Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-01 / 179. szám
2009. augusztus 1., szombat KELET • Mesterremek. Augusztus 1. és 30. között minden hétköznap 9-17 óráig a Vasutas Művelődési Ház Aranykapu kiállítótermében „Mesterremek" néven kiállítás látható. Dr. Papp Lászlóné és Lőrincz Aladárné iparművészek vászonszőttes munkái tekinthetők meg. ® Aranyszablya Fesztivál. Geszteréden főzőversennyel kezdődik szombaton reggel az immár hagyományos Aranyszablya Fesztivál. Este héttől fellép Josh és Jutta, utána pedig a No Stress együttes ad élőkoncertet. NKPP-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Féltik az értékeket Nyíregyháza (KM) - Kell a sóstói fürdőnek étterem - mondta sajtótájékoztatóján Názon Gyula, a Nemzeti Keresztény Polgári Párt elnöke, aki szerint a napi program eltöltésének része a jó és gyors konyha. - Természetesen ennek csak a magántőke megjelenésével van és kell, hogy legyen esélye. A Nyíregyházán élők féltik a helyi értékeket, és nem lehetnek tudói annak, ki az a közakarattal szembemenő, de az önkormányzat által támogatott pénzgazda, akinek mindenképpen szüksége van erre a beruházásra. Demokráciában a köz szolgái megszervezik, hogy az adózó állampolgár találkozzon azzal a befektetővel és szemléletével, aki mást és másként akar, mint ahogyan az itt élők gondolják - mondta Názon Gyula. Nem hálóztak, báláztak, fo lyamatosan dolgoznak a gépek a földeken. Búj határában a szalmábálák összegyűjtése zajlott a napokban. (Fotó: Racskó Tibor) Negyvenötmilliós támogatás Dombrád (KM) - Az elmúlt héten Dombrádon megtartották a „Kompetenciaalapú oktatás és egyenlő hozzáférés a dombrádi Szivárvány Óvodában és a Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában” című projekt nyitórendezvényét. A program az Európai Szociális Alap több mint 45 milliós támogatásával valósul meg, célja a gyakorlatközpontú oktatás és az átfogó pedagógusképzés: Az elnyert összegből az óvoda hét, az általános iskola huszonhárom, a gimnázium pedig tizenhárom millió forintot kap. A rendezvényen Kozmáné Kasza Veronika polgármester elmondta: a hátrányos helyzetű gyerekek magas száma miatt is fontos Dombrádon az új pedagógiai módszerek bevezetése. Láng Erzsébet, a Szabolcs megyei pedagógiai intézet igazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi években sokat romlott a pedagógusok anyagi helyzete, társadalmi megítélése, ezek a pályázatok viszont jó lehetőséget teremtenek a szakmai előmenetelre. HAZAI TÁIAKON /4 Kupakokban rejlik a segítség A műtét után speciális körülményekre lesz szüksége Balázsnak, aki itt az édesapja ölében látható ■ Műanyag kupakokkal tehetjük könnyebbé egy beteg mátészalkai kisfiú életét. Mátészalka (KM) - Herdon Balázska hatéves, mátészalkai kisfiú. Januárig ő is ugyanolyan volt, mint a legtöbb fiúcska a korosztályából. Szeretett játszani, hetente kétszer karateedzésre járt. Aztán egy esti fürdőzés teljesen megváltoztatta az ő és családja életét: kiderült, hogy leukémiás. Őssejtbeültetés vár rá Balázs nem adja fel, hősiesen tűri a megpróbáltatásokat. Nemsokára egy őssejtbeültetés vár rá. Az idősebbik öccse lesz a donor, s talán utána ismét ugyanolyan lehet ő is, mint a legtöbb 6 éves kisgyerek. Az őssejtbeültetés után otthonában gyógyulhat, ám ehhez speciális körülmények kellenek. Steril szoba, lemosható bútorok, amik megterhelik a család anyagi helyzetét. Éppen ezért nem kérnek sokat, csak számunkra egy apró dolgot. Műanyag kupakokat. Ásványvizes, üdítős, ketchupos, öblítős... bármilyen műanyag kupak jó. A családnak sikerült már több városban kupakátvevő helyet találni, ahová várják a sok-sok apró segítséget. Mátészalkán két helyen adhatják le a segíteni akarók az összegyűjtött kupakokat, a Tejipar portáján, a Vittoria utca 8-ban, valamint a Szatmár u. 45-ben. Nyíregyházán erre a Nyíregyházi Főiskola kollégiumának portáján és a Megyei Kórház Fül-orr-gégé- szeti, nőgyógyászati épületének büféjében van lehetőség. Kisvárdán Lipcsák Józsefnénél, a József Attila és Kölcsey utca kereszteződésében lévő, zöld színű emeletes házban adhatók le a Balázs számára gyűjtött kupakok. Kupakból felszerelés A család augusztus 20-ig várja az összegyűlt kupakokat, utána leadják egy hulladékfeldolgozó cégnél, s a cserébe kapott pénzből vásárolják meg a szükséges felszerelést a kisfiúnak. Balázs honlapja: http://www. herdonbalazs.atw.hu/, a szülei elérhetősége: 44/404-203, 20/321-5686 Számlaszám: Fény és Árnyék Alapítvány 10201006- 50250406. HÉT VÉGI PROGRAMOK MEGYÉNKREN Szombat TISZABERCEL BEREGDARÓC 20.00: Imádok férjhez menni, a kassai 10.00: Térségi Expó, Hét Csillag Üdülő- és Konferenciaközpont. Thália Színház előadása. Gátszínház. TISZALÖK GESZTERÉD 9.00: Halsütő Fesztivál Guinness-rekord8.00: Aranvszablva Fesztivál. kísérlettel. LEVELEK URA 15.00: Szabadidős proqram, futballpálva. 14.00: Falunap. MÁTÉSZALKA VÁSÁROSNAMÉNY 15.00: A várossá válás 40. évfordulója, művelődési ház. 14.00: Motorostalálkozó, Gergelyi- uqornya. NYÍREGYHÁZA Vasárnap 10.00: Családi nap, fogathajtó fesztivál, NYÍRCSAHOLY orosi sportpálya. 8.00: Lapcsánkafesztivál. 13.00: Palóc lakodalom. Múzeumfalu. NYÍREGYHÁZA 20.00: Jéqcirkusz, Buitosi csarnok. NYÍRVASVÁRI 10.00: Családi nap, fogathajtó fesztivál, orosi sportpálya. 10.00: III. Szomszédolás, sportpálya. TISZABERCEL RAKAMAZ 9.00: Tisza-parti ultiparty, 16.00: BIKE 9.00: Roma randevú, sportpálya. Poker Open, Tisza-part. 7^/, NYÍREGYHÁZA T&jL&JC&' • CINtMAS rMVÍRBGVHÁT’A PLAZA SZEGFŰ u. 75. július BO. aug. 5. I BUNYÓ I gi 14.15,1S.30,18.45, 21.00 “ BRUNO KÖZELLENSÉGEK 21.31 20.45 EXCSAJ0X SZELLEME MÁSNAPOSOK 15.10,19.00 10.45 HARRY POTTER ÉS NÁSZ-AJÁNLAT A FÉLVÉR HERCEG 17.00,21.00 11.30,14.30,17.30,20.30 SZÜNIDEI FILMEK: JÉGKORSZAK 3. CINCIN LOVAG-ADÍNÓK HAJNALA 500 FT 11.30 11.45,13.45,15.45,17.45, MAMMA MIA! 19.45 5M FT 12.45 TRANSFORMERS: MEGINT 17 A BUKOTTAK BŐSZ500 FT 12.15 SZÚJA WALL-E 13.15, K.00 500 FT 12.30 JEGYRENDELÉS: 06-42 999-412 www.palacecinemas.hu Piaci árak a megyéből Áru Paradicsom Paprika Fokhagyma Retek Uborka Sárgabarack Gomba Zöldbab Görögdinnye Málna Alma Sárgarépa Petrezselyem Őszibarack Újburgonya Kukorica Újhagyma Sárgadinnye Karalábé Karfiol Kelkáposzta Káposzta Tojás Körte Szilva « Nyíregyháza 200-250 80-250 50/db 200-250 100-130 250-300 650-800 150-300 100 300-350 100-150 300 300/cs 200-250 90-100 30-50 60/cs 150-300 80-120 120-160 100-160 100-120 25-30 200-250 130-160 Ma este itt a Jégcirkusz ■ Ma este fellép a világ legkisebb embere, a 65 centis és 22 kilogrammos Pityu. Nyíregyháza (KM) - Ma 20 órától a Jégcirkusz produkcióját láthatja a közönség a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Hogy mi az a jégcirkusz? A nagyérdemű először jégtáncosok produkcióját láthatja, majd egy speciális anyaggal pillanatok alatt letakarják a színpadot, hogy hagyományos produkciókkal, artistákkal, állatokkal folytatódjon a műsor. A produkció sztárja a világ legkisebb embere, a 65 centis és 22 kilogrammos Pityu. A 27-es cipőt és egyedi ruhát viselő, 45 éves cirkuszi emberke az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokban és Európa számos országában szerepelt. Skóciában indult a hires hegyvidéki játékokon, teljesítette a kalapácsvetést, sőt egy öt és fél méter hosz- szú, 70 kilós facölöpöt dobott a háta mögé. Ezekből a speciális feladatokból is bemutatót láthat a nagyérdemű ma este. Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehértó 150-180 200 260-350 150-250 80-150 140 120-300 200-250 700 600 1000 700-800100 “ ~ 80-100 150 200-250 150-200250 100-200 600-650 300 750 600-700 400 250 ~ 150-200 70-80 75 79 80 1200 800 150-200 150 200 200-250 140 200 250 180-200/cs 350-400 130 100/db 250-280/cs 200 250 150-250 70-100 450/zsák 120 70-100 , “ 35 50 30120 150 150-200 150 250 200-220 60-80 70 90 50-70 180-200 150 180 250 120-150 150 200 150 80-100 70 120 60-70 25-30 26 30 28-30 200 _250-300 80~ 120-200 T7777 'jVj': j jj j j j j j j 7771 7 TtTtTtI Guberáló milliomos Angyal Sándor kelet@kelet.szon.hu Egy 42 éves, walesi szobrász, akinek több millió fontja van a bankban, s London közelében jelentős részben tulajdonosa egy ipari ingatlannak, bár megtehetné, de nem jár éttermekbe, ehelyett környékbeli kukákban guberál élelem után. Leginkább vasárnap délután indul beszerzőkörútra a közeli szupermarketek hulladékgyűjtőibe, mert azok akkor még tele vannak, és ilyenkor kedvére válogathat a kidobott dolgokból, ráadásul lélek alig jár a környéken. Azt mondja, apjától örökölte ezt a hajlamot, aki takarékos ember volt, s ő most nemcsak példát szeretne mutatni a spórolásból, hanem így akar tiltakozni napjaink pazarló életmódja ellen. Nem tudom, ha nekem fontmilliók lapulnának a betétszámlámon, követném-e a példáját, de kötve hiszem. Nemcsak a higiéniai okok tartanának vissza, hanem az a józan magyar paraszti gondolkodás is, hogy amíg élek, ne nélkülözzek, ne hordjak hegyre homokot, mert az én gyászkocsim után sem kötnek utánfutót, amin követ majd utolsó utamon az a rengeteg pénz. Bár, ha jobban belegondolok, rajongásig szeretett, szép hazámban is jócskán vannak, akik nem értenek velem egyet ez ügyben. Közeli és távoli ismerőseim között is találni olyanokat, akik ha nem is fontból, hanem forintból kuporgattak össze milli- ócskákat (mondtam én egy szóval is, hogy harácsolták?), és ha nem is guberálnak, de remeg a kezük, ha fizetni kell az ABC-ben vagy a patikában. Náluk soha nincs száraz kenyér, az avas szalonna, meg a csak kicsit zöldes disznósajt sem kidobni való. A zöldpaprikából is ki lehet vágni a férges részt, a szép, saját kertben termett húsos darabjáért száz forintot is megadnak a szerdai piacon. Aztán minek az a nagy flanc a gimnazista lánynak? Jól mutat ő anélkül is, a fiúnak meg elég az a két farmer- nadrág, úgyis elnyűvi. A villanyt sem kell istenutáig égetni, a tévé pedig tele bolondságokkal, minek azt nézni. A strand egy vagyonba kerül mostanság, lebarnulni a kerti kapálás közben lehet csak igazán. Ehhez igazodik aztán a feleség is: ha levág egy sánta csirkét, abból van leves, pörkölt, meg rántott hús, merthogy még a két lábát is kirántja az előző héten leszűrt olajban. Krumpli viszont van bőven. Persze, a szomszédék! Szórják a pénzt mindenféle felesleges dolgokra. Kocsit tartanak fenn, menynyi pénz az még benzin nélkül is! Hetente nagybevásárlást tartanak, nem győzik kiszedni a csomagtartóból a csomó árut, közte a műanyag palackos vizet, mintha a csapi nem oltaná a szomjukat. Színházbérletük van, s ha oda indulnak, puccba vágják magukat, villognak mások előtt. Amikor a lányuk érettségizett, párizsi út volt a jutalma, elkísérte az egész család. Abból a pénzből egy jó darab földet is meg lehetett volna venni - mormogta magában, s arra gondolt, hogy amíg a szomszéd egyik kölcsönt veszi fel a másik után, ő minden hónapban berakja a pénzt a bankba, hadd gyarapodjék... Kicsit elkanyarodtam a guberáló milliomostól, s lassan megfeledkezem róla, hogy a kukában turkálást leszámítva, a takarékosságra ösztönző szándéka azért elgondolkodtató. Csakúgy, mint itthoni követőié, akik bár túlzottan fogukhoz verik a garast, antipazarlásuk követése azért sokaknak nem volna ördögtől való. Kiváltképp, ha nincs is miből rázni azt a bizonyos rongyot.