Kelet Magyarország, 2009. július (66. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-30 / 177. szám

SPURT KILÉT 2009. július 30., csütörtök MA0YAR0R8ZÁQ 19 Három magyar Európa-csúcs! Róma (MTI) - Jól kezdődött a szerda a magyar úszók számára a római világbajnok­ságon. A délelőtti előfutamok során 200 m női pillangón Hosszú Katinka a harmadik, Jaka- bos Zsuzsanna a tizenhatodik idővel jutott az esti középdöntőbe. Ugyancsak dupláztak „fia­ink” 200 méter vegyesen: Cseh László Európa- csúcsot (1:56.34) repesztve az első, Kis Gergő a hetedik idővel került tovább. Az esti programban a 200 gyorson döntős női versenyzőink voltak először érintettek: Mutina Ágnes a hetedik, Verrasztó Evelyn a nyolca­dik helyen zárt. Hosszú Katinka a vegyes után 200 pillangón is kitett magáért: a középdön­tő legjobb eredményét jelentette a 2:04.27 per­ces Európa-rekordja. Vegyesen Cseh tovább javította délelőtti kontinensrekordját (1:55.18), és Lochte-val holtversenyben a legjobb idővel jutott a fináléba, ahol Kis is ott lesz. Tovább folytatódott női vízilabdázóink vesz- szőfutása: a mieink 6-2-es hátrányból 8-6- ra fordítottak a hollandok ellen, mégis kikap­tak 10-9-re (vagyis kísértetiesen ugyanúgy és ugyanannyira, mint egy nappal korábban a férfiak a szerbek ellen) az olimpiai bajnok hol­landoktól, és a vb zárásaként csak a hetedik helyért szállhatnak vízbe. Cseh László: egy nap, két kontinenscsúcs (Fotó: mti) Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Fehérgyarmat-Várda SE 17. Kótaj-lbrány a rajton Nyíregyháza (KM) - Miután elkészült a csoportbeosztás, a labdarúgó NB III. Tisza- csoportjának versenybizottsága nem vacakolt sokáig, és szerdára már ligaértekezletet hívott össze, amelyen az őszi menetrendet is elkészí­tették. Mint ismeretes, a 2009/2010-es évadban már csak tizennégy csapat alkotja a harmad- osztályú csoportokat, ez a legfontosabb válto­zás. Az első fordulót augusztus közepén ren­dezik, a rajton igazi szomszédvárak találkoz­nak, hiszen az újonc Kótaj az Ibrányt fogadja, de rangadógyanús a Nagyecsed-Tiszakanyár összecsapás is. A részletes sorsolást későbbi számunkban közöljük majd. A Tisza-csoport 1. fordulójának párosítása Augusztus 15., szombat, 17: Tiszalök-Balkány, Létavértes- Kemecse. Vasárnap, 17: Berettyóújfalu-Tuzsér, Kótaj-lbrány, Nagyecsed-Tiszakanyár, Nyírmada-Diósgyőr II, Nyíregyháza Spartacus II—Cigánd. Fájó vereség Izlandtól Nyíregyháza (KM) - Vereséggel kezdte a B divíziós fiú kosárlabda Európa-bajnokság második szakaszát a magyar válogatott, amely a 9-16. helyért kiírt küzdelmekben érintett. A mieink az Izland elleni végjátékot nem bír­ták, így 84-77-re veszítettek a szarajevói mér­kőzésen. A válogatott nyíregyházi tagjai közül ezúttal Hájer Ádám nem léphetett pályára gyo­morpanaszok miatt, Csempész Balázs statisz­tikai lapjának pozitív tartományába 14 perc alatt egy-egy lepattanó, gólpassz és szerzett labda került. Labdarúgás, szerdai eredmények Tiszakanyár-Böcs Gól: Ur. 0-1 (0-0) Nyirmada-Nagyecsed Gól: Fábián 2, Bancsi, illetve Csáki R. 3-1 (2-1) Kemecse-lbrány 3-1 (2-1) Gól: Iqnácz Z. 2, Lengyel Á. (11-esből), illetve Fekete Á. Tuzsér-Mándok Gól: Lovas I. 3, Babjak, illetve Török I. 2, Galambos. 4-3 (3-0) Nagyhalász-Balkány Gól: Csombók 2. 1-0 (0-0) Rakamaz-Kótaj 5-4 (2-2) Gól: Galambosi G., Riczu 2-2, Spisák, illetve Ferenczi M. 3, Baqin. Volan-Sényö-Matészalka Gól: Csajkó 2, Horváth G., Tóth Cs. 4-0 (2-0) Sikerélmény a Ligakupában is ■ A Kecskemét elle­ni győzelemmel hangolt a paksi bajnokira a Nyír­egyháza Spartacus. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Ami az MTK ellen nem jött össze, a Kecskemét ellen meg­valósult: Bodnár László hivata­los mérkőzésen lépett pályára a Spartacus színeiben. A nyíregy­házi nevelésű, immár 34-szeres válogatott futballista számára ez igazi premier volt, hiszen annak idején úgy került el a sza­bolcsi megyeszékhelyről, hogy felnőtt szinten egyetlen meccsen sem vetették be... Attól sajnos nem kell tarta­ni, hogy a Salzburggal tavasszal osztrák bajnoki címet szerzett játékos a piros-kékeknél foly­tatja pályafutását, de mivel a Ligakupában ideiglenes játék- engedéllyel is pályára lehet lép­ni, ezért ő valamint a továbbra is tesztelés alatt álló, ugyancsak Szpari-nevelésű Müller Zsolt is szerephez jutott a Kecskemét elleni szerda esti mérkőzésen. Robotoló válogatott Igen hamar vezetéshez jutot­tak a hazaiak, Dosso használ­ta ki a vendégek hibáját, a hazai támadó egyébként is dicséretesen harcosan jástzott az első félidőben, és a máso­dik találatban is döntő szere­pet játszott: remekül centere­zett, a fiatal Batizi-Pócsi pedig nem hibázott. Visszatérve az első gólra, úgy tűnik, a gyors találat immár védjegye lesz a Sindou Dosso (balra) harcossága gólt eredményezett További fotók: CSD® 'w.szon.hu (Fotó: Racskó Tibor) Szparinak, hiszen a Vasas elle­ni bajnokin a második játék­rész elején 16 másodperc, de most is csak 1:44 perc kellett ahhoz, hogy rezegjen az ellen­fél hálója. Azt is mondhatnánk az első játékrészről, hogy két gól és más semmi, mert mind­két csapat nagyon sok hibával futballozott. Szünet után sem lett sok­kal eseménydúsabb a mérkő­zés, viszont Bodnár László végigrobtolta a találkozót: előbb szabadrúgásból veszélyeztetett, majd mintaszerű beadásából született kishíján gól, az utol­só percben pedig alig lőtt fölé. Makai István és Bodó Gábor sze­mélyében tétmeccsen abszolút újonc ifistákat avatott a Szpari, fölényben játszott, de az ered- és bár a KTE ekkor már kisebb mény már nem változott. Labdarúgó Ligakupa, A csoport Nyíregyháza Spartacus-Kecskemét 2-4 (2-4) Városi Stadion. 500 néző, v.: Varga L. _______________________________________________ Spartacus: Dénes - Bodnár L„ Lakatos I., Nánási, Varga K. - Müller (Bodó, 81.), Minczér (Makai, 61.) - Szilágyi N. (Csáki J„ 56.), Batizi-Pócsi, Éles (Oláh D., 72.) - Dosso (Feke­te Á„ 56.). Edző: Szentes Lázár._____________________________________________________ Kecskemét: Fischer-Schindler, Gyagya, Urbán, Lakicsevics (Tölgyesi, 79.)- Bagi (Nagy V., 60.), Rakic - Bertus, Hegedűs Á„ Alempijevics - Veszeiics. Megbízott edző: Djoko Kokovics.___________________________________________________________________________ Gól: Dosso (2.), Batizi-Pócsi (38.). ___________________________________________________ Mesterszemmel , Szentes Lázár: - A Ligakupa-mérkőzések arra jók, hogy bevethessük a fiatalokat. A korán szerzett gól meghatározta a játékot, szünet után a Kecskemétnek is voltak helyzetei.___________________________________________________________________________ Djoko Kokovics: - A balszerencsés gól után sajnos nem sokkal jött az újabb, pedig szerettünk volna egy jó mérkőzést játszani.__________________________________________ További eredmények A csoport: Vasas-MTK 2-1, Ferencváros-Diósqyőr 2-0. ____________________________ B csoport: Kaposvár-Paks 0-1, Pápa-Zalaegerszeg 5-2, Videoton-Győr 1-1. Megvan a végleges időpont! ■ Egy nappal később kezdődik és hamarabb fejeződik be a főisko­lás vb. Nyíregyháza (KM) - A közel­múltban véget ért belgrádi Universiadén a következő évi főiskolai világesemények kép­viselői prezentációt adtak az elő­készületekről. Ezek között volt a férfi és női kézilabda-világbajnokság is, amelynek 2010-ben Nyíregyhá­za központtal Szabolcs-Szatmár­Bereg megye több települése ad otthont. Elégedettek az elöljárók A szervezés előkészületei­vel elégedettek a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetségnél, a FISU-nál, az elöljárók javas­lata alapján pedig az esemény konkrét időpontját is véglege­sítették, egy kis módosítással - adott tájékoztatást a szervezőbi­zottság részéről Tompa Andor, aki az Universiadén a magyar csapat irodavezetőjeként műkö­dött közre. Mivel a jövő évi viadalt több helyszínen kívánják megrendez­ni, ezért nincs szükség annyi­ra elhúzni a viadalt, mint a leg­utóbbi, olaszországi rendezés alkalmával, amikor is Velence volt az egyedüli helyszín. A megbeszélések eredménye­ként végül egy nappal később, június 27-én lesz a férfi és női főiskolás vb technikai értekezle­te, 5-e helyett pedig 4-én, vasár­nap lesznek a döntők. Mindez nem akkora válto­zás, amely a szervezőmunká­ban fennakadást jelentene. Loki-előny Nyíregyháza (KM) - A labdarúgó Bajnokok Ligá­ja harmadik fordulójának első mérkőzésén a DVSC idegenben győzte le 1-0-ra az észt Levedia Tallinnt, így kedvező helyzetből vár­hatja a jövő szerdai deb­receni visszavágót. A Löki gólját Leandro szerezte a 70. percben. Az Európa-ligába ezen­nel bekapcsolódó Bp. Honvéd csütörtökön a tö­rök Fenerbahce vendége lesz. Tesztközeiben a megyebeli futballbírók Az NB lll-asok a nyíregyházi stadionban teszteltek (Fotó: Ficze István) ■ Edzőtáborozással hangoltak a közelgő megyei idényre a játék­vezetők. Toküj (KM) - A játékveze­tőktől akár már kezdődhet­ne a megyei futballidény. Az országos keret tagjai nemrégi­ben Telkiben edzőtáboroztak, a szabolcs-szatmár-beregi sporik pedig a tokaji híd lábánál lévő szálláshelyen ütöttek tanyát az elmúlt hét végén. ff...................... Videofelvételeket elemzünk, szel­lemi és fizikai teszten mérjük le a rátermett­ségüket Hajdó Attila ...............................................fi Az NB I-től a megyei negyed­osztályig összesen közel százhet­venen vállalták a háromnapos összetartást a bajnokságra való hangolódás jegyében. — Bevált hagyomány, hogy a nyári szünetben hosszabb időt töltenek el együtt a játékveze­tők - említette Hajdó Attila, az MLSZ JB elnökségi tagja, megyei elnök. - Egyrészt tapasz­talatot cserélünk, másrészt szakmai előadásokon frissít­jük fel az elméleti felkészültsé­get, videofelvételeket elemzünk, szellemi és fizikai teszten mér­jük le a rátermettségüket.- így volt ez most is, eredmé­nyesnek ítélem az edzőtábort. Persze, akkor lesz igazán hasz­nos, ha az őszi szezonban visz- szaköszönnek azok az ajánlások, tanácsok, amelyeket részletesen ismertettünk a kollégákkal. Elnöki vizit Az NB III Tisza-csoport játék­vezetői vasárnap délután Nyír­egyházán teszteltek. Serleggel köszöntötték az elmúlt bajnok­ság legjobb játékvezetőjét, Sápi Csabát. A szabolcs-szatmár-beregi, a borsod-abaúj-zempléni és a haj­dú-bihari bírók felmérőjén jelen volt Vágner László, az MLSZ JB elnöke is. B3BE0303I ] __gl sport.szon.hu £Sí Helyi és nagyvilági sport. , Megy«* nemzetközi és K8-s játék* NB l-es játékvezető: Takács János Attila, Kiss László, Kocsis Zsolt, Nagy Ferenc, Sipos László, NB ll-es játékvezető: Sándor Csaba Szíiiártó Zsolt, Szűcs Norbert, Vitkai Elemér. FIFA-asszisztens: Kulcsár Judit NB l-es ellenőr: Haidó Attila NB l-es asszisztens: L Tóth Lajos NB lll-as ellenőr: Ficze István, Jekő József, Kiss Lajos, Szi­NB lll-as játékvezető: Bendik Gábor, Bendik Tamás, Benkő Róbert, Csáki László, Homonai Péter, Karakó Ferenc, Kis lágyi Miklós, Szlomoníczki István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom