Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
2008. augusztus 22., péntek nm tÓNIKA /20 • Földrengések. A Richter-skála szerinti 5-ös és egy 5,9-es erősségű földmozgás rázta meg a kínai-mianmari határvidéket csütörtökön. A két földmozgás között mindössze négy perc különbség volt, a hipocentrum mindkét esetben 10 kilométer mélységben volt a szakemberek szerint. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Bekötötték a fejét Belgrád (MTI) - Markő Markovic, a trombita balkáni hercege már komoly házasemberként lép fel augusztus 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon apjával, Bo ban Markovic trombita királlyal - csütörtökön nősült meg egy hét országra szóló lakodalom során. A mulatság már szerdán este elkezdődött, kétezren ünnepelték hajnalig Markót és választottját, Snezana Raimovicot. Csütörtökön tartották a hivatalos esküvőt, s pénteken Vladicin Kanban fejeződik be a lagzi. Növészet Peking (MTI) - Bár a „növészet” még mindig nem olimpiai versenyszám, éppen az olimpia alatt történt változás az élen: ismét a kínai Pao Hszi-sun a világcsúcstartó, miután ukrán versenytársa nem engedte, hogy lemérjék az új Guinness-szabályok szerint. Pedig Leonyid Sztadnyik áll nyerésre, mivel orvosi mérés szerint 257 centi magas, míg a kínai Pao csak 236. A kétszeresen boldog apa (Fotó: Archív) Dupla öröm Los Angeles (FH) - Ikerfiai születtek néhány hete Ricky Martinnak - közölte a sztár sajtosa. A gyerekekről csak annyit tudni, hogy egészségesek, és béranya hordta ki őket. Születésük helyét vagy pontos idejét nem árulta el a sztár szóvivője. A 36 éves Puerto Ricóiénekes idén már nem vállal fellépést, idejét az ikrekkel tölti - mondta a sajtos. A gyerek anyjáról azonban semmit nem árult el. A sztár Ricky Martin Foundation nevű alapítványa egyébként régóta igyekszik segíteni a rászoruló gyerekeken világszerte. Lopkodják a hamvakat Tojama (FH) - Több halott hamvait ellopták Japán középső részén, többségében női halottakét - közölte csütörtökön a japán rendőrség. Sokan üzenetet találtak az urna helyén. Volt, aki csak ennyit: „Nálam vannak a hamvai”, de olyan esetről is tudnak, amikor a tolvaj azt írta: „Ne aggódjon, vigyázok rá” - jelentette a japán Jiji Press hírügynökség. Legalább 24 ellopott urnáról van szó - közölte a hírügynökség. Japánban általában elhamvasztják a halottakat, az urnákat pedig a sírkőbe rejtik, melyet legtöbben csak a nyári ünnepekkor látogatnak, most is sokan ekkor vették észre a hiányt. A nyomozást megkezdték, de fogalmuk sincs, ki és miért tehette ezt - mondta egy helyi rendőrszóvivő. Számunkra még anyu ölelése a legbiztonságosabb, de várjuk már, hogy felfedezhessük a nagyvilágot. (Fotó: epa) MEGÉR EGY MOSOLYT Sohasem gondoltam volna, hogy a bank egy vidám munkahely. Először csak kedvesen mosolyogtak, aztán, amikor meghallották, mennyi hitelt szeretnék felvenni, kitört a röhögés... További viccek: humor.szon.hu Áldásért ment A máskor békésnek mondott krokodilok most megették a szerencsétlen zarándokot. Banglades (FH) - Felfaltak a krokodilok egy férfit Bangladesben - jelentette az AFP csütörtökön a helyi rendőrségre hivatkozva. Rubel Sheik, a 25 éves bangladesi férfi az édesanyjával látogatott el Muslim Khan Jahan Ali síremlékéhez, ahová naponta százak zarándokolnak el. Az épület melletti tóban öt krokodil él, az állatokat a helyi szokások szerint csirkékkel, vagy kecskékkel etetik, többen pedig áldásért Elaltathatják az eltévedt bálnát Sydney (FH) - Nagyon legyengült az a bálnaborjú, aki egy hajót hisz az anyjának Sydney közelében. Az állatot ezért hamarosan elaltathatják - közölte csütörtökön a bálnát megmenteni próbáló hivatal szóvivője. Az állatorvosok szerint a kisbálnának légzési nehézségei vannak, és az uszonyai is természetellenes szögben állnak - mondta az ausztrál Nemzeti Park és Vadvédelmi Hivatal szóvivője egy ausztrál országos rádiónak. A púposhátű bálnát az ausztrál média Colinnak keresztelte. Már többször kicsalták a nyílt tengerre, hátha csatlakozik egy arra haladó bálnacsoporthoz, de eddig nem jártak sikerrel. A kisbálna etetése és gondozása megvalósíthatatlan feladat - állítják a szakemberek.- felfalták folyamodva a vízbe is belegázolnak. „Rubel Sheik is beleugrott a vízbe, ám az egyik krokodil megtámadta, és bevonszolta a tó közepére” - mondta Humayun Kabir, a bangladesi rendőrség felügyelője hozzátéve: „Ez egy nagyon szokatlan incidens. Normális esetben a krokodilok nagyon barátságosak, és nem bántják az embert”. A támadás után egy csapat önkéntes merült le a tóba, hogy megkeressék a szerencsétlenül járt férfi holttestét, mindhiába. Kabir elmondta, hogy csütörtökön partra sodort a víz néhány testrészt, a többit megették a hüllők. Légi katasztrófa: 153 halott Madridban háromnapos gyászt rendeltek el. Nem gyanakszanak terrorcselekményre. Madrid (FH, MTI) - A madridi nemzetközi légikikötőben szerdán történt repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak a száma 153-ra emelkedett, és csak 19-en élték túl közvetlen a felszállás után bekövetkezett balesetet - jelentette be Magdalena Alvarez Arza spanyol fejlesztési miniszter. Kórházi források szerint a tragédia 19 túlélője közül négynek válságos az állapota, hatan súlyos, míg nyolcán kevésbé súlyos sérüléseket szenvedtek. Mindössze egyetlen olyan utas van, aki karcolásokkal úszta meg az utóbbi évek legsúlyosabb európai légi katasztrófáját. Magyar áldozata viszont nincs Szemtanúk szerint a gép darabokra tört, és teljesen kiégett (Fotó: EPA) a madridi repülőgép-tragédiának - jelentette be Göncz Kinga külügyminiszter. A madridi főkonzul és a nagykövet is a baleset helyszínén tájékozódott, ők a hivatalos adatokra hivatkozva megerősítették a hírt. Magdalena Alvarez spa nyol közlekedési miniszter szerint a 153 halálos áldozat azonosítása akár két napig is eltarthat, nagyon sok holttest ugyanis teljesen elszenesedett a kigyulladt repülőgép roncsai között. „Számos áldozat kilétét csak DNS-vizsgálattal lehet majd megállapítani” - mondta a miniszter asszony a spanyol nemzeti rádiónak adott interjújában. Magdalena Alvarez Arza közölte, hogy a hatóságok kizárják az idegenkezűséget, balesetnek tekintik a szerencsétlenséget. Eddig annyit tudni, hogy a Kanáriszigetekre tartó repülő pilótája már elindult volna a géppel, de visszafordult, mert valami műszaki hibát észlelt. A földi műszaki személyzet átvizsgálta a repülőt, egy óra múlva pedig engedélyt adott a startra. A második felszállási kísérlet közben kigyulladt a repülő bal oldali hajtóműve, és a kifutópályáról lecsúszva több darabra tört és lángba borult. Életfogytiglanok Los Angeles (FH) - Jogerősen összesen 11-szeres élethosszig tartó börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Államokban egy férfit, aki 3 éve Los Angelesben az autóját vonatsínekre állította, majd végignézte, ahogyan a járműbe belerohan egy személyvonat. HIRDETÉS Óvónő szeretne lenni Illés Eszter, mivel imádja a gyerekeket. További képek és videó Eszterről: www.szon.bu (Fotó: Sipeki Péter) Megszületett Matt Damon második kislánya - mondta a sztár sajtosa. Az édesanya és a gyerek is jól van. (Fotó: EPA)