Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-15 / 242. szám
2008. október 15., szerda RÖVIDEN • Krúdy. A SZÍRT felolvasóestje a Krúdy- hét keretében október 18-án, szombaton 15 órától lesz a nyíregyházi Művész Stúdióban. NÉZŐPONT Kettőn áll a vásár M. Magyar László magyar@inform.hu M egdöbbentő, meghökkentő' könnyfakasztó történetek tárulkoznak fel az otthon melege és a fedél nélkül maradt emberek elbeszéléseiből. A pénz utáni hajsza, a szegénység, az emberi kapcsolatok lazulása, majd megromlása egyéni tragédiákhoz vezetett. Nem is igen tudni pontosan, mennyien vannak a hajléktalanok hazánkban, hiszen napról napra változhat a létszámuk, az azonban biztos: aki csak a pádon vagy az erdőben kerget paplanos álmokat, az nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud visszakapaszkodni a mindennapi társadalmi életbe - vagy talán már nem is akar. Megvallom őszintén, sajnálom őket, de egyben haragszom is rájuk. Dühös vagyok, amikor azt látom, szemetet hagynak maguk után. Felmegy a vérnyomásom akkor is, amikor emberi mivoltukból kivetkőzve szükségüket végzik forgalmas helyeken, s egy-egy kartonlapon felcüdve pihenik ki mindennapi mámorosságukat a belvárosban. Ha az emberek azt látnák, hogy segítenek időseknek csomagot cipelni, vagy a megszokott helyüket rendben tartják, talán még a koldulásra kitett kalapba vagy üvegbe is több pénz csordogálna. Lehet, s kell is rajtuk segíteni. A régi közmondással élve azonban kettőn áll a vásár: nemcsak a társadalomnak kell a karját nyújtania, hanem nekik is lépniük kell a boldogulásuk érdekében. Nem élhetnek saját öntörvényű életet, nekik is be kell tartaniuk a játékszabályokat úgy a közterületen, mint a hajléktalanok szállásán. ‘J . bloq.szon.hu Itt olvashatják az Fittipaldi blogot! Mikrohitellel a válság ellen Nyíregyháza (KM) - A mikrofinanszírozó szervezetek szerepe felértékelődik a pénzügyi válságban, mivel a kereskedelmi bankok hitelezési feltételei szigorodnak, a hitelkamatok emelkednek, ami tovább nehezíti a magyar mikrovállalkozások forráshoz jutását, állítja Kovács István. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium „primomos” elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy Jasmine néven új uniós program indul jövő év elején az európai mikrofinanszirozási szervezetek fejlesztésére. A Jasmine kiegészíti a 2006-ban elindított, szintén a mikrofinanszirozási segítő Jeremie-kezdeményezést. Megkezdődött az Idősek Hete rendezvénysorozat a Szivárvány Idősek Otthonában, ahol Molnár Ibolya kiállítását is megtekinthették a lakók. (Fotó: Olajos Tamás) További fotók: [£ú .mvs/on.hu VILLAMVOKS Ön szerint szükség van felügyelőbizottságokra? Szavazók száma: 24, 2008. 10. 14. 19 óra Igen 25% I Nem 75% Következő kérdésünk: Ön kilátogat az állásbörzére? ™ 1 . . ^ SEB www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. HÁTTÉR /3 Ha csak néhány órára is, de az egykori otthont idézi a paplanos álom az éjjeli menedékhelyen (Fotó: Balázs Attila) ■ Télen a hajléktalanszolgáltatással kapcsolatban megnőnek az igények. Nyíregyháza (KM - MML) - Egyre hűvösebbek az éjszakák, reggelente ködre ébredünk. A meleg ágyból kibújva nemigen jut eszünkbe, hogy több honfitársunknak nemcsak ágya, szobája, de még egy kisebb lakása sincsen. Ha mi nem is gondolunk rájuk, szerencsére van egy intézmény Nyíregyházán, amely törődik velük: az Oltalom Szeretetszolgálat. ff ...................... Az év 365 napján azért dolgozunk, hogy ne legyenek negatív szenzációk. Dezanove Bartolomeu Inacio ...............................................ff- A hűvös időjárás, a téli hónapok közeledése természetesen pluszfeladatokat jelent a hajléktalanokat segítő munkánkban - mondta el érdeklődésünkre Dezanove Bartolomeu Inacio, az intézmény vezetője. Kevesen tudják, hogy a hajléktalanok ellátása csak egy szelete a szeretetszolgálat munkájának, ugyanis működtetnek idősek otthonát, végeznek családmentést, s foglalkoznak szenvedélybetegekkel is. - A munkánkban a tél jelenti a krízisidőszakot, ilyenkor szinte minden szolgáltatásunkkal kapcsolatosan megnőnek az igények. Ez a megnövekedett igény vonatkozik az éjjeli menedékhelyre, a nappali melegedőre, a népkonyhára. Míg a nappali melegedőben az év többi részében általában százan vannak, ez a szám télen felmegy 150-re. Kedden a népkonyhán 97 személy ebédelt, télen az ő számuk is 150 körül van. Az éjjeli menedékhelyünk az engedély szerint 50 férőhelyes, mostanában 53 személy keresi fel. Az udvarán van egy konténer, amely további 15 személynek ad éjszakai szálláslehetőséget. Mivel még ez is kevés, további két konténert szeretnék üzembe helyezni. A Hajléktalanok Közalapítványától nyertünk erre összeget, amelyet saját erővel egészítünk ki. Most járok az építési engedélyért, hogy a közműveket rájuk csatlakoztathassuk. Egyébként az éjjeli menedékhelyen már érezni az igények növekedését. A szeretetszolgálat a krízisidőszakot november 1-jétől számolja, azonban, ha korábban beköszönt a hideg, a fagyos időjárás, akkor is készen állnak a hozzájuk forduló hajléktalanok ellátására. Az intézmény vezetője szerint évek óta 400 körül van Nyíregyházán a hajléktalanok száma, a szolgálat közel 300 fővel van napi munkakapcsolatban. A többiek a város különböző pontjain, például az erdőben élnek. Őket nehéz rávenni arra, hogy igénybe vegyék az intézményes ellátást. A legveszélyesebb réteget alkotják ezek az emberek, szenvedély- és pszichiátriai betegek, magatartási zavarokkal küszködnek. Velük a Periféria Egyesület igyekszik foglalkozni.- Együttműködünk a Periféria Egyesülettel, gyakran hoznak az intézményeinkbe fagyveszély idején hajléktalanokat. Sajnos, a munkánkról a köztudatban kevés információ él. Mi az év 365 napján azért dolgozunk, hogy ne legyenek olyan negatív szenzációk - fagyhalálok -, amelyeket a média oly előszeretettel felkap - fejezte be Dezanove Bartolomeu Inacio. KELiT kmtippek szon.hu • Hajléktalantörténetek. A témával kapcsolatban Írások letölthetők. (PDF, 56 kB) Tejre, kenyérre A kellemes októberi napsütésben az egyik park padján sütteti magát József. Élvezi, ahogy a nap éltető sugarai felmelegítik a lábától a fejéig. A teljes nevét nem akarja elárulni, azt mondja, Nyíregyházán sokan ismerik. Munkahelyét elvesztette a leépítések miatt, s hiába próbált meg újra és újra elhelyezkedni, nem talált megfelelő állást, végül a kocsmában kötött ki. Felesége elvált tőle, magával vitte a gyermekeket. Mivel a szülei sem élnek már, teljesen magára maradt. Az utcán vagy az erdőben él, s lejmolásból próbál kenyérre, tejre pénzt szerezni. Mint mondja, a hideget nem szereti, kénytelen lesz a szeretetszolgálat intézményeit igénybe venni a téli hónapokban. Meghozták az „étvágyat" a szakmákhoz Döntés előtt - valóban a jövő a tét! (Fotók: Balázs Attila) ■ Az első két nap a pályát választók, a harmadik az álláskeresők számára kínál programot. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A személyes élményszerzésre helyezi a hangsúlyt a kedden megnyílt Pályaválasztási Kiállítás és top.job Állásbörze a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, ahol valóban élő bemutatót adnak az egyes szakmák oktatásáról és gyakorlásáról az érdeklődő fiataloknak. Fontos a pályaismeret- A helyes pályaválasztási döntés egyik alapvető feltétele a szakmákhoz kapcsolódó pálya- ismeret, ezért az oktatási intézményekről, a szakképzési kínálatról nyújtott információk növelhetik a pályaválasztás sikerességét - emelte ki Miskó Istvánné, a rendezvényt szervező Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. A kiállítás első két napján 41 középiskola, 4 képzőszerv, 6 partnerszervezet, 4 munkáltaTovábbi fotók: CSl tó mutatja be kínálatát a pálya- választás előtt álló fiataloknak, míg a munkaügyi központ önálló standján ismerteti az aktuális programokat, az igénybe vehető támogatásokat, szolgáltatásokat. A harmadik napon a pályakezdő, illetve felnőtt álláskeresők találkozhatnak a munkalehetőséget kínáló munkáltatókkal, ismerhetik meg a képzési lehetőségeket. Itt összesen csaknem száz kiállító (a megye felnőttképző szervezetei, munkáltatói, munkaközvetítői, felnőttképzési intézményei, felsőfokú oktatási intézményei, munkaerő-piaci szolgáltatói) várja az érdeklődőket. A kiállítást idén kistérségi rendezvényekkel egészítik ki: november 20-án Nyírbátorban, november 27-én Vásárosnaményban tartják meg a Pályaválasztási Kiállítást. Vonzóvá kell tenni a hiányszakmákat! Az álláskeresésben a világháló is segíthet Milliárdos program Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Sajátos ellentmondás jellemzi a megye munkaerő- piacát: a magas munkanélküliség mellett hiányszakmákról is beszélhetünk. Ez valóban az alaposan megfontolt pálya- és szakmaválasztásra hívja fel a figyelmet - fogalmazott Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a kiállítás sajtótájékoztatóján. Szólt arról is, hogy a megyei önkormányzat részt vesz a mátészalkai székhelyű TISZK- programban, amely 880 millió forintot nyert infrastrukturális és 350 millió forintot a tartalmi fejlesztésre. Új lehetőség Nyíregyháza (KM) - Ha magát az üzemet nem is tudjuk megmenteni, az elbocsátott dolgozók nagy része számára új lehetőségeket sikerül teremteni, s ezért a csapatmunkát, azon belül a munkaügyi központ hozzáállását, támogatását illeti elismerés - utalt a Berwin Ruhagyár bezárása nyomán kialakult együttműködésre Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere.