Kelet-Magyarország, 2009. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-22 / 18. szám

2009. január 22., csütörtök KILÉT Kudi pijdes uhorszki turiszt? Kovács Bertalan kovacsbe@inform.hu A magyarok modernkori kalandozásai korszakokra bonthatók. Volt idő, amikor Romániába egyszerűen cserekereskedni jártunk: delikát-, rágógumi- és vajhegyek­ből, no és persze a szigorú tiltás ellenére - vagy tán épp ezért - tuti slágernek számí­tó antibébi-tablettákból összeállított pak­kok piaci metamorfózisa porcelán étkész­letet, bőrkabátot és cipó't eredményezett. A sógorokhoz meg jugó frigókért zarándo­koltak honfitársaink. Ukrán relációban egyértelműen az oda­kint még ma is bagóért árult cigi miatt füstölögnek a vámosok. Ám, ha már egy­szer bevállaltuk, hogy alávetjük magun­kat keleti szomszédunk határrendészei - finoman szólva - sajátságos módszerei­nek, akkor már azt is kiérdemeltük, hogy autónk - hazaérkezvén pedig a magunk - szomját is oltsuk olcsó üzemanyag­gal, illetőleg némi vodkával. Az időmil­liomos honi bevásárlóturista azt is meg­teheti, hogy Ukrajnából hazafelé tartván Szlovákia felé kerül, ahol előkelőén meg­ebédelhet, sőt (minőségi!) söradagját is beszerezheti az itthoninál kevesebbért. A bevásárlóturista ugyanis alapvetően árcímke s nem annyira látványosság­érzékeny! Vajon megérem-e, hogy a bevásár- lóturizmusbóí kikopik a jelző, s Csapnál a „Hová mégy magyar turista?" kérdésre készséggel elhiszik majd: a Vereckei-hágó- hoz (is) igyekszem, és nem(csak) tankolni. Mert magyar vagyok - és turista! Ön szerint érdemes külföldön bevásárolni? Jászainé Kosztlik Lídia (Nyíregyháza): Elképzelhető, hogy megéri. Régebben volt ismerősöm, aki sokat járt át a határon túlra, de úgy gondolom, hogy az üzemanyag- költség, az idő, és a belefektetett energia miatt ugyan­úgyjön ki, mintha itthon venné. Domitrán László (Nagy­bánya) elmondta: Minden attól függ, hogyan intézik el az ügyeket a vámnál. Ha lenne lehetőségem, átmennék, és széjjelnéznék. Természetesen, ami megéri megven­ni máshol, azt áthoznám. A tiszaberceli Kocsis Jánosné másképp vélekedik: - Én csak úgy mennék át, mint turis­ta. Külön bevásárlásra nem, mert én nem vagyok az a kereskedőfajta, nincs rálátásom az efféle dolgokra. Balkovics Anita Ófehértóról bevallotta: Az attól függ, Jászainé Domitrán Kocsis Kosztlik Lídia László Jánosné Balkovics Martocsán Radvánszki Anita Anita Tamás hova megyünk. Én is szoktam átjárni, szerintem meg­éri. Főleg ruhát, élelmiszert, édességet szoktunk vásá­rolni. Martocsán Anita (Napkor) azt mondja, egyértel­műen megéri külföldön vásárolni, főleg Kárpátalján. Az egyik ismerősöm hetente egyszer szokott kimenni oda, akkor hoz nekem ruhát, édességet, parfümöt. „Abszo­lút megéri a környező országokba kimenni, pláne ha nagy tételben vásárol. Ukrajnába természetesen a ben­zinért megy ki az ember, Ausztriába a márkás ruhákért, Romániában a bőrkabát a kelendő" - jegyezte meg a papi Radvánszki Tamás. nu>^voKs mmsrnm Ön is kárvallottja az OEP-rendszerhibának? Szavazók száma: 21, 2009. 1. 21. 18 óra Következő kérdésünk: Ön vásárolt már Bereg­szászon? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Beregszász lett a mi Bécsünk A határon túli településeken nagyrészt Magyarországról érkezett vásárlók járják a boltokat (illusztráció: km) ■ Sokan járnak Kárpát- aljára vásárolni, újab­ban optikushoz tartva is átlépik a határt. Nyíregyháza (KM) - Mi, ma­gyarok imádunk vásárolni. És nemcsak a határainkon belül: szívesen ülünk autóba azért, hogy olcsóbban vásároljunk hír­adás-technikai eszközöket, ruha­neműt, élelmiszert. A vásárlás szenvedélye tehát nem változik, az irány azonban igen, hiszen míg két évtizeddel ezelőtt nyugat felé vettük az irányt, ma egyre többek kelet felé fordulnak. Az utóbbi években Kárpátalja tele­pülései lettek népszerűek, s ma már nemcsak a határ menti tele­pülésekről, de a megye minden részéből járnak át vásárolni.- Ha az árakat nézzük, szerin­tem ez egyáltalán nem meglepő - mondja a mátészalkai Kovács Viktória, aki két-háromhavon- ta egyszer a családjával Bereg­szászra megy vásárolni. - A bőr­termékek, cipők, táskák, kabátok több ezer forinttal kerülnek keve­sebbe, mint itthon, de vettünk ff ............................. Amennyiből itthon bérelhettem volna a ruhát, a férjem öltönyét és az én ruhámat is megvettük. Gombos Mariann ...........................ff már kosztümöt és fehérneműt is. A benzinköltség nem kevés, de többször kiszámoltuk, hogy még így is olcsóbban jövünk ki, mintha mindezeket Magyaror­szágon vennénk meg. Meglepő választék Ugyanezt mondja a nyíregy­házi Gombos Mariann is, aki a menyasszonyi ruháját vásá­rolta a határon túli városban. - Augusztusban volt az esküvőnk, és én már januárban elkezdtem ruhákat próbálni. Különlege­set kerestem, olyat, aminek a stílusa tükrözi az egyénisége­met, de nem hivalkodó. Több tucat ruhát felvettem, de egyik sem volt „első látásra szerelem”. Amikor már kezdtem kétségbe­esni, találkoztam egy ismerő­sömmel, aki Kárpátalján vette a ruháját. Átmentünk, és meg­mondom őszintén, engem nagyon meglepett, milyen széles a válasz­ték, az árakról nem is beszélve! Annyi pénzből, amennyiből itt­hon bérelhettem volna a ruhá­mat, megvettük a ruhát, a fér­jem öltönyét, a menyecskeruhát pedig ajándékba kaptam. A ruhá­mat mindenki megdicsérte, így örülük, hogy kocsikáztunk egy kicsit, mire megvettük. A határ menti településeken élők nagy része jár át tankolni Ukrajnába, a tiszabecsi határát­kelőnél várakozók többsége is az olcsóbb üzemanyag okán vállalja a néha többórásra nyúló várako­zási idő kellemetlenségét. (Teg­nap a 95-ös oktánszámú benzin átszámítva 152-156, a gázolaj 162-165 forintba került.) Jócskán spórolok- Az időmből kitelik, nyugdí­jas vagyok és ha már ott járok, Tiszaújlak élelmiszerboltjába is benézek, így jócskán spórolok - mondta lapunknak a fehérgyar­mati Horváth Béla, aki szerint édességet, konzervet, kávét, üdí­tőitalokat, tisztítószert és pipere­cikket éri meg ott vásárolni.- Azokat a márkákat válasz­tom, legyen az szappan vagy rágógumi melyeket itthon is veszek, így a minősége garantált- elemzett, de figyelmeztetett, - bizonyos árucikkekből - ilyen a kristálycukor vagy a cigaretta- csak korlátozott mennyiséget lehet áthozni a határon.- A ruházati termékek sem drágák, de a minőségük silány, a márkák pedig nem eredetiek. És nagy nyugalomra van szük­sége az átutazónak, mivel gyak­ran hosszú a sor, ráadásul az erő­szakosabb autósok szívbaj nélkül betolakodnak a sor elejére, amit- ha nem akar az ember egy pofont- muszáj eltűrni. Az átkelőnél két papírt is kitöltetnek az autósok­kal, és sokszor a vámosok sem az udvarias ügyintézés mintaképei- összegzett Horváth Béla. Kills kmf/ppefc.szon.hu • Vásárlási láz. A témával kapcsolatos további információk letölthetők. (PDF, 42 kB) Fodrászhoz is idejárnak Beregszász (KM) - Élelmi­szerekért már négy-öt éve jár­nak át Magyarországról, de mostanában azt hallom, hogy nemcsak a vásárlást, de a szem­üveg-készíttetést vagy a hajvá­gást is sokan itt intézik - mond­ta lapunknak Pfeifauf Péter, akinek Beregszászon van szá­mítástechnikai üzlete.- A komolyabb informati­kai termékek itt sem olcsób­bak, mint Magyarországon, de a kiegészítők, mint például a tintapatron, olcsóbb, így azo­kat gyakran vásárolják a határ túloldaláról érkezők. Az árfo­lyam-ingadozás miatt ugyanany- nyi forintért több hrivnyát lehe­tett kapni, ezt pedig sokan ki is használták. A tiszabecsi határ­átkelő is nagyon népsze­rű, Magyarországról sokan járnak itt át Ukraj- j nába. (Fotó: Koncz Nóra) ! KacssSteia Jelentkezési határidő: február 15. Mérnöki alapszakok (BSc): Gépészmérnöki, Energetikai mérnöki, Mechatronikai mérnöki, Műszaki menedzser (Gazdasági mérnök), Ipari termék- és formatervező mérnöki, Villamosmérnöki. Informatikai alapszakok (BSc): Mérnök informatikus, Programtervező informatikus, Gazdaságinformatikus. Mesterszakok (MSc): Gépészmérnöki, Energetikai mérnöki, Mérnök informatikus. Mesterszakra jelentkezhetnek mindazok, akik korábban alapkép­zésben, vagy főiskolai szinten szereztek (vagy 2009-ben szerez­nek) műszaki oklevelet. Felsőfokú szakképzés (Fsz): Gépipari mérnökasszisztens (hallgatói jogviszonyban a Miskol­ci Egyetemen). Állami finanszírozású és költségtérítéses, nappa­li és levelező oktatás! (Pontos tájékoztatás: www.felvi.hu , www.gepesz.uni-miskolc.hu , telefon: 06-46/565-131, e-mail: gkdh5@uni-miskolc.hu ). Miskolcon, a korábbi Nehézipari Műszaki Egyetemen 1962-ben alapított „Gépész gyűrű” HIRDETÉS ___________HÁTTÉR /3

Next

/
Oldalképek
Tartalom