Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

2008. december 24., szerda KM-KARACSONY /4 Igazi ünnep volt a karácsony Nyíregyháza (KM) - Mint ahogy minden évben, így az idén decemberben is megpró­báltuk szebbé tenné azok karácsonyát, akik lapunk, s Olvasóink segítsége nélkül ugyan­úgy élnék meg az ünnepet, mint az év bár­mely más napját. December elején három családot mutattunk be: a Jánkmajtison élő Bánkék, a nyírlugosi Giránék és a Székelyben élő Horváth család tagjai számára a szenteste eddig egy este volt a sok közül. Olvasóinknak köszönhetően azonban az idei karácsonyt soha nem felejtik el. Megjelentek a cikkek, a szer­kesztőségben pedig egymásnak adták a kilincset az ajándékokkal, adományokkal érkezők. Csa­ládok, nyugdíjasok, óvodai csoportok és iskolai osztályok gyűjtöttek össze ruhákat, játékokat, s hoztak tartós élelmiszert, csokoládét, mosóport. Érkeztek felajánlások is: a családoknak így lett hűtőjük, mosógépük, gáztűzhelyük, és voltak, akik készpénzt vagy étkezési utalványt hoztak. Sokan a nevük elhallgatását kérve, azért, hogy segíthessenek. Sokan közvetlenül a családok­nak juttatták el adományaikat, nagy ajándékot kapott a Bánk család is: beteg kislányuk, Eni­kő közérzetének javulását. A megyénkben élő természetgyógyász házaspár ugyanis felajánlot­ta, hogy kezelni fogják az epilepsziás rohamok­tól szenvedő, asztmás gyereket. A családot egy pékség tulajdonosa is megkereste, és péksütemé­nyekkel ajándékozta meg, de játékok is érkeztek a gyerekekhez.- Voltak, akik személyesen hozták el hozzánk az adományukat, nagyon jólesett a figyelmessé­gük - mondja Tímea, a három gyermekét egye­dül nevelő nyírlugosi anyuka. - Tudom, hogy nagyon sokan akarnak segíteni, és ez erőt ad. Horváthéknál öt gyerek várja a karácsonyt. A család az édesapa 50-60 ezer forintos fizetését és a feleség 25 ezer forintos jövedelmét tudja étke­zésre, ruházkodásra, a gyerekek iskoláztatásá­ra fordítani, a családi pótlékot elviszik a szám­lák. Összeállításunkból kiderül, milyen sok jószándékú ember él közöttünk, s hogyan szerez­tek örömöt e három család apraja-nagyjának. Díszdobozok. Sokan névre szóló­an, díszesen becsomagolva hozták el a családoknak szánt ajándékaikat, így pél­dául a fényeslitkei Várhegyi család tag­jai is. (Fotó: Letter György) Erőn felüli segítség Nyíregyháza (KM) - Óvodai, iskolai közös­ségek is hoztak ajándékokat, közülük talán a legaranyosabbak a Bem-iskola másodikosai voltak, akik akkora zsákokat hoztak, melyek szinte nagyobbak voltak, mint ők... Kezelés ajándékba Jánkmajtis (KM) - Mint korábban már beszámoltunk róla, a jánkmajtisi Bánk család­hoz a gyerekruhákat, játékokat, édességet rejtő ajándékcsomagok mellett különleges meglepe­tés érkezett. Egy természetgyógyász házaspár az asztmás, epilepsziás Enikő kezelését aján­lotta fel karácsonyi ajándékként. - Háromszor gyógyították eddig a gyereket, és szemmel lát­hatóan jobb a közérzete, nyugodtabban alszik. Ez már óriási ajándék számunkra - adott han­got örömének Bánk Józsefné, az édesanya. A felajánlás részeként a háromgyerekes család legidősebb, 14 éves lányát bevezetik az alterna­tív gyógyítás rejtelmeibe, hogy a későbbiekben ő is tudjon segíteni beteg húgának. KJEIÉT Bánkék mindenkinek köszönik Az ajándékok beborították a kis szobát (Fotók: Koncz Nóra) ■ A szülők meghatot- tan, a gyerekek ragyo­gó arccal bontogatták Olvasóink ajándékait. Jánkmajtis (KM - K. N.) ­Köszönöm szépen! - mosolyog az óvodás Fannika a Kelet-Ma- gyarország teherautóról pakoló munkatársára, s kollégánk kezé­ben megremeg a következő cso­mag, a rózsaszín plüssnyuszit magához ölelő kislány öröme láttán. Egyszerre szívszorí­tó és szívet melengető percek ezek: a jánkmajtisi Bánk csa­lád pici szobájában egyre nő az ajándékhalom, a szülők meg- hatottan, a különböző mére­ti' * * *' * * ................................... Csak Enikő ne legyen rosszul, csak ne kelljen kórházban tölieni az ünnepet! Bánkné Tünde ....................................... tű plüssállatok között guggoló három gyerek ragyogva nézelő­dik a csomagok között.- Barbie babát kaptam! Meg szabadidőruhát és szaloncukrot is! - mutatja kitörő örömmel a súlyos beteg 11 éves Enikő, aki nem tud betelni a többtucatnyi doboz és dísztasak látványával. Az első ajándék már jó kezekben- Én mindennek örülök - vála­szolja a neki legjobban tetsző ajándékról érdeklődő kérdésre a nyolcadikos Barbara, mire két irányból jön két vékonyka hang: - Én is! - Én is!- Nagyon köszönjük minden­kinek! - ismétli sokadszor Tün­de, az édesanya, aki mint mond­Mindenki segített a pakolásnál ja, reméli, valóban szép kará­csonyuk lesz. - Csak Enikő ne legyen rosszul, csak ne kell­jen kórházban tölteni az ünne­pet! Olyan jó lenne, ha felhőtle­nül tudnánk örülni a sok ked­ves Kelet-olvasó ajándékának - kulcsolja össze ujjait a törékeny asszony, majd útnak indítja két Vajon mit rejt a csomag? nagyobbik lányát a karácsonyi műsor próbájára az utca végi templomba. - Hit, remény és sze­retet. .. így teljes az ünnep - néz a gyerekek és az őket elkísérő férje után, s az otthon maradt kicsivel hosszan integetnek az egyre távolodó, Kelet-Magyaror- szág feliratú teherautó után. Izgatottan bontogattak Bár többen lennénk! Pluszajándék Nyíregyháza (KM) - Koncz Mária, amikor szer­kesztőségünkben járt, egy mosógépet ajánlott fel, ám amikor odaértünk, hogy elhozzuk adományát, több doboz ruhával és játékkal is megtoldotta felajánlását. Koncz Mária és egy doboznyi ajándék ■ Megszépíti az ünne­pet a tudat, hogy hoz­zájárultak mások napjai­nak szebbé tételéhez. Vásárosnamény (KM) - Szép karácsonyunk lesz, mert adhat­tunk. A Jóistennek hála, amiért megtehetjük, bár sokkal többen így gondolkodnának - mondta el a vásárosnaményi Horvátné Erzsiké, aki unokái kinőtt, jó állapotban lévő ruháit adta ajándékba. A válogatás is öröm- Már az is örömet jelen­tett, ahogy válogattam, majd kimostam és kivasaltam min­dent, hogy valóban karácsonyi ajándéknak érezzék a gyerekek. Higgyék el, jobb adni, mint kap­ni! Megszépíti az ünnepünket a tudat, hogy mi is hozzájárul­tunk néhány ember napjainak szebbé tételéhez. Nekünk már nincs szükségünk drága holmik­ra, a gyermekeink kirepültek, az unokák is nagyok, és hála az égnek, szépen boldogulnak. Nem dúskálunk a jóban, de úgy éreztük az urammal, hogy segítenünk kell, ahogy tudunk. Mi kinőtt ruhával tudtunk, és nagyon bízunk benne, hogy örömmel fogadják a gyerekek. Ezzel nekünk nem lett keve­sebb, másoknak meg nagy segít­séget jelenthet ez a kis gesztus - összegzett a nyugdíjas nagy­mama. Önzetlenül Mátészalka (KM) - Névtelenül adok, nem fon­tos, hogy ki vagyok, nem a köszönetért teszem - szö­gezte le olvasónk, aki gye­rekruhával teli dobozzal érkezett mátészalkai szer­kesztőségünkbe- Az ada­kozás attól lélekemelő, hogy az ember önzetlenül segít. Ilyenkor nem számít, ki adja, az a lényeg, hogy sze­retettel tegye - véli, s hang­súlyozza: - Nem tudni, az ember mikor szorul támo­gatásra. Az, hogy ma jól élek, nem garancia a jövő­beni jólétre, mert ahogy a mondás tartja: ma te, hol­nap én. Ezért adok. PAKOLT AZ EGÉSZ SZERKESZTŐSÉG Nyéki Zsolt, Galambos Béla és Bednárik Mónika Újságírókból csomagszállítók Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt hét szombatját sokan biztosan nem felejtik el: közel egy órán át pakoltuk az aján­dékokat, adományokat a szer­kesztőségből, hogy elindulhas­sanak az autók Jánkmajtisra, Székelybe és Nyírlugosra. Min­denki pakolt, cipekedett, szelek­tált, hogy egy-egy családhoz az a csomag jusson el, amit olva- Lefler György, Orosz Attila sóink nekik szántak. Sorban állás a csomagokkal (Fotók: Lefler György) Mán László is pakolt Munkamegosztás

Next

/
Oldalképek
Tartalom