Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-23 / 95. szám
2009. április 23, csütörtök MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Telefonon beszéltek. Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon beszélt Jósé Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével és Gordon Brown brit miniszter- elnökkel. A magyar kormányfő a két vezető európai politikussal véleményt cserélt a globális gazdasági válság fejleményeiről és kezelésének lehetőségeiről. A Kormányszóvivői Iroda szerint Bajnai Gordon és beszélgetőpartnerei reményüket fejezték ki, hogy mielőbb személyesen is találkozhatnak. JEGYZET A bolív kapcsolat T.Szücs József tszucs@inform. hu Ha nem ilyen véresen végződik (kez- dó'dik?), talán ironikusan is felfoghatnánk szerepünket abban a nemzetközi ügyben, amelyhez hasonlóra nem is igen emlékszünk. Szóval a bolíviai elnök beléptetett bennünket ama országok sorába - ez a státus eddig csak a nagyhatalmaknak járt amelyek úgymond veszélyeztetik az országában gőzerővel dúló demokráciát. Aligha tudja bárki is pillanatnyilag, hogy volt-e, s ha igen, milyen bűnük az áldozatoknak, mindenesetre az ártatlanság vélelme azt mondatja velünk, hogy hozzájuk hasonlóan, immár minket magyarokat is beskatulyáznak azon államok közé, amelyek néhány ország szemében megérdemlik a túszejetést, a szervezett állami terrort, sőt, a legkézenfekvőbb megoldás, ha egyből agyonlövik a hazánkhoz kötődő, odalátogató személyeket. Hangsúlyozandó, mielőtt az illető akár a dohányzásra vonatkozó helyi törvényeket megszegte volna, legyenek egyébként akár esetleg zavaros eszméi, céljai is. Már az is elég kellemetlen, ha egyszerű zsebtolvajok áldozatává válik a külhonban a magyar. Most pedig immár az ottani államapparátus Iónét szitává. Nem elhanyagolható különbség, hogy csak pénzünket veszik el, vagy akár az életünket is. A válságkezelésnek ára van... ■ Rövidtávon történelmi mélypontra kerülhet az MSZP támogatottsága, véli az elemző. Budapest, Miskolc (ÉKN - KHE) - Keddtől nyilvános a Bajnai-kormány válságkezelő programja. Ebben több, eddig be nem jelentett intézkedés is szerepel. A 39 oldalas dokumentumból kiderül: a program végrehajtását külön programiroda felügyeli majd, amelyet közvetlenül a miniszterelnök irányít, valamint a kabinet konkrét végrehajtási határidőkkel cselekvési tervet is készít, valamint hetente ülésező válságkabinetet hoznak létre a kormányon belül. A tervek szerint a cselekvési tervet kormányhatározatban ki is hirdeti a kabinet, a legfontosabb lépéseket pedig még az ország- gyűlés tavaszi ülésszakában elfogadhatja a parlament. Kiadáscsökkentés Elemzőket kérdeztünk a válságkezelő csomag várható gazdasági, társadalmi és politikai Esküt tesznek a Bajnai-kormány tagjai (illusztráció) Hét éve javasolja Bizonyos elemeit elfogadhatónak tartja a Fidesz a Bajnai csomagnak - mondta Tállai András, a párt országgyűlési képviselője az egyik tévécsatorna műsorában. Hozzátette: az adócsökkentés és járulék- csökkentést a Fidesz támogatni tudja, mivel a párt 7 éve az adócsökkentést javasolja. A Fidesz olyan intézkedéseket fog javasolni, amelyek a fogyasztás ösztönzését szolgálják, más külföldi válságkezelő intézkedések mintájára. hatásairól. Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatóM............................................ A magyar vállalkozások számára rövid távon nem hoz sikert a válságkezelő csomag. Fazekas Csaba ja szerint a gazdaságban bizonyosan kedvezőek lesznek a kormány intézkedései, hiszen bára százalékon áll a Fidesz, J U 11-en az MSZP az összes megkérdezett körében, a Századvég és a Forsense áprilisi felmérése szerint. a százalékos az MSZP, I ugyancsak az összes megkérdezett körében. j-ä százaléknyi választó sze- ÜJU rint alkalmatlan Bajnai Gordont a válságkezelésre, a megkérdezettek 29 százaléka bízik a rátermettségében - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. „Még nem államközi kérdés" ■ Bolíviai kommandósakció: Magyarország szerint ez konzuli ügy. Budapest (MTI) - Magyar- ország szerint a Bolíviában lelőtt és börtönbe került magyarok ügye továbbra is konzuli és nem államközi kérdés - hangsúlyozta a külügyi szóvivő szerdán Budapesten. Szelestey Lajos ezt arra reagálva mondta, hogy a bolíviai elnök szerint Magyarország is terrorizmussal gyanúsított személyeket védelmez. A bolíviai kommandósok a múlt héten lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai- magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, és őrizetbe vették a magyar állampolgársággal rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. Eközben egy kedd este bemutatott, tavaly készült interjúban Rózsa Flores Eduardo azt mondta: szülőhelyéről, Santa Cruzból kérték fel, hogy segítsen megszervezni az országrész védelmét, mert „kezdett olyan helyzet kialakulni, hogy félő volt, erőszakos cselekményekre kerülhet sor”. Elmondása szerint az őt megkeresők célja az, hogy politikai eszközökkel, „de erőt felmutatva” elérjék Santa Cruz függetlenségének kikiáltását. milyen mértékű megvalósulásuk is az állami kiadások csökkentéséhez, ezáltal a külföldi befektetők bizalmának felkeltéséhez, a forint stabilizációjának elősegítéséhez vezetnek. Megerősítik továbbá az Európai Unió döntéshozóiban a magyar gazdaság támogatásának igényét, ezáltal az EU-s forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét. A magyar vállalkozások számára azonban ennél jóval kisebbnek ígérkeznek a sikerek, legalábbis rövid távon, jegyezte meg a szakember. A legnagyobb ár- Ha sikeresen végig tudja vinni az egyéves rövidített ciklust a Bajnai-kormány, akkor annak talán társadalmilag lesz a legnagyobb ára - szögezte le Zárug Péter Farkas politológus (Miskolci Egyetem), amikor a válságkezelő csomag társadalmi hatásaitól érdeklődtünk. - Az elkövetkezendő egy évnek legalább 5-6 évre kiható társadalmi hatása jósolható. A hitelesek visszafizetési képességének romlása, az államkassza jövő márciusra történő kiürülése, a középrétegeknek a szegény rétegekbe történő lecsúszása és a családok szorított helyze(Fotó: MTI) te mind olyan jelenség, amelyet csak egy hosszútávú program tudna helyrebillenteni - vélekedett a politológus. Történelmi mélypont Kiszelly Zoltán politikai elemző a Bajnai-csomag politikai hatásaira világított rá. ................................................ Az elkövetkezendő egy évnek legalább 5-6 évre kiható társadalmi hatása jósolható. Zárug Péter Farkas- Rövidtávon történelmi mélypontra (10 százalék alá) kerülhet az MSZP támogatottsága és a kormányra készülő Fidesznek már nem kell akkora megszorítással kezdenie - állította. - Átmenetileg erősödhetnek a protesztpártok, de a következő országgyűlési választáson szerintem a két nagy párt megőrzi vezető helyét. Nagyobb kérdés a kisebb parlamenti pártok (MDF, SZDSZ) sorsa, melyekről a szavazók június 7-én fognak dönteni. Megvan Bajnai Gordon gazdaságiminiszter-jelöltje ■ Még néhány napot igénybe vesz, amíg ki lehet majd nevezni a posztra. Budapest (FH) - Varga Istvánt jelölte Bajnai Gordon miniszterelnök a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri posztra - jelentette be a kormányülést követően Budai Varga István Bernadett kormányszóvivő. Varga István 2008. év végéig a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke volt. Bajnai Gordon már felkérte Varga István a gazdasági minisztérium vezetésére. A közjogi szakasz - így a jelölt bizottsági meghallgatása - még néhány napot igénybe vesz. Ezt követően lehet kinevezni. A TÉNYEK W79fWFrt ¥V, WrrrTS WfPWrJ Varga István a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán végzett, és itt szerezte másoddiplomá- ját is gazdasági szakértő szakon. 2003-2009 között a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség igazgatótanácsának tagja, a Magyar Ásványolaj Szövetség alelnöke. A Magyar Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke és tagja a magyarországi Brit Kamara vezető-testületének is. Tag az Autonómia Alapítvány kuratóriumában, és a Transparency International mellett fejt ki tanácsadói tevékenységet. Török Zsolt (Fotó: www.mkogy.hu ) „Nem érik meg" Török Zsolt, az MSZP képviselője szerint a családok nem érzik majd meg a családi pótlék két évre történő befagyasztását, de az államnak jelentős megtakarítást jelent. Az MSZP kormányzása alatt duplájára emelte a családok támogatását - mondta tájékoztatóján. 200 000 A Fidesz szerint a nyilvánosságra került válság- kezelő program „mélyen és súlyosan” munkahelyellenes megszorító csomag, amelynek megvalósításához a kormány semmiféle felhatalmazással nem rendelkezik. A csomag következtében körülbelül 200 ezer munkahely kerül veszélybe Magyarországon - mondta Szijjártó Péter szóvivő. FikJ Fodor Gábor (Fotó: ém) Hat pont Fodor Gábor SZDSZ-elnök bejelentette: pártja a társadalmi válság kezelésére hat pontból álló javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak. Ennek része az átfogó roma integrációs program kidolgozása, csak úgy, mint a leszakadó kistérségek felzárkóztatása, vagy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. Baloldali elv Az MSZP a szociális biztonság megőrzésének baloldali elve alapján vállalja a válságkezelést - jelentette ki Lendvai Ildikó pártelnök szerdán. Ugyan kényelmesebb volna „elvitetni a balhét” egy időközi választások nyomán létrejövő új kormánnyal, ám az átmenettel elvesző hónapok halálra sebezhetnék a gazdaságot - közölte. Ebben a helyzetben a kormány egyszerre szakértői és szocialista. Ugyan nem lebeg a pártok felett, de nem a pártnépszerűségi szempontok mentén fogja tenni, amit kell - tette hozzá. Nelson Mandela, az ország első fekete bőrű elnöke (középen) (Fotó: epa) Általános választások Dél-Afrikában Magas részvételi arányra számít a Független Választási Bizottság Dél-Afrikában, ahol szerdán parlamenti választásokat tartanak. A BBC szerint 1994, vagyis az Apartheid rendszer békés felszámolása óta ez a legszorosabb választási küzdelem az afrikai államban. KELET Gyűjtés, a hazahozatalért Budapest (MTI) - Gyűjtést indít a Vöröskereszt a Bolíviában múlt héten megölt Magyarosi Árpád holttestének hazahozataláért - mondta a Magyar Vöröskereszt kommunikációs igazgatója szerdán. Harrach Gábor arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt vizsgálja, nem sérülnek-e a Bolíviában fogva tartott Tóásó Előd jogai. A Magyar Vöröskeresztet Magyarosi Árpád édesanyja kereste meg. Devizaárfolyam (2009.04.22.) á|Lj§K PÉNZNEM árfolyam váltatífjé^^' HQ Euró 299,12 T -1,18 §Hf USA dollár 230,59 | J-0,02 Q Svájci frank 197,20 | Y-0,43 §|p Angol font ) 335,02 j ▼ -1,04 I I Román lej [ 70,21 j ▼ -0,33 Ukrán hrivnya 28,59 Y -0,32 □C Morvát kuna 40,40 [ .+0,13 iMi 'Min 2222 További információk a valutapiacról: aazdasaa.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB