Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-11 / 239. szám
2008. október 11., szombat MEGYEI TÜKÖR /6 • Hang nélkül,.. Ismeretlen tettes tört be csütörtökre virradóan egy timári ház melléképületébe. A tolvaj másfél millió forint értékben lopott el három szintetizátort és más hangtechnikai berendezéseket. • Fatolvaj a rács mögött. Az Újfehértói Rendőrőrs csütörtökön szabálysértési őrizetbe vett egy 49 éves, helybeli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két mázsa akácfát tulajdonított el egy közeli területről Fél évszázados a kórház Vásárosnamény (KM) - Fél évszázaddal ezelőtt 80 ággyal, s mindössze két „mindenes” orvossal - egy bel- és egy gyermekgyógyásszal - kezdte meg működését Bereg fővárosában a kórház, amely ma a fehérgyarmati székhelyű Szatmár-beregi Kórház és Gyógyfürdő telephelyeként működik - foglalta össze dióhéjban a naményi kórház históriáját tegnap dr. Vojnik Mária, a szaktárca államtitkára. A szónok a jubileum kapcsán rámutatott, a néhány éve 3,5 milliárd forintért felújított és bővített intézmény ma 162 ággyal - ezen belül az oly fontos sürgősségi betegellátással - áll a beregiek rendelkezésére. Jüttner Csaba polgármester a szakmai sikerek mellett emlékeztetett a kórház hányatott sorsára is, mindazonáltal felhívta a figyelmet arra: volt idő, amikor megyénk legjobb kórházaként emlegették a naményit. A fenntartó nevében Borkő Károly, a megyei közgyűlés szakbizottságának alel- nöke úgy fogalmazott: a modern kor embere sem megszületni, sem élni, sem pedig meghalni nem tud kórház nélkül. A jubileumi ünnepségen dr. Szabó István telephelyi orvosvezető, dr. Mátyás Lajos osztályvezető főorvos, valamint dr. Vadász Mária főigazgató szólt a kórház múltjáról. HORGÁSZ HORGÁSZOK, FIGYELEM! A Nagyhalász Florexim Kft. Rétközi utcai horgásztónál várjuk a kedves horgászokat. Napijeggyel, illetve bérlettel horgászható. Szeptember hónaptól megszűnt az éjszakai horgászati Éves bérlet, ill. napijegy az előző évi áron váltható a helyszínen. Érdeklődni: Albék József: 30/9557-418 Sporthorgász és Természetvédő Egyesület 4465 Rakamaz, Szent István u. 174. A 2008. október 25-én (szombaton) a Rakamazi Nagy Morotva rakamazi vízterületén rendezendő megyei pergető „ragadozó” halfogó versenyére. Jellege: páros (csónakból történő) ragadozó halfogó verseny Díjazás: I. páros: serleg (éremmel) + 30 000 Ft + 1-1 2009. évi Cormoran STE területi jegy. II. páros: serleg (éremmel) + 20 000 Ft + 1-1 2009. évi Cormoran STE területi jegy. III. páros: serleg (éremmel) + 10 000 Ft + 1-1 2009. évi Cormoran STE területi jegy. IV—V—VI.: ajándék + 1-1 2009. évi Cormoran STE területi jegy. Nevezési díj: Cormoran STE tag: 1000 Ft/fő Más egyesületi tag: 2000 Ft/fő Jelentkezés és feltételek: Babicz Csaba 06-20/222-62-50 telefonon (Rakamaz Szent I. u. 62.) Cormoran STE vezetőség Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat új horgászüzletünkben, a Debreceni út 195. szám alatt. 6000 fele termek. UNEAEFFE, D.A.M. SHIMANO. TRABUCCO, SPRO. STRIKE-PRO. EUROSTAR. RAPALA. SBS. MILO, MOSELLA. SENSAS. Y.D.E. NUTRA BAITS. X2I. KATUS. CUKK, TOP-MIX. SPECIAL MIX. TÍMÁR MIX. www.horgaszaruhaz.hu tel.: 42/490441 AUTÓS SZOLGÁLTATÁS Harsányi és Fia Kft. Belföldi és nemzetközi AUTÓMENTÉS Munkagépek szállítása. NON-STOP 0-24 h 4481 Nyíregyháza, Csaba u. 7. Tel.: 42/475-430, mobil: 30/943-0270, 30/955-3200 ÖLTÖZTESSE FEL AUTÓJÁT! FAGAMEFIIJLESFIJZA1 • Különféle szövetek, plüssök széles választéka. I KSSS* tMi»« Kis iskolák nagy bajban vannak ■ Az iskolabezárás nem megoldás az önkormányzatok anyagi gondjaira. Márokpapi (KM - B. M.)- Megyénk 229 településének harmadát érintette az elmúlt évek iskola-összevonása, bezárása - hangzott el pénteken Márokpapiban, a Fidesz országjáró, helyzetfelmérési akcióján.- A beregi régió 19 települése közül kilencben szűnt meg az alapfokú oktatás - tudatta Czomba Sándor. A térség ország- gyűlési képviselője szerint a falvak végét jelenti, ha arra kényszerítik az önkormányzatokat, hogy oktatási intézményeiket megszüntessék. - Anyagilag sem járnak jobban a helyhatóságok - állította. Oktatási kiadásaik alig csökkentek, és már működési támogatásra sem jogosultak. ff ............ A hatékony és jól működő szegregáció jobb, mint a rossz és erőltetett integráció. Filep Sándor ...............................................ff Márokpapi a 60 millióért épült iskoláját egyházi, alapítványi fenntartásba adta. Jelenleg 21-en tanulnak itt. Szociális gondozók, kőművesek, szobafestők, festők lesznek. Vagy sem. Varga László már eldöntötte, átjelentkezik Fehérgyarmatra... Az udvaron betonsze- gélynyi az álmodott uszoda. Itt 200 év után szűnt meg az alapfokú oktatás. A félezer lakosú településen félszáz 15 év alatti van. A polgármester, Insticei Zoltán tanárként élte meg az iskola megszüntetését. Pelczné dr. Gáli Ildikó, Fidesz- alelnök szerint az az igazi baj, hogy a kormány pénzügyi kérdésnek tekinti a közoktatást. „Minden olyan községben, ahol minőségi oktatás folyik, meg kell maradni az óvodáknak és az iskoláknak. A hárommillió embert érintő kérdés 10 milliárd forintból megoldható.” Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője úgy vélte: az iskola mindent jelent, ha nincs, elvész a település. A Beregi Iskolaszövetséghez tartozó 23 iskolából mindössze 15 maradt önálló. Kisvarsányban és Jándon már megszűnt az iskola. A szövetség elnöke, Filep Sándor, vásárosnaményi iskola- igazgató elmondta, hogy a 808 tanulójukból 218 bejáró. KIIIT kmtippek szon.hu • Iskolabezárások. A témával kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 166 kB) Az élet megoldja- Kihat a teljesítményükre az utazgatás. A halmozottan hátrányos, valamint a kisebbségi diákok számtalan nehézséggel küzdenek. A hatékony és jó szegregáció jobban működik, mint a rossz és erőltetett integráció - véli a gesztoriskola vezetője. Egyetért azzal, hogy az óvodának és az iskola 1-4 osztályának helyben kell maradni. S ott minőségi nevelést nyújtani. Kérdésünkre, hogy hol a határ, ahol még az iskolát meg és fenn kell tartani, Czomba György azt mondta: természetesen nem ott, ahol évente 2-3 gyerek születik, mert ott az élet megoldja. Hetefejércsén például 20 éve nincs iskola. Nagy terveket szőnek ■ Az egyedülálló létesítményekben 57 százalékban helyi munkaerőt alkalmaznak majd. Fehérgyarmat (KM) - Dr. Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, a kistérségi társulás elnöke bevezetőjéből kiderült: a közelmúltban fejlesztési megállapodást írtak alá a hazánkban élő, német származású üzletemberrel, Peter Wagnerrel.- Nem egy-egy településben, hanem a kistérségben gondolkodva, egymásra épülő beruházásokat kívánunk a befektetőtársaimmal megvalósítani - hangsúlyozta Peter Wagner, s nyomatékosította: ehhez elengedhetetlen az érintett települések polgármestereinek, vállalkozóinak támogatása. A beruházás gerincét a város strandfürdőjének területére tervezett sportcentrum jelenti, amelyben 50 méteres úszómedence, termálmedence, wellness-központ, lovas- és sportpálya és többfunkciós csarnok kap majd helyet. További előnyt jelent az itt élők számára, hogy a létesítményekben 57%-ban helyi munkaerőt alkalmaznak. Mint Peter Wagner hangsúlyozta: világszerte egyedülálló létesítményt tervez a fehérgyarmati kistérségbe, amely ezáltal gazdaságilag is nagymértékben megerősödhet. Ősbemutató. Márai Sándor: Parázs és más ... című darabjának ősbemutatóját adja elő ma este hét órától a Krúdy Kamarában a Móricz Zsigmond Színház társulata, az előadást Dömölky János rendezi. (Fotó: -zsiszsi-) lapja van. Állítsa be kezdőlapnak a SZON-t és nyerjen! SZABOLCS *#■1 ff g ül. i S1 áll Nyíregyházi * (Usok I ml n vmm Asszisztens 197sdmi«N*:trá*H<$ állá.iapNa imormahkus 889 informatikai állásajánlat ■ Nyerjen a Ä szon-nal Karbantartó ífA2 tormaiási állásajánlat Ü H&M tórák 13 Kisvárda hirei ll^lkzaiialÉÉ Kattintson a SZON-on, és nyerjen mp4 szabdlcs lejátszót október 1-jétől négy héten át! ~ HIRDETÉSEK