Kelet-Magyarország, 2009. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-30 / 25. szám
2009. január 30., péntek RÖVIDEN • Elment. Elhunyt a hetvenes évek legendás amerikai rockcsapata, a Lynyrd Skynyrd billentyűse, az 56 éves Billy Powell. A texasi születésű Powell az együttes megalakulásakor a technikai stáb tagjaként, azaz háttérmunkásként dolgozott, ám a zenekar énekese, Ronnie Van Zant hamarosan felfedezte tehetségét, így Powell a billentyűk mögé ült. Az együttes első, 1973-as lemeze már az ő közreműködésével készült el. Látnivaló. A párizsi divathét már a nyár jegyében fogant, s természetesen ezúttal sem szűkölködött látványos megoldásokban. (Fotó: EPA) Nyugdíjban a medvék Szófia (FH) - Hátralévő éveit egy bulgáriai rehabilitációs parkban töltheti az a három medve, akiket Szerbiában a táncoló medvék utolsó három képviselőjeként regisztráltak a hatóságok. A Négy Mancs nevű állatvédő szervezet közleménye szerint a korábban utcai népszórakoztatásra kényszerített mackókat kedden egy Szófiától délre fekvő hegyi parkba szállították, ahol 24, korábban szintén táncolásra kényszerített társukkal együtt tölthetik majd kényelemben nyugdíjaséveiket. Perük Jackót Los Angeles (FH) Beperelte Michael Jacksont az énekes 1983-as, Thriller című videoklipjének rendezője, mivel állítása szerint a popsztár nem fizette ki neki a videó után járó jogdíjak egy részét. John Landis azért fordult a bírósághoz, mert az énekes nem tartja magát a két és fél évtizeddel ezelőtti szerződéshez, amely szerint a 14 perces klip jogdíjából származó bevételek egy része a rendezőt illeti meg. Pech vagy bosszú áldozata (Fotó: Archív) Kirabolták a volt first ladyt Párizs (FH) - Tolvajok törtek be az egykori francia first lady, Nicolas Sarkozy elnök előző feleségének párizsi házába. A tolvajok nagyjából félmillió euró (140 millió forint) értékű ékszert és más vagyontárgyat vittek magukkal. Cecilia Attias és új férje, Richard Attias luxuslakásába akkor hatoltak be, amikor az egyébként jellemzően Dubaiban élő pár nem tartózkodott az országban. Nicolas Sarkozy 1996-ban vette feleségül Cecíliát, miután mindketten túl voltak már egy házasságon. Sokszor viharos nászuké. 2007 októberében ért véget. Többet ésszel. Újra hideg van, az egerek is fáznak, tehát vissza a melegre... (Fotó: Archiv) KILIT A nap videója A pokol (egyik) bejárata Nap Ezúttal szó Videója sincs viccről. A felvételen látható, lángokat okádó katlan valóban létezik. Üzbegisztán kietlen pusztaságában, Darvaz városának a közelében 35 éve ég a tűz... Nézze meg ön is videós hírportálunkon: ijjjw videoaianlo.szon.hu Meglehetősen makacsnak tűnik... (Fotó: Archív) Kigyulladt egy tűzoltóság Bombát vittek tanórára Shonan (FH) - Második világ- háborús bombával érkezett két tizenéves japán fiú az iskolába, mert azt gondolták, a lőszer jó tananyag lesz majd az órán - közölte az okinawai Shonan általános iskola. A sziget a csendesóceáni hadszíntér egyik legvéresebb világháborús helyszíne volt, ahol ma is gyakran találnak még fel nem robbant lőszereket. A két 12 éves fiú - elmondásuk szerint - még hét végén bukkant az amerikai bombára, nem messze az iskolaépülettől. A gyerekek úgy döntöttek: a szerkezetet magukkal viszik az iskolába, hátha jól jön majd a tanórán. Az intézményben ugyanis speciális, a békéről szóló tanórájuk is van, ahol szemléltető eszközként szerették volna bemutatni a lőszert. Végül tűzszerészek segítségével szállították el a szerkezetet. Lara Croft, az akcióhős régész kalandjai hamarosan folytatódnak a vásznon, Jolié nélkül. Los Angeles (MTI) - Lara Croff, az akcióhős régész kalandjai hamarosan folytatódnak a mozivásznon - ám ezúttal már Angelina Jolié nélkül. A Tomb Raider című videojáték 1996-ban került a piacra. A londoni Edios cég játéka hatalmas sikert aratott. A női akcióhős bevezetése jövedelmező vállalkozásnak bizonyult: Lara Croft, a régész akciósztár első kalandját egy sor újabb föld körüli misszió követte. Kihagyják A Paramount két, jókora bevételt hozó filmet is forgatott a játékokból Angelina Jolié főszereplésével, ám a jogok azóta visszaszalltak az Ediosra, amelyben közben csaknem 20 százalékos részesedést szerzett a Warner Bros filmstúdió. A tervbe vett harmadik Lara Croft-kaland nem akar a korábbi epizódok nyomába lépni. Bár Jolié közreműködésével a 2001-ben bemutatott Lara Croft: Tomb Raider című mozi 275 millió dollárt, a 2003-as folytatás (Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője) pedig 157 millió dollárt keresett világszerte, Linék a fő karaktereket és a küldetést is meg akarják változtatni, hogy ne mutasson túl sok hasonlóságot az előző részekkel. Az még nem derült ki, hogy ki lép Jolié örökébe, de feltehetően először a forgatókönyvíró és a rendező neve kerül nyilvánosságra. A bejelentés vegyes fogadtatást kapott a cikk on-line fórumán: egyesek szerint a játékhoz képest semmitmondó volt a két film, ők szívesen lemondanának Jolie-ról, mások viszont azt írták, hogy nem tudnák nélküle elképzelni a Tomb Raidert. További érdekességek a világból. Mesebeli kincsek Moszkva (MTI) - Valóban mesebeli kincseket rejtő hajóroncsot találtak a kincskeresők a dél-amerikai Guyana partjainál: a hajó aranyrudakkal, drágakövekkel és platinával megrakot- tan süllyedt el 1942-ben. A brit hajót annak idején egy német tengeralattjáró süllyesztette el. MEGÉR EGY MOSOLYT A szülők a nappaliban beszélgetnek, és arra figyelnek fel, hogy gyanúsan nagy a csend a gyerekszobában. Anyuka feláll, benyit hozzájuk, és látja, hogy Jucika és Pistike az ágyon hemperegnek.- Hát ti, mit csináltok?- Nászéjszakát játszunk.- És Pétiké hol van?- Az ágy alatt várja, hogy megszülessen. További viccek: tattiwr.szpp.h'i Drukker. Igazi focirajongó Holecskó Dóra, aki igyekszik kedvenc csapata minden meccsét megnézni. További képek és videó ‘j:.:K Dóráról: CS3 0" (Fotó: Sipeki Péter) I i us ÉHÉI Új Tomb Raider készül így múlik a (film)vilag dicsősége (Fotó: Archív) Csakhogy ismét megszólalt a telefon, a tűzoltó pedig siettében, hogy felvegye a kagylót, elfeledkezett a tűzhelyről... Tíz tűzoltóautó kellett a tűzoltóság eloltásához. Egyik sem saját volt, mindegyik más állomásról száguldott háztűznézőbe a kollégákhoz. Tokió (MTI) - Bekapcsolva felejtett tűzhely miatt gyulladt ki egy tűzoltóság Japánban. Előzőleg az állomás állományának zömét tűzoltáshoz riadóztatták, és csak egy ember maradt hátra, aki önkéntes szakácsként vacsorát főzögetett az egész csapatnak.