Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-16 / 293. szám
2008. december 16., kedd ASZTALITENISZ NB III. Nyirtét-ASE lll-Nyirmadai ISE 8-10 Közel állt a pontszerzéshez a kieső helyen álló Nyírtét, de az újoncként holtversenyes második madaiak ellen sorra veszítették el döntő szettes meccseiket. Győztek: Misák 3, Ráti 2, Gyulai, Nagy A. és a Misák, Gyulai páros 1-1, illetve Pacuk P. 4, Német T. 3, Joó Z., ifi. Krivács A, és a Német T., Pacuk P. páros 1-1. Mátészalkai MTK-Vásárosnaményi SZSE 5-13 A szalkaiak nem tudták megállítani az újonc naményiakat, akik ugyancsak a 2-4. helyen zárták az őszi szezont. Gy.: Szabó S. 3, Paszternák 2, illetve Sztoj 4, Szilágyi Z. 3, Orosz F„ Bányász 2-2, a Sztoi, Szilágyi Z. és az Orosz F„ Bányász páros. ________ Tallódi Csempe Apagy SE ll-Debreceni ABE I 17-1 Az őszi zárófordulóban a hazai csapat megszerezte tizenegyedik győzelmét, ám kissé fájó, hogy éppen ezen a találkozón veszítette el Poót Tibor egész féléves veretlenségét. Az apagyi gárda hét pont előnnyel várja a folytatást. Gy.: Fodor I., Király, Márföldi 4-4, Poór 3, a Poór, Király és a Fodor I., Márföldi páros. Várda ASE-Hajdúszoboszló 3-15 A kisvárdaiak korábban néhányszor már legyőzték a Szoboszlót, de ezen a mérkőzésen nem sikerült, ennek ellenére a várdaiak őszi ötödik helyezése értékesnek mondható. Gy.: Pokol P, 2, Spekker 1. __________________________________________________ További eredmények: TEVA-Debrecen SE lll-Debreceni ABE II 12-6, TEVA-Debrecen SE ll-Hortobáqy LSE 6-12. __________ A megyei bajnokság korábban elhalasztott mérkőzésén, A csoport ____________ Vásárosnaményi SZSE ll-Levelek SE 12-6 Gy.: Pacuk S., Tóth J. 4-4, Súgta 2, Gerő és a Pacuk S., Gerő páros 1-1, illetve Lengyel M., Bodrogi F. 2-2, Svelta Z. és a Svelta Z., lengyel M. páros. Tekézők Mikulás Kupája Nyíregyháza (KM) - A hagyományos Mikulás Kupa amatőr tekeversenyt Koleszár József (Kertváros) nyerte 411 fával Drenyószki László (Gar-ol, 409) és Pokaraczki András (Kertváros vegyes, 380) előtt. A krampuszdíj Dévai Kataliné (Kertváros SE, 279) lett. Jól hajtottak Nyíregyháza (KM) - A Szirmabesenyőn rendezett fedeles fogathajtó országos bajnokság második fordulójában az élcsoport az alábbiak szerint alakult: 1. Fekete György (Nyírbátori LSE), 2. Hepp Róbert (Napkor), 3. Bukovinszki Zoltán (Nyírségi LTE), 4. Kiss Sándor (Vecsés), 5. Juhász Péter (Heves), 6. ifj. Fekete György (Nyíregyházi FSE). Joseph Blatter Marad Dél-Afrika Tokió (MTI) - „A kétkedőknek mondom: nincs B, C vagy D terv. A 2010-es világbajnokságot a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik" - jelentette ki Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke. A svájci sportdiplomata kifejtette: még mindig akadnak olyanok, akik kételkednek abban, hogy Dél-Afrika le tudja bonyolítani a tornát. Közös foton a VI. korcsoport döntősei, a Kölcsey és a mátészalkai Esze-gimnázium csapata (Fotó: amatőr) Duplán bajnok a Kölcsey Nyíregyháza (KM) - Az V. és a VI. korcsoportban is a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium csapata szerezte meg a megyei diákolimpiái bajnoki címet, így a két csapat az országos elődöntőben folytathatja. A Tiszátok NB lll-as futballcsapatának őszi mutatói Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólkülönbség Pont Őszi végeredmény ■ ifi ,í 12. 15 5 4 6 21-20 | 19 ) Hazai pályán ilglll || 7. 8 4 2 2 13-6 14 Idegenben 11- ] 7 1 2 4 8-14 5 Megyebeli csapatok ellen l 9. f 10 2 2 6 8-14 8 Más megyebeli csapatok ellen 35 3 2 13-6 6 A házi góllövőlista 4 gól: Lengyel Ágoston 3 gól: Csáki Viktor, Csernijenko Rusz- lan, Nagy István, Szabó Péter. 2 gól: Polényi Tamás. 1 gól: Meszesén Tamás, Bognár Attila. Öngól: Ricsei Ferenc (Nagyecsed). Grafika: Kelet-Magyarország KELET SPORT /10 Éljátékosai révén élen a Bátor ■ Hazai siker az asztali- tenisz NB I. rangadóján, de mindkét csapat győzelmet érdemelt volna. Nyírbátor (KM - B. T.) - Ahogy az várható volt és ahogy annak beharangozó írásunkban hangot is adtunk, a végletekig kiélezett mérkőzést hozott az asztalitenisz NB I. idényzáró megyei rangadója, amely az őszi elsőségről is döntött. A mécsesét végül a nyírbátoriak nyerték a lehető legkisebb különbséggel, így a NYASE telelhet az élen. Pontosabban inkább csak karácsonyozhat, hiszen január közepén máris folytatódnak a küzdelmek. Maratoni mérkőzés Lukács Balázs (jobbra) arcán jól látszik az elszántság, a végén Szöllősi Tamás is örülhetett a sikernek Kisebbfajta világcsúcsnak lehettek szemtanúi az érdeklődők, hiszen több mint négy órán (!) át tartott az összecsapás. A tizennyolc találkozóból csak három dőlt el a lehető legkevesebb játszmában 3:0-ra, döntő szettes mérkőzésből viszont nyolc is akadt. Ezeket igazságosan osztották meg egymás közötti a felek (négyet nyert belőlük a Bátor és négyet az Apagy), végül az döntött, hogy a bátoriak két éljátékosa, Tóth Zsolt és Lukács Balázs egyetlen partit sem vesztett, tehát ketten együtt nyolc egyéni sikert tettek a közösbe a kilencből (a tizediket párosban nyerték meg a hazaiak). Sorsdöntőnek bizonyult a Lukács-Hodász mérkőzés, amelyen a vendégek játékosa már 2:0-ra, a harmadik szettben pedig 5:3-ra vezetett, amikor Lukács időt kért, és teljesen megfordítva a meccs menetét, végül behúzta a győzelmet. Sallai Zoltán mindkét bátori kiválóságot ötszettes meccsre kényszerítette, ezekben jobban is állt a befejező játékrész felé(Fotó: Racskó Tibor) nél, azaz a térfélcserénél, ám Tóth és Lukács ellen is vereséget szenvedett. A drámai összecsapáshoz drámai befejezés illett: 9-7-nél Szarka Fodorral meccseit, és „természetesen” döntő játszmában a hazai játékos nyert - megszerezve a bátoriak egyetlen olyan egyéni sikerét, amelyet nem Tóth Zsolt vagy Lukács Balázs jegyzett. Ezzel vált biztossá a Nyírbátor diadala és őszi elsősége, de ezen a mérkőzésen mindkét fél két pontot érdemelt volna! Asztalitenisz NB I., férfi 13BÍS Nyírbátori ASE-Apagy SE 10-8 Tóth Zs., Szarka-Fodor G., Berecki 3:1, Lukács B., Szöllősi T.-Hodász, Sallai 0:3, Tóth Zs.-Berecki 3:1, lukács B.-Fodor G. 3:0, Szarka—Sallai 1:3, Szöllősi—Hodász 2:3, Tóth Zs.-Fodor G. 3:0, Lukács B.-Sallai 3:2, Szarka-Hodász 1:3, Szöllősi T.-Berecki 1:3, Tóth Zs.-Saiiai 3:2, Lukács B.-Hodász 3:2, Szarka-Berecki 2:3, Szöllősi T.-Fodor G. 2:3, Tóth Zs.-Hodász 3:1, lukács B.-Berecki 3:1, Szarka-Fodor G. 3:2, Szöllősi—Sallai 2:3. Nem száll ki a bökönyi csapat ■ A pályabetiltás csökkentését próbálja elérni a fellebbező megyei II. osztályú egyesület. Bököny (KM - K. T.) - A megyei másodosztály Díjözön- csoport 15. fordulójában verekedés miat félbeszakadt Bököny- Kálmánháza futballmérkőzés következményeit hosszú ideig nyögi még a vétkesnek titulált házigazda egylet. A gárda szénája egyébként is rosszul áll, tizenhatodik, vagyis utolsó helyen posztói, ráadásul a történtek miatt a 80 000 forintos pénzbüntetést ki kell csengetni, a pályáját pedig hat hónapra, május 26-ig betiltotta a szövetségfegyelmi és versenybizottsága. Nem mellékesen, a főbűnösnek számító, játékvezetőt megrúgó Lovas János labdarúgót hosszú időre kivonták a forgalomból - tettéért 2013. november 26-ig nem ölthet szerelést. Persze, várható volt, hogy az elsőfokú ítélet ellen él a fellebbezés lehetőségével a Bököny, ami napokon belül megtörténik. Annál is inkább, mert bár korábban felvetődött a visszalépés gondolata, ez ma már nem téma. Ideiglenes otthon- Nem adjuk fel, csináljuk tovább - nyomatékosította Juhász János bökönyi szakosztályvezető. - Vasárnap sportgyűlést tartottunk, ahol döntés született a folytatásról. Mindenki szeretne focizni tavasz- szal is, ezért beadjuk a fellebbezést, megpróbáljuk a pályabetiltás mértékét csökkenteni. Nem tudom, mennyi esélyünk van erre, egyelőre a megoldást keressük: szóba jöhet Balkány és Szakoly, talán Biri is, mint ideiglenes otthon, de ebben az ügyben még nem egyeztettünk. Annyit viszont már most mondhatok, hogy az ügyes és jól szereplő ifjúsági csapatból néhány fiatalt kiemelünk, velük kíséreljük meg kiharcolni a bentmaradást. KELET kmiTppek .szon.hu • Emlékeztető. Az ominózus balhéról beszámoló írásunk letölthető. (PDF, 52 kB) Libasorban, a Manchester United futballcsapata megérkezett Tokióba, ahol a klubvilágbajnokságon vesz részt. (Fotó: EPA) Péntekék a legtöbbször nem mondtak csütörtököt ■ Gyakran tíz emberrel játszva is helyállt a Tisza-csoport újonca az NB lll-ban. Tiszalök (KM - B. T.) - Az NB Ill-ba feljutó három csapatunk egyike a Tiszalök volt. A megyei I. osztályban a legutóbbi sorozatban második helyen végzett futballgárda engedett a csábításnak, és elfogadta az eggyel magasabb osztályúak invitálását. Az újonccsapat a tizenketH................................................ Nagy dolog, hogy féltávnál elhúztunk a kieső helyektől és csak hat pontra vagyunk a hatodik pozíciótól, Mirgai László ........ ...........................ff tedik helyről várhatja a folytatást, Mirgai László edző abban a szellemben értékelte a mögöttünk hagyott őszi szezont, hogy már tudja: nem folytatja a munkát a Tisza-parti gárdánál.- Felkerülve az NB III-ba, a biztos bentmaradást tűztük ki célul - mondta a bajnokság előtti tervekről a szakvezető. - Nehéz helyzetbe kerültünk a felLengyel Ágoston (jobbra) a házi gólkirály, de a csatár teljesítményével (ex)edzője nem voít elégedett (Fotó: olajos Tamás) készülés közben, hiszen román játékosaink az utolsó pillanatban itt hagytak bennünket, és ekkor két hét volt hátra a bajnokság kezdetéig. Hét játékost kellett pótolni úgy, hogy azért posztokra is erősítést jelentsenek. így vágtunk neki a bajnokságnak, nem volt időnk igazából összeállni. Ezért is nagy dolog, hogy féltávnál elhúztunk a kieső helyektől és csak hat pontra vagyunk a hatodik pozíciótól. Érdekes képet festenek a tiszalöki mérkőzések, jobb és gyengébben sikerült mecseket egyaránt vívott a társaság.- Balszerencsés mérkőzéseket játszottunk, hiszen többször előfordult, hogy nekünk állt a meccs, ám a kihagyott helyzetek miatt sokszor az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat - jellemezte a fellépéseket Mirgai László. - A csapat hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, minden mérkőzésünkön működött a letámadásos taktikánk, ám sajnos kimaradtak a helyzetek. Pedig ezek értékesítése miatt igazoltuk le Lengyel Ágostont, aki sajnos csalódást okozott mindannyiunknak, szerintem még saját magának is... Többször tíz emberrel játszottunk, mint például Böszörmény ellen, amikor nagyon jó játékkal nyertünk. A másik véglet a kisvárdai találkozó, amelyen nem volt esélyünk a pontszerzésre, a többiekkel szemben mindenkivel partiban voltunk. Ketten sokat fejlődtek Nem hagyhatjuk ki az egyénileg legjobban teljesítő játékosok megnevezését.- A legjobb teljesítményt az őszi szezonban Nagy István nyújtotta, ő fejlődött a legtöbbet, mögötte Daru István és Szabó Péter végzett a dobogón. Ki kell még emelnem a két fiatalunkat, Csáki Viktort és a mindössze 17 éves Péntek Andrást, akik nagy jövő előtt állnak. Csáki és Szabó valamennyi mérkőzésen lehetőséghez jutottak. A bennmaradás elérhető a jelen pozíció alapján, ennek kiharcolásához kívánok sok sikert Nyisztor Sándor kollégámnak, csakúgy, mint a játékosoknak _________________ KELET kmtippek.szon.hu ■ Meccssoroló. A tiszalökiek őszi eredménysora, letölthető. (PDF, 50 kB)