Kelet Magyarország, 2009. július (66. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-23 / 171. szám
2009. július 23., csütörtök KELET KÖZBIZTONSÁG IS • Rablás Fegyveres férfi rabolt ki egy kecskeméti takarékszövetkezetet szerdán. A támadó először azt mondta, hogy valutát akar váltani, csak ezután rántotta elő a fegyverét. A pénzintézet biztonsági kamerája feltehetően rögzítette a történteket. • Eltiltották. A Kemecsei Rendőrőrs járőrei őrizetbe vettek egy 32 éves, sényői férfit, akiről igazoltatása során kiderült: a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. • Elfogatóparanr Bár csalás miatt jogerősen elítélték, nem kezdte meg börtön- büntetésének letöltését egy 25 éves, nyíregyházi férfi, akit igazoltatása után a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vett őrizetbe. Baleset szemtanúit keresik Nyíregyháza (KM) - Személygépkocsi ütközött össze egy szemben közlekedő távolsági autóbusszal július 2-án 11 óra 57 perckor a nyíregyházi Vasgyár és Széchenyi utca kereszteződésében. A busz egyik idős utasa könnyű sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat adatai szerint a balesetről fontos információkkal rendelkezhet egy akkor arra haladó, feltehetően kék ponyvával felszerelt, platós Iveco tehergépkocsi vezetője. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya a Stadion utca 1-5., B épület 12. irodában, vagy a 42/524-600 telefonszám a 3686-os mellékén várja a sofőr, illetve azon szemtanúk jelentkezését, akik információval rendelkeznek róla, vagy a teherautóról - adta hírül Fülöp Gergely r. százados, szóvivő. Fülöp Gergely Polgárőrnap Nagykállóban Demecser (KM) - A július 25-ei, Nagykállóban rendezendő megyei polgárőrnap eseményeinek egyeztetése volt a fő témája a 3. számú polgárőrrégió legutóbbi vezetőségi ülésének, melyet a napokban tartottak meg a demecseri polgármesteri hivatalban. - Szóba került a megyénket és a régió településeit (Székely, Nyírtura, Nyírbogdány, Demecser) ért jégkárok elhárításában való részvétel is. E települések polgárőrei napokon át 24 órás, megfeszített szolgálatot teljesítettek! Az ülés végén a polgárőrségről szóló törvény módosítása, a cégautó adó-visszatérítéssel kapcsolatos anomáliák és a kiemelt szolgálatot teljesítő polgárőrök tanfolyami felkészítése volt a téma. A polgárőrök helytállásáról és tanfolyami továbbkép zéséről is SZÓ volt az Ülésen (Fotó: Borsodi László) Nem értek haza a szajréval Berkesz (KM) - Három demecseri lakos fosztott ki egy boltot Berkeszen, ahonnan italt, élelmiszert és élvezeti cikkeket loptak, ám útközben a polgárőrség leleplezte őket. - Amikor a kerékpáros tolvajok meglátták a polgárőr autót, eldobtak mindent, amit vittek, majd három irányba menekültek - mesélte Váradi László, a civil zsaruk elnöke. A polgárőrök értesítették a rendőrséget, hiszen sejtették, hogy a hátrahagyott élelmiszer és alkohol feltehetően egy boltbetörésből származik. A kiérkező rendőrök biztosították a helyszínt, a polgárőrök pedig elindultak, hogy megkeressék, honnan hiányozhatnak a dolgok. Berkeszen, a Kossuth utcán bukkantak rá a feltört kisboltra. A fülön csípett tolvajok bevallották, hogy nem ez volt az első ilyen cselekményük, majd pimaszul hozzátették: és nem is az utolsó! Kőzápor hullott az expresszre Jogos lépésükre életveszélyes bosszú a válasz? ■ A bosszú fegyvere az utasokkal teli hálókocsiban landolt, megsebesítve az egyik utast. Hajdúhadház (KM) - Egy vonaton utazó nő könnyebben megsérült kedden késő este, amikor ismeretlenek kővel dobálták meg a Tisza-Expressz nemzetközi gyorsvonatot Hajdúhadháznál - tudtuk meg szerdán Vezendi Jánosnétól, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A rendőrök este háromnegyed tizenegykor kaptak bejelentést a 107-en. Az ügyben ismeretlen tettes ellen a hajdúhadházi rendőrkapitányság nyomoz. A helyszínelést ugyanakkor a nyíregyházi rendőrség végezte el, mivel a nemzetközi vonat nem állhatott meg a helyszínen. A hajdúhadházi szakaszon az elmúlt években számos esetben előfordultak hasonló dobálások, de szerencsére korábban nem volt hír személyi sérülésről. A Debrecen-Hajdúhadház vonalon rablások is előfordulnak a késő esti órákban. Az áldozatok elsősorban fiatalok és nők, akiknek a mobiltelefonját, készpénzét, ékszereit veszik el, zömében fiatal elkövetők. „Én mindent láttam!” Az egyik szemtanú az alábbiakat mondta el kollégánknak: - Az egyik kő a külföldi utasokkal teli hálókocsi ablakát találta el, a dupla üveg betört, a szilánkok és a kő könnyebb sérülést okozott az egyik külföldi utason. Természetesen nagy volt a rémület és a felháborodás. Néhány dühös utas a vasút munkatársait okolta a több mint másfél órás késés miatt, de voltak megértő emberek is. Akik belföldi utazásra vették igénybe a gyorsvonatot, többen átszálltak személyvonatra, és (Illusztráció: KM) azzal utaztak tovább. Úgy tudjuk, a hajdúhadháziak bosszúból dobálják meg a vonatot, mert a jegyvizsgálók gyakran leszállítják őket, mivel jegy nélkül utaznak. csütörtök Sportos biztonsági munkacipő* rugalmas, az EN ISO 20345:2004 S1P szerint ellenőrizve^ méret: 42 - 46 Jj Ütvefúró* MKE • nagy teljesítmény. 810 w • 230 V - 50 Hz liVj • elektronikusan szabályozható 6 999 fordulatszám: 0-3000fordulat/perc • fúrási teljesítmény: beton: 16 mm, acél: 13 mm • tartozékok: 3 kőfúró. méret: 6.8 és 10 • jobb/bal forgásirány • .Peacock" gyorsbefogó tokmány: 2-13 mm i/iScotchlitc L99.67 Ft/pér Munkászokni, 3 pár/csomag* a megerősített orr- és sarokrész véd a zárt cipők okozta kidörzsölődés ellen méret: 39-46 3 pár/csomag Z999 Ft/készlet Dugókulcsés bitkészlet, 60 részes* különböző Super-Lock dugókulcsok és bitek mindenféle anyacsavar és csavar meghúzásához és kilazításához Uniszex póló „Permanent Fresh“, duopack* 100 % pamutból, kerek nyakkal vagy V-kivágással méret: XS - XXL 2 darab/csomag 100 % pamutból méret: 48-56 Leszorító szett* ideális barkácsoláshoz, szabályozható feszítőkapocs. stabil kivitel • öntöttvas leszorító szett. 4 részes vagy • asztalos leszorító szett. 5 részes 999,50 Ft/db RÉV Konnektor szett, 8 darabos* 8 konnektor kerettel. 3 kiegészítő dupla kerettel és gyerekzárral 2 999 Ft/szett 3999Ft/szett RÉV Kapcsoló szett vagy fényerő-szabályozó’ • kapcsoló szett. 4 darab/szett vagy —— • fényerő-szabályozó. 1 darab Gumipók szett, 12 részes* • 8 elasztikus feszítőkötél. • 2 elasztikus feszítőkötél és • 2 rögzítőöv racsnifeszítóvel 624,75/ 2 499 Ft/db 2 499 Ft/SZett tájékoztató .........»irti-hunqary.hu ■ W banv^gy | (ANBURY nÄtjtalöljü ASZTALOS LESZORÍTÓ szett KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEKBEN 52x Ajka • Baja • Balatonié!« • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest. X. kér. • Budapest, XVI kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x DunaFöktvár • Dunaharaszti • Dunaújváros • Esztergom • Főt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karrag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3i • Paks • Pápa • Pécs • PHhcsaba • Siklós • Siófok Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathelyet • Törökbálint • Veszprémet • Zalaegerszeg Nyári nyit va tartás 06.01-tól -OS-31-ig Balatontelle. Gárdony. Keszthely Siófok HIRDETÉS