Kelet Magyarország, 2008. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-25 / 225. szám
1 MII. HOL, MENNYIÉRT? 2 Q Q.B. szeptember 25 csütörtök Őszi körutazások Az ősz kifejezetten alkalmas arra, hogy a turista buszra szálljon, és hosszabb-rövidebb utazást, netán körutazást tegyen, amit kánikulában nem szívesen csinálna végig. Nagyon csábító ebben az időszakban Erdély, de ugyanígy Kárpátalja vagy a Felvidék is élményekben gazdag utazást ígér. Hosszabb útra már kevesebben vállalkoznak, pedig e sorok írója egyszer egy Brüsszel-London-Párizs utat csinált végig. Először a belga fővárost látogattuk meg, majd a festői Brugge következett, hogy aztán Calais-ban kompra szálljunk és buszostól áthajózzunk Doverbe. Innen Canterburybe vittek bennünket, majd következett London és Windsor, hogy aztán áthajózva Franciaországba, megtekintsük Párizst. Az utolsó előtti napon még Versailles- ra is jutott időnk. Mindez tizenegy nap alatt. Kicsit sűrű, kicsit fárasztó, de biztos, hogy mindenki számára örök élmény marad. Párizs ősszel is megér egy misét Az utószezon diszkrét bája A nyugágyakon alig fekszenek, de a víz még kitűnő Augusztus végétől akár 30-50 százalékkal olcsóbban lehet befizetni egy-egy utazásra. Nem mindenki szeret a főszezonban nyaralni. Persze, miután a szabadság nagyobb részét a legtöbb munkahelyen nyáron szokás kivenni, ráadásul vakáció van, így a gyermekeknek sem kell hiányozniuk az iskolából, ezért sok családnak nincs más választása, mint főszezonban, mondjuk, július elseje és augusztus 20-a között vágnak neki az utazásnak. **----------------------------------A városlátoaatások. körutazások szeptember-októberben is népszerűek. Bicsérdy Rita-----------------------------------»* Ugyanakkor, aki megteheti, hogy szeptemberben, október elején utazzon, és nem szereti a tumultust, a nagy felfordulást, valamint még olcsóbban is szeretne kijönni, nyugodtan választhatja az utószezont, főleg, ha tengerpartra vagy városokba kíván utazni. Róma, Párizs, Velence ősszel is gyönyörű, Londonban alig van különbség, hiszen nyáron is esik az eső, a mediterrán tengerpartokon pedig kifejezetten kellemes a klíma ősszel, legyen az Olaszország, Horvátország vagy Görögország, bár Korfu helyett azért érdemesebb délebbre menni, mondjuk, Kréta szigetére. Az utazási irodákban a főszezonhoz képest augusztus végétől akár 30-50 százalékkal olcsóbban lehet befizetni egy-egy útra.- Az utószezont elsősorban a fiatal párok vagy a nyugdíjasok választják - meséli Bicsérdy Rita, az egyik nyíregyházi utazási iroda tulajdonosa. - Ugyanakkor az is igaz, hogy az őszi szünet idejére már nincs helyünk, ezeket az utakat a családosok foglalták le, hiszen a gyereknek nincs tanítás, a szülőknek pedig a négynapos ünnep miatt csak 2-3 nap szabadságot kell kivenniük egy egyhetes utazáshoz. Tunéziába, Egyiptomba 30 százalék, Törökországba akár 50 százalék kedvezménnyel lehet utazni.- A városlátogatások, körutazások szeptember-októberben is népszerűek. Sokan kifejezetten ilyenkor utaznak, mivel nincs akkora hőség, mint nyáron, amikor mindenki szívesebben nyaral víz közelében. Az utószezon egyébként vízparton kedveltebb az előszezonnál, mert tavasszal még nem melegszik fel a víz, ősszel azonban a tenger tartja még a meleget.- Érdekes kivétel Ausztria és Svájc, ahová a síszezon miatt ősztől tavaszig drágábban utazhatunk, mint nyáron. Ősszel belföldön is Természetesen mindaz, amit az utószezonnal kapcsolatban leírtunk, nem csak a külföldi, hanem a belföldi utakra is igaz: a Balatonnál hivatalosan augusztus 20- án ér véget a főszezon, de az utóbbi években mindent megtesznek a szállodák, hogy ezt követően is a magyar tengerhez csalogassák a vendégeket. A hazai városlátogatások, körutazások ideje még nem járt le, igaz, vannak esős időszakok, de ez aligha gátolhatja abban az utazókat, hogy megismerkedhessenek Szeged, Pécs vagy éppen Sopron nevezetességeivel. Ugyanígy egész évben lehet utazni az olyan fürdővárosainkba, mint Hévíz vagy Hajdúszoboszló. Mégis van remény a cukorbetegeknek? A cukorbetegség olyan komplex anyagcserezavar, melynek hátterében abszolút vagy relatív inzulinhiány áll. A lényege, hogy az inzulin nem tudja megfelelően kifejteni hatását és ezért a cukor felszaporodik a szervezetben. A cukorbetegségnek több ob lehet. Az 1-es típusú cukorbetegségnél eltűnik a vérből az inzulin, mivel elpusztulnak a hasnyálmirigy inzulint termelő szigetsejtjei. A 2-es típusú cukorbetegség - a szervezet szövetei érzéketlenné válnak az inzulin iránt (inzulinrezisztenda) - járványszerűen terjed a világon. Ob a civilizált életmóddal járó csökkent fizikai tevékenység, az elhízottság, a helytelen, kevés zöldséget tartalmazó táplálkozás, és minden esetben jelen van a stressz. ® | Gyógykezelése: * A Gyógynövényklub Diaherba teakeverékével a 2-es cukorbetegség 6-8 hónap alatt tünetmentessé tehető és az 1-es típusnál is véd a szövődményektől - mondta el Tordai Ferenc. Nem szükséges tablettákat, vagy inzulint használni, de a diétás jellegű életmódot és a rendszeres mozgást célszerű betartani. Érdeklődni: 70/381-2450. (ZáftÍTáSTCCHAlKfl NAVIGÁCIÓ és SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI szakűzlet és szervíz Nyirtlyliáu, Inczódy sor 17, 42/788-266, 20/587-1411 Nyitva tartás: H-P.: 9-17, Szó.: 9-12. www.8zllagyicomputer.hu • Gigabyte 8Í945GCM-S2S. Intel 945 GC Express, LGA775 (max. Dual DOR2 (mu. M7 Mhz), GLAN, ‘— - slOrephie"--------Audio: 5.1 cfL, MATX, Csatlakozók: 8xU$8 2.0, IxPCIExU, 1xK3Ex1, 2xPCI, IxSsrial port, IxParaisil port, IxATA, 4x SATA H, 2xPSfl • Intel Celeron J4201.6 Ghz, • DDR 2 512 MB 800 Mhz Brand, • DVD-ROM 16x52x LG Beige, • 80 Gb Maxtor 7200 rpm 2 Mb • Magyar PS billentyűzet • A4Tech SWW-25 Mouse, PS2 • Ház ATX, midi torony, 350W, micro atx, előlapi usb és audio 39 900 Ft bruttó Megújult árukészlettel, akciókkal várjuk vásárlóink Fuj itsüjSiemens • 15,4” WXGA 1280x800, • Mobile Inter Celeron 1,86 Ghz, • 1 Gb DDR2 DDR-II667 Mhz, • 80 Gb S-ATA HDD, • Dual Layer DVD-RW • LAN, Wi-Fi, 3xUSB 79 900 Ft bruttó &33?£0áBO32E0 • 19” képétió • 1440x900 felbontás • 2000:1 kontrasztarány • 5 ms reakcióidő • 300 cd/m2 fényerősség i • 1507135’látószög 30 900 Kt Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/4246-805 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/511-9044 Kisvárda: Farkas László 06-20/9589-913 Mátészalka: Dobos Kata 06-20/9739-764 >ű-ű O' ÖLTÖZTESSE FEL AUTÓJÁT! GAGAMÉfilÍILÉSH • Különféle szövetek, plüssök széles választéka • Rövid határidővel. • Egyedi igény szerint. Teljes körű szolga Nyíregyháza, Palánta u. (Debreceni útból nyílik) H-P.: 7.30-17.00, Szó.: 8.00-12.00 TeUfax: 42/596-717 Mobil: 30/9450-228 www.platanautohaz.hu SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ SkodaFabia Fit SkodaOctavia Fit A képen látható autók átlagfogyasztása: 5,1-8,31/lOOkm, C02-kibocsótása:l35-199 g/km A téjékoztatás nem teljes korú. Részletekről érdeklődjön autószalonjainkban! Az akció szeptember 30-ig tart A képen látható autók illusztrációk. Platán Autóház Nyíregyháza, Debreceni út 107. Mátészalka, Jármi út 67. Tel.: (42) 501-700 Tel.: (44) 500-700 E-mail: platan@platanautohaz.hu E-mail: mszalka@platanautohaz.hu 'O A fogadószinten orvosi rendelőket és garázsokat létesítünk. •A lakások fűtését egyedi gázkazán szolgáltatja. zárt pihenőudvarban bográcstűzhely és flekkensütő fokozza a vevők kényelmét konyhában a tűzhely-szett, a páraelszívó és a mosogatógép alapfelszerelés. *> A házimozlrendszer alapcsövezését is kiépítjük. exkluzív tarsashazat építünk A B E L V Á R 0 S B A N ^ Irányár: 285 E Ft/m-töl Beköltözhető: *’ 2009. I. negyedévtől folyamatosan Értékesítő NYÍRINKOZ KFT. Tel.: 42/313-221; Tel.: 30/30B 0240 Nyíregyháza Bessenyei tér 3 4. www.nyirinkoz.hu ff ff f BEVÁSÁRLÓ HÉTVÉGÉ! a Szabolcs- \Crop\ Zrt. üzleteiben 2008. szeptember 25-28-ig! Éden étolaj 11 399 Ft Vizes Zsemle Fr Euromilk UHT Tej 1L, 1,5% Gelej tej 1L, 2,8% poly. tasak (Magyar áru) Coop teavaj 100 g 139 Ft 169 Ft >149 Ft 14» Ft/kg Baromfi virsli (Kárpáthús) lédig Lángolt kolbász (Abahús, Kárpáthús) 399 Ft/kg 799 Ft/kg Pick sertés párizsi 999 Ft/kg Coop Tégla sonka 1299 Ft/kg Ahidai csirkemell sonka 1399 Ft/kg Coop panírozott csirke mellfilé 800g (gy.f.) 1099 Ft 1374 Ft/kg Sertésmájkrém Classic (Szegedi) 62 g 33 Ft 532 Ft/kg Omnia őrölt kávé 250 g 529 Ft 2113 Ft/kg Arany Ászok dobozos sör 0,51 135 Ft 270 Ft/kg Nvíreavházi üzleteink: Alma u.. Búza tér. Damjanich u_ Duqonics u.. Ferenc kit., Korányi F. u., Szent 1. u., Úttörő u. Vidéki üzleteink: Balkénv. Kálménháza. Kótai. Nagycserkesz, Nyírpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek, Szakoly. Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk