Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-11 / 135. szám
2009. június 11., csütörtök fórum n Lörinczi Jánosné, nyíregyházi olvasónktól: Csupán illúzió azt gondolni, hogy több kényelem, több boldogságot jelent. S. Jameson Lábossá László Nyíregyháza (KM L. T. L.) - Közel ötven esztendeje lelkes előfizetője lapunknak Lábossá László, aki 42 éven át volt evangélikus lelkész Kölesén. Nemrég költözött vissza Nyíregyházára, oda, ahol a Kossuth Lajos Gimnáziumban éppen hat évtizede érettségizett. Nem csak a kerek évfordulók alkalmával, hanem minden esztendőben találkoznak a régi iskolatársakkal. Fia követte édesapját, jelenleg Érden lelkész, lánya pedig Tiszabecsen óvónő. Lábossá László büszke hat unokájára.- Koromnál fogva is, elsőként azt nézem meg a lapban, hogy kik vannak benne a gyászhirekben. Egyébként pedig mindent tüzetesen átböngészek, kíváncsi vagyok a megye híreire. Érdekel a sport is, azon belül a Szpari sorsa, mivel van kötődésem a futballhoz - csillant fel a szeme Lábossá László nyugdíjas lelkésznek, aki bevallotta: - 1948-ban tettem le a futball-játékveze- tői vizsgát, utána hosszú éveken át jártam a pályákat. Katonaként is másként néztek rám emiatt, aztán a teoló-giai teendők miatt már nem tudtam folytatni, hiszen ütköztek volna a vasárnapi programok. Mindenesetre megedzettek és feltöltöttek azok az idők, amiket az Északkelet-magyarországi Labdarúgó Alszövetség- ben töltöttem el - jegyezte meg, majd a Kelet-Magyarország iránti hűségéért átnyújtott receptkönyvvel a kezében nosztalgikus hangulatban távozott szerkesztőségünkből. Születésnap: Nagyon sok, boldog születésnapot kíván Csíngu mannának Panyolára fia, Attila és családjai 20/289-5441 _____________ Szabó Szilveszternek egyéves születésnapjára Nyíribronybal A szemed mindig ragyogjon, örülj minden szépnek, a jó Isten áldása kísérje minden lépted! Ezeket kívánják: anya, apa, mamák, papók. keresztszülőkl _____________________ Nevnapmenü: 11., csütörtök: Barnabás_______________________________ 12., péntek: Villő, Orfeusz _____________________________ 13., szombat: Antal, Anett_____________________________ 14., vasárnap: Vazul __________________________________ e 1 c r Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 13 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megjelenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűkkel kell kezdeni. Búcsú és bérmálás Baktalórántházán, az ősi, Árpád-korabeli római katolikus templomban, Urunk Mennybemenetelének ünnepére búcsúra gyűltek össze a helybeliek és a fíliák hívei. Ez alkalommal közel 40 fiatal részesült a bérmálás szentségében. Az ünnepi alkalom szónoka és a szentség kiszolgáltatója dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek atya volt. A színültig megtelt templomkertben az érsek buzdító és bizakodó szavakkal szólt a fiatalokhoz, és azok szüleihez, akik felvállalták Krisztus követését, és az ő küldetését. A Szentlélek ereje által legyünk képesek arra, hogy keresztény hitünket viselhessük! „Biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva ti veszitek kezetekbe saját sorsotokat, életeteket. Tőletek függ, milyenné válik a jövő nemzedéke, és milyen lesz Magyarország.” - mondta biztatásként az érsek atya. Majd külön-külön személy szerint adott áldást minden fiatalnak, kézfogásában a szentségen túl benne volt mindaz az áldás és mosolygó tekintet, amellyel átsugározta minden egyes fiatalra a jövőbe vetett hitét, egész magyar népünk jövőjét. Némethné Csubák Éva, Baktalórántháza Áldás a fiataloknak (Fotó: a szerző) Elhivatottság Tavaly szeptemberben a Jósa András kórházba kerültem a szülészet-nőgyógyászati osztályra. Heteket töltöttem el a kórházban súlyos, életveszélyes állapotban. Kiderült, hogy (lombikbébiprogram keretében) a beültetés sikeres volt, így a gyors gyógyulás esélye az egyre emelkedő hormonszint miatt elúszott. Rettenetesen féltem, hogy mi lesz a következménye így a dolgoknak. Egy idő után az osztály őrzőrészlegébe kerültem, ahol rengeteg törődés és figyelem vett körül. Állandó biztatást kaptam, rengeteg együttérzéssel. A legnagyobb szakértelemmel és törődéssel próbáltak segíteni az itt dolgozók mind a fizikai, mind a lelki szenvedéseimen. Külön megköszönném a sok-sok segítséget dr. Molnár Károly osztályvezető főorvosnak, akihez bármikor bizalommal fordulhattam mind jómagam, mind pedig az aggódó családtagjaim. Ugyanígy a belgyógyászati osztályról hozzám rendelt doktornőnek is, dr. Heringh Zsanettnek, akitől szintén rengeteg segítséget és biztatást kaptam. Köszönet az intenzív részleg dolgozóinak is! Az én tapasztalatom az, hogy anyagi érdek és külön juttatás nélkül is megkaptam mindent, ami a gyógyulásom útjára vezetett! Hamarosan világra hozom első gyermekemet. Bár félek a szüléstől, az ismeretlentől, ami rám vár, mégis nyugalommal tölt el a tudat, hogy jó kezekbe kerülök, kerülünk! Az ott töltött hetek azt igazolják, hogy létezik elhivatottság, szakmai hozzáértés, lelkiismeAkik el tudtak jönni Hat évtized A nyíregyházi Állami Líceum (jelenleg a Kölcsey Ferenc Gimnázium) 1949retesség a mai egészségügyi helyzetben, amikor épp ezeket az embereket nem emelik ki, épp ezeknek az embereknek a munkájukat nem ismerik el kellőképpen! Én örökké hálás maradok nekik! Szabó KlAra Kaktuszgyüjtők A Nyíregyházi Kaktusz- gyűjtők Egyesülete meghívja a június havi foglalkozására a megyében élő kaktusz- gyűjtőket, a pozsgások szerelmeseit és azokat is, akik még csak szimpatizálnak ezekkel a növényekkel. A foglalkozás helye a Vasutas Művelődési Ház, ideje június 11., csütörtök 17 óra. Áz érdeklődők növényben érettségizett növendékei május 30-án ünnepeltek, ekkor tartották ugyanis a 60. érettségi találkozójukat. A találkozóra tizenhat tárismeretről, tartásról, szaporításról, növényvédelemről kaphatnak hasznos tanácsokat. Bencze Sándor Keservek Tehetetlenségemben érzem azt, hogy nem maradhatok csendben. Pedig nem szoktam kuncsorogni, kilincselni, követelőzni, igyekszem egyedül megoldani a problémámat, de ezúttal falba ütközöm. Kellett 24 óra a vasárnapi vihar után, hogy egy picit lenyugodjak, valójában azért most is ideges vagyok. Nyíregyházáról költöztem Kemecsére, hogy nyugodt körülmények között éljek. Hatvanéves vágyok, egyedül élek, és azt (Fotó: amatőr) sunk jött el. Sajnos már sokan nem lehetnek köztünk, őróluk is megemlékeztünk. Láda Bertalan, Nyíregyháza sem tudom, hol áll a fejem. A természet keresztülhúzta a számításaimat a napokban. A sarki házamat alaposan helybenhagyta, a teraszt teljesen letarolta. Telefonáltam a polgármesteri hivatalba, ahol közölték: nem tudnak rajtam segíteni. Én nem azt vártam volna el, hogy azonnal jöjjön ki valaki és tegye rendbe a házamat. Mondták, hogy béreljek konténert, vagy vigyem fel a szemetet a hivatalhoz. Erre se lehetőségem, se pénzem. Azt hallom, látom, hogy minden bajbajutotton segítenek. Én nem ezt tapasztalom. UngornE Katona Jolán, Kemecse Tisztelt Olvasóink; Ezen az oldalon a Kelet-Magyarország- hoz érkező olvasói leveleket, fényképe- ketközöljük.Lehetőségeinkhezmérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó Ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. VÉUEMENYEK A SZON-ROL A PUSZTÍTÓ vihar után... Arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a biztosítások esetében, ha az adott évben volt káresemény, akkor a következő évben a duplájára emelkedik a biztosítási díj. Nyilván egy nagyobb összeg esetében ez lenyelhető, de akkor is számolni kell ezzel, így jövőre ne csodálkozzon az, akinek az idén fizetnek, hogy havonta többe fog kerülni a biztosítása!____________________SEGNALE Miért nincs a felének biztosítása? Nekünk 16 milliós vagyon után 2008 forintba kerül havonta. Bár igaz, nem fedezné a teljes vagyoni kárunkat, de nem lennénk földönfutók. Hol vannak a családtagok, akik biztosan összeadnák ezt az összeget havonta a hozzátartozónak? Nekem is van ismerősöm, aki nevetve kifizetné eme összeget. Nem tette, és most fogja a fejét! Egyébként tiszta szívből sajnálom ezeket az embereket, csak nem értem a felelőtlenségüket. ____________________TURIRKA Először is nagyon együtt érzek minden érintettel. Természetesen nem tudom, mit érezhetnek, de a szívem szakadt meg, mikor Nyírkárászban láttam, hogy.szinte minden házat sérülés ért. Erőt, fájdalomenyhülést és kitartást kívánok minden embernek! ecetera CSŐ I» További hírek, fotók és videók. Új köntösben a Kálló-tó ■ A horgász egy majd 9 kg-os pontyot kapott botvégre a nemrégiben megnyitott Kálló-tavon. Nagykálló (KM) - Hallani lehetett, megújul, de hogy milyen nagyszerű lett, csak az tudja, aki kilátogat.- Valóban, Nagykálló egy újabb gyöngyszemmel bővült - vezet körbe a tavakon Pámer László házigazdánk. - Egy 3 hektáros, napijegyes tó (ahova 40-50 horgász ülhet le egyszerre), és egy 18 hektáros bojlistó (14, minden igényt kielégítő, négyágyas faházzal körben) várja a látogatókat. Emellett játszótér, büfé, hideg, meleg vizes mosdó, s sok más, a horgász kényelmét szolgáló létesítmény is elkészült. Mindez talán lehetne megszokott is, de látszik, hogy egy ízig, vérig horgász álmodta meg ezt a komplexumot. Már a bejáratnál, a szépen faragott székelykapu is megfogja az embert. Megismerve a létesítményt, kiderül, itt minden úgy készült, hogy a horgász sok halat fogjon és újra visszatérjen.- Valóban, a világot, s Magyar- országot bejárva, gyűjtöttem a tapasztalatokat, és szerintem manapság nincs is ennél „kényelmesebb” bojlistó. Tudjuk, a halfogás szerelmesei eltűrik a természet viszontagságait, de a feleség, gyerek már kevésbé. Ide őket is bátran el lehet hozni. A kényelmet szolgálja például a minden faházhoz járó stég, csónak és halpaplan is. A kővel kirakott tószél is egyszerűbbé Bogdán János (Fotó: amatőr) teszi a hal kiemelését, és nem utolsósorban, megvédi a partot a hullámzás okozta eróziótól. Persze vannak még tennivalóink. Fákat ültettünk, füvesítettünk, de szeretnénk megfelelő utakat építeni. Az első fogások A bojlisok közül már többen érdeklődtek, s jöttek el egy próbára. Csütörtök délután, a kellemetlen szélben is kellemes élménnyel lett gazdagabb a gyulai Bogdán János. A közel 9 kg-os halat rövid ideig tartó kíméletes, csónakos fárasztással szákol- ta, majd szakszerűen partra emelte. Mérlegelés után, a hal száját az előírásoknak megfelelően kezelte, majd óvatosan visszaengedte a bojlistóba, amely húszkilósnál nagyobb példányokat is rejteget. Amur a Kirvalaposból Kocsord (KM) - Május 28-án este, a kocsordi Kirva- lapos tavunkon, Bakos Zoltán, helyi horgászunk fogott egy szép amurt. A hal 8,75 kg-ot nyomott és 75 cm hosz- szú volt. Házi főzésű kukoricára kapott, s a horgásznak 10 perc fárasztás után sikerült megszákolni. Felszerelése 0,28 monofii zsinór, feltolós úszós készség volt - tájékoztatta szerkesztőségünket Jakab János, a Kocsordi HE titkára. Bakos Zoltán amurja