Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-19 / 42. szám
2009. február 19., csütörtök KIÜT Kire hull az Oscar-eső? Nyíregyháza (KM) - Február 22-én, vasárnap 81. alkalommal adják át az Oscar-díjakat. A díj történetének vannak kiemelkedő alakjai, akik több alkalommal is átvehették az egyik legnagyobb filmes elismerést. Minden évben van legalább egy-egy film, melyről előzetesen tudható, nagyot kaszálhat jelölései alapján. Eleddig egyetlen produkciónak, Peter Jackson, A gyűrűk ura - A király visszatér című filmjének sikerült 2003-ban az a bravúr, hogy minden Oscar-jelölését díjra tudta váltani. Tette ezt úgy, hogy a színészi kategóriákban nem is kapott jelölést, ám minden máshol érdekelt volt, és nyert is. A trilógia harmadik része 11 kategóriában diadalmaskodott, amely együttesen 50 kilónyi aranyat jelentett... Azonos számú Aranyszobrocskát még két produkció, az 1959-ben tizenegyszeres díjazott Ben-Hur, valamint az 1997-ben nyert Titanic ért el. Előbbi tucatnyi, utóbbi 14 jelölésből érte el a 11-11 díjat. Tíz Oscar-t egyetlen produkció, 1961-ben a West Side Story tudott elérni. Kilencszeres díjazott alkotásból három volt az Oscar-díjak történelmében. Dijhalmozók az Oscar-gálán A legtöbb díjat nyert filmek: 11 Oscar-díj: Ben-Hur 1959 (12 jelölés), Titanic 1997 (14 jelölés), A gyűrűk ura - A király visszatér című 2003 (11 jelölés) _____ 10 Oscar-dij: West Side Story, 1961 (11 jelölés) ____________ 9 Oscar-díj: Gigi 1958 (9 jelölés), Az utolsó császár (9 jelölés), Az angol beteg 1996 (12 jelölés) _______________________ Hét olyan alkotás szerepel a listán, ahol a legjobb színész és a legjobb színésznő is ugyanazon film szereplői közül került ki: 1934: Clark Gable, Claudette Colbert - Ez történt egy éjszaka, 1975: Jack Nicholson, Louise Fletcher-Száll a kakukk fészkére, 1976: Peter Finch, Faye Dunaway - Hálózat, 1978: Jon Voight, Jane Fonda - Hazatérés, 1981: Henry Fonda, Katharine Hepburn - Az aranytó, 1991: Anthony Hopkins, Jodie Foster -A bárányok hallgatnak és 1997: Jack Nicholson, Helen Hunt- Lesz ez még így se ________________________________ Legidősebb és legfiatalabb díjazottak: __________________ Minden idők legidősebb jelöltje Jessica Tandy volt, aki a Miss Daisy sofőrje női főszereplőjeként 1989-ben, 80 évesen és 292 naposán vehette át az Oscar-díjat. A legfiatalabb nyertes Tatum O'Neal volt, aki 10 évesen és 148 naposán, a Papírhold női mel- lékszereplőjeként 1973-ban kapott Oscar-díjat. Életet mentett a gyors segítség BULVÁR /13 Az életmentők: Kepics Éva, Murnyák István, Murnyák Péter ápolók (Fotó: Horváth Károlyné) Elképesztő, hogy az élet olykor mit produkálhat! Most például, a biztos halálból - életet! Lefler György lefler@kelet.szon.hu Nyírbéltek (KM) - A nyír- bélteki Ápoló-Gondozó Otthon lakói kedden ebédhez! ültek. A leves mellett főtt hús, krumpli és sóskamártás volt a menü. Ez idő alatt, két helyiséggel arrébb - Hegedűs János nyíregyházi vezető mentőtiszt irányításával - az otthon gondozói egy, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által indított tanfolyam anyagát igyekeztek elsajátítani. Éppen az újraélesztés fogásait gyakorolták, amikor Kepics Éva gondozó rohant az ebédlőből segítséget kérni, merthogy étkezés közben az egyik ápolt félrenyelt és megfulladt.- Gyorsan az ebédlőbe szaladtunk. A középkorú nő már életjelet sem adott - mondta érdeklődésünkre Hegedűs János vezető mentőtiszt. A nő és további két férfi ápoló a frissen tanultak szerint azonnal elkezdték irányításommal az újraélesztést. Egy ötperces újraélesztéssel sikerült őt visszahozni az életbe. A gondozók értesítették a háziorvost és a mentőket is. Noha hamar megérkezett a háziorvos, és két irányból, Nyírbátorból és Nyírlugosról is jöttek mentők, ám az életben maradását mégis annak köszönheti az ápolt, hogy a helyben lévő gondozók fejben és gyakorlatban is tudták a dolgukat. A mentők az ápolt nőt beszállították a nyíregyházi megyei kórház sürgősségi osztályára, ma is érdeklődtem felőle, az állapota stabil. Ezt az esetet az élet írta, s bebizonyította, hogy mennyire szükségesek ezek a tanfolyamok, melyek a címükben is azt tartalmazzák: „Amíg az orvos és a mentő megérkezik, elsősegély- nyújtás és komlex újraélesztés” - mondta a mentőtiszt. Tudták a dolgukat- Kreditpont szerzése céljából tartanak tanfolyamot a nyírbélteki pszichiátriai betegeket ellátó ápoló-gondozó otthonban a Magyar Vöröskereszt szervezésében. A tanfolyam célja és témája olyan elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítása, mely lehetőséget teremt arra, hogy amíg az orvos és a mentő megérkezik, szakszerűen tudjanak életveszélyes állapotokban segíteni. Február 17-én a képzés tematikája szerint Hegedűs János, a Megyei Mentőszolgálat szakmai vezetője az újraélesztésről tartott előadást. Ekkor történt, hogy egy ellátott félrenyelt, leállt a légzése, megszűntek az életfunkciói, azonnali újraélesztésre volt szükség. Hegedűs János mentőtiszt irányításával az intézmény dolgozói - Kepics Éva, Murnyák István, Murnyák Péter ápolók - azonnal megkezdték a szakszerű újraélesztést, ami sikerrel járt, az orvos és a mentő érkezéséig !!••• ............•• Cél: amíg az orvos és a mentő megérkezik, szakszerűen tudjanak életveszélyes állapotokban segíteni. Pócsi Lászlóné .................................................M a beteg állapotát sikerült stabilizálni - sorjázta Pócsi Lászlóné, a nyírbélteki otthon igazgatója. Az esettel kapcsolatban kiemelte, hogy az intézményben dolgozó ápolók szakmai felkészültsége példaértékű, a szakdolgozók körében a szakképzettségi arány 100 százalékos. Családoknak is Az újraélesztés hírét örömmel fogadta Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének igazgatója is. - A meglévő tanfolyam- típusok mellett szeretnénk az elsősegélynyújtás és újraélesztés gyakorlatát megismertetni a családokkal, akik olyan településeken élnek, ahol nincs orvos. Sajnos, a megyében sok ilyen van. A keddi, nyírbélteki eset is azt példázza, ezzel életet menthetünk! - mondta. A hirdetés a legjobb befektetés lapjainkban! http://www.kelet.hu Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! http://www.kelet.hu ~~ ?——j nyíregyháza ^ > w T A B O O ~ ... Jj ■ minőségi férfiöltöny kü önböző színekben ' ÁH (65% gyapjú. 35% PE j2J»-9S>r'Ft helyett 19 990 Ft Kordbársony iáké barna, drapp, szürke színekben 19 090 Ft helyett 13 990 Ft Kordbérsony nadrág barna, drapp, szürke színekben 79BS rt helyett 5490 Ft ágynemű ak<iés áronlV| Jázmin pehelygarnitúra 13 990 Ft ■ (paplan 800 g, nagypárna 1300 g, kispárna 300 g) l MtnSIm paplan 1000 g 1990 Ft ■ ■ ...............-................................ ' W xrjttxsrmmm \ hhs I ..S-21.^ ldt n ‘u-1 n i í n □ _n_ / j - Hitele költségeit megelőlegezzük! ( N. jáÉC' ' fitá RÉGI vagy B1ZTOSÍTÁSOS HITELÉT. S ZC vAltsa ki kedvezőbb hitelleli > (vSg^StvSjyI Hiteleink kockázatos életbiztosítás,/ 1 ajanlÁsaval/ I befektetés nélkül felvehetőkl y / A banki szigorítások ellenére megfa/á//uArl\ < Önnek a L-EEGKEED\/IEZOt3& HHTEEL.T, I/ / deviza ás forint alapon isi ff j\ \ FLK-vm! kombinált hltöj~\ ________________________ GYORS hitelek, S / Például: IQ évre 15 évre rövid Idő alatt 1 .000.000 _____10.364________8.363 1-5 millí ft-fq > - 3.000.000 ____29.091________25,091 J 5.000.000 49.819 ________41.891 Akár értékbecslési és \ ~i~t-tiN/i: -i 0,56% io,33%~1 közjegyzői díj nélkül V Kedvező hltellehetőmég mkér <40 év futamidőre! / > f m////ó Ff Ö.557.-//7Ó >•—» THM: 8.47°/o < < 3 millió Ff in# 19.672,-/fió THM: 7,54°/o > X 5 millió r=t «»■» 32.7'ST,-/nó IM^. THM: 7,37°/0 / Én egy jókívánság vagyok, nagyon sok örömet szerzek, fel lehet adni az interneten a www.kelet.hu oldalon V _________5% kedvezmén nyel ■_________________ HIRDETÉSEK a Szabolcs- iCW) Zrt. üzleteiben 2009. február 19-22-ig! Kalina napraforgó étolaj 11 299 Ft Hajdúsági trappista sajt 700 g f § 629 Ft 899 Ft/kg Coop májas 200 g 149 Ft 745 Ft/kg Pöttyös Túró Rudi natúr 5x23 g 199 Ft ; 1731 Ft/kg Akciós ajánlatunk 2009. február 19.-március 2-ig: Csemege kenyér, szeletelt, 0,5 kg 99 Ft 198 Ft/kg Szabolcstej tejföl 150 g, 20% 85 Ft 567 Ft/kg Oké! Tehéntúró 250 g 249 Ft 996 Ft/kg Flóra csészés margarin 250 g 189 Ft 756 Ft/kg Camping kördobozos sajt 140 g natúr 199 Ft 1422 Ft/kg Pick sertéspárizsi 999 Ft/kg Coop natúr halfiié gyf. 1 kg 899 Ft Paloma kávé 250 g 369 Ft 1476 Ft/kg Omnia kávé 250 g 529 Ft 2116 Ft/kg Közel dobozos sör 0,5 I 139 Ft 278 Ft/I 2 | Akciós Araink a készlet erejéig érvényesek! Az esetleges nyomdai hlbékért felelősséget nem vállalunk! ] Jlgl A DE AMTC Nyíregyházi Kutató Központ~^^B a készlet erejéig: áj* w : wéMbilb (sárga hüvelyű), ssárajcbab (gyöngy, tarka, nagy szemű fehér) \ ■•<** •H|ir«f«i,|é (nagy szemű étkezési: Kisvárdai, olajipari: Anita) - lébab, iweerna, köles, fénymag, ub Továbbá termeltetési lehetőséget kínálunk: naprafergé: Iregi és hántolni való fekete, lébab, csltlagfvrf Öjáiipí, « Érdeklődni: Kutató Központ Nyíregyháza, Westsik Vilmos u. 4-6. £ gippÉMl www.n ylrkutato.hu 42/594-303, 30/305-7810, 30/223-2953 • MŰSZAKI VIZSGA • ZÖLDKÁRTYA • EREDETISÉGVIZSGÁLAT Nyíregyháza, Debreceni út 155. Tel.: 42/409-319 Csenger, Ady Endre u. 86. Tel.: 44/342-346 s Rakamaz, Szent István u. 148. Tel.: 42/370-245 2 V V