Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-27 / 200. szám
SFOWKEUT MAGYARORSZÁG 2008. augusztus 27., szerda Szpari-hetes Pazonyban Nyírpazony (KM) - A nyári edzéslehetőséget megköszönve a Nyíregyháza Spartacus élvonalbeli futballcsapata előkészületi mérkőzésen lépett pályára Nyírpazonyban. A megyei másodosztályban szereplő gárda ellen biztosan nyert a Szpari - mindeközben a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen kiállított Cornaci ügyében döntött a fegyelmi bizottság: a védő egy találkozót kénytelen kihagyni. » Edzömeccs Nyírpazony-Nyíregyháza Spartacus__________0-7 (0-4) Gól: Lippai 3, Bárányos, Sevel, Dosso, Simon. Újra Sóstón az Újpest Nyíregyháza (KM) - A héten az UTE felnőtt vízilabdacsapata ismét Nyíregyházára látogat, az újpestiek csütörtöktől szombatig élvezik az OB II-es Aqua SE vendéglátását. Nem újkeletű ez a kapcsolat, hiszen a fővárosiak vettek már részt hasonló látogatáson. A két csapat között meglévő együttműködés keretén belül Petrovics Má tyás, az UTE edzője már több mint egy éve szakmai segítséget is ad (hetente egyszer edzést tartott a nyíregyházi trénerekkel közösen) a feltörekvő nyíregyháziak utánpótlás-nevelési munkájához. A mostani alkalommal az UTE-s fiúk nyílt edzésen mutatják be az érdeklődőknek, miképpen készül egy OB I- es gárda, majd bemutatómérkőzést játszanak a Fehérvár csapatával. Németh István Új helyen Budapest (MTI) - A görög AEK Athén kosárlabdacsapatánál folytatja pályafutását Németh István, a magyar válogatott egyik legjobbja. A kiváló játékos egy évre szóló szerződést kötött új együttesével, mely a 2008/2009-es szezonban nem indul nemzetközi kupában, csak a bajnokságra koncentrál. Németh jelenleg az Európa-bajnoki selejtezősorozatban szereplő válogatottal készül a szerdai, harmadik csoportmeccsre, melyen a nagyon erős szerb csapat lesz a magyarok .ellenfele-Nyert. A 13. helyen kiemelt Szávay Ágnes (képünkön) két játszmában (7:5, 6:3) nyert a világranglista 393. helyén álló 17 éves, hazai közönség előtt szereplő Gail Brodsky ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság nyitókörében. (Fotó: EPA) ; Szüretelni fog a Semjén Kállósemjén (KM) - Három hete kezdte meg a felkészülést a Kállósemjén NB II-es női kézilabdacsapata - új játékos nélkül. Egyelőre. A szakmai stáb ugyanis még nem tett le arról, hogy a bajnoki rajtig acélosítja a sorokat, mindazonáltal a gárda becsülettel teszi a dolgát a tréningeken. Mi több: a Hanufer Sándor irányította egylet már edzőmeccseken is megmutatta magát, mégpedig Kassán. A hétvégi minitornán a szlovák élvonalban szereplő házigazda mellett az „osztálytárs” Gyöngyösi Főiskola volt az ellenfél. A sérülések miatt felettébb tartalékos nyírségiek mindkét mérkőzést elvesztették, de ebben az időszakban ez cseppet sem számít tragédiának. Augusztus utolsó hét végéjén Gyöngyösre, a Szüret Kupára hivatalos a Semjén. Eredmények Koske-KáHósemjén ____________30-16 (18-8) [ Legjobb dobók: Frank 8, Molnár 4. Gyöngyös-Kállósemjén 36-20 (20-11)__________________________________ Ld: Frank 10, Molnár 4. Taps Kólónak Három paksi fiatalember „Kóló, Kozmann, Kiss, Paks” feliratú zászlóval érkezett a Syma-csarnokhoz, így tisztelegve Kolonics György emléke, valamint a Kozmann György-Kiss Tamás, Pekingben szerzett páros bronzérme előtt. Megható pillanata volt az eseménynek, amikor a versenyzők és Ludasi Róbert edző összeölelkeztek a színpadon. A műsorvezető ekkor így szólt: „K-3 1000 méteren bronzérmes: Kolonics György, Magyarország!” Sok csapattag felállva tapsolta meg Kólót. (Fotó: Varró Zsolt) Ünneplés keddi kora reggel ■ A MOB elnöke, Schmitt Pál, bízik abban, hogy ami most nem, az Londonban sikerül majd. Molnár István istvan.molnar@eszak.boon.hu Budapest (ÉM) - Fénycsóvák tűnnek fel a bokrok között, gyorsan váltakozva, a sötétség lassan pihenőre vonul. A nap már nyújtózkodik láthatatlanul, zúgnak a négy- és a többkerekűek, a sok tonnások, gyűrik a métereket. Percről percre tér magához a város, de még üres busz keresi utasait. Lassítva jobban látszik a tréning felső része, amely csak úgy mutatja a messzeségbe: „Hungary”. Kamasz pár kapaszkodik egymásba a zebrán, hűvös a reggel. Két szürke gépjármű együttesen foglal el pozíciót, majd pár pillanaton belül innen négyen, amonnan hárman pattannak ki. Negyvenes hölgy matat még egy fél percet, mígnem rövid, vékony rúdon megtalálja. A magyar zászlót. Enyhén gyűrött, talán csak négyévente kerül elő. Elképzelhető, hogy legutóbb ugyanitt tűnt fel, nyolc esztendeje. Akkor is vártunk. A Sydneyből érkezőkre. A csarnok oldalában állánál meglazított fehér pólós sapkában kortyolgat valaki sört, dobozból. Első ránézésre ez se nem Egy korán kelő ifjú Biros-drukker Kásás, de mégcsak nem is Kemény Dénes. Hozzátartozók, barátok, ismerősök, szurkolók cserélnek eszmét, alig tíz lépésre Kolonics György szülei. Vajon mit mondanak majd Kozmann Gyurinak, és Kiss Tamásnak? Semmit. Elég lesz az ölelés. Mindenre dedikál Partira invitál mindenkit a csinos hostess, szlogen a szórólapon: „Nem a győzelem, a részvétel a fontos”. Ahány bejárat, annyi hír. „Itt jönnek.” „Nem, a másik oldalon.” - vágja erre egy aprócska paksi különítmény. Mozgásban a tömeg és a sajtó. Gyula bácsi vízilabdabarát, Benedekék miatt jött ki, de azért néhány piros-fehér-zöld színű baseball Percről percre 6.24: Megérkezik Ferihegyre az „aranygép"______________________________________ 6.30: A Syma-csarnoknál mintegy 200-300-an várakoznak a csapatra 6.50: A pekingi olimpia legszebb pillanatai idéződnek fel egy óriási kivetítőn 7.33: Bevonulnak a sportolók az őket ünneplő ezerfős tömeg elé___________ 8.04: Az aranyérmesek (Vajda Attila, Kovács Katalin, Janics Natasa és a férfi vízilabda-válogatott) a pódiumon_____________________________________________ 8.17: A Himnusz közös éneklésével ér véget a fogadás hivatalos része ' erősek. Őrületes tehetségek... klasszisok. A kézis lányok virágokat kapnak, néhol előbuk(Fotó: Varró Zsolt) fejfedőt is eladna. Az üzlet nem indul be, aztán a nyugdíjas eltűnik benn, a sötétben. Ahol kivevítőn üvölt a riporter, ki tudja hányadszor, Vajda Attila megkapja hetvenkettedik tapsviharát, Kovácsék a nyolcvanharmadikat. „Góóól - zeng a terem. - Molnár Tamás... Varga Dániel... jaaaj... besimítja../’ A csapat úton... A hangulatfelelős piciny legényt (később kiderül, másodikos lesz) tekint meg az egyik széksor végén, labdával, vízivel, meg minden más kiegészítővel:- Kinek szurkoltál? - hangzik a kérdés.- A vízilabdacsapatnak.- Nézted a döntőd?- Igen.- És hogy tetszett?-Jól. A „jól” hősei (is) már a színfalak mögött. Dübörög a zene, aminek a refrénje: „Hajrá, Magyarország!” Fél nyolc. A pillanat, kinyílnak az ajtók, elhúzódik a függöny. Az elnök vezeti fel a csapatot, mögötte, mellette Benedek Tibor... s a többiek. Őrületesen nagyok. Örületesen kan egy-egy szomorkás tekintet. A szpíker biztat, meghogy „köszönjük”, a gyengécske kordon már a múlté. Az ejtéskirály Biros Péter szorongatja apróságait, akik pihennek apjuk vállán. Már vinnék haza. A háromszoros olimpiai bajnok mindenre dedikál, amit elé tesznek. Ám a társak ujjai is mozgásban. Nem lankad az ováció, eljön sorban a pontszerzők, aztán az érmesek pillanata. Cseh Laci köszöni meg a buzdítást, aztán Vajda Attila azt mondja a „Mi volt a verseny legnehezebb része?” kezdetű felvetésre: „A vége. Be kellett érni a célba, ami fontos dolog.” Szeretnivaló srác. Kovács Kati és Janics Natasa is meghúzza magát, nyilatkozatnál mindketten a másikra mutatnak. Jó fejek. Schmitt Pál MOB-vezér sokadszor jelenti immáron ki, hogy becsüljük meg a helyezéseket, hogy valamennyi sportolónk példakép, s hogy már a kijutáshoz óriási teljesítmények kellettek. „Megvívtuk a harcunkat, megtartottuk a hitünket, s ami most nem sikerült, az remélhetőleg sikerülni fog Londonban.” A sportért felelős miniszter is odaáll a mikrofon elé. Felhozza a csodálatos szurkolást, ami tartotta a lelket a küldöttségben, s azt is, hogy a hibákat közösen kell vállalni, s azokból tanulni kell. Tanulni. De mindenkinek. Himnusz. Vége. A folyósokon zajlik még az aláírás-vadászat, kattognak a kamerák. A nap is kisütött már, mosolygós a reggel... ***í olimpia.szon.hu Minden az olimpiáról, hírek, eredmények, fotók és videók. OTT VOLTUNK AZ ARANYGÉP FOGADÁSÁNÁL: Hazatértek Pekingből olimpikonjaink Szurkolók százai gratuláltak kedden reggel a magyar olimpiai csapatnak a Syma-csarnokban www.szoh.hu (Fotók: Varró Zsolt)