Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-21 / 93. szám
2009. április 21., kedd GAZDASÁG / HIRDETÉS /8 Érdekvédők: elő a részletekkel! RÖVIDEN • El) ara; Piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Invitel Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. ellen a hűségszerződésekkel összefüggésben a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa. Az eljárást a helyhez kötött telefonszolgáltatást végző cégek ellenőrzését követően, jogsértés gyanúja miatt kezdeményezték. A jogsértés lényege, hogy a szolgáltatók nem szabhatnak indokolatlan feltételeket az ügyfeleknek akkor, ha ők felmondják hűségszerződésüket. Leállított szállodák Budapest (MTI) - Több mint húsz szállodaprojektet állítottak le Budapesten a magasabb kockázat, így a turizmus visszaesése és a szállodai beruházások nehezebb átalakíthatósága miatt - közölte az Ablon ingatlanfejlesztő cég hétfőn. A még átadás előtt álló 15 projektből 2009-ben várhatóan 600-700 hotelszobát adnak át, az átadásra kerülő szobák 87 százaléka a négycsillagos, 13 százaléka pedig az ötcsillagos kategóriába esik. A hoteleladások 2008-ban jelentősen visszaestek az egész világon, a legerősebb visz- szaesés tavaly az utolsó negyedévben történt, főleg a finanszírozási feltételek romlása miatt. Niklai Ákos Vissza Budapest (FH) - A gazdasági válság gyors ütemben hat a magyar turizmusra: jelentősen visz- szaesett a belföldi és a külföldi vendégek száma is, az éttermek bevétele 30-40 százalékkal csökkent. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke szerint a gazdasági helyzet kedvezőtlen hatását egyelőre csak becsülni lehet: a vendégek számának csökkenése kétszámjegyű lehet. Bajnai-csomag: nyitottak a pénzintézetek Budapest (MTI) - A bankok várják a részleteket, nyitottak minden javaslatra, ami a jelenlegi gondokat enyhítheti - mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a kormányfő vasárnapi bejelentésére reagálva. Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap azt mondta: részben a forint stabilitásának megteremtésével, részben banki megállapodásokkal szeretnék megakadályozni, hogy a devizahitelesek indokolatlanul elveszítsék otthonaikat. A bankokkal arról szeretnének tárgyalni, hogy a devizahiteleseknek legyen lehetőségük a törlesztőrészletek plafonjának meghatározására, vagyis, ha a törlesztőrészlet az árfolyamváltozás miatt átlép egy bizonyos szintet, az eredeti futamidőnél hosszabb idő alatt fizethessék vissza a kölcsönt. Gyengült a forint Budapest (MTI) - Árfolyamvesztéssel követte a forint a zloty által vezetett negatív régiós trendet hétfőn, a bankközi devizapiacon. Az eurót 299,69 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben. Péntek délután még 294,68 forint, hétfőn délelőtt fél tízkor pedig 296,93 forint volt a jegyzés. Tíz százalék. Az Audi autóipari cég a 2008 évi több mint 1 milliós rekordértékesítés után az idei évben a forgalom mintegy 10 százalékos visszaesésére számít - közölte a vállalat vezetője, Rupert Stadler a sang- haji autóipari vásáron. (Fotó: epa) v Pénzvilág ] ■ Országos Érdekegyeztető Tanács: a szakszervezetek nehéz tárgyalásokra készülnek. Budapest (MTI) - Várhatóan pénteken tarja következő ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT), amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz. A szakszervezetek nehéz tárgyalásra készülnek. Elviszi a hozadékot Pataky Péter, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke elmondta: kíváncsian várják a már bejelentett intézkedések részleteit. Úgy vélte: külön kellene tárgyalni a rövid távú, idei válságintézkedésekről, illetve a jövő évben, vagy azt követően MGYOSZ: egyetértésben Budapest (MTI) - A miniszterelnök által közzétett intézkedések jelentős részben egybeesnek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által javasolt válság- kezelő lépésekkel. A szövetség leszögezi: az MGYOSZ szerint a jelenlegi helyzetben a gazdaság stabilizálása érdekében elkerülhetetlenek a társadalmi feszültség fokozódásával is együttjáró kiadáscsökkentő lépések. Az MGYOSZ egyetért a munkáltatóijárulékok csökkentésével, az adórendszer egyszerűsítését, a közszféra hatékonyabbá tételét, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát erősítő és a célzottabb szociális rendszer kialakítását szolgáló lépésekkel. Nem változott az alapkamat Budapest (MTI) - A 9,5 százalékos banki alapkamat maradt érvényben a monetáris tanács döntése után. Az elemzők többsége az alapkamat szinten tartását várta. Az indoklásában a testület kifejti, a reálgazdasági és inflációs kilátásokat, valamint a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának szempontjait mérlegelve döntöttek az alapkamat szinten tartása mellett. A monetáris tanács továbbra is úgy látja, hogy a magyar gazdaság idén jelentős recesszión megy keresztül. IKEIIT1 Alapkamat, változásokkal hatályba lépőkről. A szakszervezeti vezető bírálta a már bejelentett, idei intézkedéseket. Példaként említette, hogy az áfa 25 százalékra emelése elinflálja az szja változások hozadékát. Viccesnek nevezte, hogy a kedvezményes, 18 százalékos kulcsba csak a tejtermék, pékáru és távfűtés kerülne, illetve kérdésesnek tartotta, hogy a csökkentés mértéke elégséges-e. Ennél jelentősebb áfamérséklés sem jelent meg érezhetően az árakban - fűzte hozzá. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy például a háztartási energia ne kerüljön a kedvezményes áfakörbe: a lakossági gáz áfájának 25 százalékra emelése, a gázártámogatás megszüntetésével együtt éppen a legrászorultabbakat sújtaná - figyelmeztetett. A szuperbruttósítás ötletét nem vetette el Pataky Péter, sőt megjegyezte, hogy az MSZOSZ-nak is van erre vonatkozó javaslata. Kérdésesnek nevezte azonban a részleteket, megjegyezve: a minimálbér adómentessége nem önmagában érték, a nettó értéke azonban az. Ugyancsak kérdésesnek nevezte, hogy a járulékok csökkentése milyen hatással lesz a járulékkasszákra. Elismételte: a járulékcsökkentés nem növeli automatikusan a munkahelyek számát, ehhez megrendelések is kellenek. Igazságtalannak tartotta, hogy míg a munkaadók terhei közül megszűnik az eho, a különadó, és a járulékok is csökkennek. Ez nagy valószínűséggel csak a vállalkozások jövedelmezőségét javítja úgy, hogy ebből a munkavállalók nem éreznek meg semmit - vélte. Azt is elutasítja Pataky Péter, hogy a vállalkozások egyöntetűen, bármilyen követelmény meghatározása nélkül kapjanak kedvezményeket. Az érdekvédők már múlt szombaton az utcára vonultak (Fotó: mti) 8 1“ százalékról 11,5 száza- 13 lékra emelte az alapkamatot a monetáris tanács október 22-én. 0 r_A r* százalékpont13 Uf 3 tál csökkentette november 24-én, december 8-án és december 22-én. A január 20-i kamatdöntő ülésen újabb 0,5 százalékponttal mérsékelték az alapkamatot. 9 r százalékos kamat ala- f 3 kult ki az intézkedések révén. Takarékosan Budapest (FH) - Reálértéken több mint 3 százalékkal csökkentették tavaly az MNB működési költségeit, és ezt tervezik idén, illetve a következő években is. Visszafogták a reprezentációs, kommunikációs kiadásokat, és a következő két évben elbocsátások is lesznek. 2008-ban ugyanakkor 5,5 milliárd forintos veszteséget produkált a jegybank. Ez olyan tételekből jött össze, mint például a magasabb forintkamatok miatti pluszköltségek. Már a betétlekötés napján megkapja a kamatot! Raiffeisen Előrekamatozó Betét 4 hónapos futamidejű, új megtakarításokra Előre fizetett éves kamat: 12,50% EBKM: 13/05% „Mintha a desszerttel kezdenénk a vacsorát" Bankfiókjaink: Kisvárda • Mátészalka Nyírbátor • Nyíregyháza A BETÉT KONDÍCIÓI ELTÉRNEK A SZOKÁSOS PIACI GYAKORLATTÓL) Ügyfelünknek a 2009. március 20-i Bankunknál nyilvántartott, összesített megtakarítási állományához képest kell új, Bankon kívüli forrást elhelyeznie. Az akciós ajánlat a 2009. március 25-től újonnan megadott 4 hónapos futamidejű, eseti betétlekötési megbízásokra visszavonásig érvényes. A Bank az előre fizetett éves kamat összegét a lekötés napján jóváírja Ügyfél lakossági bankszámláján. A betétlekötés és betétfeltörés speciális feltételei megtalálhatóak a Bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában, üzletszabályzataiban, továbbá az egyedi betéti megbízásban. VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK ® 06-40-48-48-48 wvsrw.penzkelteto.hu www.raiffeisen.hu KELET Épít, vásárol, felújít, régi kölcsönét váltaná ki, vagy szabad felhasználású hitelre lenne szüksége? Címünk: Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 4-6. | ______Univerzum Üzletház I. em. 107/A.______