Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-27 / 301. szám

2008. december 27., szombat • Gömböc Fesztivál. Komoron második alkalommal rendezik meg december 29-én és 30-án a Nemzetközi Gömböc Fesztivált, ahol az ősi magyar mangalica hagyomá­nyos módon történő feldolgozását is meg­ismerhetik az érdeklődők. A verseny, a kós­toló és a kulturális programok után Göm­böc-bál zárja a programot. NÉZŐPONT SÍ nélkül van élet? Bednárik Mónika monika.bednarik@kelet.szon.hu Gyermekkoromban, amikor még volt hó, imádtam a telet. Órákig, megunhatatlanul csúszkáltam a Robinson kisebb-nagyobb domborulatatiról. Ha nincs az aggódó anyukám, talán hazamenni is elfelejtek egy-egy önfeledt szánkózásból. Ahogy öregedtem, egyre kevesebb lett a hófehér takaró, vagy egyáltalán nem is volt. Amint az egyik nó'tt, úgy csappant meg a másik, és a kalandvágyam is, s bár számtalan lehetőség lett volna rá, a síelést - mint talán egyetlen sportot, amit még nem próbáltam -, mindig laza mozdulattal hárí­tottam. Addig nem volt baj, amíg mások élménybeszámolóit hallgattam, és azt ecsetelték, mily magávaí ragadó (és a sza­badság tökéletes érzését nyújtó) lecsúsz­ni a hegyről a völgybe. A „miért nem megyek síelni" kérdésre sokáig nem talál­tam a választ. Aztán rájöttem, túl sok a drága kellék, és itthon nem is hódolhat­nék új szenvedélyemnek, mert azzá válna, nyugtattak meg barátaim. A „vegyél (de ha nem akarsz, bérelhetsz is) sírunát, síci­pőt, sízoknit, sílécet, síszemüveget, síbér­letet..." valljuk be, megrémített. Mégis mennyivel egyszerűbb, gondoltam, egyet­len labdával, két ütővel, vagy a bowling- golyóval a barátokkal közös (sportprog­ramot szervezni, és még az a veszély sem fenyeget, hogy tragikus oalesetet szenve­dek valamelyik hegyről (legyen az Alpok, vagy épp a Tátra) lefelé. Hallottam épp elég riasztó történetet, hogy egykori lelke­sedésemből, csak lelkes és persze aggódó barát maradjon. Csak arról vagyunk hajlamosak elfeledkezni, hogy legyen az bármi­lyen sport, nem úgy megy az, hogy azonnal belevágunk, gyakorlás és erőn­lét nélkül. Mert akkor egy labdával, itthon is lehet egyszerre (ahogy Peti tette a kosárpályán) két gipszet szerezni. És a Síelésből máris megkaptuk a Sírást. Mert SÍ nélkül (no lám) nincs élet. Karácsonyi séta. A csípős hideg ellenére a ragyogó napsütés mégis soka­kat kicsalogatott Sóstóra egy kis kará­csonyi ebéd utáni sétára. (Fotó: Racskő Tibor) V1LLÁMV0KS Ön szívesen száll vonat helyett buszra? Szavazók száma: 73, 2008. 12. 26. 19 óra ,9en se,9% | Következő kérdésünk: Önnek sikerült örömet szereznie szeretteinek karácsonykor? www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. KILÉT HÁTTÉR /3 Csússzunk biztonságban! ■ A havas lejtő­kön Muprhy-törvénye nagyon működik, az orvos pedig drága. Nyíregyháza (KM - B. M.)- Attól függetlenül, hogy kis hazánk sem hóban, sem síelő­ket elkényesztető magas hegyek­ben nem dúskál, mégis igen nép­szerű honfitársaink körében a havas lejtőkön lefelé száguldo­zás. Arra már kevesebben gon­dolnak, hogy bármennyire is tapasztaltak és képzettek, bal­eset bármikor, bárkivel történ­het, az utazás során számos más veszély is leselkedik az emberre. Az pedig egyáltalán nem mind­egy, hogy az ellátás vagy a kár költségeit a biztosító állja, netán saját zsebből kell kifizetni. Egyre többen váltanak- Évről évre nő azon utasaink száma, akik már az utazás előtt megkötik a biztosítást. A síelni ff*“* ............ Egyre többen kötnek az utazá­suk idejére bizto­sítást, de ez még mindig nem elég. Bicsérdy Rita ...............................................ff indulók nagyobb arányban dön­tenek így, de a felszerelésüket nem biztosítják be - összegzi a tapasztalatokat Bicsérdy Rita, az egyik nyíregyházi utazási iroda vezetője. - Egyre többen váltják ki az Európai Egészség- biztosítási Kártyát is, ez azon­ban nem nyújt mindenre fedeze­tet, sürgősségi és alapellátásra vonatkozik. Mivel nem ad teljes körű biztosítást, így példá­ul azokban az uniós orszá­gokban, ahol az orvo­si ellátás önrészköteles, azt a magyar turistának is ki kell fizetni. A min­denre vonatkozó BBP (baleset, betegség, pogyász) biztosítás már napi 350 forinttól elérhető. Bicsérdy Rita érdekességként említi, hogy a hazai kötelező gépjármű-biztosítással automa­tikusan jár a nemzetközi zöld­kártya. Az autók ilyen szem­pontból jobb helyzetben van­nak mint az emberek. Síelők csak kevesen...- Magyarországon a külföldre utazók alig negyven százaléka, a síelőknek viszont a harmada köt utasbiztosítást - mondja a biz­tosítási szakember. A nem várt, kellemetlen események elront­hatják a pihenés hangulatát. Az elveszett csomaghoz, az ello­pott okmányokhoz, a váratlan sérülésekhez, az orvosi ellátás­hoz és az utazás árához mérve a biztosítás díja elenyésző. Az utasbiztosítási szerződésben többfajta szolgáltatást kapunk egyszerre, egy csomagban. A szakember arra figyelmeztet: fontos, hogy már a biztosítás megkötésénél tisztázzuk a biz­tosítási fedezetet, hogy ne érjen senkit újabb váratlan meglepe­tés! Árak Ausztriai árak (tájékoztató jel­Helikopteres hegyimentés ára: ___________5-6 millió forint Napi kórházi kezelés ára: _____________70-90 000 forint Törés, ficam teljes kezelése: 150 000-1 000 000 forint Emlékezetes balesetek Fiatal baráti társaság indult te egy kevésbé képzett síelő, az Alpokba síelni, de a jóked- A biztosításnak hála, a több vű pihenésből majdnem tra- százezer forintos kórházi költ- gédia lett. A csapat egyik tag- séget, és a hazaszállítás irdat- ját a profiknak kijelölt pályán lan - majd milliós - összegét (ő az volt) szabályosan elütöt- a biztosító fizette. Nem volt ilyen szerencsés az a fiatal lány, aki vízisí­elés közben törte több csont­ját. A biztosítást felesleges­nek gondolta mindaddig, amíg a négyszáznyolcvanezer fo­rintos orvosi ellátást ki nem kellett fizetnie a családjá­nak. Itthon is lehet síelni ■ A környező országok­ban változó a kép, a nagy síterepek azonban már mindenhol fogadnak. Nyíregyháza (FH) - Kedvez az időjárás a téli sportoknak; egyre több helyen nyitnak ki a síterepek. Magyarországon egyelőre nem volt jelentős havazás ezen a téleb, a magasabban fekvő terü­leteken mégis 10-30 centiméter hó van. A mátraszentistváni sípálya a tervek szerint pénte­ken nyit ki, de jövő héten az eplényi és a kékestetői is követi. A környező országokban válto­zó a kép, a nagy síterepek azon­ban már mindenhol fogadják a vendégeket. Siterepek és hóhelyzetek M.igyarországo most még mindegyik sípálya zárva tart: a nagyobb hófelhők egyelőre elkerülték a hazai vidékeket. Az Északi-középhegységben is alig 10 cen­timéter hó van eddig, a legtöbb pedig Mátraszentistvánon esett, ez 32 centi­méter volt. Ezt a pályát egyébként a ter­vek szerint mára megnyitották. Decem­ber 27-től az eplényi, december 30-tól pedig a Kékestetön fekvő pályákat is ki lehet majd próbálni. A magyar pálya­bérletek általában 4000 és 5000 forint között vannak. _____________________ jóval több hó hullott: a pályák mindenütt működnek. Mini­mum 20 centiméter hó mindenhol van, a magyarok által kedvelt sírégiókban azonban nem ritka a 150-200 centi- méteres hóréteg sem. Az osztrákoknál a hóutánpótlásra sem kell várni: időn­ként újra és újra havazik. Az idelátoga­tóknak egyébként nagyjából a magyar árak dupláját kell kifizetni egy napra, az árak 30-40 euró, vagyis 8 és 10 ezer ötszáz forint körül mozognak. Itt azon­ban a magyar terepeknél jóval hosszabb pályákon lehet sportolni, de több a kap­csolódó szolgáltatás is. _____________ Szlovákiában jelenleg is folyamatosan havazik, hideg, mínusz 10 fok körüli a hőmérséklet. A nagyobb pályákon 60-70 centiméter hó hullott, az alacsonyab­ban fekvő hegyeken azonban egyelőre nincs sportolásra alkalmas hó. Többnyi­re 20-30 euróért lehet használni a pályá­kat, ami 5 és 8 ezer forint körül van, de például Tálé síterepén alig 16 euróért, 4000 forintért is lehet síelni. _________ a legvastagabb hó, a legtöbb helyen egy méter körüli, de a pályákon is legalább 40 centi a hóréteg. Napos-felhős idő van és a folytatásban is erre számítanak. A sípályák napi haszná­latáért 700 cseh koronát, vagyis nagyjá­ból 7000 forintot kell fizetni egy felnőtt­nek a főszezonban. _________________ Szlovéniába Povec-Kanin síterepén van a legvastagabb hóréteg: van, ahol 670 centimétert mértek. A minimum 25 centiméter, de többnyire 1-2 méter körü­li hó esett. Itt is napos-felhős idő vár­ható, de elszórtan lehet havazás is. A pályahasználat díja 25 és 29 euró között mozog, vagyis 6500 és 7500 forint körü­li összeget kell fizetni. _______________ Olaszországb felhőtlen, derült idő van, de a hőmérséklet a következő napok­ban is csak mínusz 5 fok körül várható. A siterepeken van elegendő hó a spor­toláshoz: 70 és 200 centiméter közötti a hóréteg. Az olasz lejtők és felvonók hasz­nálati díja magasabb a környező orszá­gokénál: egy napért 35-45 eurót, vagyis 9-12 ezer forintot kell fizetni._________ Franciaországban minimum 40 centi­méternyi hó mindegyik pályán van, és az időjósok szerint utánpótlás ezután is lesz. A pályák használatáért 39-47 eurót kell fizetni, ami nagyjából 10 és 12 ezer 500 forint naponta. Lavinaveszély nincs az országban: egy 5-ös skálán 3-as foko­zatot mutat ennek értéke. A rendőrség nyomoz a tűz keletkezése ügyében (Fotó: Pusztai Sándor) További fotók: CÖ--- • Súlyos tragédiától mentes volt a kétnapos ünnep ■ Ilyen csendes, ese­ménymentes kará­csony régen nem volt a megyében. Nyíregyháza (KM) - Egy könnyű sérüléssel járó bal­eset Nyíregyházán és egy épü­lettűz Bökönyben, így lehetne summázni a karácsony három napjának történéseit. A rendőrségnek és a mentők­nek az Északi körúton oszlopnak csapódott Suzuki adott munkát. A kocsi az erősen jobbra ívelő kanyarban feltehetően az esti lehűlés nyomán eljegesedett asz­falton nem tudta követni az út vonalvezetését, fékezés közben felugrott a két oldalt elválasztó zöld sávra, majd orral egy vil­lanyoszlopnak ütközött. A bal­eset nyomán a kocsiban egyedül utazó személy könnyű sérülést szenvedett, ezért a mentők kór­házba vitték. Az autóban kelet­kezett anyagi kár több százezer forint lehet. A rendőrség is vizsgálja, miért égett le egy épület 24-én délelőtt Bökönyben. A tűzoltó­kat egy kisházhoz riasztották, amelynek egyik helyisége telje­sen kiégett. A tűz során szemé­lyi sérülés nem történt, az anya­gi kár jelentős. Mivel fennáll annak a lehetősége, hogy gyúj­togatás történt, a vizsgálat szak­értők bevonásával folytatódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom