Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-23 / 299. szám

102410 2008. december 23., kedd KIÜT HAZAI TÁJAKON /8 SZILVESZTEREZZEN) 3ol]vfeJ^ttb a JOHN'S PUB-ban társaságával! 40-főtől az Ön elképzelései szerint éttermünk lefoglalható. | Érdeklődni a 42/500-808, 20/9357-391-es számon. HIRDETÉS • Füstmérgezés. Lakástűzben, valószínű­leg füstmérgezés következtében vesztet­te életét vasárnap este egy 49 éves őri fér­fi. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a szálkái rendőrök közigazga­tási eljárásának elsődleges adatai szerint a tüzet a világításra használt gyertya, vagy dohányzás okozta. A pénz rendelkezésre áll Budapest (KM) - A jövő évi költségvetésben 1000 milliárd forintot meghaladó keret áll ren­delkezésre fejlesztési forrásként, ez az előirány­zat a költségvetés átdolgozását követően sem csökkent, tehát az uniós támogatás elnyerését és felhasználását lehetővé tevő nemzeti kiegé­szítések adottak a célprojektek finanszírozá­sához. Ez az 1000 milliárd forint tartalmaz­za azokat a forrásokat is, amelyek a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei települések pályázatai­nak megvalósításához szükségesek. Örömteli, hogy a megye négy településének is pozitívan bírálták el a pályázatát, ez más megyékhez viszonyítva jóval kedvezőbb szám, vagyis arányaiban itt sikerült a legtöbb támo­gatást elnyerni - mondta el lapunknak Veres János pénzügyminiszter, hozzátéve: a jól előké­szített, megfelelően levezényelt és gyorsan elin­dított programok egész biztosan meg is való­sulnak. « ■ w - W-. «■ - „ 'V-W Aggályos is lehet a siker Mátészalka (KM) - A jelenlegi gazdasági helyzetben aggodalomra ad okot a több mint egymilliárd forintos beruházás megvalósítá­sa, hiszen ebből 830 millió a támogatás, a töb­bit a városnak kell hozzátenni - véleményez­te a mátészalkai városrehabilitációs fejlesztés tervét Kövendy Zsolt, önkormányzati képviselő a hétfőn Kárpáti Tibor országgyűlési képvise­lővel közösen tartott sajtótájékoztatón. Kövendy Zsolt hangsúlyozta, örömükre szolgálnak a pályázati sikerek, de a város más irányú fejlesztését a jelen körülmények között ésszerűbbnek találnák, hiszen a város- központ szépítése nem alapoz meg gazdasági fejlődést. Látod, nagyi! Pontosan ilyen autót kértem én az angyalkának írt levelem­ben. (Fotó: Sipeki Péter) Kábítószer az autóban Nyíregyháza (KM) - Az M3-as autópálya nyíregyházi lehajtójánál igazoltattak a nyo­mozók és a közrendvédelmi osztály munkatár­sai egy személygépkocsit még pénteken éjsza­ka. A jármű csomagtartójából 200 gramm amfetaminszármazék került elő. Két 20 év körüli utasnál összesen mintegy 16 gramm marihuánát találtak, és a gyorsteszt a fiatal­emberek szervezetében is kimutatta a kábí­tószer jelenlétét. A 39 éves sofőr drogteszt­je negatív lett, akinek a kállósemjéni laká­sán, valamint a nyíregyházi albérletében meg­tartott házkutatás során további mintegy 10 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök. A kábítószer terjesztéssel gyanúsított férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, két társa, akiket fogyasztással gyanúsítanak, szabadlábon védekezhet, a gépkocsi negye­dik utasát tanúként hallgatták meg. A lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálat alá vetik. Milliárdok városfejlesztésre így néz majd ki Nagykálló új belvárosa (Fotó: KM-iiiusztráció) ■ Siker esetén négy megyei település mil- liárdokat fordíthat városrehabilitációra. Nyíregyháza (KM) - Ha a pá­lyázat második fordulóját is sikerrel veszi, a településközpont funkciófejlesztésére Mátészalka pályázati forrásból közel egymil­liárd forintot nyerhet, az önkor­mányzatnak pedig saját erőként további 326 millió forintot kell hozzátennie ahhoz, hogy meg­újulhasson a belváros. Szabó István polgármester lapunknak elmondta: az első fordulón túlju­tottak, sikeres második forduló esetén kulturális, hivatali-igaz­gatási funkciójú épületek jön­nek létre, megvalósul a közterü­letek rehabilitációja, de a beru­házás érinti a belváros közleke­dési rendjét is azzal, hogy for­galomcsillapított övezetek ala­kulnak ki, és átalakul a parko­lási rendszer. - A városközpont­ban kialakítanánk egy minden szempontból ideális rendezvény- teret, és a zöldfelületek is meg­újulnának. Az elsődleges, eszté­tikai hatáson túl a beruházás­nak minden bizonnyal közve­tett következményei is lesznek, abban bízunk, hogy a fejlesztés gazdaságélénkítő hatással is bír, s hogy javítja a város vonzerejét. Szabó István elmondta még, hogy a beruházáshoz szükséges önerőt fejlesztési célú hitelből biztosít­ják majd, s hogy ha minden a ter­veik szerint alakul, 2010-re való­sulnak meg a fejlesztések. Nagykálló 980 millió forintos támogatást nyert az 1,3 milliárd forintért megvalósuló Funkció­bővítő Városközpont Rehabilitá­cióra - tájékoztatott Juhász Zol­tán polgármester. A belvárosban épül fel az új, modern polgármes­teri hivatal, valamint a kistérsé­gi szerepet is erősítő Gazdasági Szolgáltató Központ, amelyben az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségeket alakíta­nak ki. A program keretében a volt bíróság, majd Óbester Étte­rem, és a református templom felújítása is megtörténik. A régi buszpályaudvart 3500 négyzet- méteres térré építik át és alatta 130 gépkocsi elhelyezésére alkal­mas mélygarázs kap helyet. A belváros járdáit felújítják, úja­kat építenek és sétálóutca teszi még kellemesebbé a városköz­pontot. A korábbi vegyeskeres­kedésre használt piac is kultu­rált, a kor igényeinek megfelelő­en újul meg. Juhász Zoltán sze­rint jövő nyárra már a második körös pályázatot is benyújthat­ják, amely a konkrét árajánlato­kat is tartalmazni fogja. Ameny- nyiben az elbírálás valóban gyor­sabb lesz, akár már 2009 vé­gén megkezdődhet a kivitele­zés. A belváros megújításához szükséges önerőt a nagykállói önkormányzat hitelből terem­ti elő. Ilii! kmtippek .szon.hu •Bővebben. A témával kapcsolatos korábbi írás letölthető. (PDF, 51 kB) Az idővel kell versenyt futniuk Nyírlugos is túljutott az első fordulón az Otthonunk Nyírlugos városrehabilitációs pályázaton, ha a második kör is sikeres lesz, a településen egy 945 millió forint összkölt­ségű fejlesztés valósulhat meg, a támogatás mértéke ebből 687 millió. - A beruházásnak három alappillére van - mond­ja Hovánszki György polgár- mester, hozzátéve: a tervezést és adminisztrációt tekintve az idővel kell versenyt futniuk azért, hogy megvalósulhassa­nak a tervezett fejlesztések. - Egy többcélú közösségi épület létrehozása az egyik eleme a pályázatnak, itt helyet kapna a polgármesteri hivatal, egy konferencia- és rendezvény- terem, a védőnői és gyermek- jóléti szolgálat, a házasságkö­tő, valamint egy 150-170 férő­helyes színház- és moziterem. A másik fontos pillér a gaz­daságfejlesztés jegyében egy kisvárosi jellegű piac kiala­kítása, a harmadik pedig egy infrastrukturális fejlesztés: a belvárosban föld alá vinnénk a vezetékeket, felújítanánk az utakat, s díszburkolattal lát­nánk el a járdát, ami az ott működő vállalkozások hely­zetét is javítaná. Ecsedi tartalmas Nagyecsed (KM) - Nagy- ecseden végre valódi tartalom­mal és látvánnyal tölthetik meg az eddig csak nevében városköz­pontot. Mint Kovács Lajos pol­gármester elmondta, a félmil- liárd forint összköltségű fej­lesztéshez több mint 418 millió forint támogatást nyertek. Ide­ális esetben 2009. év végén, de inkább 2010 tavaszán megkez­dődhet a sétálóutca és a díszpark kialakítása, valamint a modern városháza építése. Az önkor­mányzat egyik társpályázója 15 millió forintért az itt található üzlethelyiséget újítja fel, míg a Nagyecsedi Református Egyház- község 50 millió forintot fordít a megye legnagyobb református templomának rekonstrukciójára, valamint a környezetének par­kosítására. A második forduló­ra már az engedélyes terveket és a megvalósulási tanulmányo­kat is be kell nyújtani, és Kovács Lajos szerint jövő év júniusára meglesz a szakmai értékelés is. Óvatosan úgy számol, a befeje­zés 2010 év végére, 2011 év ele­jére várható. Gyerekek jó napja Nyíregyháza (KM) - A Tán­csics Alapítvány december 20-án mintegy 9000 gyermeket látott vendégül Budapesten. Megyénk­ből 600 gyerek vett részt a ren­dezvényen. A Hungexpo B pavi­lonjában megtartott kétórás szó­rakoztató műsort tekintették meg. A műsorban fellépett: LL Junior, Peller Anna, Várkonyi Attila és Kiki. Majd ellátogattak a parlamentbe, a Csodák Palo­tájába és több múzeumba. Az alapítvány ezzel szeretett volna kedveskedni karácsonyra azok­nak a hátrányos helyzetű gyere­keknek, akik másképp nehezen jutnak el ilyen programokra. 8 § segít Istenmezején AzÚMVP FESTŐIÉN SZÉP KÖRNYEZETBEN, A HEVES-BORSODI OOMBSÁG ERDŐKKEL BORÍTOTT LANKÁIN, A TÁRNÁ PATAK VÖLGYÉBEN FEKSZIK A MINTEGY 1.800 LELKET SZÁMLÁLÓ ISTENMEZEJE. SZORGOS-DOLGOS EMBEREK ÉLNEK ERREFELÉ, AKIK MINDEN ALKALMAT MEGRAGADNAK, HOGY A KÖZSÉG GYARAPODÁSÁT, A VIDÉK FEJLŐDÉSÉT, FELEMELKEDÉSÉT SEGÍTSÉK. AZ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM (ÚMVP) OKTÓBERBEN MEGHIRDETETT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI IS MEGMOZGATTÁK A FALUBAN ÉLŐ EMBEREK FANTÁZIÁJÁT. Az ÚVMP III., vidékfejlesztési ten­gelyéhez kapcsolódó programok számtalan lehetőséget kínálnak a kis­település önkormányzatának, a civil szervezeteknek és vállalkozásoknak is elképzeléseik megvalósítására. Több jogcímre - mikrovállalkozások fejlesz­tése, turisztikai tevékenységek ösz­tönzése, falumegújítás, falufejlesztés, vidéki örökség megőrzése - is tudtak támogatási kérelmeket benyújtani. Kotroczó István, Istenmezeje pol­gármestere szerint előnyt jelent a kistelepülésnek, hogy a terület nagy részét erdő borítja. A helyi vállalko­zások egy része erdőgazdálkodással, fakitermeléssel és -értékesítéssel foglalkozik, de vannak építőipari cégek is, és sokan élnek kereskede­lemből, turizmusból, vendéglátásból.- Október óta folyamatosan járjuk a környező településeket és tájékoz­tatókat tartunk az ÚMVP vidékfejlesz­téshez kapcsolódó különböző támo­gatási lehetőségeket igyekszünk közösen megismerni - mondja a polgármester. - A közelmúltban pél­dául Recsken, Bélapátfalván, Bükkszéken jártunk. Nagy volt az érdeklődés főként a mikrovállalkozásokat segítő fejlesz­tési támogatás és a falusi turisztikai tevékenységek támogatása iránt. Ez nem véletlen: hiszen ebben a tér­ségben található többek között pél­dául a gyógyfürdőjéről híres Bükkszék és a jelentős idegenforga­lommal büszkélkedő Párád és Szilvásvárad is. A térség önkormány­zatai elsősorban a falumegújítás, falufejlesztési intézkedések iránt tanúsítanak nagy érdeklődést, mivel így lehetőségük lenne a nem kötele­ző feladatot ellátó intézmények fel­újítására, és a fejlesztésből adódógyarapodó bevételekből új for­rásokat teremteni. Kotroczó István elmondta: har­minchárom település közösen létre­hozott egy vidékfejlesztési Akciócsoportot, melyben minden szá­mottevő helyi erő- önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozások - képviselteti magát. A közös összefo­gással megvalósuló különféle projek­tek a remények szerint megtartják a meglévő munkahelyeket és újakat is teremtenek az itt lakók számára. Van olyan vállalkozó, aki a méhészetét bővítené, más gépet vásárolna a fakitermeléshez, és gépkezelői állást biztosítana néhány munkanélküli szakembernek Van érdeklődő azon­ban turisztikai vállalkozás alapítására, energianövény termesztésére, nemes bodza telepítésére, feldolgozására, értékesítésére, és foglalkoznának szürkemarha tenyésztéssel is. Ha a településeken megindulnak az épület felújítási munkák, az is lehetővé fogja tenni a helybeli emberek foglalkoztatását - magya­rázza a polgármester.- Az idő sürget, mivel az első támogatási kérelmek beadásának határideje 2009. január 10. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy amennyiben pályázni kíván a vidékfejlesztési programok valamelyikére, mielőbb szerezze be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a regisztrációs számot és használja az Ügyfélkaput, valamint keresse meg a helyileg illetékes LEADER Akciócsoportot!- Érdeklődéssel várjuk az újabb lehetőségeket. Noha nem lesz egy­szerű a saját erőhöz az anyagi forrá­sok előteremtése, mivel minden uniós támogatási program utófinan­szírozású, de azért megpróbáljuk - tette hozzá Kotroczó István. A legfon­tosabb az, hogy ha fejleszteni tudjuk településünket, akkor ennek érdeké­ben minden követ megmozgatunk, előtermetjük a pénzt, hogy megvaló­síthassuk az elképzelt beruházásain­kat.- Ehhez úgy tűnik, hogy találunk partnereket, hiszen a folyamatban lévő beruházások finanszírozása kap­csán különböző pénzintézetek már megkerestek bennünket. Kivite­lezőktől is kaptunk olyan ajánlatot, hogy megelőlegeznék akár a beru­házás teljes költségét is, s az önkor­mányzatnak akkor kellene visszafi­zetni, amikor megtörtént az elszá­molás, illetve megérkeznek a támo­gatási források. A kivitelezők munkát, az önkormányzat fejlesztési lehető­séget keres. Bízunk benne, hogy a kölcsönös érdekek alapján egymásra találhatunk - mondta Istenmezeje polgármestere. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támo­gatásával Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap - a vidéki területekbe beruházó Európa. ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom