Kelet Magyarország, 2009. május (66. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-05 / 104. szám
2009. május 5., kedd • Idősek akadémiája. A cukorbetegség kialakulásának okai és kezelési módjai címmel dr. Szigligeti Péter főorvos tart előadást ma 14 órától Nyíregyházán, a Római Katolikus Plébánia dísztermében. • Előadás A magyarság feladata és a pálosok címmel Ferenczi József tart ingyenes előadást május 5-én 17 órától a Napfény Életmód Egyesület Reiki klubjában (Nyíregyháza, Népkert utca 5.). • Bábelőadá A kíváncsi kiselefánt című mesét mutatja be a Katica Bábszínház május 9-én 10 órakor Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban. Az előadás után kézműves-foglalkozások is lesznek. Holtbiztos tippek Zajácz D. ZoltAn zoltan.zajacz@kelet.szon.hu Azt hiszem, a diákok többsége egyetért velem abban, hogy lélektanilag joob a magyar írásbelivel kezdeni az érettségit, mint á matematikával. Persze, ettől még ez sem egyszerű - emlékszem az izgatott találgatásokra az előző napokban: vajon mi lesz az a három tétel, amit néhány perccel reggel nyolc előtt bemondanak a rádióban? Mert akkoriban nem papírköteget húztak elő a páncélszekrényből, hanem minden érettségiző osztályban kitettek a tanári asztalra egy-egy táskarádiót, és együtt hegyeztük a fülünket, persze, legjobban a tanár, aki már írta is a tételeket fehér krétával a táblára. Visszatérve a találgatásokra: mindig voltak tutinak tűnő tippek: ha Berzsenyi-évforduló volt, akkor biztos ő lesz az egyik. Száz éve halt meg Ady Endre: nyilván nem hagyják ki a tételsorból. Madách-év: lehet készülni Az ember tragédiájából. Aztán vagy úgy lett, vagy nem. Azért a minisztériumban is volt ám humorérzékük a hivatalnokoknak, még akkor is, ha azt egy középiskolás nem feltételezte. Hiába a Radnóti-centenárium, az idén nem lett tétel a költő munkássága. Ugyanakkor a tételek között most is volt egy mentőöv: aki gyengébb magyarból, vagy egyszerűen csak biztosra ment, alighanem Petőfi és Vörösmarty egy-egy bordalát hasonlította össze. Ak i pedig Spiró György írását választotta, akár még magyartanár is lehet öt év múlva... Ellenőrzött dolgozatok, az érettségiztető pedagógusok felelőssége nemcsak a vizsgák befejeztéig terjed. Képünk Nyíregyházán, az Eötvös József Gyakorló Gimnáziumban készült. (Fotó: Racskó Tibor) Ön szerint a szigorúbb intézkedésekkel sikerül titokban tartani az érettségi tételeket? Szavazók száma: 30, 2009. 5. 4. 18 óra Igen 53,33% I Nem 46%,67 Következő kérdésünk: Ön szerint könnyű volt az idei magyar érettségi? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. KELET HÁTTÉR [3 Magyar írásbeli: kipipálva ■ A diákok nagy részének nem okozhatott gondot a magyar írásbeli. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Tegnap reggel nyolc órakor a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődött a 2009-es érettségi időszak. Az első vizsganapon középszinten közel 94 ezren, emelt szinten alig másfél ezer diák mérette meg magát, összesen 1273 iskolában. A középszinten a vizsgázóknak két feladatlapot kellett megoldaniuk; a szövegértési részre hatvan, a szövegalkotási részre 180 perc állt rendelkezésükre. A szövegértési teszt Mikszáth Kálmán „Jókai Mór és kora” című írásának epilógusát vette alapul, a diákoknak a szöveggel kapcsolatban feltett kérdésekre kellett válaszolniuk. A vizsga másik részében három téma közül egyet kellett választaniuk az érettségizőknek: Spiró Györgynek az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről kifejtett véleménye kapcsán érvelhettek, vagy választhatták Lázár Ervin: Csapda című novellájának értelmezését, illetve Petőfi és Vörösmarty bordalának - Vörösmarty: Keserű pohár és Petőfi: Ivás közben című költeménye - összehasonlítását. Elégedett tanárok, diákok Az első hangulatjelentések alapján úgy tűnik, a diákok nagy része elégedetten pipálhatja ki az érettségi első írásbelijét: a vizsgázók örömmel olvasták a tételeket. - Közel egy órát beszélgettem a gyerekekkel, miután befejezték a vizsgát, s azt tapasztaltam, hogy jó hangulatban voltak - mondta lapunknak dr. Csapóné Kovács Erzsébet, a nyíregyházi Zrínyi M............................................... Könnyebb volt az idei magyar tételsor, mint amilyet tavaly kaptak az érettségizők. Dr. Csapóné Kovács Erzsébet ...............................................M Ilona Gimnázium magyar szakos pedagógusa, aki szerint a tételsor megítélése nagyban függ a megoldókulcstól, attól, milyen szempontok szerint kell majd értékelniük a dolgozatokat. - A megoldókulcsot még nem láttam, s a tételekről is csak annyit tudok, amennyit a diákoktól hallottam, de ezek alapján azt mondhatom, köny- nyebb volt az idei magyar tételsor, mint amilyet tavaly kaptak az érettségizők. Az érvelés közel állt a diákokhoz, a Lázár- novella értelmezését szépen meg lehetett oldani, mint ahogyan a Petőfi és Vörösmarty vers összehasonlítása sem szabad, hogy nehézséget okozzon az érettségizőknek. A szövegértés kapcsán egy-két nehezebb kérdésről beszámoltak a gyerekek, de összességében megoldhatónak tartották a tételsort - mondta a szakember. Riasztó, titkos kód A nyíregyházi középiskolások tételsorait egy beriasztó- zott helyen őrizték - illetve őrzik -, ahová csak kóddal lehet bejutni, s mely egy biztonsági szolgálattal is huszonnégy órás összeköttetésben van. Tegnap kora reggel az intézményvezetők megbízólevél ellenében vehették csak át a magyar nyelv és irodalom tételsorokat, az átadás-átvételről jegyzőkönyv is készült. A tételeket tehát a lehető legszigorúbban őrzik, s így lesz ez az írásbeli vizsgák befejeztéig. Tételek a páncélszekrényből ■ Az egész küldeményt páncélszekrénybe zárták és ott is őrizték, illetve őrzik a vizsgák napjáig. Baktalórántháza (KM - Ny. Zs.) - Többszöri ellenőrzés és jegyzőkönyvezett átvétel után egy páncélszekrényből jutottak el a tételek Baktalórántházán a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium érettségiző diákjaihoz.- Az iskola képviseletében ott kellett lennem a jegyző irodájában április 23-án,.amikor a hivatalba megérkeztek a tételeket tartalmazó csomagok. Ekkor jegyzőkönyvben rögzített módon ellenőriztük a darabszámot és a csomagolás sértetlenségét, majd az egész küldeményt páncélszekrénybe zárták és ott is őrizték, illetve őrzik a vizsgák napjáig. Hétfőn reggel 7 órára várt a jegyző, aki átadta a magyar tételeket tartalmazó dobozokat, amit az iskolában, az iskolai bizottság jelenlétében, ugyancsak jegyzőkönyvezett formában bontottunk fel. A tételeket vizsgacsoportonként, illetve létszám szerint szétosztottuk és a tantermekbe vittük - ismertette lapunkkal az eljárást Bagoly Albert igazgató. Kulcs: kettőkor Azt is elmondta: elvileg már 7.45-kor megismerhette volna a tételeket, ám a szervezéssel, irányítással és az előírások betartásának ellenőrzésével volt elfoglalva, így ő maga csak jóval 8 óra, azaz a hivatalos tételismertetők után tudta meg, milyen feladatok közül is választhattak az érettsé- ............................................... A tételeket vizsgacsoportonként, illetve létszám szerint szétosztottuk és a tantermekbe vittük. Bagoly Albert ...............................................M giző diákok. A megoldókulcsokat hétfőn 14 órakor vehette át a jegyzőtől, aki minden egyes alkalommal jegyzőkönyvvezető előtt nyitja ki és zárja a páncélszekrényét. Ez az eljárás fog megismétlődni a héten a további vizsganapokon is. Május 5.: Matematika ______________ Május 6.: Történelem ______________ Május 7.: Angol nyelv ______________ Május 8,: Német nyelv _____________ Május 11.: Nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv ___________ Május 12.: Biológia, délután emberismeret és etika; ember- és társadalomis- meret, etika; társadalomismeret Május 13.: Fizika, délután rajz és vizuális kultúra__________________________ Május 14.: Kémia, délután földrajz Május 15.: Informatika, délután latin nyelv és héber nyelv_________________ Május 18.: Francia nyelv, délután filozófia, nemzetiségi népismeret, célnyelvi civilizáció _________________________ Május 19.: Olasz nyelv, délután mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma _________________________________ Május 20.: Spanyol nyelv, délután hit- tan, bibliaismeret - Hit Gyülekezete Május 21.: Orosz és egyéb nyelvek, délután egyéb központi követelményekre épülő vizsgatárgyak__________ Május 22.: Szakmai előkészítő tárgy Május 25.: Művészeti tárgyak, énekzene Hogyan sikerült a magyar érettségi? A Szent Imre Katolikus Gimnázium végzőse, Terdik Demeter László hamar úrrá lett kezdeti lámpalázán, és minden erejével a sikeres feladatmegoldásra koncentrált. - A feladatsor nem volt nehéz, de tartogatott kihívásokat. A szövegértési részben kissé pontatlan, félreérthető volt a kérdés, az utasítás. A tiszavasvári Vasvári Pál- középiskolában érettségiző Szikszai Roland így felelt: - Szerintem nehéz volt a magyar érettségi, a mai matekfeladatoktól már nem tartok annyira. Felkészültem a sok mindent eldöntő tudáspróbára, és kihoztam magamból a maximumot. Az érvelést választottam, mert teret adott a saját gondolatoknak. Tóth Kinga, a Zrínyi Ilona Gimnázium ötödéves érettségizője könnyedén vette a hétfői megmérettetést. - Mindenki Radnótit és Kazinczyt várta a vizsgán, hát, nem jött be... Az érvelés tetszett, úgy láttam, főképp arra voltak kíváncsiak, mennyiTerdik Demeter László Szikszai Roland Tóth Kinga A szövegértésnél félre- Kihoztam magamból Nem jött be a diákok érthető volt a kérdés. a maximumot. várakozása. Végéra Tamás Tóth Gábor Hollós Levente Kellemesen csalódtam, A mai fiatalok olvasá- Laza, jó hangulatú nehezebbet vártam, si szokásairól írtam. volt a hétfői vizsga. re széles látókörrel rendelkeznek a diákok. Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Végéra Tamás a Krúdyban adott számot tudásáról, úgy véli, sikeresen: - Kellemesen csalódtam, nehezebb témákra számítottam. Az érvelést választottam. Aki tisztességesen felkészül az érettségire, nem érheti nagy meglepetés a vizsgákon! A zrínyis Tóth Gábor szerint az utóbbi évek legkönnyebb érettségi feladatsorával néztek szembe az érettségizők tegnap. - A mai fiatalságról vetettem papírra gondolataimat, arról, hogy milyen keveset olvasunk. Nem volt nehéz dolgom, örömmel elmondtam, mit gondolok erről a jelenségről. Hollós Levente egykor az Apá- czai-gyakorlóban koptatta az iskolapadot, majd a Krúdyban tanult tovább. - A magyar érettségi simán ment, az érvelést választottam. A vizsga után egy üdítő mellett beszéltük meg a tanulságokat a barátaimmal.