Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-25 / 250. szám

2008. október 25., szombat KELET HÁTTÉR /3 • Nyugat keleten A Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása, amely a 100 éves Nyugatra emlékezik, október 27-én és 28-án Nyíregyházán látogatható a Kos­suth téren, az Életfa és a Korona szálló közötti területen. A „Nyugat 100 busz" mindkét napon 9-17 óráig várja ingyene­sen az érdeklődőket. Irigység és kétkedés Száraz ancsa ______________ szancsa@inform.hu Biztosan ismerik azt a történetet, melynek főszereplője bemegy a bevásár­lóközpont egyik üzletébe, s mivel a ki­választott ruhadarabból nem találja a megfelelő méretet, megpróbál szemkon­taktust teremteni a névkártyája szerint Ágnes nevű eladó hölggyel. Mindez nem egyszerű, hiszen a fiatal lány tele­fonál, s közben egyfolytában gesztikulál, néha még a hangját is felemeli. Hősünk egy idő után megunja a várakozást, s odamegy a lányhoz, majd megöleli, s azt mondja: szia Ágikám, de jó, hogy látlak! Mire a lány meglepetten azt kér­dezi: uram, mi ismerjük egymást? Persze - válaszol a férfi - én vagyok a Vásárló. Gyakori életkép ez, ám a másik véglet sem jobb, amikor levegőt sem vehet úgy a vevő, hogy egy-két mély dekoltázzsal, s hosszú combokkal'megáldott fiatal lány körül ne ugrálná, azt tudakolva, miben is segíthet. Hagyjanak élni, de el lehessen érni őket, ha kell - ilyesféle eladókra vágyom, ha nem túl gyakran vásárolni indulok, s bizony, örülök, ha a kevés erre fordítható időmet ellensúlyo­zandó, elég egy helyre bemennem, hogy mindent megvehessek. Nem vagyok plázafüggő, a „plázacica" jelző pedig még ennél is távolabb áll tőlem, éppen ezért irigységgel vegyes értetlenséggel állok azok előtt, akiknek tanítás vagy munka után az első útjuk a bevásárló- központba vezet. Irigységgel, mert ehhez az időm és a pénzem is kevés, s értetle­nül, mert nem tudom, vajon mi az, ami miatt az nap mint nap újat, többet, érde­keset nyújthat. Vagy talán minden nap kellene jár­nom, és megtudnám? Olvassa ön is a Szancsa blogot! Sipkay siker a Hoventán Nyíregyháza (KM) - A reneszánsz jegyé­ben meghirdetett terítési díszmunka orszá­gos versenyén a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgal­mi Középiskola, Szakiskola és Kollégium pincércsapata Arany fokozatot ért el. A Bu­dapesten 27. alkalommal megrendezett Ho- venta Nemzetközi Kereskedelmi és Vendég­látótechnikai Szakkiállításon kiválóan sze­replő Bagoly Attila és Bodoróczky István ta­nulók felkészítő tanárai: dr. Kovács Mihály- né és Leányvári Lóránt. A két győztes sipkays diák, tanáraikkal (Fotó: amatőr) Ön szokott-e parkírozni a Korzó mély­garázsában? Szavazók száma: 26, 2008. 10. 24. 18 óra Igen 46,15% Nem 53,85% Következő kérdésünk: Ön szokott üzletköz­pontokban vásárolni? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Üresen ■ A próbababa helyén tábla jelzi hónapok óta: a bolt eladó, kiadó. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Április közepén nyílt meg a megyeszékhely középpontjá­ban a Korzó bevásárló- és szó­rakoztató központ. A beruhá­zás nyomán a városlakók egy része lapunkban is megfogal­mazta aggályait. Attól tartot­tak, ha felépül a hatalmas épületegyüttes, a többi bevá­sárlóközpont kiürül, s hogy kongó helyiségek jelzik majd a változásokat. W..................................... A ház a szolgáltatások terén erős, a négy szintből csupán más­fél az, ahol kereskedelmi egysé­gek vannak. Füzesi Zsolt ....................................w A város központjából több üzlet is a Korzóba költözött, ezek ma, fél év után is üresen állnak. Kirakataikban a pró­bababák helyét az eladó vagy kiadó feliratok vették át - ezek mindegyike nagy mére­tű helyiség, talán ez is lehet az oka annak, hogy a tulajdo­nosok ilyen nehezen találnak bérlőt vagy vevőt. A Hősök te­rén is találtunk két üres he­lyiséget, egyikben már lehúz-, ták a rolót, a másik még mű­ködik, úgy kínálja kiadásra az üzletet. Ä belvároshoz közeli Nyírfa téren is van kiadó üz­let, mint ahogyan a Szarvas utca elején is több helyiség tá­tong az ürességtől - egyikük nyár eleje óta, a másik még hosszabb ideje vár új vevőre, bérlőre. A Metropolban és a Galéria üzletházban is láttunk 2-3 kiadó üzletet, de a legtöbb üres helyiséget az Univerzum üzletházban találtuk: ottjár - tunkkor nyolc üzleten volt „kiadó vagy eladó” felirat. Füzesi Zsolt, a ház üzemelte­tője azt mondja: tudja, hogy üzengetnek az üzletek A sétálóutcában is található üres üzlet az üres helyiségek nem mu­tatnak jól, korábban nem is ez volt a jellemző. - Száznegy­ven tulajdonosunk van, 6-8-10 üzlet általában üres, de nagy részük mindig rövid időn be­lül elkel - mondja, s hozzáte­szi: a Korzó megnyitása kap­csán semmiféle negatív hatást nem érzékeltek. - Az ott lévő üzletek más kategóriát képvi­selnek, aki hozzánk jön, nem feltétlenül a luxusra vágyik. A ház főként a szolgáltatások terén erős, a négy szintből csupán másfél az, ahol keres­kedelmi egységek vannak, a többit a szolgáltatók foglalják el. Ez a többi tulajdonosnak, bérlőnek is megfelel, hiszen aki ügyet intézni jön hozzánk, az üzleteket is végigjárja. Komoly kritikák- Az elmúlt több mint fél év azt bizonyítja, hogy a nyíregy­(Fotó: Olajos Tamás) háziak, illetve az ideérkezők örülnek annak, hogy a belvá­rosban felépült egy méretében és a választékot tekintve is ki­magasló bevásárló- és szóra­koztató központ - ezt jelzi, hogy egyre többen látogatják a Korzót - mondta lapunknak Magyar Zoltán, a Korzó Bevá­sárló- és szórakoztatóközpont igazgatója, aki szerint olyan márkákat vehetnek meg a lá­togatók, melyekkel eddig csak Budapesten találkoztak, ez pe­dig a vásárlási szokásokat is megváltoztatta: a vásárlók in­kább kevesebb darabot vásá­rolnak, de amit megvesznek, az magas minőséget képvisel. - Komoly kritikák is megfogal­mazódtak a házzal szemben - mondta Magyar Zoltán, s hoz­zátette: a látogatók egy része idegenkedve fogadta a szokat­lan közlekedést. Azt gondoltuk, a „sétálva vásárlás” jegyében örülnek majd ennek a megol­dásnak, ám ez nem így lett. Már dolgozunk a megoldáson. K.ílf. kmf/ppefc.szon.hu •A plázák országa. A bevásárlóközpontokról további információk letölthetők (PDF, 35 kB) Minimális a visszaesés- Minimális mértékben visszaesett a NyírPlazában vásárlók száma, a látogató­ké azonban nem csökkent, sőt! - meséli Gerzsényi László, a bevásárló- és szórakoztatóközpont igazga­tója, aki nem tudja ponto­san, ez minek tudható be. - Hogy a vásárlók számának csökkenését a Korzó meg­nyitása, vagy az év elején, közepén bekövetkezett gaz­dasági válság okozta-e, nem tudjuk. A nyár mindig hoz egy kis visszaesést, az ősz pedig a fellendülés időszaka - így volt az most is. A mű­ködtetésben nem érzékeljük az új központ létét, kiadat­lan üzletünk nincs, s mind a látogatóktól, mint a bér­lőktől azt halljuk, hogy azért szeretik, mert ez egy emberléptékű épület, ahol egyszerű a közlekedés. Egymást érik a boltok ■ Elvétve lehet Máté­szalka belvárosában üres üzlethelyiséget ta­lálni. Mátészalka (KM) - A vá­rosközpontban egymást érik a változatos profilú boltok. Többségében ruházati termé­ket, divatárut kínáló üzletek, sport- és cipőboltok követik egymást a társasházak, illet­ve irodák földszintjén kiala­kított helyiségekben, de étter­mek, sörözők, virágboltok és drogériák is színesítik a kí­nálatot. A külső szemlélő azt látja, ha megszűnik valamelyik ke­reskedés, rövid időn belül új üzlet nyílik a helyén, nem áll sokáig üresen az ingatlan. Belvárosi sétánk során csu­pán két üres kirakatú egyko­ri üzlettel találkoztunk a többtucatnyi bolt sűrűjé­ben. Ritka látvány az üres kirakat (Fotó: Koncz Nóra) A SZ0N-on olvastak ............... ............................ | Régen is fgy volt. Mér a Korzó felépü­lése előtt is gyakran cserélődtek a sé­tálóban az üzletek, nem mondanám, hogy ez a tenedencia csak a Korzó felépülésének köszönhető. Ám egyaránt szeretem a Korzót, a Plázát, a kisebb üzleteket is. De a szívem csücske a belváros marad továbbra is. PAnita Minőségi Szinte minden Kínából szár­mazik. A belvárosból eltűnt a zöld! Egy betontómb az egész! Pacsirtadal Korzó. Nekem a Korzó a kedvencem és az új sétáló. Mint egy másik cikkben olvashattuk, még Győrből is jönnek ide gyönyörködni a városban. A város és | azon belül a belváros tetszik az embe­reknek. A nyíregyháziak kötekedőek, meg túl maradiak. Tobyy A KM MEGKÉRDEZTE: Vásárlási szokások: kisüzlet vagy nagyáruház? A nagyáruházak főképp nagyobb be­vásárlások idején jöhetnek szóba, mert az ember szinte mindent megkap egy helyen. A kisüzletekben viszont tény­leg odafigyelnek a vásárlókra, az eladók segítőkészek, és sok jó ta­náccsal látják el az embert például ru­havásárláskor. Hamarosan itt a kará­csony, ajándékvásárláskor szerintem mindkét helyen megfordulok majd a barátnőimmel - mondja Tiszolczki Ju­dit. Pál Zita a ruházati cikkeket több­nyire lakóhelyén, Újfehértón szerzi be, mint mondta, elégedett, mert pénztár­cabarát áron aránylag jó minőségű hol­mikat vásárolhat. Sok fiatalhoz hason­lóan a NyírPlaOzában és a Korzó üzle­teiben is körülnéz. - Decemberben jobbnál jobb akciókra számíthatunk majd mindenhol, minőségi ruhákhoz, cipőkhöz lehet jutni karácsony előtt megfizethető áron - taglalta. A nyír­egyházi Vona Andrásné így felelt: a kis fizetésből, nyugdíjból vagy zsebpénz­ből gazdálkodó (átlag)emberek az ak­ciókat hirdető nagyáruházakat vagy a nem túl minőségi, de megfizethető áron kínált kínai boltok termékeit fog­ják vásárolni. Nem azért, mert igény­telenek, hanem mert nem futja más­Tiszolczki Judit A kisüzletekben odafigyel­nek a vásárlókra. Pál Zita Jobbnál jobb akciók lesz­nek mindenütt. Vona Andrásné Marad a kínai, mert nem futja másra. Tiszolczki Éva Én inkább a minőségre adok. Németh Zoltánné Pál Bettina Személytelennek tartom a Érdemes jól körülnézni, nagyáruházakat. ra. Jól kell tudni beosztani a vásárlási keretet. Tiszolczki Éva Mióta dolgo­zom, jobban elengedhetem magam vásárlás terén. Természetesen nem szórom a pénzt, de megvehetek egy márkásabb, minőségibb holmit vala­melyik üzletben, áruházban, ha úgy akarom. A Nyíregyháza szívében épült Korzóban rendszeresen szétnézek, ha­talmas az árukínálat és segítőkészek az eladók. Németh Zoltánné személyte­lennek és ridegnek tartja a plázákat, nagyáruházakat. - A lányaim és én is a kisebb üzletekben vásárolunk. Tév­hit, hogy méregdrágán adnak mindent, a piaci verseny reális árakat diktál ne­kik is. Az eladók segítségére, tanácsai­ra mindig számíthatunk, és a termé­kek minősége is megfelelő - fejtette ki a nyíregyházi családanya. Pál Bettina szívesen vásárol a plázákban, bevá­sárlóközpontokban. Mint mondja: ér­demes jól körülnézni, elcsípni egy-egy jó akciót, s máris hazavihet az ember egy divatos, minőségi, kedvező áron kínált ruhát, lábbelit magának vagy szeretteinek. tp video.szon.hu I» Olvasóink véleményét videón is megtekintheti

Next

/
Oldalképek
Tartalom