Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-16 / 293. szám
2008. december 16., kedd KELET ÉGTÁJ n Nyíregyházi kiadás • Közmeghallgatás. A Nyíregyházi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatást tart december 19-én, pénteken 14 órától Bárkányi Tamás elnökletével Nyíregyháza-Sóstóhegyen, a Mogyoró u. 1/a szám alatti helyiségben. Csonka lett a Bujtos December első hetében történt, Nyíregyházán, a Bujtosi-tónál. A játszótérnél elhaladva láttam, hogy egy férfi, az ott levő, már kivágott fenyőfáról vagdossa lefelé az alsó ágakat, és szépen csokorba szedi. Felháborodva ezen, hogy ennyire elcsúnyította a bujtosi tájat, hívtam a 107-et. A megyei ügyeletes vette fel a telefont, akinek röviden elmondtam, mit látok, közölte, átkapcsol a városi ügyeletre. Kb. 2 percig az ismerős zene ment - nem vette fel senki -, majd beleszólt valaki, újra közöltem, ki vagyok, ekkor mondta, ő még mindig a megyei ügyelet, várni kell. Miután kifejtettem: nekem erre nincs időm, ha gondolja, intézkedjen, és elköszöntem. Az észlelésemtől így eltelt kb. 4-5 perc. Majd ezek után a közelben maradva láttam, hogy jön a járőrkocsi, s a rendőrök elkezdték az intézkedést. Az elkövető ezalatt el is mehetett volna! A sürgősség egyértelmű volt, szerencsére a tettenérés nem hiúsult meg. (A városi rendőrök gyorsan léptek az ügyben, de míg hozzájuk eljutott az információ, eltelt 4-5 perc.) Sajnos, vannak ilyen emberek, akik nem gondolnak arra, mekkora eszmei kárt okoznak az ilyen tettükkel. Az a 4 fenyőfa nagyon beleillett a táj képébe, kicsit csonka lett a Bujtos, és ezen valószínűleg sokan fel fognak még háborodni. De remélhetőleg sokba fog neki kerülni ez a fenyő. NCv ÉS cím a szerkesztőségben Hiányozni fog a fa (Fotó: amatőr) Mise dixieland zenével Nyíregyháza (KM) - A Benkó Dixieland Band: Karácsonyi mise című szerzeménye csendül fel a nyíregyházi önkormányzat karácsonyi koncertjén, amelyet december 19-én 19 órától rendeznek meg a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Az együttes tagjai mellett közreműködik Berki Tamás, Lázár István, Mikó Ilona, Varga Tibor, a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar. A nyíregyházi koncertre jegy kapható a Tourinform Irodában, a Kodály Zoltán Általános Iskolában, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, a Szarvas utcai Ticketline Jegyirodában. Nincs egyedül Holland baglyok Nyíregyháza (KM) -A Nyíregyházi Állatpark hóbagoly hímje válogathat a szebbnél szebb hóbagoly hölgyek közül, hiszen három tojó is érkezett hozzá. A lányok egy napon, ez év júniusában születtek a hollandiai Wissel Állatkertben, s a múlt héten érkeztek meg Sóstóra. Víz, Búza, Bokréta a közgyűlésen ■ Téma volt a piac átalakítása, a Víz utca felújítása és a Bokréta utca átminősítése is. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Idei utolsó közgyűlését tartotta a megyeszékhely közgyűlése, ahol napirend előtt Szokol Tibor, az MSZP frakcióvezetője interpellált: az egyik ügy, melyről szólt, a Búza tér átalakítása. Úgy vélte, az elmúlt hetekben több tájékoztatás és hangulatkeltő akció is zajlott, azt kérdezte, hogyan is megy végbe az átalakítás. A másik ügy a Víz utai útfelújítás, mely a tervezettnél később készült el - Szokol Tibor azt kérdezte, miért csúszott a befejezés. Csabai Lászlóné polgármester a piaccal kapcsolatban elmondta: több lehetőség közül választhatnak, a számítások azt mutatják, hogy az átalakítás legkevesebb 1,5 milliárd forintból valósulhat meg. A testületnek a januári közgyűlésen el kell döntenie, hogy a jelenlegi pályázat érvényes-e vagy sem, ettől függ, hogyan tovább. A Víz utcával kapcsolatban Giba Tamás alpolgármester azt mondta: az említett utcán a teljes szőnyegezés mellett a csapadékcsatornát is kicserélték, s a szennyvízcsatorna átépítése is megtörtént. Ezért haladtak más ütemben ott a munkálatok, ám a tervezett időn belül maradtak. Dr. Vinnai Győző, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: fórumot tartottak a piaccsarnokban, ahol a résztvevők aggodalmuknak adtak hangot. Az elfogadhatatlan, hogy a beruháA tervezettnél később elkészült Víz utca vihart váltott ki zó diktáljon, az emberek véleményét ismerve kell döntést hozni - mondta. Mégis gyűjtőút lesz A Bokréta utca gyűjtőúttá minősítéséről is tárgyalt a testület. Mint ahogy arról beszámoltunk, az ott élők aláírást gyűjtöttek a tervezet ellen. Vinnai Győző azt mondta, ha van másik megoldás, válasszák inkább azt azért, hogy az ott lakók életminősége ne romoljon. Lőrincz Tamás (Fidesz) is azt mondta, hogy egy másik megoldást kell keresni. Veres István főépítész azt fűzte hozzá, hogy az alternatívaként felmerülő Rét utcán a tereprendezés nagyobb költséggel járna. Felbermann Endre (SZDSZ) is végigjárta az érintett területet, 22 házat érintene a gyűjtőúttá minősítés. Úgy vélte, mindent mérlegelve a legkisebb rosszként döntöttek a Bokréta utca mellett, olyan megoldás nincs, ami mindenkinek jó, s ha ez nem valósul meg, veszélybe kerül a nyugati elkerülő út meg(Fotó: KM-archív) építése. Turcsik László (Fidesz) elmondta: a nyugati elkerülő az egész város javát szolgálja, de a Bokréta utcán élők igényeit is figyelembe kell venni. A képviselők végül úgy döntöttek, hogy azt a megoldás támogatják, hogy a Bokréta utcát alakítsák gyűjtőúttá. Új intézmény A közgyűlés létrehozott egy új intézményt, a Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum feladata lesz a Nyírségi Ősz szervezése, a Krúdy Gyula Art Mozi üzemeltetése, a nyári időszakban az esti Kossuth téri programok, valamint a sóstói rendezvények szervezése, illetve Krúdy szellemi örökségének ápolása. Az intézmény vezetői feladatainak ellátásával a közgyűlés jövő májusig dr. Szathmáryné Sipos Ildikót bízta meg. Parkolóhelyek és helytelenségek Fizetés nélkül is lehet parkolni - ehhez viszont az üzletben kell fizetni (Fotó: KM-archív) ■ A blokk által igazolt, ezer forint feletti vásárlás esetén a parkolás ingyenes. Nyíregyháza (KM) - Hej, a parkolóhely!... Internetes levelezőfórumunk hozzászólói mostanság élénken foglalkoznak a belváros parkolási helyzetével, saját élményeket idéznek fel, ami általában keserűséggel párosul. Váli Csaba konkretizálta problémája tárgyát és terét: „A volt Domus épületében lévő áruházban akartam vásárolni. Beálltam kocsival a parit............................................... A parkolót üzemeltető számára az a jó üzlet, ha sok vásárló 1000 forint alatt vásárol. VAu Csaba ...........................................tt kólóba, ahol régebben nem kellett fizetni ezért. Rögtön odajött hozzám egy férfi, és közölte, hogy fizetős lett a parkoló, és minden megkezdett fél óra 100 forint), de ha az üzletekben 1000 forint felett vásárolok (amit a blokkal kell igazolnom), akkor ingyenes. Tehát, aki 1000 forint alatt vásárol, az vigyázzon, mert fizetni fog, és nézze az óráját, mert ha már 31 percet tölt el a nézelődéssel, akkor már 200 forinttól kénytelen megszabadulni. Nem volt az üzletben az, amit kerestem, viszont benne maradtam a fél órában, így csak 100 forintot fizettem. Tudom én, hogy az üzemeltető azt akarja, hogy csak a vásárlók parkoljanak ott, mások ne, de számomra ilyen formában nem szimpatikus a dolog. A parkolót üzemeltető számára az a jó üzlet, ha sok vásárló 1000 forint alatt vásárol. Levontam a következtetést, legközelebb irány a Korzó parkolója, egy kis séta nem árt (vagy ki tudja - olyan kipufogógázos környezetben), és ha nem kapom meg a volt Domus épületében azt, amit kerestem, akkor ebben a formában nem kell parKelet-V@rosvita Nyíregyháza kolási díjat fizetnem.” - fejezte be élménybeszámolóját Váli Csaba. Gacsályiné Ágnes is hozzászólt a témához, kérdéseket kreált: „Mi van akkor, ha bemegyek oda, mert venni akarok valamit, amit előzőleg láttam a szórólapjukban, ám nincs az a termék, és üres kézzel távozok? Hogyan bizonyítom be, hogy én nem csak egy „potya” parkolós vagyok? Mi van akkor, ha reggel kocsival beugrók két kifliért meg tíz deka felvágottért?...” Inántsy-Pap Anita is kritikai éllel fogalmazott: „Felháborítónak tartom, hogy aki a zeneiskolába jár, a környéken 180 forint/óránál kevesebbért nem tud parkolni. A kórházban is bevált, hogy a biztonsági őr adja a parkolójegyet, gyors és folyamatos is a bejutás...” kmf/ppefc.szon.hu • Korábban. A V@rosvita előző cikke letölthető (PDF 34 kB) Karácsonyoznak Nyírszőlősön Nyírszőlős (KM) - A Nyíregyházához tartozó település- rész lakosai számára karácsonyi koncertet rendez a Szőlőskerti Általános Iskola. Az intézmény tornacsarnokában december 19-én, pénteken 17 órától kezdődő műsorban fellépő vendég lesz: a nyíregyházi „Hölgykoszorú”. A további programról az iskola tanulói és néptáncosai gondoskodnak. Meglepetésként a település- részen élő lakosokból verbuválódott énekkar előadása színesíti még a programot. Gépkocsikat rongált meg Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rongálás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 14-én reggelre virradóan a Nyíregyháza, Ungvár sétányon található egyik parkolóban összesen 22 személygépkocsit rongált meg oly módon, hogy egy hegyes tárggyal a járművek motorháztetejét összekarcolta. Az okozott kár felmérése folyamatban van, de összesen több százezer forintra tehető. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 J 4 4 4 4 J 4 4 4 4 J 4 4 4 4 J 4 J 4 4 J J J Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-maíl: kelet@kelet.szon.hu . Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői, e-mail cint, telefonszám: Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu 20/352-5837 Ladányi Táth Lajos lada@kelet.szon.hu 20/468-9575 Autót próbáltak lopni, őrizetbe vették őket ■ A gépkocsival 10 métert haladtak hátramenetben, majd nekiütköztek a garázsajtónak. Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság szombaton őrizetbe vett egy huszonhárom éves és egy tizenöt éves Nyírtelek, beleg- rád-tanyai fiatalt, akik a gyanú szerint 13-án éjszaka Nyíregyházán, egy Toldi utcai garázssornál parkoló személy- gépkocsi jobb hátsó ablaküvegét betörték, majd beültek a járműbe. Ezt követően a kormánynál lévő zárszerkezet előtti burkolatot leszakították, s mint a filmekben szokás, az indítóvezetékek összeérintésével beindították a motort. A gépkocsival mindössze 10 métert sikerült haladniuk hátramenetben, majd nekiütköztek egy garázsajtónak. A rutintalan fiatalok ellen jármű önkényes elvétele miatt indított nyomozást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.