Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-03 / 79. szám
2009. április 3., péntek KULIT HÁTTÉR 13 Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk, sose veszekszünk, ülünk a kandallónál, s fogjuk majd egymás kezét... Amikor ez a sláger született, még idilli volt a kép, bár számomra ezzel együtt is szirupos. Mindegy, akár még hihettünk is volna benne. Ma azonban már meglehetősen naiv ember az, aki gondtalan öregkorról ábrándozik, különösen, ha a hazai nyugdíjrendszerre és a magán-, netán önkéntes nyugdíjpénztárakra bízza magát. A most nyugdíjba készülő' generációnak talán még nem kell aggódnia, de a mai negyveneseknek, mire elérik a nyugdíjkorhatárt, már nem biztos, hogy lesz miből fűteni a szobát. Emlékszem, amikor pályakezdő voltam, azt magyarázták nekünk, hogy vége a szocializmusnak, lássuk be, az emberről nem gondoskodhat pusztán az állam, vegyük kezünkbe a saját sorsunkat. Akkoriban a három pilléren nyugvó nyugdíj- rendszer lett a minta: állami nyugdíj, mellé kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság, plusz még ott voltak szabadon választhatóan a „legfelelősebben gondolkodóknak" az önkéntes pénztárak. Azt mondták, a három együtt már biztosan elég lesz a gondtalan öregkorra, kandallóval, tűzifával, nyugat-európai utazással, már ha az egészségünk engedi... Nem így alakult. Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy aranyat kellett volna vennem az eddig befizetett pénzen, hiszen olyasvalamire gyűjtögettem, amit lehet, hogy meg sem érek. Vagy ha mégis, akkor még rosszabbul járok. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT ^ TVTTT ...... . ...................................... Ön milyen nyugdíjra számít, ha eljön az idő? Az orosi Spitzmüller Tiborné háta mögött negyed évszázad ledolgozott esztendő áll: - Messze van még a nyugdíjasélet, ki tudja, milyen reálértéke lesz a nyugdíjnak akkor? Pesszimista vagyok, szerintem nehezebb sorunk lesz, mint a mostani időseknek. Zsatkuné Szabó Mónika vállalkozó úgy véli, bölcsebb, ha az önkéntes pénztár helyett valamilyen biztosabb megtakarítási formát választ az ember:- A kötelező befizetéseknek mindenképpen eleget kell tennünk, lehet magán-nyudíjpénztárba bankon keresztül, vagy az APEH útján az államkasszába - mondja. A nyíregyházi Kelemen Sándor is pesszimista: -Több mint harminc év van még hátra a nyugdíjig, ha egyáltalán megérem. Szerintem nevetségesen csekély összeget fogok Spitzmüller Zsatkuné Kelemen Tiborné Szabó Mónika Sándor Szabolcsi Kovács Antal Jánosné Anita Lászlóné kapni az akkori árakhoz viszonyítva. Magán-nyugdíjpénztár tagja vagyok, a levonások minden hónapban megtörténnek. Szabolcsi Jánosné így felelt: - Nem támaszkodhatunk pusztán az állami nyugdíjra, mert abból felkopik az állunk időskorban. Ha lehet, már most takarékoskodni kell, és dolgozni, amíg bírjuk erővel. Kovács Anita (Nyíregyháza): - A havi járuléklevonások mértéke nem kevés, s ez még legalább 30 évig így lesz. De ki garantálja, hogy a becsülettel ledolgozott évek után szép nyugdíjam lesz? Senki! Ez elszomorító... Antal Lászlóné 40 évesen nemet mondott a magánpénztárra, mert azt mondták, inkább a fiataloknak éri meg, ám munkahelye támogatásával egy önkéntes nyugdíjpénztár tagja lett. VILLÁMVOKS---------- V . . „ Ön jó ötletnek tartja, hogy közmunkások dolgozzanak kórházakban? Szavazók száma: 63, 2009. 4. 2. 19 óra Igen 42,86% I Nem 57,14% Következő kérdésünk: Ön megbízik a magánnyugdíjpénztárakban?' BBB^^^^wwwIszonlhu^ Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Megérika nyugdíjat a pénztárak? Hiába fizettek éveken át a magán-nyugdíjpénztárba, most egy fillért sem kaptak. Nyíregyháza (KM) - Tizenkét éve léptünk be az önkéntes nyugdíjpénztárba - meséli egyik olvasónk. - Biztattak, hogy a kötelező mellett ez mennyi segítséget fog jelenteni idős korunkra. Mivel nehéz másként takarékoskodni, belementünk. A szabályzat szerint először tíz év után lehetett a „hozamot” felvenni, majd pedig kétévente. Azok jártak jól, akik ezt tavaly megtették, nekünk ugyanis már csak a fele összeg járt. S még ennek is örülnünk kell! A befektetésről egyébként sohasem értesítettek, most látjuk csak, hogy milyen szörnyű, hogy az ember jövője ennyire bizonytalan. Olvasónk nincs egyedül a problémájával: V. István tíz éven át havi 2000 forintot fizetett be az egyik önkéntes nyugdíjpénztárba. Néhány hónappal ezelőtt ment nyugdíjba, azonban a nehéz tőkepiaci helyzetre való hivatkozással a mai napig egyetlen fillért sem kapott.- Igyekszem megmozgatni minden követ, de egyre inkább úgy érzem, hogy jobban tettem volna, ha elköltőm ezt a pénzt, A fiataloknak, s a legifjabb generáció tagjainak lesz vajon nyugdijuk? (Illusztráció: Sipeki Péter) vagy felteszem a rulettasztalon a kaszinóban. Kicsi az esélye, de ott akár 36-szoros is lehet a hozam. Ráadásul, ha veszítek, akkor sem jártam volna rosz- szabbul, mint most. Pozitív hozam Elkeseredett olvasóinkkal elleniében a Pénzügyi Felügyeletek Állami Felügyelete nem látja ilyen borúsnak a helyzetet. - A válság miatt hazánkhoz hasonlóan a világ számos pontján negatív nyugdíjpénztári hozamokat értek el 2008- ban - mondja Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet sajtószóvivője.- Az elmúlt tizenegy évben a magán-nyugdíjpénztárak a befizetéseket megőrizték, az időtáv egészében pedig pozitív hozamot értek el - mondja. - A magán-nyugdíjpénztárak célja, hogy tagjaik megtakarításait olyan befektetésekbe helyezzék, melyek hosszú távon megőrzik, de inkább gyarapítják a reálértéket. A pénztártagok maguk dönthettek arról - tavaly év végén a pénztáraknak 2 millió 949 ezer tagja volt -, hogy a portfolios rendszerek közül melyiket választják. A növekedési portfolió kockázatosabb, a klasszikus kevésbé, a kiegyensúlyozott pedig e kettő között található - teszi hozzá a szóvivő.- A pályakezdőknek kötelező a pénztári tagság, azt dönthetik el, melyik pénztárat választják és milyen portfoliót. Akik a nyugdíjba vonuláskor 120 hónapnál hosszabb ideig voltak tagok, vagy a tb-rendszerből származó nyugdíj 25 százalékánál magasabb a pénztári járadékuk összege, nem léphetnek vissza a társadalombiztosítási rendszerbe »...................... A pályakezdőknek kötelező a pénztári tagság, azt dönthetik el, melyik pénztárat választják. Binder István- derül ki. Miként azt is megtudtuk, hogy ez nem vonatkozik mindenkire: a fegyveres szervek hivatásos, a honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai, valamint a rokkantsági nyugellátottak visszaléphetnek a társadalombiztosítási rendszerbe. Hol van itt a biztonság?- A számlaegyenlegünket az interneten figyeltük, és arra döbbentünk rá, hogy egyre csak apad a kasszánk. Ha kivehetnénk a pénzünket, az állam igényt tartana 36 százalék adóelőlegre, s be kellene fizetnünk 11 százalék egészségügyi hozzájárulást. Nekünk már az is „megérné”, ha legalább a befizetett összeget visszakapnánk, de erre nincs esély. Én tíz, a férjem tizennégy éve tagja egy nyugdíjpénztárnak, elkeseredtünk a kialakult helyzet miatt. Pedig a nyugdíjpénztár honlapján ez olvasható: „A portfolió befektetéseit szinte kizárólag biztonságos állampapírok alkotják, így megtakarításai a nyugdíjjogosultság eléréséig egyenletesen, nagyobb ingadozások nélkül gyarapodhatnak”. Hol itt a biztonság? - kérdi hűséges szatmári előfizetőnk. Ugyan, ez a legkevesebb...! ■ Az új dolgozó a ruháját valóban ugyanabban az öltözőben teszi le, ahol a hölgyek. Anarcs (KM) - Nem mindennapi problémával kereste meg szerkesztőségünket egy anarcsi olvasónk. - A polgármester úr hozott itt egy nagyon meglepő, és számomra nehezen érthető döntést - mondta a középkorú András. - Eddig a konyhán öt hölgy dolgozott, most felvettek egy fiatalembert, akinek ugyanabban a helyiségben kell öltöznie, mint az ott dolgozó asszonyoknak. Egészséges ez, szabályosan járt el a település vezetője? - tette fel kérdését előfizetőnk. Ha ez gond, megoldjuk Ezt kérdeztük Kalinák Józseftől is, aki elmondta: április elsejével egy fiatalembert vettek fel közmunkásként a település konyhájára, de eddig őt ezzel a problémával senki nem kereste meg. A saját ruháját valóban ugyanabban az öltözőben teszi le, ahol a hölgyek - erősítette meg a polgármester. - Ameny- nyiben ez valóban gondot jelent a dolgozók számára, természetesen megoldjuk. Ez a legkevesebb - jelentette ki. A település első emberétől megtudtuk azt is, hogy a fiatal pályakezdő szakácson kívül további harminckilencen álltak április elsejével munkába Anarcson. A közmunkások településrendezési, parkszépítési feladatokat, illetve mezőgazdasági munkát végeznek. Mi a különbség? J J J jj yj'fj'j J ylYfWftjT.T, ,TTr.\ .V Önkéntes és/vagy kötelező... A két forma közötti alapvető különbségek néhány mondatban:________________- A magánpénztár a társadalombiztosítási (kötelező) nyugdíjrendszer részét képező pénztár, ahol a magánszemélyek befizetései az állami nyugdíjrendszertől elkülönülten, saját egyéni számlákon halmozódnak fel, illetve kamatoznak, majd a nyugdíjjogosultság megszerzésekor erről az egyéni számláról teljesítik a nyugdíjszolgáltatást a nyug- díjas részére. ______________________- Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár magánszemélyek vagy a munkáltató kezdeményezésére munkavállalók által alapított olyan pénztári szervezet, melynek tagjai, vagy azok közeli hozzátartozói részére szociális, valamint egészségügyi, egészségvédelmi szolgáltatást szervez és nyújt. Ennek egyik formája az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár. HIRDETÉS Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-P: 8-17; SZ-V: 9-18 www.vagep.hu