Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-21 / 93. szám

2009, április 21., kedd HÁTTÉR /3 NÉZŐPONT Csak a remény marad (?) M. Magyar László magyar@inform.hu Már eddig sem a „hurráoptimizmu­sáról" volt híres a magyar ember, s most a kilátástalan jövőképére rátett még egy lapáttal az új kormány gazdasági csomag­ja. A kormány célja, hogy a megszorítások valamennyi társadalmi réteget érintsenek, ám félő, hogy míg a többség nagyon lesza­kad, addig az élelmesek, bizonyos körök­ben mozgók még a válságból is nyere­séggel kerülnek ki. A megszorítások körét nézve ismét a nyugdíjasokon; a bérből és fizetésből élőkön, a fiatalokon, s az eddig is szegényebb körülmények között élő­kön csattan majd az ostor. Igaz, sajnálom a minisztereket is, hiszen csökken majd a fizetésük, de azért így is sokan szeretnénk a helyükben lenni. Mennék én külföldre akár a felére csökkentett napidíjból is az állami veze­tőink helyett, s attól sem igen hatódom meg, hogy nem válthatják meg pénzzel a ki nem vett szabadságukat. Tudják azt vajon Pesten, hogy hány embernek vész el évről évre a szabadsága, s még csak fel sem vetődik munkahelyén a pénzbeli meg­váltás lehetősége? Úgy gondolom, mind a kormánynál, mind a parlamentnél jóval szigorúbb költségmegtakarító döntések­re lett volna szükség, hogy ezzel is példát mutassanak a lakosságnak. Lejtőn vagyunk, szakadék szélén állunk, mélyre süllyedt az ország - fogalmazhatunk sokféleképpen a magyar nyelvnek köszönhetően. Jósok nem vagyunk, a jövőt nem látjuk. Csak a hal­vány remény marad, hogy egyszer talán jobb lesz... MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Önt mennyire érinti a Bajnai-csomag? Mikula János (Nyíregyháza): A 13. havi nyugdíj megvo­nása számomra óriási veszteség. Más jövedelemforrá­som nincsen, ez a kis kiegészítés mindig nagyon jól jött az ünnepek előtt, mikor az unokákat kellett megaján­dékozni. Mócsán Andrásné nyíregyházi lakos elmond­ta: Csak a nyugdíjból élek hónapról hónapra. Kénytelen vagyok jobban összehúzni a nadrágszíjat, remélem, leg­alább az ingyenes utazási lehetőség és egyéb kedvezmé­nyeink megmaradnak. A nyíregyházi Bartha Magdolna így felelt: Sérült gyermekem van, családi pótlékot és ápo­lási díjat kapok, ebből kell kijönnöm. Kiadásaim messze meghaladják a bevételemet, teljesen kilátástalan a hely­zetem. A nem ingyenes egészségügyi ellátásokhoz aligha Mikula Jánosné Mócsán Andrásné Bartha Magdolna Vadnay Zsófia Török Attila Jakab-Ács Gergő jutok majd hozzá. Vadnay Zsófia (Nyíregyháza): A kisfiam 2 éves, így a gyed már nem érint minket. Az élelmiszer- árak növekedése mindig is érzékenyen érintette a pénz­tárcánkat, örülök, hogy az alapvető élelmiszerek áfája, s ezáltal ára csökkenni fog. Török Attila Vásárosnaményból másképp látja: Nem ágálok a csomag ellen! Igaz, min­ket nem igazán érint, de ez még csak a kezdet! Rosszabb lesz mindenkinek, de szükség volt rá. - Én és a barátnőm diákok vagyunk, a szüléink fogják közvetlenül érezni a Bajnai-csomag hatását. Sok fiatal fogja későbbre halasz­tani a családalapítást, hiszen sok támogatást vonnak meg tőlük - véli Jakab-Ács Gergő Kocsordról. Vállunkra nehezedő csomag A tervezett válságke­zelő intézkedéseket szinte mindenki a bőrén érzi majd. Nyíregyháza (KM) - A vasár­nap ismertetett válságkezelő program elemei a társadalom szinte minden rétegét érintik, a nyugdíjasokat éppúgy, mint a gyermeket nevelőket, de a köz- tisztviselők, a lakásépítés előtt állók, a gázártámogatásban részesülők is a bőrükön érzik majd az intézkedéseket. ff................................................ Lényeljük a keserű politi­kai pirulát csak azért, hogy az unokáinknak jobb legyen, Lovass Istvánné az életüket ledolgozott, megfá­radt idősek szomorúan vették tudomásul: búcsút kell inteni­ük 13. havi járandóságuknak - meséli a több mint félszáz tagot számláló borbányai Mar­garéta Nyugdíjas Klub vezető­je, Lovass Istvánné. - Vannak, akik élesen bírálják és igazság­talannak tartják az intézkedé­seket, s vannak, akik elfogad­ja a keserű politikai pirulát. A kis pénzből gazdálkodó idősek­nek bizony sokat jelentett a 13. havi, unokáikra, gyermekeikre költötték, vagy éppen a januá­ri áremelések miatti többletki­adásokat fedezték belőle. Az élet ugyanakkor megtanított min­ket takarékoskodni, lemonda­ni, túlélni. Most abban bízunk, hogy ezen megszorítások révén legalább az unokáinknak jobb életet teremt majd a mindenko­ri magyar kormány - tette hoz­zá a klubvezető. ff Csak a kenyér? A Bajnai-csomag nem kímé­li tehát a nyugdíjasokat (sem), ki, A bejelentésből nem derül hogy milyen pékipari ter­Energikus változások A Bajnai-csomag az áfa­kulcs változása és a távhő- támogatás szempontjából is tartalmaz olyan fontos sarok­pontokat, mely kihathat a hőszolgáltató és a fogyasztó közötti kapcsolatra.- A válságkezelő csomag pontos ismerete után készül­het el az az előterjesztés, amit a közgyűlés elfogadhat. Tehát ez egy folyamat kezde­te még, a rendelkezést köve­tően derülhet ki a határidő is. Meglátásom szerint júli­us elejétől várható az általá­nos forgalmi adó csökkenése. Ez önmagában még nem jár díjváltozással, ugyanis a gáz­ár világpiaci mozgása is sze­repet játszik az ár megállapí­tásánál - jelentette ki Gerda István, a Nyírtávhő Kft. ügy­vezető igazgatója, s kitért a távhőtámogatás terén beveze­tendő változásokra is: - Ami­kor a most érvényben lévő támogatási formát bevezet­ték, közölték, hogy ez ideigle­nes forma. A kompenzáció a jelenlegi rendszer szerint foko­zatosan megszűnik energiaár­támogatásként, viszont szoci­ális értelemben, rászorultsági alapon működne a jövőben is. Az borítékolható, hogy a vál­tozás nem lesz jó hatással a fogyasztói fizetőképességre. mékekre vonatkozik a 18 százalékos álta­lános forgalmi adó bevezetése: csak az alapvető kenyérféle­ségekre és pék­süteményekre, vagy a finom péksütemé­nyekre is - utalt a téte­les felsoro­lás hiányá­ra Laka­tos Tibor, a Magyar Pékszö­vetség elnöksé­gi tagja, a Vela Kft. ügyvezető « 1 g a z g a ­tója. Azt is hozzá­teszi: az előállító­kat közvet­lenül nem érinti ez a 2 százalékos áfamérséklés, hiszen a fogyasztók­hoz úgy jut el a termék, hogy a pékségektől megvásá­rolt téte­lekre a kereske­dő teszi rá az árrést, majd az áfát. Laka tos Tibor abban a sajátos helyzetben van, hogy saját szakbolthálózatán keresztül is jelentős az értékesítése, ezek­ben csökkenteni kívánja az új áfakörbe sorolt termékei árát A kisgyermekes családok élete sem lesz könnyebb... (Illusztráció: Racskó Tibor)- ehhez azonban előbb ismer­ni kell az áfatörvény pontos lis­táját. ___________________ kmf/ppe/r.szon.hu • Bővebben. A Bajnai-csomagról, és a ter­vezett válságkezelő intézkedések hatásairól további információk letölthetők. (PDF, 82 kB) A családapa vigasza a munka Hangjelző. Lions­csomópontot avattak Nyíregyházán, a hangos jelzőlámpa a vakok és gyengénlátók közleke­dését segíti. (Fotó: Racskó Tibor) ■ A háromgyermekes Sztányi Jánosnak van ötlete, hol kellene kez­deni a megszorításokat. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - A helyzet válságos - kezelni kell! Bajnai Gordon miniszter- elnök a kormányülés után kihir­dette a válságkezelő progra­mot, melynek hatását ki-ki a saját sorsán keresztül éli majd meg. Sztányi Jánosnak, a háromgyermekes nyíregyházi családapának van ötlete, hogy hol kellene kezdeni a megszo­rításokat:- Az országgyűlési képvise­lők fizetése irreálisan magas. Ahhoz képest, hogy mennyi időt töltenek el a Parlament­ben, aránytalanul sokat keres­nek. Ezen kellene sürgősen vál­toztatni, ez irritálja az állam­polgárokat - javasolta az áru­terítéssel foglalkozó középko­rú férfi. M...................... A képviselők fizetése irreálisan magas. Ezen kellene sürgősen változtatni. Sztányi János Felesége eladó, gyermekeik fontos határmezsgyéhez érkez­tek: nagyobbik fiuk érettségi­zik, öccse nyolcadikosként bal­lag, a lányuk pedig most járja a hetedik osztályt. Bennünket sem érint jól- Hétfő reggel a rádióból ér­tesültem a „csomagról”. Termé­szetesen bennünket sem érint jól, elég, ha csak a gázártámoga­tás fokozatos megvonását és a családi pótlék emelésének befagyasztását említem. Az, hogy az adósáv alsó határa magasabb lesz, csak egy jelké­ped lépés, aki eddig nem érte el, ezután sem fogja. Boldogsággal nem töltött el a bejelentés, de sokat nem rágódok rajta, meg­próbálok a munkával vigaszta­lódni. iegeüdak a kisáeleimJé&eJáéi’t Legendák <3©<30 C£[?B©sGBm0 ő© CSatmatPá© Bwám 0 s©®c?B[bőm A Pannon Legendák pályázatára az 1500 fö alatti kistelepülések általános iskolái jelentkezhetnek, iskolánként 3 pályaművel. A Pannon a jelentkezők­nek mobil internet eszközt és Pannon Internetet biztosít, amelynek segítségé­vel könnyedén elvégezhető az interne­tes kutatómunka, és a pályázat feltölté­se. Az általános iskolásoknak mindezt fényképszerű forgatókönyv formájában kell megtenniük, a www.pannon.hu/ legendák címen. A forgatókönyvhöz rövid leírásnak kell tartoznia, amelyben ismertetik a feldolgozott történetet szö­veges formában is. A Legendák webol­dalára felkerülő anyagokat a nagykö­zönség és zsűri is értékeli. A zsűri tagjai - Goda Krisztina, Kamarás Iván és dr. Majorosi Emese - által legjobbnak ítélt pályaművet a Pannon megfilmesíti. A május 25-én induló közönségszava­záson legtöbb szavazatott elért iskola pedig mobil internettel felszerelt lapto­pot kap ajándékba. „A mobil internet nyújtotta lehetőségek a kistelepüléseken élő gyerekek szá­mára is megadják az esélyt, hogy megmutathassák saját történelmüket és hagyomá­nyaikat a nagyvilágnak. Sze­mélyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a mobil technológia számtalan meg­közelítést kínál minden műfaj­hoz, legyen az akár film, akár vers. Kíváncsian várom a gye­rekek fényképes forgatóköny­veit, reményeim szerint sok humoros és aranyos történetet fogunk megismerni. A nyertes kiválasztásánál fontos szem­pont lesz az ötletesség és humor, amely tulajdonságok segítségével a későbbi­ekben egy színvonalas kisfilmet lehet elkészíteni”- mondta el Kamarás Iván színművész, a zsűri tagja. „A mobil internet számos településen az egyetlen lehetőség, hogy az emberek a világhálóhoz kapcsolódjanak. Fon­tosnak tartjuk, hogy az ország egész területén megismerjék á mobil szélessávú technoló­giát és bátran használják is azt”- mondta Laczkó Tóth Gergő, a Pannon intemet-és adatszolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. „A mobil internet könnyen és egyszerűen használható, legyen szó asztali vagy hordoz­ható számítógépről. A pályázat célja, hogy az iskolások felismerjék: a mobil internet a szórakozás mellett egyben oktatási segédeszköz is lehet. Segít ab­ban, hogy naprakészek maradhassunk a legújabb ismeretekről és kis kutatással rengeteg információ tudható meg a rég­múlt történéseiről, amelyek például egy legenda felkutatásához szükségesek”­A pályázatról bővebb információ a www.pannon.hu/legendak oldalon érhető el. A pályázati feltételek elérhetősége: http://legendak.pannon.hu/feltetelek . HIRDETÉS KELET • co • N I . n 1 . o> . vn CM Afl VILLÁMVQKS Az Ön környezetében betegedett már meg valaki sertéshústól? Szavazók száma: 82, 2009. 4. 20. 19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint a Bajnai- csomag beváltja a hozzá fűzött reményeket? ‘""‘"‘cl __ www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom