Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-20 / 43. szám

2009. február 20., péntek KELET RÖVIDEN • Most nem szavaznak. A korábbi tervek­kel ellentétben mégsem szavaz a Legfel­sőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről hétfőn az Országgyűlés - közölte Szili Katalin a ház- bizottság ülése után csütörtökön. A házel­nök ezt azzal indokolta, hogy az alkotmány- ügyi bizottság szerdán kialakított álláspont­ja szerint nincs újrajelölés, csak jelölés, így az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) után még a parlamenti testület is meghall­gatja majd a jelöltet. if c I £ T Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a Legfel­1 * ....... ' . sőbb Bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája május­ban szintén nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak tavaly júni­us végén járt le a hatéves mandátuma. Havasiné megválasztását decem­berben egyszer már elutasította a parlament, az államfő azonban január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. JEGYZET Szél ellen operálni T. Szűcs József tszucs@inform.hu Az ó'si sziú (vagy dakota) mondás sze­rint szél ellen nehéz (különösen jól) elvé­gezni kisebb-nagyobb teendőit az ember­nek. Márpedig ezekben a napokban elég erős (ellen)szeíek fújdogálnak a természet­ben és a világgazdaságban is. A legújabb adócsomag egyeztetési fórumain sem langymeleg szellőcske várható. Hisz jó két éve az egészségügy reformok kapcsán napnál világosabban bebizonyosodott, hogy önmagukban lehetnek bármilyen üdvösek az ország egésze számára egyes intézkedések, ha ezt társadalmi ellenál­lás fogadja, akkor bukásra ítéltettek. Most ráadásul a feladat és a tét is nagyobb. Sebészi pontossággal és határozottság­gal kellene egy olyan operációt elvégez­ni, amelyre eadig nem volt példa. Ráadá­sul a rutinszerűnek tekintett beavatkozá­sok sem garantálják a biztos sikert. A sokat emlegetett adócsökkentés is csak akkor ér valamit, ha biztosan olyan vállalkozókhoz, cégekhez jut el, akik nem luxusfogyasztás­ra tapsolják el a náluk hagyott pénzt. Elég lesz-e mindennapi veszteségeink­kel szembe állítani azt a reménysugarat, hogy türelemmel viselt szenvedeseinknek is köszön­hetően előbb az ország, aztán mi is jobban érezzük magunkat. Ez a tét napjainkban. Erősödött a forint a bankközi devizapiacon Budapest (MTI) - Javuló hangulatban erő­södtek a térségbeli devizák, velük együtt a forint is csütörtökön, a bankközi devizapiacon. Délután négy órakor 301,30/50 forinton jegyez­ték az eurót, 1,54 százalékkal erősebb forintárfo lyamon a szerda délutáni 306,00/25 forintnál. A nap folyamán 299 forintnál is születtek kötések. A forint a térségbeli devizákkal együtt változat­lanul a zloty árfolyamának mozgását követi. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos euró-árfolyama (forint/1 euró) 2009. 01. OS. 265,82 _______________________ 2009. 01. 06. 267,42 2009. 01. 28. 285,78 2009. 01. 07. 264,86 2009. 01. 29. 287,30 2009.01.08. 270,19 2009. 01. 30. 294,93 2009.01.09. 275,83 2009.02.02. 297,68 2009. 01. 12/ 278,70 2009. 02. 03. 298,73 2009. 01. 13. 281,73 2009. 02. 04. 300,00 2009.01.14. 277,06 __2009. 02. 05. 296,44 2009. 01. 15. 280,80 2009.02.06. 289,78 2009. 01.16. 276,41 2009. 02. 09. 290,51 2009.01.19. 280,58 2009. 02. 10. 290,34 2009.01.20. 285,07 2009.02.11. 294,39 2009. 01.21. 283,58 ____2009. 02. 12. 298,08 2009.01.22. 282,42 2009. 02. 13. 298,34 2009.01.23. 287,41 2009. 02. 16. 302,66 2009.01.26. 286,89 2009.02.17. 306,13 2009.01.27. 284,07 2009. 02.18. 307,75 Grafika: ÉKN, forrás: MNB ■ Gyurcsány Ferenc szerint a nyugdíjasok tudomásul veszik a kor­mány javaslatait. Budapest (MTI) - A nyug­díjas szervezetek képviselői értik a kormány által java­solt, a nyugdíjakat érintő vál­toztatásokat, azokat tudomásul veszik, de a részletekről még egyeztetni szeretnének - közöl­te Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök azt követően, hogy a nyugdíjreformról konzultált az idősügyi tanács tagjaival csü­törtökön Budapesten. „Ha kell, zabot is...” Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztéri­um államtitkára, az idősügyi tanács titkára az egyeztetést követően azt mondta: a nyug­díjas szervezetek egybehangzó­an támogatták a 65 évre való korhatáremelést, de a 13. havi nyugdíj jövőjéről és a nyugdíj- számítás módjának megváltoz­tatásáról további konzultációt kértek. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a magyar főren­dek 1741-es, Mária Teréziának tett nyilatkozatukban a pozso­nyi országgyűlésen életüket és vérüket ajánlották fel, a nyug­díjasok most ennél is többet tet­tek, azt mondták, felajánlják életüket és vérüket, és ha kell akkor zabot is fognak hozni. A kormányfő kiemelte: a nyug­ATÉNYEK A kormány tervei szerint a 2009- ben nyugdíjba lépők már nem kapnák meg a 13. havi nyug­díjat, az addig nyugdíjba vonulók­nak pedig ez a juttatás havonta épülne be az ellátásba, de csak a 62 éven felüliek számíthatnak a maximum 80 ezer forint értékű 13. havi nyugdíj beépítésére. Az új nyugdíjszámítási rendszer 2010- től indulna. A kormány azt javasolja, hogy a nyugdíjszámí­tást - a svájci indexálás megtar­tása mellett - kössék össze a gaz­dasáqi növekedéssel. ________ A kabinet elképzelései sze­rint hosszú átmenettel lassan, 2016-tól évente négy hónappal növekedne a nyugdíjkorhatár, így 2025-ben léphetne érvénybe a 65 I éves korhatár. „Intézkedési irány" Budapest, Nyíregyháza (ÉKN - PT) - Nem kezelem cso­magnak, inkább intézkedési iránynak a miniszterelnök által bejelentett adó és járulékváltoz­tatási tervet. Akkor válik tény- nyé a csomag, ha az Országgyű­lés is áldását adja rá. Addig azon­ban még sok egyeztetésre van szükség - nyilatkozta az Észak- Magyarországnak Varga László, a Szakszervezetek Érdekegyezte­tési Fórumának (SZÉF) elnöke csütörtökön, amikor a köznyelv­ben Gyurcsány-csomagnak neve­zett parlamenti bejelentés kom­mentálására kértük, az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanács ma esedékes ülése előtt. Az étkezési jeggyel, üdülési csekkel és csalá­di pótlékkal kapcsolatos elképze­léseket érthetetlennek nevezte. Géresi József, az ÓÉT munka­adói oldalán helyet foglaló IPOSZ országos alelnöke, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Szerve­zet elnöke szerint: - Az IPOSZ és a kisvállalkozók régóta sürge­tik, hogy a túlméretezett állam- háztartás kiadásait csökkenteni kell. Sürgősen el kellene kezdeni a nagy létszámok lekötésével járó állami beruházásokat. Egyetér­tünk a munkahelyek megtartását célzó több elképzeléssel. Ellenez­zük az ÁFA 3 százalékos emelését. Kívánatosnak tartanánk, ha az élő munka ÁFÁ-ja 50-10 százalék­ra csökkenhetne - mondta. MINDENFELŐL /2 „Értik a nyugdíj változásait" Falus Ferenc országos tisztiföorvos és Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek" Országos Szövetségének elnöke beszélget az Idősügyi Tanács ülésén az Országházban . (Fotó: mti) díjkassza 2.800 milliárd forint­jából az állam minden évben 500-600 milliárd forintot áll. Még egyeztetnek Korózs Lajos államtitkár a találkozót követően azt mond­ta: a 13. havi nyugdíjat érin­tő változások kapcsán a szer­vezetek többféle álláspontot is megfogalmaztak, de egyet­len egy szervezet sem utasí­totta el kategorikusan ennek a juttatásnak a beépítését az alapnyugdíjba. Az államtitkár Kill1 kmtippek.szon.hu • A kormány javaslatai (PDF 286 kB) Élet és irodalom A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke szerint a nyugdíjrendszer valamennyi eleméhez hozzá kelle­ne nyúlni, és ennek a szándéknak már látja a jeleit. Holtzer Péter az Élet és Irodalomnak (ÉS) adott, a lap pénteki számában megjelenő inter­júban ugyanakkor arra figyelmez­tetett, hogy igazi nyugdíjreformot nem lehet máról holnapra csinál­ni. A szakember azon a véleményen van: az egyik legnagyobb probléma az, hogy a fiatalabb generációk már ma is egyre kevésbé hiszik el, hogy felidézte, hogy a megbeszélé­sen Gyurcsány Ferenc hitet tett amellett, hogy gazdásá­gi recesszió idején sem lehet­nek vesztesek a nyugdíjasok, az értékőrzést ekkor is meg kívánja tartani a kormány. Növelve A kabinet tervei szerint, ha nem növekszik a gazdaság, az infláció mértékével akkor is növelik a nyugdíjakat, ha pedig nő a gazdaság, akkor abból is részesülnek - mond­ta az államtitkár, hozzátéve: a szervezetek képviselői azt kérték, hogy ennek a megol­a jelenlegi rendszer fenntartható és működőképes modell. Azért vannak minimálbéren bejelentve, vagy még úgy sem, mert nem óhajtják ezt a rengeteg pénzt befizetni, mivel nem remélik, hogy egyszer visszakapják - mutatott rá. A szakember úgy látja, hogy a követ­kező 5-15 évben nyugdíjaskorba lépők között több százezren lesznek, akik kiesnek az ellátásból, mert nem tudták összegyűjteni a szükséges biztosítotti időt. Ok, akiket többnyire a rendszer- váltás veszteseiként is emlegetnek, az elmúlt húsz évben csak töredezetten voltak jelen a munkaerő-piacon. dásnak a belső arányáról kon­zultáljanak még. Korózs Lajos kiemelte: szak­értői szinten a jövő héten foly­tatódnak a konzultációk, és a jogszabálytervezetek benyújtá­sa előtt, vélhetően március köze­pén, újból egyeztet majd a kor­mány az Idősügyi Tanáccsal. Az államtitkár kijelentette: a kor­mány által javasolt változtatá­sokkal 2050-ig fenntartható a nyugdíjrendszer. LAPSZEMLE SZAKÉRTŐ Fekete Sándor politológus (Miskolci Egyetem): Az Országos Érdekegyez­tető Tanács pénteki ülése több szempont­ból is fon­tos elem a kormány terveinek lehetséges jövőjével kapcso­latban. A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a jövőben minden reformhoz társadalmi többséget próbál szerezni - ellenkező esetben nincs értel­me a változtatásoknak. A pén­teki napon elindul a társadal­mi vita, s így a pártok mellett a társadalom és a gazdaság más szereplői is véleményt nyilvánít­hatnak. Ha az ÓÉT munkaadói és munkavállalói oldala számá­ra a kormány képes elfogad­ható kompromisszumot nyúj­tani, várhatóan könnyebben keresztülviheti akaratát a par­lamentben. Ez elsősorban azért tűnik nehéz feladatnak, mert a munkaadók saját terheik radi­kálisabb csökkentését, míg a munkavállalók az adórend­szer még pozitívabb átrajzolá­sát szeretnék elérni. A gazda­sági válság azonban rányom­hatja bélyegét a tanácskozás­ra, s ez valamennyi fél „viszony­lagos visszafogottságát" ered­ményezheti. Ugyanakkor kér­dés, hogy sikerülhet-e a kecs­ke és a káposzta esetét pozi­tív végkicsengéssel leképezni a tárgyalások során. Elnémultak, majd újra sugároztak ■ A Nemzeti Hírközlé­si Hatóság ismét akció­ba lép a jogsértő Gold FM ellen. Nyíregyháza (ÉKN - P. I.) - Százmillió forintos nagyságren­dű sugárzásidíj-tartozása miatt be kell szüntetnie működését a Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben működő Gold FM rádióknak. Az ORTT-nek tar­tozó MTC Jonatán cég műsor­szolgáltatási engedélyének visz- szavonásáról a napokban dön­tött a Fővárosi ítélőtábla. Csü­törtökön mindhárom városban megjelentek a Nemzeti Hírközlé­si Hatóság emberei, és lekapcsol­ták az adóállomásokat. Nem sok­kal később azonban mindhárom rádió ismét sugározni kezdett.- A rádiók újraélesztése teljes mértékben jogellenes lépés volt! - mondta el lapunknak Marton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság sajtóreferense. - Nyír­egyházán kezdtük a végrehaj­tást, majd a debreceni központ felé vettük az irányt. Megdöb­benve tapasztaltuk, hogy az alig néhány órája elhallgattatott nyíregyházi székhelyű állomás újra sugározni kezdte műsorát. Valamivel később mindez Deb­recenben és Miskolcon is meg­ismétlődött. Jegyzőkönyvbe vet­tük a történteket, a jogellenes magatartásnak természetesen következményei lesznek. Ahogy csütörtökön tettük, újra rendőri segítséget fogunk kérni a bíró­sági végzés végrehajtásához. Dr. Gere Zoltán ezredestől, a Nyíregyházi Rendőr-kapitány­ság vezetőjétől megtudtuk: szer­dán kaptak felkérést a nyíregy­házi székhelyű rádióállomásra vonatkozó bírósági végzés vég­rehajtásához. Karhatalmi segít­séggel csütörtök délelőtt a Nem­zeti Hírközlési Hatóság lekap­csolta a rádióállomást. Bár a helyszínen a cég tulajdonosa egy újabb keltezésű bírósági határo­zatot mutatott, ennek nem volt halasztó hatálya. Klausmann Viktor, az Advertum Kft. szóvivője így rea­gált: - Csütörtökön az éves rendes karbantartást végeztük mindhá­rom helyen, amikor megjelentek a hatóság emberei. Bűncselek­mény alapos gyanújával feljelen­tést tettünk az NHH ellen, ezért a történtekről nem áll módunk­ban többet mondani. |k i; n KMIlMMffiiMM C-f százalékos a foglalkoz­ol / tatottság nemzetközi viszonylatban a 15-64 éves kor­osztályban. Az idősebb korosz­tályokban ez még alacsonyabb. ‘>l1íiTben az 55-59 éves tUU / korosztály foglalkoz­tatottsági rátája mindössze 48 százalék volt. £ gr éves nyugdíjkorhatár a jel- O J lemző az európai gyakor­latban, de ehhez magas várha­tó élettartam párosul. Tf ti év a férfiaknál, a nőknél / / 83 év a várható élettartam az EU korábbi 15 országában - nálunk a férfiaknál 69, a nőknél 77 év. (Forrás: Monostori Judit, KSH)

Next

/
Oldalképek
Tartalom