Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-11 / 135. szám
2009. június 11., csütörtök HAZAI TAIAKON /9 HÍREK • Bemutatkozás, kiállítás. A Kocsis- Hauser Alapítvány nyilvános kuratóriumi ülése június 20-án (szombaton) 14 órától lesz Mátészalkán, a városi művelődési Központ kamaratermében. Az előadói kategóriában pályázók 15 órától mutatkoznak be, míg a tárgyalkotó kategóriában pályázók kiállításának megnyitója 17 órakor lesz. • íjászviadal. A Szabolcsvári Szent László Kupát és Szent László király ünnepét június 27-én 10 órától rendezik meg az íjászok számára Szabolcs községben, a földvárban, illetve a református templomban. Rendkívüli falugyűlés Nyírbogdány (KM) - A települést súlyosan érintő jégkár miatt rendkívüli falugyűlést rendez a nyírbogdányi önkormányzat Balogh Tibor polgármester vezetésével június 11-én 18 órától az általános iskola tornatermében. A gyártelepen élőket 17 órakor autóbusz viszi be az iskolához, majd a falugyűlés után haza is szállítja őket a jármű. A falugyűlésen részt vevők a kárenyhítéssel, a helyreállítással kapcsolatban hallhatják majd a legfrissebb információkat. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is látványos lesz az évzáró gálaműsor (Fotó: amatőr) Évzáró gála RE-flex módra Nyíregyháza (KM) - Az évzáró gálaműsorát június 13-án 19.30 órakor rendezi meg a RE-flex Moderntánc Stúdió a Nyíregyházi Főiskola Kodály Termében. A növendékek számára azonban az idei tanév nem ér még véget, ugyanis a Sirály Fesztiválon is bemutatkoznak, amelynek Balatonfüred ad otthont június 18. és 22. között. A nyíregyházi moderntáncosok szívesen mennek ebbe a Balaton-parti városba, hiszen tavaly ott a RE-flex megnyerte a junior kategóriát. A nyári szünetben sem maradnak tánc nélkül a fiatalok, a nyári tánctáborban június 29. és július 17. között három turnusban gyakorolhatják a lépéseket, a mozdulatokat. Természetesen ez a tábor nemcsak a táncról szól, lesz mellette lehetőség kézműves-foglalkozásra, fürdésre, lovaglásra, állatparki sétára. Dunakanyari kirándulás Baktalórántháza (Botos Attiláné) - A baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat tanulói, pedagógusai - több mint négyszázan - egy emlékezetes visegrádi kiránduláson vehettek részt május 29-én. A kirándulókra az élmények sokasága várt: vonatozás, komppal való átkelés a Dunán, Visegrád történelmi emlékei (Salamon-torony, a királyi vár, a 320 méter magasan álló fellegvár), és a palotajáték megtekintése. Pályázati lehetőség, valamint a jótékonysági bál bevétele tette lehetővé ezt az emlékezetes, élményekben gazdag kirándulást a baktalórántházi diákok számára. Csoportkép is készült a magasban a visegrádi kirán duláson (Fotó: amatőr) Nyugdíjas seregszemle. Remek szervezés, hatalmas érdeklődés és kiváló"hangulat jellemezte a 2009-es megyei nyugdíjas kulturális seregszemlét, amelynek ebben az esztendőben az Ibrányi László Művelődési Központ adott otthont a napokban. A sokszínű programban volt ének, tánc, irodalom. (Fotó: amatőr) Serra-találkozó Jánkmajtison A jánkmajtisi és a fehérgyarmati klub megkapta a nemzetközi tagságot jelentő Oklevelet (Fotó: a szerző) ■ A jánkmajtisi és a fehérgyarmati klubok bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe. Jánkmajtis (Kádár Brigitta) - Jánkmajtis adott otthont május 23-án a 2. Nemzeti Serra Tanácsnak, és egyben a nemzetközi Serra-találkozónak. E jeles esemény sikeres megrendezése- érdekében megmozdult az egész község. A hit megerősítése- A Serra-mozgalom egy lelkiség, amely imára hív papi és szerzetesi hivatásokért, mert annyi és olyan papunk van, amennyit megérdemlünk, és amennyit - a szó szoros értelmében - kiimádkozunk. A Serra-lelkiség a szolgálatba lépő papok támogatása mellett elősegíti a lelkiséghez tartozók hitének megerősítését is.- A Serra név nem mozaikszó, hanem boldog Juniperro Serra ferences misszionárius nevét viseli. Ez egy nemzetközi szervezet, amelynek Magyarországon még kevés csoportja működik - mondta Ruszki Gábor plébános. - A rendezvényen valamennyi Serra-klub - köztük Nyíregyháza, Fehérgyarmat, Jánkmajtis - képviseltette magát. A találkozó szentmiséjét Bosák Nándor megyéspüspök celebrálta, aki a „jó Pásztor” képével és Boldog Apor Vilmos életén keresztül mutatta be, mit jelent a papi hivatás, a papi szolgálat. A szentmise végén Várbíró Péter magyarországi Serrakormányzó megkongatta a Serra-harangot, majd bejelentette, hogy Wollenszky Tibor és Ruszki Gábor nemzetközi Serra- káplánokká váltak, a jánkmajtisi és a fehérgyarmati Serra-klubok pedig bekapcsolódtak a nemzetközi Serra-mozgalom vérkeringésébe. Köszöntés verssel A jánkmajtisi Serra-klub elnöke, Almási Gabriella és a jánkmajtisi egyházközségi képviselő-testület nevében pedig Győri Józsefné köszöntötte a vendégeket, majd Tukacs Istvánná verssel köszöntötte a „serrásokat” és az édesanyákat. Zárásként Dott. Gino Cappallozza európai elnök átadta a nemzetközi tagságot jelentő okmányt a két klub részére. A szentmise után megnyitották a Jánki Lukács nagyváradi püspök emlékére rendezett egyháztörténeti kiállítást, amely a nyár végéig megtekinthető. KiliT kmf/ppe/f.szon.hu • Serra. A témával kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 48 kB) Járdát avatnak Kállósemjén (KM) - Biztonságosabban közlekedhetnek immár Kállósemjén lakói a forgalmas főútjuk mellett, ugyanis járdát építtetett az önkormányzat. Pályázati támogatással a polgármesteri hivatalt is akadálymentesítették, így a kerekes székkel közlekedők is minden gond nélkül elintézhetik ügyeiket a hivatalban. Az akadálymentesítésre 90 százalékos támogatást, vagyis 9 millió forintot nyert a község. A két beruházás ünnepélyes avatását június 12-én 13 órakor rendezi meg a kállósemjéni önkormányzat. Kedvezmény a vendégeknek ■ A háromnapos program a falusi, a vidéki turizmust állítja a középpontba. Baktalórántháza (Lőrincz Tamás) - Hazajáró Hétvége elnevezéssel szervezi meg a magyar vidéki turizmust népszerűsítő eseménysorozatot június 12. és 14. között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, valamint partnerei, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége. A kezdeményezéshez csatlakozó idegenforgalmi szolgáltatók kedvezményes szálláshelyekkel, magyar termékekkel, a legkülönfélébb szolgáltatásokkal és hét végi programokkal várják a vendégeket. A háromnapos program a falusi turizmust állítja középpontba, az ország különböző térségeinek minél több - legalább 20%-os - kedvezménnyel kínált szálláshellyel, programmal, szolgáltatással történő megjelentetésével. A Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület megyei irodájának tájékoztatása szerint 60 szolgáltató csatlakozott a kezdeményezéshez. KELET kmf/ppek.szon.hu • Hazajáró Hétvége. Az akcióban részt vevő szolgáltatók neve letölthető. (PDF, 68 kB) Lápi fesztivál tánccal, zenével ■ A lápi ember élete is megismerhető az Ecsedi-láp Fesztivál keretében. Nagyecsed (KM) - A fesztivált június 13-án 10 órától rendezik meg Nagyecseden, a Vásártéren. A lápi mesterségek közül látható lesz például a kosárfonás, a gyékényfonás. Az Ecsedi-láp kiállítás 10 órától tekinthető meg, s ugyancsak 10 órakor kezdődik a kettesfogat-hajtó verseny. A lápi települések gasztronómiai bemutatója 11 órakor kezdődik, délben pedig a gyermekekre és a fiatalokra várnak programok. A lovasok látványos menete 15 órakor indul a művelődési háztól a Vásártérig, ahol a szabadtéri színpadnál 15.30 órakor lesz a fesztivál megnyitója. A köszöntőgondolatok után tovább folytatódik a kulturális műsor, közben átadják a Tiszta Virágos Nagyecsedért címet is. A táncegyütteseket zenekarok követik: 19.45 órakor a Nelson együttes lép fel, 21 órakor pedig a Republic ad koncertet. A fesztivál 22.45 órakor tűzijátékkal zár. Mindent kipróbáltak az apagyi diákok ■ Hatalmas zápor kerekedett, így a füzéri vártúra ez alkalommal elmaradt. Apagy (Szathmári Tibor) - Osztálykirándulást szerveztünk az apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola hatodik-hetedik osztályosainak május végén Tokajon keresztül Füzérig. Már Bodrogkeresztúrban kellemes meglepetés ért bennünket, hisz a Motorok Múzeumában kipróbálhattunk számos motormatuzsálemet. Sárospatakon megnézhettük a várlakók mindennapi életét. Nem messze innen megtekintettük a malomkő fejtőinek nehéz munkahelyét, a károlyfalvi Tengerszemnél A sárospataki vár udvarán lévő kőfejtőben. Egy kellemes sátoraljaújhelyi libegés után megérkeztünk Széphalomba, a Magyar Nyelv Múzeumába, ahol mindent kipróbálhattunk: számos harci eszközt, ruházatot és a mai kor vívmányait. A Hegy(Fotó: amatőr) közben beljebb haladva Füzértől jó messze megpillantottuk a vészjósló felhőket, amelyekből odaérve hatalmas zápor kerekedett. így a vártúra elmaradt, de nem adjuk fel. Legközelebb ezt is kipróbáljuk.