseny kezdődik pénteken Nyíregy­házán. A Total-Bau névre keresztelt tornát a sportág szabolcsi fellegvárában, az Árok utcán található Inczédy György Szakközépiskolában rendezik. Augusztus 28-án 10 és 12.30 között bonyolítják le a beérkezést és a regisztrációt, majd következik az első forduló. TOTÓTIPPELŐ, 35. HÉT A tipposzlop 1. Manchester United-Arsenal 1 X 2. Bayern München-Wolfsburg 1 3. Frankfurt-Dortmund X 4. Hannover-Hoffenheim X 5. Leverkusen-Bochum 1 6. Schalke 04-Freiburq 1 7. Stuttgart-Nürnberg 1 8. Hertha BSC-Werder Bremen X 2 9. Hamburq-1. FC Köln 1 10. Milan-Internazionale 1 X 11. Roma-Juventus X 2 12. Atalanta-Genoa X 2 13. Fiorentina-Palermo 1 14. Sampdoria-Udinese 1 ...............................................M szókról van pályaismeretem, de mi nem fejből, hanem itinerből dolgozunk. Bízom benne, hogy technikai problémánk nem lesz, és akkor nagy csatákat láthat majd a közönség, hiszen a cso­portban legalább tíz páros esé­lyes a dobogós helyezésre. Az eltiltott Asiék nem indulnak, Nyíregyháza (KM - M. L.) - Elkészülni, vigyázz, kész, rajt! A versenyzők és a szurkolók is alig várják már a pénteket, ami­kor is startol a Generali Nyír­ség Rally az I. és II. osztályú országos bajnokság idei, utolsó előtti futama. A prológ pénteken délután a RabócsiRingen lesz, szombaton a Zemplén megszo­kott útjain versengenek majd a pilóták, vasárnap pedig a Bod­rogközben zárul a nagy menet. A versenyközpont Sátoraljaújhe­lyen lesz, ám a figyelem pénte­ken a RabócsiRingre irányul. Az I. osztályúaknái az N!-es géposztályban eddig nem sok babér termett a Rabócsi Tibor, Somogyi Pál (RabócsiRing Kft., Mitsubishi Lancer EVŐ IX.) párosnak. Most itt a lehetőség a javításra, ráadásul amolyan hazai környezetben.- Való igaz, a zempléni szaka­Jf ..............•••• Úgy vélem, a vasárnapi, új, keskeny, techni­kásszakaszok fekszenek majd a mi kis autónk­nak. Hibján József Rabócsiék szeretnének jó teljesítménnyel kirukkolni További fotók és videó: így többen is joggal bizakod­hatnak a futamgyőzelemben. Én úgy vélem, az első hatba kerü­lünk, és persze titkon bízom abban, hogy a dobogóra is feláll­hatunk majd vasárnap - véleke­dett Rabócsi Tibor, aki egyben a verseny társszervezője is. Megcélozzák a dobogót Az N3-as géposztályban a rossz kezdés után legutóbb egy harmadik helyezéssel rukkolt ki a szintén nyíregyházi Hibján József, Szurovcsák István (E85 Motorsport Kft., Ford Fiesta) duó, akik szintén bizakodva néznek a hét végi megméret­tetés elé.- Nagyon nagy reményekkel készülünk a versenyre. Az autó­val végre sikerült időben elké­szülnünk, minden összeállt. Úgy néz ki, hogy bajnokság utolsó előtti futama előtt dobogóközeibe kerültünk, hiszen a harmadik helytől egy ponttal lemaradva állunk az ötödik helyen. Igyek­szünk pontosan felírni a pályát, és úgy vélem, a vasárnapi, új, (Fotó: Janics Attila) keskeny, technikás szakaszok fekszenek majd a mi kis autónk­nak. A szombati pályák már ismertek, stabilak, bízom ben­ne, hogy itt jól teljesítünk, ám ha kell, akkor vasárnap még jobban a gázpedálra lépünk - így Hibján József. Élőben a SZON-on A 17 órakor kezdődő prológról inter­netes portálunkon, a y. a . . >zo oldalon on-line közvetítésben szá­molunk be. Igazi show lesz a villanyfényes prológ A verseny tehát pénte­ken a RabócsiRingen rajtol, itt rendezik a prológot. Az egész napos program a gépát­vételekkel kezdődik, majd délután ötkor a II. osztályú­ak indítják a prológot. A ring nyolcvan százalékban aszfal­tos, így igazi, ralis pályán száguldozhatnak majd a piló­ták. A nagy durranást jelen­tő, az elsőosztályúak legerő­sebb autói már villanyfényben nyomják majd a köröket, még­pedig látványos betétszámok­kal fűszerezett programban. Lesz streetfighter-bemutató, lángshow, tűzijáték, lányok toplessben, azaz látnivalóban nem lesz hiány. A RabócsiRinaen rajtolnak A prológ után előbb a Zemplénben, majd a Bodrogközben versen­genek a ralisok. Ramadan ■ Újabb játékosok a Szparinál, szombaton Debrecenben vizitál a Szentes-alakulat. Nyíregyháza (KM - M. L.) - A játékosok már várták a gya­korlások közötti rövidke pihe­nőt, és nagyokat kortyoltak a frissítő vízből, vitaminkoktélból. Dossot kivéve, aki csak a fejé­re és a kezeire öntött a vízből, majd helyére tette a műanyag kulcsot. Hiába, kemény időszak­ban van a Spartacus támadója, hiszen augusztus 22-én elkezdő­dött a ramadan. A ramadan az iszlámban a böjt hava, a testi és a lelki megtisztulás ideje. Ez idő alatt napfelkeltétől napnyugtáig tiltott az evés, ivás, cigarettázás, vízipipázás és a nemi élet. és újabb játékosok Dosso nagy böjtben van (Fotó: Mán László) Márpedig izzasztó, kánikulai edzést vezényelt Szentes Lázár csütörtökön délelőtt az NYVSC Tiszavasvári úti pályáján. Külön gyakoroltak a sérültek és lába­dozók, így Cornaci, Perényi és Andorka, valamint a könnyített munkát végző Goia. A többiek a megszokott tematika alapján készültek a szombati, debrece­ni fellépésre. Új arcokat is fel­fedezhettünk, információink szerint az már bizonyos, hogy Bölcsföldi, Pákolicz és Kovács nyíregyházi színekben folytat­ja, igaz, utóbbi apróbb sérülés­sel érkezett. A klub vezetői azon is ügyködnek, hogy az egyko­ron már nyíregyházi színekben játszó Márkus Tibor visszatér­jen Paksról. A két brazil játékos Nyíregyházán aligha fog hógo­lyózni, hiszen szerdai játékuk nem győzte meg a Szpari szak­mai stábját. Pontosabban arról győzte meg, hogy aligha jelen­tenének erősítést, így már el is köszöntek tőlük. A hírek szerint pénteken még jön tesztelnivaló focista, aztán vége lesz a moz­gásnak, hiszen hétfőn lejár az átigazolási időszak. A Szpari új játékosai Bölcsföldi Viktor: A 21 éves csatár volt Székesfehérváron és Felcsúton, legutóbb a Liberty Salonta csapatá­ban játszott.___________________________ Kovács Zoltán: A 23 éves védő volt utánpótlás-válogatott is. A Honvéd, a Győr és a REAC csapataiban is játszott az élvonalban. ___________________ Pákolicz Dávid: A 25 éves középpá­lyás az Integral-DAC és a Győr csapa­taiban focizott. Loki-Szpari Szombaton tehát jön a szomszédvári rangadó, mégpedig az immáron Bajno­kok Ligája-főtáblás DVSC vendégeként. A délután háromkor kezdődő derbire a Szpari szurkolói a nyíregyházi klub irodájában vásárolhatják meg a ven­dégjegyeket (1200 Ft), mégpedig pén­teken 8 és 18 óra között. Szentes Lá­zárvezetőedző pénteken még a meccs időpontjában finomíthatja a Löki elle­ni taktikát, ekkor lesz a meccs előtti utolsó edzés. Megérkeztek a Marso-Vagép NYKK új amerikai kosárlabdázói ■ Az irányító Donta Gennie és a bedobó William Byrd már edzett is új állomáshelyén. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Megérkeztek, sőt, már a bemu­tatkozó edzésen is túljutottak a Marso-Vagép Nyíregyháza KK újonnan igazolt amerikai játékosai. Az élvonalbeli férfi kosárlabdacsapat a nyáron az irányító Donta Gennie-t és a bedobó William Byrd-öt szólí­totta soraiba az Egyesült Álla­mokból, pontosabban előző tar­tózkodási helyükről, Koszovó- ból, illetve Libanonból. A két játékos szerdán este érkezett, csütörtökön délelőtt még egy kicsit fáradtnak tűntek, de biztatóan mozogtak Ferenczi Tamás edzésén. Jövő héten torna! A harmadik tenegerentúli kosaras, a kanadai center, Jeff­rey Ferguson a tervek szerint szombaton délelőtt kapcsolódik be az edzésmunkába, és a jövő heti hazai rendezésű, 11. Grand Spedition Kupa felkészülési tor­nán már a teljes csapat bemu­tatkozik a közönségnek. A via­dalt szerdától péntekig rendezik a bujtosi csarnokban, az NYKK sorrendben a Kecskeméttel, a Debrecennel, majd a Szolnok­kal mérkőzik. Donta Gennie (balra) és William Byrd a nyíregyházi belvárosban (Fotó: Racskó Tibor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom