Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-11 / 135. szám

2008. június 11., szerda MINDENFELŐL /2 • „Béna kacsa, sebzett vad." Stumpf István szerint a kormányzat béna kacsa­ként működik, de a kormányfő sebzett vadként közlekedik. A politikai elemző a Fidesz-frakció évadzáró rendezvényén azt is mondta: a Fidesznek már nem a múlt­tal kell foglalkoznia, hanem a poszt- gyurcsányi korszakra kell felkészülnie. • Kormányzásra készülve. Orbán Viktor (képünkön) szerint a kialakult válságot csak akkor lehet jól kezelni, ha van közbizalom; a párt elnöke hozzátette: a Fidesz készül a kormányzásra, illetve arra, hogy az ország lerombolt hitelességét visszaállítsa, s megteremtse a közbizalmat. Orbán Viktor azt követően beszélt erről, hogy találkozott az IMFképviselőivel kedden. m. MBBH 1.I A gyászon túl Ratalics László ______ laszlo.ratalics@naplo.haon.hu /\ tűzszerész afganisztáni halála után különös nyomatékkai, újólag feltehető a leegyszerűsített kérdés: mit keresnek ma­gyar katonák az ópiumáról és tálibjairól ismert muzulmán országban? Borítékolha­tó, hogy Szekeres Imre minisztert is ebbe az irányba próbálják majd elravaszkodni az interjúk során, neki pedig esetleg szem­besülnie kell azzal, hogy bármilyen észér­vet mond, a közvélemény a nyakába vam­ja a felelősséget. Főként, ha a híradások­ban hangsúlyt kap, hogy a tartományi új­jáépítésen túl, hamarosan a kabuli repülő­tér irányítását is átveszik a magyarok hat hónapra, sőt egy század - amerikai felké­szítést követően, amerikai fegyverekkel - különleges katonai műveleteket, azaz fel­derítéseket, konvoj kísérést stb. fog ellátni. Szekeresnek azért van egy megkérdő­jelezhetetlen hivatkozási alapja. Neve­zetesen, hogy e misszió teljes egészében bírja az öt parlamenti párt jóváhagyását. A meghatározó politikai erők ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a NATO- hoz siralmas technikai állapotban, szak­mailag védhetetlen szervezeti egységben (a hivatali létszám meghaladta a csapa­toknál szolgálókét) csatlakozott magyar haderő miatt hazánkat még mindig egy­fajta megfelelési kényszer nyomja. A fenti kérdés megfordítva, önma­gunknak is feltehető: „békeidős" kato­nákra van szükségünk, vagy komoly nemzetközi szakértelemmel, mi több, presztízzsel bírókra? Utóbbi erények csak veszélyes terepen megszerezhetők. A gyászon túl ezt tudomásul kell venni. Meghalt egy magyar katona Sajtótájékoztatón jelentették be a magyar katona halálhírét - bemutatták a hatástalanításhoz használt robotot is \ (Fotó: mti) ■ Az első vizsgálatok szerint nem hibázott az a katona, aki Afganisz­tánban veszítette életét. Budapest (FH, MTI) - Ezt közölte Hajdú Gábor ezredes, a honvédség tűzszerész és ha­dihajó zászlóaljának parancs­noka kedden. Azt vizsgálják, pontosan mitől robbant fel a szerkezet. Hajdú Gábor kedd­re visszarendelte hazai tűzsze­részeit és gyásznapot hirde­tett. Kovács Gyulát a honvéd­ség hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá lép­tették elő. Felrobbant a bomba Az Afganisztánban állomá­sozó Tartományi Újjáépítési Csoport tűzszerészeit helyi idő szerint hajnalban értesítették arról, hogy Baghlan City köze­lében egy másodrendű úton felrobbant egy házi készítésű bomba. A csoport rajparancs­Részvét A köztársasági elnök és a miniszterelnök egyaránt részvétét fejezte ki az el­hunyt magyar katona hozzátartozóinak. A par­lamenti pártok ugyancsak együttérzésükről biztosí­tották a gyászoló családot. noka két társával és a jármű­vük vezetőjével együtt ment a helyszínre, ahol megfelelő vé­dőruhában megkezdték a terü­let átvizsgálását, hogy van-e ott egy másik robbanószerkezet. Megtalálták és ennek hatásta­lanítását egy erre a célra kifej­lesztett robot segítségével pró­bálták meg. A szerkezet azon­ban 25 kilogrammnál nehezebb volt, így a robot képességeit meghaladta, ezután - a szabá­lyok szerint - egy horgot akasztottak rá, hogy biztonsá­gosan elvontassák. Eközben működésbe lépett a bomba, a detonációban pedig meghalt a magyar katona - ismertette Hajdú Gábor. Hozzátette: még tart a vizsgálat, hogy mitől robbant fel a bomba. Egyelőre az a lehetőség sincs kizárva, hogy távirányítással hozták működésbe. Felkészült volt Az elhunyt tűzszerész felké­szült volt, az eddigi vizsgála­tok szerint helyesen járt el - hangsúlyozta a parancsnok. Az áldozat családját a pa­rancsnok egyik munkatársa egy pszichológus kíséretében személyesen értesítette a tör­téntekről. A kinti táborban is pszichológus és tábori lelkész segít feldolgozni a katonák­nak a történteket. Bocskai Ist­ván, a Honvédelmi Miniszté­rium szóvivője a tájékoztatón elmondta, az elmúlt időszak­ban az Afganisztánban lévő újjáépítő csoport tagjai között csak könnyebb sérülések for­dultak elő. A TÉNYEK Kovács Gyula 1978-ban született. Az I. Honvéd Tűzszerész és Hadi­hajó Zászlóalj katonája volt, speci­ális tűzszerész század tűzszerész szakaszának rajparancsnoka. Ma­gyarországot többször képviselte nemzetközi gyakorlatokon, Afga­nisztánban másodszorra volt kint. Adóreform: komplex csomag őszre? ■ A kormány szerint az adókat nem lehet a szo­ciális kiadások rovására csökkenteni. Dobogókő (FH) - A kor­mány tagjai szerint az adó­rendszer egyszerűsítésével és a munkára rakódó terhek je­lentős csökkentésével lehet ösztönözni a munkahelyterem­tést és a gazdaság fellendülését - jelentette ki a kormányszóvi­vő Dobogókőn, a kormány, az MSZP elnöksége és a szocia­lista frakció vezetése közös ta­nácskozásának szünetében. Daróczi Dávid elmondta: a ta­nácskozáson elhangzott, hogy jelenleg a foglalkoztatás ala­csony szintje az egyik legna­gyobb probléma Magyarorszá­gon. Ezt elsősorban a munka­helyek növelésével - a köz­hasznú munka szélesítésével - , jelentős célzott adócsökken­téssel, a hátrányos helyzetű kistérségek foglalkoztatásának erősítésével, a szociális támo­gatások átalakításával lehet megoldani a kormány szerint. Legálisba A kormányszóvivő hozzátet­te: a szociális támogatásoknál a cél, hogy a jelenleg szociális ellátásból élők megtalálhassák a megélhetésüket a legális fog­lalkoztatásban. Daróczi Dávid elmondta: az adórendszeren nem csak egy helyen kell vál­toztatni, komplex csomagot kell készíteni legkésőbb őszre. „Ciklusfelezés" Dobogókőn ■ Kinek az érdeke az előrehozott választás? A Fidesz vitatja a kor­mányfő álláspontját. Budapest (FH) - Súlyos szereptévesztésben van Gyurcsány Ferenc, ha saját politikai sorsát és saját po­litikai érdekeit a nemzet ér­dekével azonosítja - reagált a miniszterelnök kedd reg­geli nyilatkozatára Navra- csics Tibor. A Fidesz frak­cióvezetője szerint a jelen­legi cselekvőképtelen és te­hetetlen kisebbségi kor­mányzás egyáltalán nem szolgálja Magyarország érde­két, az ország érdekében ugyanis az állna, hogy olyan kormány alakulhasson meg, amely mögött többség áll, és amely bírja a választók legi­timációját is. Biztos benne Június végéig elkészül­hetnek a következő két év gazdaságpolitikai és társa­dalmi javaslatai - ezt a mi­niszterelnök jelentette ki kedden az általa ciklusfele­ző tanácskozásnak nevezett megbeszélés előtt. A kor­mányfő kérdésre válaszolva elmondta: biztos abban, hogy az MSZP őszi javasla­tai az SZDSZ számára is tá- mogathatóak lesznek. Az előrehozott választásokkal kapcsolatban Gyurcsány Fe­renc annyit mondott: a vok­solás Orbán Viktor érdeke, nem pedig az országé. ^EKN-HATTER Merre tart Fodor Gábor az SZDSZ élén? Merre tart az SZDSZ? ■ Aligha van olyan ember, aki meg tudná mondani, mit tesz, hogyan voksol majd az SZDSZ. Szabados Gábor ____________________ szabados@inform.hu Budapest (ÉKN) - Nem túlzás a megállapítás, amit egy vezető SZD- SZ-es politikustól hallottunk: „Nemhogy mi, de Gábor se tudja, mit hoz a jövő. Teszi a dolgát, azt, amit a legjobbnak vél, igyekszik kihozni magából és belőlünk a maximumot, de az eredményt még csak sejteni se lehet. Hogy milyen kér­désben mit szavazunk majd? Mi is kíváncsiak vagyunk rá.” Mégis: mit sejtenek, mit „jósol­nak” a szakemberek? Két polito­lógust kérdeztünk arról, hogy szerintük merre megy Fodor Gá­Szomszéd Orsolya bor, merre megy az általa veze­tett SZDSZ. Súlyos következmények Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting politikai elemzője ar­ra emlékeztet, hogy az SZDSZ el­nökválasztása előtt az MSZP-t a kivárás politikája jellemezte, ami­nek az új liberális elnök megvá­lasztása vethetett volna véget. Pár héttel korábban még Fodor Gábor biztos győzelmének reményében várták a szocialisták a liberálisok tisztújítását, és ezzel együtt a koa­líció újrakötésének lehetőségét. Szomszéd Orsolya felhívja a fi­gyelmet arra, hogy Fodor Gábor nyilatkozatai jócskán megingat­ták ennek esélyét, és a szoros eredmény, valamint az SZDSZ megosztottsága miatt maradt a bi­zonytalan helyzet. Kérdéses, hogy az elnök mögött mennyire sora­kozik fel a párt, mi a közös libe­rális álláspont. Az elemző úgy látja: ahhoz, hogy Fodor Gábor eredményes tárgyalásokat folytathasson az MSZP-vei, egyértelmű stratégiá­ra lenne szükség. Az új pártelnök vélhetően felvetette, hogy Kóka János mondjon le önként a frakcióvezető posztról, ám ez nem történt meg, vagyis Gyulai Attila Fodornak egy Kóka vezette frakcióval, és egy megosztott ügyvivői testü­lettel kell szembenéznie/együtt- működnie, mivel nincs egyértel­mű többsége. A párt pedig csak­is egy világos programmal, haté­kony akciókkal lenne képes javí­tani nehéz helyzetén. A párton be­lüli megosztottság nem ért véget, aminek súlyos következményei le­hetnek. Gyulai Attila, a Political Capi­tal Institute igazgató-helyettese szerint a tisztújítás után nyilván egyre nagyobb figyelmet fog kap­KfllTkmf/ppelr szon.hu •Fodor Gábor életrajza (PDF 44 kB) ni minden olyan hír, ami arról szól, hogy az SZDSZ a Fidesszel egyeztet, az MSZP felé pedig igyekszik távolságot tartani. Mindkét irány ugyanarra utal: ar­ra, hogy az SZDSZ markáns arcu­lat megjelenítésére törekszik, ami a választókhoz is érthető formá­ban jut el. „Előrehozott” feltételek Gyulai Attila kiemeli: erről szólnak azok a feltételek is, ame­lyeket Fodor Gábor az előrehozott választásokkal kapcsolatban fogal­mazott meg, mint ahogyan azok is, amelyek korábban a koalíció újrakötésével kapcsolatban hang­zottak el. Az előrehozott választások és az SZDSZ támogatottságának öszsze- függését ugyanakkor nem úgy ér­demes megközelíteni - hívja fel a figyelmet a szakember - , hogy, ha majd a párt eléri az ötszázalé­kos küszöböt a közvélemény-ku­tatásokban, akkor kezdeményezi vagy támogatja az Országgyűlés feloszlatását, mert a támogatott­ság növelésének egyik eszköze ép­pen ez a kezdeményezés, és az azt követő intenzív kampány lehet. Az SZDSZ-nek ugyanis olyan kezdeményezésekre van szüksé­ge - hangsúlyozza Gyulai Attila -, amelyek elég látványosak ah­hoz, hogy felkeltsék a párt poten­ciális szavazóinak figyelmét, és amelyek jó kiindulópontként szol­gálhatnak egy következő válasz­tási kampányhoz - legyen szó akár az európai parlamenti, akár egy esetleges előrehozott ország- gyűlési választásról. EGY MONDAT A koalíció a szocialisták miatt bomlott fel, mert letértek egy közösen kezdett útról - mivel nem látom annak jelét, hogy az MSZP álláspontja az elmúlt hó­napokban változott volna, biztosan nincs visszaútja a Gyurcsány-kormány- ba az SZDSZ-nek. Fodor Gábor SZDSZ-elnök, az MTV-nek KELET m hk % %■ % % í»; ftr %' % 4 ft, I HÍRCSOKOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom