Kelet Magyarország, 2008. április (65. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-12 / 86. szám
515523 2008. április 11., péntek Mvwm • Hillaryért énekelt. Hillary Clinton kampányának javára adott hangversenyt a híres Radio City Hall koncertteremben Elton John 2,5 millió dollárral (398 millió forint) gyarapítva az amerikai elnökjelölt-aspiráns választási kasszáját. A legolcsóbb jegy 125 dollárba került, míg a legdrágább 2300-ba. Robbanhatnak? Dallas (FH) - Csütörtökre már csaknem 2000 légijáratot töröltek az Egyesült Államokban, miután át kell vizsgálni az egyik géptípus vezetékrendszerét. A légügyi hivatal már másfél éve figyelmeztette a cégeket, hogy a McDonald-Doug- las 80-as hibás vezetékei tűzhöz, sőt, robbanáshoz vezethetnek. A javítási határidő lejárta után fedezték fel, hogy több légitársaságnál még nem végezték el a munkákat, ezért több mint 100 ezer utas nem szállhatott gépre szerdán és csütörtökön. Urízek Ázsiából Szöul (FH) - Országa ételeit is magával viszi a föld körül keringő űrállomásra az első dél-koreai űrhajós. A 29 éves Ji Szó Jón nem az első, aki az ázsiai konyha különlegességeivel ismerteti meg társait. Többek között a zöldségekből készített koreai specialitást, kimcsit kóstolhatják meg az űrhajósok. 1 Megjön az étvágy? (Fotó: Archiv) Védik a modellt Párizs (MTI) - Anorexiaellenes dokumentumot írt alá a francia divatszakma több fontos csoportja, amelyben többek között hitet tettek a „különböző testalkatok képviselete" mellett és megfogadták, hogy nem népszerűsítik az emberek előtt az ultravékony ideált. A franda egészség- ügyi tárca adatai alapján az országban 3040 ezren szenvednek ettől az étkezési betegségtől, közülük három-négyezerre tehető a férfiak száma. A nemzetközi divatszakma számos súlyos bírálatot kapott az ultravékony modellek foglalkoztatása miatt, ami a szakértők szerint jelentősen hozzájárult az anorexia terjedéséhez. a jövő heti akciónk ! 2 490 OOO Ft-tól vagy 20% befizetéssel THM 5,9-tól j H,v. 14 141 Ft Micra Abs, Bluetooth Nissan Balogh Nyíregyháza, Lujza utca 19. Te!:42/595-11 5 A kép illusztráció, ajánlatunk a készlet erejéig! 002 ksíHKKHMjtMK 1 Vfsgyes áll«cgk>qywjtárf A ,7-&,7ú* 10Dkrn A miskolci állatkert Gabi macija nehéz farönköket emelget elrejtett tavaszi menüje után kutatva. (Fotó: má) A rendőr leállít egy teherautót:- Ma már harmadjára állítom meg, és mondom magának, hogy folyik a hűtővize.- Én meg harmadjára mondom magának, hogy én vagyok a locsolókocsi! További viccek: humor.szon.hu Válts» NíivSímrőJ? ; HIRDETÉS KEIET » k wWm *»*:•*:*.« • A híres londoni Tower eddigi legnagyobb méretű felújítása nemrégiben kezdődött és három évig tart. (Fotó: EPA) Válogatott fotók a világból. ' ...........-..........................:xá Kötelező erényöv Batu (FH) - Felháborodást váltott ki Indonéziában, hogy ezentúl erényövet viselnek Batu város masszázsszalonjainak alkalmazottjai. Erről maguk a szalonok döntöttek azért, hogy elejét vegyék a prostitúciónak. Indonéziában gyakran masz- százs-szalon néven törvénytelenül bordélyházak működnek. Azok az intézmények, amelyek most erényövet adnak dolgozóiknak, a prostitúció gyanúját is el akarják kerülni. „Nem ez a megfelelő módja annak, hogy megelőzzék a szexuális aktusokat. Úgy állítja be a nőket, mintha ők lennének azok, akik nem viselkednek helyesen” - közölte ugyanakkor Meuita Swasono, Indonézia női jogokért felelős minisztere. További érdekességek a világból. Turisták haltak meg Peruban ■ A repülőgép fedélzeten utazók közül valamennyien életüket vesztették. Lima (FH) - Két tragédia ért egy nap alatt Peruba látogató turistákat szerdán. Előbb egy franciákat szállító kisrepülő csapódott a főidbe az ország déli részén, majd egy németet lőttek agyon Lima belvárosában a pénzéért fényes nappal. Az öt francia turista egy repülőt bérelt, hogy a levegőből nézhesse meg a híres Nasca-vonalakat Peru déli részén. A Cessna 206-os azonban útközben meghibásodott, és még a cél előtt a földbe csapódott. A fedélzeten utazók közül valamennyien életüket vesztették. A perui pilóta az egyetlen túlélő. Márciusban kísértetiesen hasonló baleset történt ugyanitt: szintén öt francia turista utazott egy repülőn, amikor technikai hiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a pilótának egy autópályán márciusban. Akkor senki nem sérült meg. Egy német férfi bankautomatából vett fel pénzt a turistákra közismerten rendkívül veszélyes Limában. A tranzakciót azonban három helyi férfi kifigyelte, majd a bankjegyek átadását követelte a 70 éves férfitól.- A német futásnak eredt, ám a támadók lelőtték. KÉPES KRÓNIKA /24 Büszke szép, egészséges, hosszú hajára az ibrányi Tóth Anita. További képek és videó Anitáról: täßt CS3www.szon.hu (Foto: Sipeki Peter) Nászágy a szekta farmján ■ Négyszáz gyermeket mentettek ki a hatóságok, akik közül sokakat súlyosan zaklattak. Eldorado (FH) - Külön templomi nászágyon tették magukévá először mindössze 13 éves feleségeiket a texasi többnejű szekta idős férfi tagjai - közölték Texas állam nyomozói egy szerdán nyilvánosságra hozott eskü alatt tett nyilatkozatban. A texasi farmot átkutató nyomozók a templomként használt épületben fedezték fel a nászágyat, ahol a hatóságok közlése szerint hetven év feletti «férfiak közösültek 17 évnél fiatalabb lányokkal. A területen talált dokumentumok szerint volt olyan férfi, akinek húsz felesége is volt. A többnejűséget gyakorló közösségben a lányokat a pubertáskorral azonnal beavatták a szexuális életbe. 13 éves lányokat kényszerítettek a szexuális kapcsolatra a már több feleséggel rendelkező idősebb szektatagokkal, mint mondták: gyermeknem- zés céljából. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tulajdonában lévő farmon a gyerekeket a zaklatáson túlmenően éheztették, és gyakran verték is őket. Segítség! A razzia a múlt csütörtökön kezdődött, miután egy 16 éves lány segítséget kért a hatóságoktól titokban, egy kölcsönvett mobiltelefonról. Azt suttogta a készülékbe, hogy szülei három éve magára hagyták a farmon, majd mikor betöltötte a 15 évet, egy 49 éves férfi hetedik felesége lett. Nyolc hónappal azután, hogy életet adott a férfi első gyermekének ismét teherbe esett. Vallomásából kiderül, hogy a férfi rendszeresen verte és fojtogatta, egy alkalommal bordatöréssel került kórházba. A szektatagok azzal fenyegették, hogy ha elhagyja őket, akkor idegenek arra kényszerítik majd, hogy levágja a haját és sok-sok férfival létesítsen nemi kapcsolatot. Az Eldoradó- hoz közeli 700 hektáros Vágyakozás Cionra nevű farmról 416 gyermeket és 139 felnőtt nőt menekítettek ki a hatóságok. Lefejezések Rijád (FH) - Egy szaúdi és egy pakisztáni férfit fejeztek le az ultrakonzervatív Szaúd- Arábiában csütörtökön miután a bíróság egyiküket gyilkosság, a másikat drogcsempészés vádjában találták bűnösnek. Az ítéleteket karddal hajtották végre. • 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 45/415-214, 45/416-142 • 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Tel.: 47/ 511-419, 47/511-418 • 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/D. Tel.: 42/420-273. 42/420-274 'Nem egyenletes havi törlesztés esetén. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 4,5-5,91/100 km, C02-kibocsátás: 120-142 g/km Egy igazi Syíeetá/~is Sportos megjelenés ajándékba!* Készpénz nélkül már havi 17 000 Ft-tól vagy akár 500 000 Ft-os használt autó beszámítási kedvezménnyel! 'Ködlámpa HIRDETÉS