Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-03 / 79. szám

2009. április 3., péntek I# p | r-r FÓRUM / 5 Ha késik a nyugdíj Rakamaz (KM) - Rakamazi olvasónkat 2009. január elején hívták be orvosi bizott­ság elé, ahol 84%-os rokkantsági csoportba sorolták. Ezek után - a szüksé­ges okmányokat benyújtotta a lakhelyéhez tartozó Észak-alföl­di Regionális Nyugdíj Biztosítá­si Igazgatósághoz - ez év janu­ár végén meg is érkezett a doku­mentum a besorolásról. Ezt egy válaszlevélben el is fogadta. Ezek után viszont elakadt az ügy menete. Visszamenőleg, 2008 októberétől járna neki a rokkantsági nyugdíj, ezt eddig nem kapta meg, illetve az erre jogo­sító határozatot sem. így a közgyógyellátásra sem jogosult, a szükséges okmányok hiánya miatt. (Emiatt a havi gyógyszerkiadása 20 000 forintra növekedett.) A Budapesti Nyugdíjfolyósító Igazgatóság sze­rint a határozat megérkezése több ok miatt is csúszhat. Az ügyfeleknek hosszú évekre vissza­menőleg, pontosan meg kell határozni, és doku­mentumokkal alátámasztani a ledolgozott évek számát. Ezeket az adatokat - szintén a bürok­rácia miatt - nehézkes pontosítani, még a mai, számítógéppel vezérelt rendszereik ellenére is. E rendszer áldozatává vált kedves olvasónk is. Ilyen esetekben lehetőség van a nyugdíjintézet­től nyugdíjelőleget igényelni, viszont a rendszer nem ad arra lehetőséget, hogy a közgyógyel­látást visszamenőleg megkapja a panaszos. A vetélkedő résztvevői (Fotó: amatőr) Ügyességi vetélkedő A napokban nagyon izgalmas, érdekes, komplex műveltségi versenyt rendezett „Kin­csesláda” címmel a nyíregyházi Bem József Általános Iskola 1-2. osztályos munkaközössé­ge. A város tizenkét iskolájából tizennyolc csa­pat mérte össze tudását, ügyességét. Mindenki nagyon jól érezte magát, a gyerekek bebizonyí­tották rátermettségüket. KovAcs Erika Tisztelt Olvasóink! Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége inkhez mérten minden olyan írá: megjelentetünk, amelynek tartalma szabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogo­kat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szer­kesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általá­ban rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politiku­sok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy sze­rint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. Bankok támogatása! Az amerikai elnök, Obama engedélyezte az egyik nagy bank támogatását, több mil­lió dollárral. Látva a munka- nélküliség emelkedését, nem akarta, hogy még több ember kerüljön az utcára. Igen ám, ott van miből adni, még­is meddig hezitált az elnök! Manapság már azt hallani, hogy nagymértékben akarja csökkenteni a banki vezetők többmilliós jutalmát. Magyar- országon más a helyzet, itt nincs tele az állam kasszá­ja, mégis több esetben kel­lett a bankokat megtámogatni, nehogy összedőljenek. Ha a bank profitál, akkor a népnek kuss - nincs kamatcsökken­tés - csak a vezetőknek jár a többmilliós jutalom. Ha pedig csődben van, akkor a dolgo­zó ember pénzéből segítik őket. Mindig az államnak kell kihúzni a bajból, a hanyag kezelés miatt - lásd a Posta­bank esetében. Akkor miért csak ejnye-bejnyével intézik el a számonkérést - mondván azért nem kellett volna ennyi pénzt zsebre vágni! Mert vala­hová eltűnt az a sok pénz? Vagy nagyon össze vannak kuszáivá a szálak, és jobb, ha békén hagyjuk? Egyszer húz­zuk már ki azt a szálat egye­nesre, hogy ne lehessen már úgy garázdálkodni, vagy úgy gazdálkodni, ahogy ép a ked­vük tartja, mintha a sajátjuk Bánó Ferenc es felesege népi etkeket kínai Házikenyér A tarpai Bánó Ferenc a hagyományőrzés elkötelezett híve, folyamatosan süt házi­lenne. Nem igaz, hogy nincse­nek nálunk becsületes, tisz­tességes pénzügyi szakem­berek - vagy az ilyen ember nem kell -, akik rendet terem­tenének a bankszférában. A büntetésük ne legyen röhe­jes, még jó, hogy nem kértek tőle bocsánatot. A jutalmuk csak jelképes legyen, a fizeté­sük így is milliókra rúg. Az ilyen és az ehhez hasonló gaz­dálkodás vezet a válsághoz, igaz, ezt ők nem érzik, mert biztos helyen van a pénzük, a szegény rétegnek meg napról kenyeret, évente főz szilvalek­várt. A házikertjében termett zöldségeket, gyümölcsöket a főzés során örömmel hasz­nálja fel. Az általa készített napra kevesebb jut. Hol van­nak most hazánk milliárdosai, akik tudnának ezen a nyomo­rult helyzeten segíteni? Itt let­tek gazdagok, lehet, hogy nem is nagy erőfeszítésükbe került a meggazdagodásuk. Most raj­tuk a sor, fogjanak össze, és ne engedjék tovább rontani a helyzetet, igaz, nem lesznek Széchenyi, de az ország népe felnéz rájuk, ha megteszik, amit elvárunk tőlük. Érdekes egy helyzet, nem? HarsAnvi IstvAnné (Fotó: a szerző) hagyományos falusi étkekből szívesen ad kóstolót mások­nak is falunapok, fesztiválok alkalmából. Berki Karoly Lökdösődök Nyíregyházán történt a 12-es autóbuszon nemrégiben. Az elégé telt buszra egy ötfős csoport szállt fel. Pillanato­kon belül csak kiabálást és a „gyermeknemzéssel” kapcso­latos kifejezéseket - anyázás­sal, lökdösődéssel fűszerezve - lehetett hallani. Az amúgy is nem túl vidám utazóknak ettől még rosszabb lett a ked­vük, s mindenki örült, ami­kor le kellett szállni. H. Gyula Adományok A Nyírségi Segítő Kéz Ala­pítvány adománygyűjtést szer­vez egy súlyos krízishelyzetbe került rokkant asszony meg­segítésére, aki kiskorú gyer­meket nevel, és férjét 2008- ban elvesztette. Eltemették, de a temetési költséget, ami 150 ezer forint volt, a mai napig nem tudta kifizetni, mivel minden pénze ráment a beteg férje gyógyítására. Kérjük a jó szándékú, segítőkész embe­reket, hogy felajánlásaikkal segítsék a nehéz helyzetbe került asszonyt. így talán tud­ja rendezni tartozását. Szám­laszám a szerkesztőségben. BarAthné BosAk Erzsébet, képviselő SZÍVSZORONGATÓ GYÓGYSZERÁRAK Ez megint átgondolatlan lépés volt. Annak idején, amikor a tb kiszállt a fogpótlások támogatásából, ugrás­szerűen megnőtt az emésztőrend-, szeri betegségek száma, és ez töb­be került, mint a fogpótlás. Most egy egyszerű kis allergiából asztma lesz, mert a beteg pézhiányból nem vált­ja ki a gyógyszert, és ez sokkal töb­be kerül majd az államnak: kórház, rokkantság. Vagy esetleg meghal a beteg. ___________________ronin9 Hatásos gyógymód. Nem a betegnek, hanem a költségvetési hiányra, a gaz­dasági bajainkra, a kórházi ágyszá­mok további csökkentésére, az egész­ségügyi ellátás színvonalának további javítására, és egy sor más társadalmi, gazdasági, politikai krízis megoldásá­ra. Nem a leggyorsabb, nem a leg­humánusabb, nem EU-konform, de az egyik legbiztosabb megoldás... _______________________________ealistaT LOMTALANÍTÁS VAGY INKÁBB LOMOSÍTÁS? Azt azért biztosan meg tudnák mon­dani, hogy hajnali 6 körül, vagy dél­előtt, esetleg délután szedik be a sze­metet.... Ekkora nem lehet a fejetlen­ség? ___________________BOOGIE És az miért van, hogy a kukás a hat kukából csak ötöt visz el, a hatodi­kat lusta elvinni? Robii C83 ©* További hírek, fotók és videók. Pályázatonként akár 300 millió forint kerékpárútra Uniós pályázat az Észak-alföldi Régióban kerékpárút-építésre Egyre többen használlak nap mint nap az egyik legkörnyezetborátobb közlekedési eszközt, a kerék­párt. Ahhoz, hagy biztonságosan lehessen iskolába, munkába látni, a kerékpárutak fejlesztésére van szükség. Ha oz Ön településén, vagy annak környékén egyáltalán nincs kerékpárút, vagy nem kielégítő azok hosszúsága, akkor ez a pályázat önnek száll Az új pályázat segítségével lehetőségük nyílik atta, hogy uniós pénzből oldják meg településük e régi problémáját. Az Eutópoi Unió támogatásának köszönhetően ugyanis 2009-ben is folytatódik oz Észok-olföldi tégiá ketékpáros infrastruktúrájának fejlesztése. Mire kapható támogatás? önállá vonalvezetésű, vagy közúttal párhuzamos ketékpárút kiépítésére település bel- és külterü­letén, illetve kerékpársáv kialakítására település bet- és külterületén. Továbbá új, elválasztott közös gyalogos-kerékpáros út építésére település belterületén, vagy új, osztatlan gyalogos-kerékpáros út építésére település belterületén. Kik jelentkezhetnek? Helyi önkormányzatok, őnkormónyzaH társulások, központi költségvetési szervek és intézményeik. Mennyi pénzre pályázhat? Minimum 30, maximum 300 millió forintnyi vissza nem térítendő támogotás a tét, amely elérheti a tervezett betuhózás összes elszámolható költségének 95 9frát. Hogyan lehet pályázni? A pályázatok benyújtósánok határideje: 2009. május 29-től 2009. október 30-ig lehetséges két szokaszbon: 2009. július 31-ig, valamint 2009. október 30-ig. A pályázatok benyújtásának címe: Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság 4028 Debrecen, Simonyi u. 14. A pályázatok benyújtására postai úton van lehetőség. A program számo: ÉAOP-2009-3.1.3. A pályázati dokumentáció elektronikus formában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ( www.nfu.hu ) honlapjáról tölthető le. A pályázati felhivással kapcsolatos további információ a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 06-40-638-638-as kék számán kérhető. Sikeres pályázást kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség! A projektek oz Európai Unió támogatósával, oz Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. & Nemzeti Fejlesztési Ügynökség m ÚMfT inWol: 06 40 638 638 NPfJ nfuÖnfu.govJw • www.nfu.hu új Százmillió forint egyetlen pályázattal Uniós támogotás a kis- és középvállalkozások tőkeellátottságának növeléséhez A magos színvonalú és hatékony szolgáltatást nyújtó telephelyek kitörési ponttá válhatnak a kis- és középvállalkozások számára, ugyanis segítségükkel fokozható versenyképességük. A most kiítústo ketülö pályázót abban kiván segíteni, hogy o kis- és középvállalkozások hatékonyabban működjenek, tevékenységük n magosabb hozzáadott értéket képviselő szektor irányába mozduljon el. A támoga­tóssal ösztönzést kapnak a cégek ehhez is, hogy innovatív technológiákat alkalmazzanak. A korszerű telephelyek természetesen o munkahelyek megtartásához is hotékonyon hozzájárulnak. Mire lehel pályázni? A termelő/szolgóltotó tevékenységhez kapcsolódó épület építésére, létesítésére, valamint a meglévő épületek átalakítására, bővítésére, alapinfrastruktúra fejlesztésre és eszközbeszerzésre. Kik pályázhatnak? A kiírásra gozdaségi társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók adhatnak be pályázatot. Mennyi pénzre számíthat? A vissza nem térítendő támogatós mértéke 10 és 100 millió forint között mozoghot. Hogyan lehat jelentkezni? A pályázatot 2009. április 30. és 2009. június 30. között o következő címre kell eljuttatni: Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság, 4028 Debrecen, Simonyi út 14. A pályázatok benyújtására postai úton von lehetőség. A pályázat kódja: EA0P-2009T. 1.1/0. További információkat a www.nfu.hu weboldalon talál. Sikeres pályázást kíván o Nemzeti Fejlesztési Ügynökség! A projektek az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. H | N»mx«H Fejlé.xtéxt Ügynökség . * ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 AIFÜ ntyOntu.90v.i1v • www.nfu.hu ESZÁK-ALFOlDf Uj HIRDETÉSEK Húsvéti tojás, a 11 éves ibrányi Szilágyi Boglárka - húsvét köze­ledtével - nagymamája baromfiudvarában to- I jásszedés közben erre a I különleges formájú tojás­ra bukkant. (Fotó: amatőr) V J 1 ■ . . . Születésnap: Kósa Lászlónak Rohodra! Sok, boldog születésnapot kívá­nunk: anyósa, apósa, Andi, Boglárka és kislánya, Andikal 70/775-5324 ___________________________________________ Nyírmadára Stefán Csabának! Sok, boldog szülinapot kíván: felesége és gyermekei: 20/261-4534 ______________________ Ujfalusiné Marikának Kislétáral Isten éltesse nagyon-nagyon sokáig egészségben, boldogságban a világ legjobb barátnö- jétl 20/663-0890 ___________ Nyíregyházára, Torma Rebekának! Boldog születésnapot kíván Hudák mama és nagyapa: 30/528-2487 ______________ Névnapmenü: 03. péntek: Buda, Richárd________________________________ 04. szombat: Izidor _____________________________________ 05. vasárnap: Vince _____________________________________ Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megjelenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom