Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-26 / 148. szám
2008. június 26., csütörtök MINDENFELŐL /2 • A Rektori Konferencia új elnöke. Rudas Imrét (képünkön), a Budapesti Műszaki Főiskola rektorát választotta elnökévé, Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát társelnökévé a Magyar Rektori Konferencia szerdán. Az új vezetőt egyedüliként jelölték a posztra. ISGYZET Büszkeség vagy balítélet Pap Gyula ________________ gyula.pap@eszak.boon.hu Az egyik legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csaknem fele büszke magyarságára. Ez így kevésnek tűnik, de van még a „nagyon büszkék" egyharmados részaránya és bizony az egész csak úgy jön ki, ha hozzáadjuk a „nem túl büszkéK" és az „egyáltalán nem büszkék" halmazát. Vélhetnénk egyfajta agymosásnak, hogy utóbbi két kategória az elmúlt három évben megduplázódott illetve megháromszorozódott. A cél világosnak tűnik: az identitás-tudatukban meggyengített polgárok könnyebben elfogadnak bármilyen irracionális, felülről jövő döntést, míg az erős önbecsülésű hazafi kritikusabban szemléli a világot. Am szerintem egyszerűen a fogalom definíciójának finomodásáról, új tartalmak megjelenéséről, a politika, a média hatásáról van szó. A büszkeségre, önbecsülésre apellálás nem idegen egyik politikai oldaltól sem és valljuk be: rendkívül fontos összefogó, motiváló erő lehet a nehéz és még nehezebb társadalmi, gazdasági helyzetekben. Probléma csak akkor jelentkezik, ha „nagyon büszke" mivoltunkban nem adjuk meg a jogot honfitársunknak, hogy csak simán büszke legyen - mondjuk a magyar lányok szépségére. kmtippek szon.hu • Bővebben is megismerhetőek a jegyzetben idézett kutatás eredményei portálunkon (PDF, 566 kB) ióri András lesz az új jelölt Budapest (MTI) - Jóri András ügyvédet (képünkön) jelölte Sólyom László köztársasági elnök adatvédelmi biztosnak - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán. A közlemény szerint, tekintettel arra, hogy a parlament nyári szabadságát tölti, Sólyom László ősszel fogja személyesen is bemutatni jelöltjét a pártok frakció- vezetőinek. Az ombudsman! pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta. A törvény szerint a köztársasági elnöknek a sikertelen választást követő 30 napon belül új jelöltet kell állítania. Jóri András 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi, informatikai, gazdasági és társasági jog. Simon Gábor Milliárdos bírság Budapest (MTI) - Az új fogyasztóvédelmi törvény alapján 2 milliárd forintos bírságot is kiszabhatnak az ellenőrök és bezárhatják a jogsértő vállalkozó üzletét - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Fiatóság tájékoztatóján. Simon Gábor államtitkár elmondta, a június íjén megszavazott törvény nagyobb hangsúlyt helyez a gyermekek és a fiatalkorúak védelmére, így a jövőben 30 napra bezárható az üzlet, ahol 18 éven aluliaknak szexuális jellegű terméket adnak el. Monoki példa: „nem romaügy, de cigányellenes" Budapest (MTI) - Nem romaügynek, de cigányellenesnek tartják roma civil szervezetek Monok és a hozzá csatlakozó önkormányzatok azon döntését, hogy a segélyek kifizetését feltételekhez kötik, ezért széles körű társadalmi párbeszédet kezdeményeznek, amelynek végén őszig törvényjavaslatot készítenek - hangzott el az Országos Cigány Önkormányzat szerdai egyeztető fórumán Budapesten. Helyzetbe hozzák a fuvarozókat Gyurcsány Ferenc és Wáberer György (Fotó: mti) ■ „A kormány 7-8 milliárd forintos tehercsök- kentési programban partner." Budapest (MTI, FH) - A kormány és a fuvarozói érdekképviseletek aláírták azt a megállapodást, amely a közlekedési szolgáltatók megromlott versenyhelyzetének javítását, illetve az ágazat működőképességének fenntarthatóságát célozza - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő sajtótájékoztatón Budapesten. „Példaértékű” Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke példaértékűnek nevezte a megállapodást, amely nemcsak a kialakult válsághelyzet kezelésére jött létre, de a fuvarozók versenyképességének javítását is célozza. A miniszterelnök közölte: a kormány egy 7-8 milliárd forintos tehercsökkentési programban partner. Hozzátette, hogy a fuvarozók terhei abban az esetben is csökkennek, ha az Európai Unió visszautasítja Magyarország derogációs kérelmét az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésére. Ebben az esetben a kormány más módon mérsékli a fuvarozók terheit. A sajtótájékoztatón kiosztott írásos tájékoztató szerint az Európai Unió döntése a fuvarozók tehervállalása szempontjából semleges, de egy esetleges pozitív döntés technikailag egyszerűsítené a kormány teendőit és kevesebb bürokráciát igényelne. „Nincs ráhatás” Az üzemanyag árának növekedése kapcsán a miniszter- elnök hangsúlyozta: az ár alakulására a kormánynak nincs ráhatása és emellett a növekvő költségeket a fuvarozók sem tudják áthárítani a megrendelőkre. Az írásos tájékoztatás szerint a derogációs kérelem elfogadása esetén az úgynevezett álló pótkocsik után befizetett adónak megfelelő ösz- szeg, valamint a Magyarországon műszakilag lehetséges, de nem kihasználható tömeg utáni adónak megfelelő összeg visszatérítésére nyílik lehetőség. Amennyiben az EU elutasítja a derogációs kérelmet, úgy az útkímélő tengellyel ellátott járművek után befizetett gépjárműadó egy részének megfelelő összeg visszaigénylésére nyílhat mód, illetve a vagyonszerzési illeték is csökkenne az 5.000 köbcentinél nagyobb hengerűrtartalmú motorral szerelt gépkocsikra. Rugalmas hétvége A megállapodás érinti a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását is: a kormány vállalta, hogy rugalmasabbá teszi a fennálló rendszert. Ennek fontos része, hogy a nemzetközi fuvarokból hazaérkező járművek a korlátozás időtartama alatt is eljuthatnak telephelyükre. A bírságrendelet felülvizsgálatáról is szó esik a megállapodásban, egy igazságosabb rendszer kialakításáért. A bírságnak a vétkest kell sújtania, a visszatartó erő megőrzése mellett nem lehet a vállalkozást ellehetetleníteni, illetve egyértelművé kell tenni a járművisszatartás szabályait. j,r- hirek.szon.hu További cikkek! KIRAGADOTT MONDATOK Elhibázottnak és a társadalom többi tagjával szemben diszkriminatív a kormány döntése miszerint adó- és egyéb kedvezményekkel segíti a fuvarozókat. A közúti fuvarozás az egyik legsúlyosabban környezetszennyező gazdasági tevékenység és ez az ágazat már eddig is túlzott és egyre növekvő támogatásban részesült. Az lenne reális, ha a közúti teherfuvarozókkal teljes egészében megfizettetnék az általuk okozott összes kárt, illetve költséget. Levegő Munkacsoport A Fidesz szerint a kormány és a fuvarozók közötti szerdai megállapodás azt bizonyítja, hogy a kormánynak van lehetősége és mozgástere fellépni a magas energiaárakkal szemben - a kormánynak nemcsak a fuvarozók, hanem a lakosság számára is enyhítenie kellene a magas energia- és élelmiszerárak terheit. Fónagy János (Fidesz) Bajnai Gordon: Ötszázalékos vízió Budapest (MTI) - Az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentése mellett fontos cél, hogy 750-800 milliárd forint megtakarítás jöjjön létre a gazdasági bürokrácia területén - jelentette ki Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén Budapesten. Magyarországot egyetlen közös cél, vízió vezérelheti: az évi öt százalékos, az Európai Unió átlagát legalább két százalékponttal meghaladó gazdasági növekedési ütem - mondta Bajnai Gordon. Dobogókői csúcs pénteken Budapest (MTI) - Pénteken ismét Dobogókőn tanácskozik Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségével, a frakcióvezetéssel, a kormánytagokkal. A kormányfő a június 10- én és 11-én tartott első dobogókői konzultáción azt mondta, június végére átfogó szakmai támogatást akar szerezni a javaslatokhoz, melyek ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek. Frakcióvezető maradt egyelőre az SZDSZ-ben Kóka János korábbi pártelnök, miután senki nem indítványozta a jelenlegi frakcióvezető mandátumának megszüntetését az SZDSZ szerdai budapesti frakcióülésen. Erről maga Kóka János számolt be. (Fotó: mti) Cáfolja a pénzkimenekítést az Advertum a „Megvannak az elvi alapok a megegyezéshez a profi futballklubok marketingjogairól." Budapest (MTI) - „A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga és a Profi Liga Kft. is nagyon nyitott az együttműködésre” - mondta az MTI-nek Klausmann Viktor, az Advertum Kft. szóvivője. A kormány kezeskedett „Meghatározott reklámfelületekre, melyek az összesnek egy részét képezik, a rádiós közvetítési jogokra és új marketingeszközök telepítésére vonatkozna a megállapodásunk a klubokkal. Ez már jó alapnak tekinthető, bár biztos akadnak olyan klubtulajdonosok, akikkel további egyeztetésekre lesz szükség.” Klaus- mann Viktor elmondta: az új marketingeszközökről még nem árulhat el sokat, de olyan módszerek bevezetését tervezik, melyek külföldön legalább másfél évtizede működnek. Hozzátette: jelenleg a bankhitelek felvételével kapcsolatos adminisztratív ügyek intézése zajlik, ez várhatóan a jövő hét elejére fejeződik be, utána folytatódik az egyeztetés a klubokkal. Az Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat, úgy, hogy ebből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet egy országos médiarendszer kiépítésébe és működtetésébe. A Profi Liga Kft. az első és másodosztályú klubokat tömörítő MHLL tulajdonában van. „Semmi köze a céghez” A Hír TV honlapja szerint az Advertum Kft. korábbi tulajdonosa, Sziky Gyula és 13 társa ellen csődbűntett miatt folyik eljárás, a vádlottakat már meghallgatta a kecskeméti bíróság. A honlapon az is olvasható, hogy titkosszolgálati értesülés szerint a kormányzati kezességgel lehívható 5,2 milliárdos hitelből 500 milliót adóparadicsomokban bejegyzett cégeken keresztül akarnak kimenteni. „Sziky Gyula kisebbségi tulajdonos volt az Advertum- ban, több mint egy éve semmi köze sincs a céghez, az eljárás pedig a nyíregyházi fut- ballklub körül történtekhez köthető, ezeknek a dolgoknak semmi közük az Adver- tumhoz” - reagált a hírre Klausmann. „Adóparadicsomba sem akar senki, semmilyen pénzt menekíteni, a különböző médiumokban megjelent, velünk összefüggésbe hozott pontatlan és valótlan állítások ellen az ügyvédeink minden esetben megteszik a szükséges lépéseket.” Két hétig nyaral Az Advertum Kft. szerint közel félmilliárd forinttal tartozik a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) a saját tulajdonában lévő Profi Liga Kft-nek. A cégnek az MTI-hez eljuttatott részletes kimutatásából kiderül, hogy 2000 és 2006 között milyen összegeket fizetett az MHLL összesen az első és másodosztályú klubok részére a közvetítési és névhasználati jogok értékesítéséből származó bevételekből: ez összesen több mint 3,8 milliárd forint. Az MTI szerette volna megkérdezni Tarsoly Csabát, az MHLL elnökét, ő azonban azt mondta, hogy még két hétig nyaral és addig nem kíván a sajtónak nyilatkozni. Kli.1T