Kelet-Magyarország, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-17 / 64. szám
2009. március 17., kedd • Támogatások. A Butykai Közösségi Ház és Szabadidő Központban március 18-án 17 órától a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos aktualitásokról tájékoztatja az érdeklődőket Belus József, a Magyar Agrárkamara képviseletében. • Piacon. Fejlesztéssel és új piacok szerzésével veszi fel a harcot a gazdasági válsággal a Pick Zrt. Hosszú szünet után újra szállítanak téliszalámit az Egyesült Államokba, és új piac nyílt Japánban - a 250 forint fölötti dollárárfolyam mellett már megérte... Termelőktől Gyula (FH) - Termékvásárral, bolthálózattal segítenék a környékbeli termelőket Gyulán. A tervek szerint égy hálózatba fogják össze Gyulán a helyi termelőket, amelyhez később kiskereskedők is csatlakozhatnak. A cél, hogy reklámot és piacot csináljanak a jó minőségű, hazai és elsősorban a környékbeli kisgazdaságokban előállított élelmiszernek. Ezt ugyanis még mindig nehéz eladni. Az elképzelések szerint a szociális segélyezettek olyan vásárlási utalványt kapnának, melyet a hálózatban részt vevő üzletekben vásárolhatnának le. Gyulán éves szinten 30 millió forintot utalnak ki szociális segélyre, így ez az összeg elég nagy lehet ahhoz, hogy a válságos időkben érdemben segítsen termelőn és boltoson egyaránt. A hazai kistermelők egyik legnagyobb gondja, hogy kiszorultak a piacról. Juhász. Már várják az igazi tavaszt a juhászok, hogy a nyáj friss eleséget találjon a határban járva. (Fotó: Nyéki Zsolt) Újabb rétisas-mérgezés Budapest (FH) - Időben megtalálták, így az orvosoknak sikerült megmenteni annak a fokozottan védett rétisasnak az életét, amit csütörtökön találtak a Tisza-tó melletti erdőben kiszáradva. Idén ez már a harmadik rétisas, amit megmérgeztek. A másik kettőt nem sikerült megmenteni. Valószínűleg mindegyik madár a kártevők ellen illegálisan kirakott, mérgezett csaliktól betegedett meg. Az elmúlt 10 évben több mint száz fokozottan védett madár pusztult el hasonló mérgezések miatt. A megmérgezett rétisast egy erdész találta meg egy Tisza-tó közeli erdőben. Ő értesítette a Természetvédelmi Őrszolgálatot. A madár megkapta azt az ellenszert, ami speciálisan annak a méregcsoportnak a hatását függeszti fel, amit évek óta használnak dúvadirtásra. Kiszáradás ellen pedig infúziót kap. A rétisas állapota már stabil, de még vannak idegrendszeri zavarai. A rétisas valószínűleg a rókák ellen illegálisan kirakott, növényvédő szerekkel mérgezett csalikból evett. Tavaly 43 ilyen mérgezés történt. A természetőrök minden esetben, így most is feljelentést tettek természetkárosítás miatt, de csak nagyon ritkán sikerül elfogni a mérgezőket. Magyarországon mindössze 180 pár, fokozottan védett rétisas fészkel. Hetey Miklós (Fotó: Nyéki Zsolt) Közgyűlés Baktalórántháza (KM) - Közgyűlést tart a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Méhész Egyesület március 21-én 9.30 órától Bakta- lórántházán, a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Naményi út 7. sz. alatti épületében. Itt lehet befizetni a tagdíjakat, de tartanak eszközbemutatót és vásárt is. A tagság megválasztja az új vezetőséget, a szakmai előadások kitérnek a méhészet EU-s helyzetére is - tudta meg lapunk Hetey Miklós egyesületi elnöktől. KIIIT GAZDAFIGYELŐ /10 Túlméretes agrogép-veszély A földeken dolgozó erő- és munkagépekkel fokozott óvatossággal és az előírások betartásával lehet kihajtani a közutakra a munka végeztével (illusztráció: Nyéki Zsolt) ■ Traktorok a közutakon - a jogszabály a régi, de erősödik az ellenőrzés. Nyíregyháza (KM) - Az utóbbi hónapok közúti ellenőrzései alkalmával a rendőrség több gazdát is megbüntetett, akik túlméretes, lassú járműveikkel hajtottak a közutakra anélkül, hogy az előírt engedélyeket beszerezték volna. A meglepetésre okot csak az ellenőrzések szaporodó száma adhat, hiszen az útvonalengedély kiváltását már régóta jogszabály írja elő, s a túlméretes járművek bírságolását tartalmazó rendelet is csaknem két éve van hatályban. A meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedését a 4/1999. (II. 12.) KHVM- rendelet szabályozza. A KRESZ 51. § (1) bekezdése szerint a túlsúlyos, túlméretes járművek a közúti forgalomban csak útvonalengedéllyel, az engedélyben meghatározott útvonalon és feltételek megtartásával vehetnek részt. A tényleges méretek Az érvényben lévő szabályozás szerint a 2,55 méter szélességet meghaladó járművek útvonalengedély-kötelesek. A méretadatoknál azt a méretet kell figyelembe venni, amellyel a jármű (vagy járműszerelvény) ténylegesen közlekedik, mivel előfordulhat, hogy a vontatóhoz szerelt tartozék, illetve munkagép révén válik túlméretessé egy jármű. A túlméretes mezőgazdasági járművek közlekedésének biztonsága érdekében a közút kezelője előírja azokat a napszakokat, amelyekben e járművek a forgalom legkisebb akadályozása mellett a legcsekélyebb baleseti kockázatot jelentik: az egy, két és három számjeggyel jelölt országos főutakon éjjel 19-6 óra, illetve nappal 10-15 óra között közlekedhetnek. A mellékutakra vonatkozóan nincs napszakkorlátozás. A túlméretes járművek közlekedésének biztonsága érdekében az út típusa és a jármű mérete függvényében akár autós kíséretet is előírhat a közútkezelő, illetve minden esetben figyelmeztető jelzéseket - sárga vil- logót és piros-fehér harántsávos fényvisszaverő táblákat - kell a járművön elhelyezni. Közös érdekünk, hogy ezeket a mindannyiunk számára fontos szabályokat minden termelő betartsa - hívta fel a figyelmet Pirityi András, a Magyar Közút Kht. útvonal-engedélyező osztályvezetője. -A túl széles mező- gazdasági járművek könnyen átlóghatnak a szemközti sávba, amivel - a nagy sebességkülönbség miatt - akár komoly balesetek okozói is lehetnek. Meggyőződésem, hogy a gazdák számára nem maguk a rendelkezések, illetve a méltányosnak tekinthető eljárási díjak, hanem a közúti hatósági ellenőrzések megszigorodása és a kivetett bírságok mértéke okozta a meglepetést. A közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről szóló, 57/2007. (III. 31.) Korm.-rendelet 9. §-a szerint 200 000 forint közigazgatási bírságot kell annak fizetnie, aki útvonalengedély nélkül túlméretes járművel közlekedik, a túlsúlyos járművel közlekedőket pedig 300 000 forint bírság sújtja ugyanezért. (Cilii kmffppefc.szon.hu • Bővebben. A témával kapcsolatos további háttérinformációk letölthetők. (PDF, 29 kB) Engedély az adott útvonalra A kormányrendeletet né- jogosult az útvonalengedély hány hónapon belül felváltó kiadására - az ehhez szüksé- új jogszabály a bírságtétele- ges információkat a társaság két várhatóan a túllépés mér- honlapján ( www.kozut.hu ), az téke szerint fogja differenciál- „Útvonal-engedélyezés” menünk Az országos közutak ese- pont alatt találhatja meg az tében a Magyar Közút Kht. érdeklődő. Régi tanyák hangulatát idézik fel amely a régi tanyák nosztalgi- baglyok is kinézték maguk- kus hangulatát idézi. nak a költéshez ideális helyet. Valaha a környékbeli tanyá- Az effajta barátság nem ritkákon, majorokban nagyon sok ság, a gyöngybaglyok a tanyák galambdúc volt, mára azon- padlásain is gyakran költenek ban szinte teljesen eltűntek. A együtt a galambokkal. A parlagi Békéscsaba (FH) - Egy házikó elsősorban a mezei (más galambok jelenléte azért is fon- nyolcvan költőhelyes, tetsze- néven parlagi) galambok számá- tos, mert táplálékul szolgálnak tős galambdúcot állítottak fel, ra készült, de csókák és gyöngy- a kerecsensólymok számára. ■ Új látványossággal gazdagodott a Körös- Maros Nemzeti Park réhelyi központja. Kihúzgált erdő Beregdaróc (KM) - A Be- regsurányi Határrendészet rendőrei a Beregdaróc melletti, fokozottan védett természetvédelmi erdőben értek tetten hét személyt, akik összesen 4400 tölgyfacsemetét húztak ki a földből. Vizet ad az olvadó hó ■ A Nyírség, mint tájegység, az ország egyik legjellegzetesebb része. Nyíregyháza (KM) - A Nyírség déli részének talaja nagyban eltér az északi rész talajától. A termőképes talaj nagyobb részét, futóhomokon képződött, rozsdabarna erdőtalaj alkotja. Humusztartalma elenyésző, vízáteresztő képessége viszont nagy, ezért száraz időszakban veszélybe kerül minden vete- mény és faféleség. Az adatok azt bizonyítják, hogy ma már nem a talaj termőképességének a megtartása a legfontosabb feladat, hanem annak nagymértékű növelése, mert a megkérdezett gazdák szerint is, már almát és más gyümölcsféléket, de gabonaféléket sem lehet eredményesen termelni öntözés nélkül. A gazdák véleménye szerint a probléma megoldása sürgős, nem lehet tovább halasztgatni, minden adódó lehetőséget meg kell ragadni addig is, míg a nagy víztározók minden községben alapos tervezés után, meg nem valósulnak. Ilyen megoldási lehetőség kínálkozik most a tavasz elején, amikor a természet ingyen kínálja a hó olvadásából származó vizet, amit a kétméter mély elvezető árkokban kellene felfogni. Ahol van zsilip, ott a vízügy emberei zárják le a zsilipeket, ahol nincs, legalább homokzsákokkal csökkentsék a hóolvadásból származó víz gyors levonulását. Kezdődhet a hizlalás... (Fotó: Nyéki Zsolt) v...... ..........,.............................,,..............J híH'ó'étések Széles hatásspektrumú napraforgó 0& ** gyomirtószer-kombináció. Hosszútávú védelem a magról kelő : j, jí egy-és kétszikű gyomnövények ellen. w \ / y. Kedvező 10 hektáros kiszerelés ™ vonzó áron. j Információért forduljon kollégáinkhoz: j Területi képviselő: Sípos László: (20) 366 5304 ; Értékesítési támogatók: Kelet: Bakó Zsigmond: (30) 499 5351 Nyugat: Zilahi András: (30) 541 5723 ajflIgaiUl CN • a> v ' ......................................................................................,............................Hihö'É'fÉSE