Kelet-Magyarország, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-28 / 74. szám

2009. március 28., szombat KELET HÁTTÉR /3 HÍREK • Ügyfélfogadás. Március 30-ától a Nyír­bátori Városi Bíróság épületének rekonst­rukciós munkái miatt a Nyírbátori Városi Bíróság a volt Nyírbátori Rendőrkapitány­ság épületében, a Nyírbátor, Martinovics u. 19. szám alatt működik. A költözés a tár­gyalásokat és az ügyfélfogadást nem érinti. • Kiválóságok. Április 1-jén 10 órától a 2008/2009-es tanév Szakma kiváló tanuló­ja verseny országos döntőjének eredmény- hirdetését a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari, Idegenforgalmi Középis­kola és Kollégiumban rendezik. Az óra és a hátlapja Nyéki Zsolt nyeki@kelet.szon.hu *• Az egykor csak börtönszigetként jegy­zett Ausztrália lakosai mintha megérez­ték volna 2007-ben, hogy két év elteltével súlyos árat fizetnek az emberi faj globális felmelegedés néven emlegetett bűntetté­ért. Két esztendeje ugyanis a tűzvészektől sújtott földrész nagyvárosa, Sydney lako­sai próbálták ki, hogy mi lenne, ha otthon és a köztereken egyszerre kapcsolnák le a lámpáikat, amelyekre nincs feltétlen szük­ségük. A mindössze egyórás akció megle­pő eredménnyel járt, hiszen a város ener­giafogyasztásában több mint 10 százalékos csökkenést mértek, és ami legalább ilyen lényeges: az akcióval mintegy 5 százalék­kal csökkent a légkört szennyező anyagok kibocsátása is. Az első évben 2,2 millió család és gaz­dasági, társadalmi szervezet vett részt a kezdeményezésben, amely mára a legna­gyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát, így ma este a világ minden táján lekapcsoljál: a villanyt egy órára - a Föld Órájára. Nem kis célt fogal­maztak meg a szervezők: 1 milliárd ember csatlakozásában bíznak, és persze annak igazolásában, hogy mindenki felismeri, milyen jelentősége van az egyéni hozzáál­lásnak. Miközben ma este újra elsötétül a lon­doni Tower, a római Kolosszeum, vagy éppen a Lánchíd Budapesten, a szimboli­kus tettek hétköznapi folytatásán is elme­renghetünk. Ám sajnos látnunk kell, hogy akinek a hónapról hónapra tervezett bevá­sárlás, a család fenntartása is gondot okoz, és az Európa közepén 2009-ben elvárható életszínvonal csupán ígérgetések­ben testet öltő távoli álomkép, az kevésbé ér rá a Föld megmentésére. Önmaga meg­mentésével van elfoglalva — na, ebből az ördögi körből kitörni sok-sok órára lesz szükség. taes eiet címmel nyílt meg Kopcsik Lajos Oscar-díjas mestercukrász kiállítá­sa pénteken a Jósa András Múzeumban. (Fotó: Racskó Tibor) ■ Tévedésből törtek rá egy tiszakanyári csa­ládra, mert a rendőrök eltévesztették a címet. Nyíregyháza (FH, KM) - Kommandósok rúgták be kora reggel a Roma Polgárjogi Moz­galom elnökségi tagja házának ajtaját, és rohanták le a benn- lévőket. A házigazda, Gombos György felesége alig tudott elugrani a betört, zuhanó ajtó elől, és még magához sem tért a rémülettől, amikor egy csuklyás komman­dós fegyvert fogott rá. A másik, közben egy H. Béla nevű embert követelt rajtuk, és hiába mond­ták neki, hogy ők a Gombos csa­lád, ügyet sem vetve rájuk, felro­hantak a padlásra, majd amikor lejöttek, annyit mondtak: „téved­tünk, nem ide kellett jönnünk”, aztán elrohantak.- A két ház között ötven méter ff.................................*•* Az én házam a 110-es, kétszintes, míg az, ahová menniük kellett volna, a 110/a csak egyszintes. Gombos György ................................*..................ff távolság van. Évekkel ezelőtt ez valóban egy telek volt, de már hosszú ideje két külön helyrajzi számon szerepel, és a kettőt kerí­tés választja el - mondta a férj. - Külön utcából nyílik a házak bejárata, az én házam a 110-es, kétszintes, míg az, ahová men­niük kellett volna, az a 110/a jel­A tizenegy helyszín egyike, amelyen zésű, csak egyszintes, és nincs átjárás a két ház között. Szomszédasszonya szerint is bárki láthatja, hogy két külön portáról van szó, de ha más­ból nem, a kerítésből ki is lehet következtetni. A szomszédasz- szony elmondása szerint a kom­mandósok egy pillanatig sem vártak, hogy valaki reagáljon, csak bekiabálták, és máris rátör­ték az ajtót szomszédaira. Megtérítik a kárt Mint arról beszámoltunk, március 25-én Kisvárda térsé­gében hat embercsempészt fog­tak el a bevetési csoport munka­rajtaütöttek a kommandósok társai, akik tizenegy helyszínen tartottak házkutatást. A rendőr­ségi közlemény szerint az egyik gyanúsított tartózkodási címe­ként ismert tiszakanyári telken két lakóház volt. Az elsőben a rendőri felszólításra nem nyi­tottak ajtót, így azt betörték. Itt derült ki: a keresett személy nem ebben a házban lakik. A belső vizsgálat még nem zárult le, de a megyei rendőrka­pitányság pénteken közlemény­ben elismerte, hogy a komman­dósok tévedtek. A tényfeltá­ró bizottság eddigi adatai sze­rint a rendőrök okkal feltételez­ték, hogy az egyik gyanúsított a (Fotó: police.hu) panaszos házában tartózkodik. Gépkocsiját az akció előkészíté­sekor az általa korábbi kihallga­tásakor megadott címen, a pana­szos háza előtt látták parkolni. Végül az ugyanonnan megköze­líthető és kerítéssel nem elzárt telek egy másik épületében fog­ták el a gyanúsított férfit. Az előzetes információk sze­rint fegyverrel rendelkező bűnö­zőt kerestek, ilyenkor nincs idő a késlekedésre. Mivel a felszólí­tásra nem érkezett válasz, kény­telenek voltak betörni az ajtót. A rendőrök ettől függetlenül elné­zést fognak kérni a panaszostól és megtérítik kárát. Melléfogtak a kommandósok Hazánkban változásra van szükség ■ A kereszténydemok­rata értelmiség szerint minden az előrehozott választásokra mutat. Nyíregyháza (KM) - A jú­nius 7-ei európa parlamenti választásoknak komoly belpo­litikai következményei lehetnek - mondta tegnapi sajtótájékoz­tatóján Lanczendorfer Erzsé­bet országgyűlési képviselő. A Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége győri tb. elnöke kifej­tette: Alkotmánymódosítás kér­dése, hogy az EP és az ország- gyűlési választásokat egyszer­re tartsák meg hazánkban. Egy új többségi kormánnyal lehet eredményes a válságkezelés - hangsúlyozta. A büntetés szigora- A biztonságos élethez ma a feltételek nem garantáltak - fogalmazott Simicskó István. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke úgy véli, szükség van a rendőrség és a katonaság megerősítésére, visz- sza kell térni a büntetési tételek­nél a középmérték alkalmazá­sára és garantálni kell a bírák védelmét. - A börtön ne wellnes szálloda legyen a raboknak - mondta az országgyűlési képvi­selő. Járóka Lívia EP-képviselő az oktatásban és a foglalkozta­tásban látja a romaintegráció sikerét. Meggyőződése, hogy a roma értelmiségnek nagyobb szerepet kell vállalnia ebben a kérdésben. - Partnerség nélkül nincs integráció - jelentette ki és hozzátette: mindent, ami meg­oszt, vagy a békés együttélést veszélyezteti, el kell felejteni! Menetrend Nyíregyháza (KM) - A március 28-i munkanap-át­helyezés miatt a Szabolcs Volánért, a helyi, a helykö­zi és a távolsági autóbusz- járatait szombaton, a hetek utolsó munkanapjára és a hetek utolsó iskolai előadá­si napjára, vasárnap pedig a hetek első munkanap­ját és a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napra meg­hirdetett rend szerint köz­lekedteti. www.skoda.hu SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ 8 g Platán Autóház Kft. Mátészalka, Jármi út 67. Tel.: 44/500-700 www.planatautohaz.hu Valent Autó Kft. Nyíregyháza, Tiszavasvári út 54. Tel.: 42/506-103 www.valentauto.hu SkodaOctavía II. Ambient 3.399.000.-Ft-tól! Ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. A részletekről érdeklődjön szalonunkban! Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5.7-71/100 km. COj-kibocsátás: 135-168 g/km. HIRDETÉS VIU.ÁMVOKS Ön szerint általánosságban színvonalasnak mondható a közétkeztetés? Szavazók száma: 39, 2009. 3. 27. 19 óra Következő kérdésünk: Ön lekapcsolja a villanyt a „Föld Órája" alkalmából? BBS.... www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom