Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-26 / 199. szám
2009. augusztus 26., szerda KIÜT HAZAI TálAKOH /II RÖVIDEN • Avatás. Az első hazai, zöldmezős beruházás keretében megvalósult, teljes mértékben biomasszát hasznosító Dél-Nyírségi Bioerőmű ünnepélyes átadása augusztus 27-én 11 órakor lesz Szakolyban. A díszvendég Gráf József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter. Bemutató. A csengeri napokon lovas-íjász bemutatót is láthattak az érdeklődők. (Fotó: Fodor László) Koncert és gumifüstölés Záhony (Köles Zsolt) - Augusztus 27-én kezdődik a M.É.Z. Feszt., azaz a Megint Élet Záhonyban Fesztivál. A határvárosban immár negyedik alkalommal kerül sor a könnyűzenei rendezvényre, mely egyben motorostalálkozó is. Három nap alatt 16 együttes lép színpadra, a fellépők között található az Ossian, a Replika és az Auróra, míg a helyi zenekarok közül a Z.U.P. (Záhonyi Unplugged Project), a Semafor, a Hopika és az Underestimated Caverdraw. A koncerteket követően mindennap hajnalig fart a rockdiszkó. A motorosok nagy napja szombaton érkezik el, ekkor tart Street Fighter- bemutatót Hidi Miki, majd a koncertek közötti szünetben lesz felvonulás, ügyességi verseny, dagonya és gumifüstölés. Péter máriapócsi horgász 9,2 kg-os pontyot fogott 15 perces fárasztás után. Az emlékfotó után a hal visszakerült a tóba. (Fotó: Tóth Árpád) Máié, kása, puliszka Tiszaszentmárton (KM) - Hagyományőrző kukoricafesztivált rendeznek augusztus 29-én Tiszaszentmártonban. Immár másodszor rendezik meg a programot, ahol részletesen bemutatják a kukorica feldolgozásának folyamatát. Kukoricából készült ételeket kínálnak, megkóstolható a máié, az oltott kása, a puliszka, a darás töltött káposzta és a kemencében sült kalács. Lesz magyarnóta-délután Kádár Zsuzsával, Szabó Sándorral és Mészáros Bélával. Fellép még Liszter Sándor és a Vadrózsák. : * Játszóház. Tiszavasváriban, a múzeumkertben játszóház is volt augusztus 20-án. (Fotó: Balogh Tamás) Fesztivál - népi értékekkel Papp József és Gajdos László elhelyezi az örökbefogadásról szóló táblát (Fotó: m. Magyar László) ■ Szeptember 5-én harmadik alkalommal rendezik meg a Zsindelyes Fesztivált. Érpatak, Nyíregyháza (KM) - Pálinkatriatlon, pálinkamustra, Pócsi Bazilita Keserű kóstolója, élő kislemezbemutató. E pár kifejezés is jelzi, ismét sok-sok különlegesség várja majd az érdeklődőket szeptember 5-én a III. Zsindelyes Fesztiválon, amelyet az Érpatakhoz tartozó Zsindelyestanyán rendeznek meg. Örökbefogadás Minderről kedden tartottak sajtótájékoztatót a Sóstói Állatparkban. Hogy miért éppen ott? A fesztivált megrendező érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde tulajdonosai a vállalkozásukkal együtt elkötelezték magukat a magyar népi hagyományok ápolása iránt. Ennek jegyében úgy döntöttek, hogy örökbe fogadják az európai színvonalú intézmény szürkemarha-gulyáját. Az erről ?!•••• ................... A Zsindelyes Fesztivál célja, hogy színvonalas népművészeti programokat vonultasson fel. Papp József ......................... .....................ff szóló szerződést a tegnapi tájékoztatón írta alá Papp József, a pálinkafőzde ügyvezető igazgatója és Gajdos László, az állatpark igazgatója, majd az ezt a tényt megörökítő táblát el is helyezték az őshonos háziállatok karámján. Mint Papp József a tájékoztatón elmondta, a Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál célja, hogy színvonalas nép- művészeti programokat vonultasson fel, s ezzel bemutassa, milyen gazdag hagyományokkal is rendelkezik az ország, illetve hazánk legkeletibb megyéje. Bár a fesztivál négynapos lesz, azonban a nagyközönséget a szeptember 5-i kulturális és gasztronómiai programokra várják. Szeptember 2-án Vasi Csaba triatlonista útjára indul, hogy a megyei pálinkautat sportágához híven futva, úszva, biciklizve teljesítse. Szeptember 4-én a pálinkamustra keretében az észak-alföldi lakossági pálinkafőzdék versenyét rendezik meg. A fesztivá- li programot színesíti az is, hogy a pálinkafőzők védőszentjéről, Szent Miklósról készült ikont felavatják az újfehértói görög katolikus templomban a Magyar Pálinka Lovagrend közreműködésével. A népi értékek ápolását jelzi az is, hogy a Zsindelyes Pálinkafőzde támogatja az Érpataki Asszonykórus működését is. A fesztiválon kétszer is fellép az asszonykórus. Először népdalokkal szórakoztatja a vendégeket, majd délután bemutatják azt a kislemezt, amelyet a StarMachine zenekarral készítettek el. Pálinkaút „épült” A keddi tájékoztatón dr. Ha- nusz Árpád, a Pálinkaút Egyesü8.00: Főzöverseny __________________ 9.00: Megnyitó _____________________ 9.10: Érpataki Asszonykórus 9.30: Cimbaliband __________________ 10.30: Tengertánc néptáncegyüttes (Újfehértó) _________________________ 11.00: Everdance Táncszínház ______ 11.30: A Mészáros testvérek pónibemutatója _________________________ 12.00: Bürkös zenekar let elnöke szólt arról a kezdeményezésről, hogy a pálinkát, mint hungarikumot bevonják a turizmusba. Ezt az új idegenforgalmi kínálatot megyénk értékes gyümölcseire, az almára, a szilvára és a meggyre, valamint a minőségi italokat előállító pálinkafőzdékre, Tarpára, Panyolára és Érpatakra alapozták. Más idegenforgalmi látnivalót is tartalmaznak majd a programok, komplex szolgáltatásokat kívánnak nyújtani. 13.30: Roxan _______________________ 15.00: StarMachine és az Érpataki Asszonykórus _____________________ 15.30: A Neoton Família sztárjai 18.00: A Magyar Pálinka Lovagrend felvonulása, eredményhirdetés 19.00: Bikini ________________________ 21.00: IHooliqans ___________________ 22.30 Tűzijáték____________________ 22.45: Retrobál A szeptember 5-i program Vikidéi és Kalapács az Egri csillagokban ■ Gávavencsellő és Nagyvárad után Nyíregyházán lépnek színpadra a „csillagok". Nyíregyháza (KM - P. I.) - Ma már mindenki előtt ismert, hogy Dobó István, az egri vár kapitánya megtartotta esküjét. Kevéssé ismert azonban, hogy 1569-ben Dobó Istvánt Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatták. Hűségnyilatkozatot kértek tőle, de ő joggal gondolta: egész élete szolgált hűségnyilatkozatul. E történelmi tény nyomán íródott musicalt láthatja augusztus 26-án és 27-én (szerda, csütörtök) 20 órától a színházszerető közönség a XVIII. Mandala Nyár vakációs előadás-sorozat utolsó előtti állomásaként a Szabadtéri Színpadon. Az Egri csillagokban ezúttal olyan neves főszereplők tündökölnek, mint Vikidál Gyula és Kalapács József. Vikidál Gyula játssza Dobó Istvánt (Fotó: Sipeki Péter) Emlékverseny a Tiszánál Tímár (KM) - Immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szűcs Attila horgászemlékversenyt szeptember 6-án a Tisza folyó timári szakaszán. A verseny programja: gyülekezés 6 órától a helyszínen, nevezés (a nevezési díj 5 ezer forint). Ezt követi a sorsolás, a rajthelyek elfoglalása, az első forduló 9 órától 12 óráig tart. A mérlegelés után ebéd lesz, majd a második fordulót 15 órától 18 óráig rendezik meg. Az eredményhirdetés 18.30 órától lesz. További információk a 06-30/9659-745-ös telefonszámon Szűcs Sándortól kérhetők. 2009. augusztus 24-én ünnepélyes keretek között átadták a Szabolcs Takarékszövetkezet megújult Bökönyi kirendeltségét. A jelenlévőket Bede József, a Takarékszö vetkezet elnök-igazgatója és Piskolczi Géza, Bököny község polgármestere köszöntötte. Az ügyfelek kényelmét a felújított kirendeltségen egy készpénzkiadó automata (ATM) is szolgálja a jövőben. :S I f 9 JBfc J í l MERCS GRÉTÁNAK Nyírkárászba! Napsugaras legyen életed minden napja, szíved mindenkitől a szeretetet kapja! Életedet a jó isten áldása kísérje, fájdalom és bánat sose érje! Te légy a legboldogabb ezen a világon! Ezt kívánjuk tiszta szívből neked 3. születésnapodra! Szüleid, nagyszüleid, keresztszüleid, dédik és Fannika unokatesód. HIRDETÉS