Kelet Magyarország, 2008. március (65. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 64. szám

2008. március 17., hétfő KELET SPORT /10 Rajt-cél győzelmet aratott a fiatal brit pilóta (kö­zépen) (Fotó: EPA) Hamilton-siker a nyitányon Nyíregyháza (KM) - Lewis Hamilton si­kerével kezdődött a Forma-1 idei sorozata. A McLaren-Mercedes 23 éves brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott az Ausztrál Nagy­díjon. A második helyen Nick Heidfeld (BMW-Säuber) végzett, harmadiknak pedig Nico Rosberg (Williams) futott be. Negyedik lett az idén a Renault-hoz visszatért, kétsze­res világbajnok Fernando Alonso, akivel 2003 óta először fordult elő, hogy nem vég­zett Melbourne-ben a pódiumon. A címvédő Kimi Ráikkonen (Ferrari) öt körrel a vége előtt motorhiba miatt volt kénytelen feladni a versenyt, amelyet a 22 induló kocsiból mindössze heten fejeztek be. A kiesettek kö­zött volt a Ferrari másik pilótája, a brazil Felipe Mássá is. Ádám: közel a dobogó Nyíregyháza (KM) - A németországi Forstban rendezték meg a súlyemelők Euró­pai Unió-bajnokságát, amelyen 23 éven aluli versenyzők vehetnek részt. A mezőnyben ott volt Ádám Mónika, az NYVSC versenyzője is, aki a nők 48 kg-os mezőnyében a negye­dik helyezést szerezte meg. Áz olimpiai rész­vételre pályázó Ádám Róbert húga szakítás­ban 56, lökésben 65 kg-ig jutott, így jött össze a 121 kg-os összteljesítmény, mellyel csak egy helyezéssel maradt le a dobogóról. A férfiak között Balázsi Máté képviselte a nyíregyházi színeket: a 69 kg-ban versenyző emelő 226 (100, 126) kilós teljesítménnyel a nyolcadik helyen végzett. Küzdöttek Ladányban Nyíregyháza (KM) - A bökönyi, balkányi és nyíregyházi birkózók diák I. (12-13 éve­sek) és diák II. korcsoportos (10-11 évesek) szabadfogású diákolimpia területi döntőjén szerepeltek Püspökladányban. A versenyen öt megye, tizenkilenc egyesület száznegyven reménysége lépett szőnyegre. Eredmények Diák I. korcsoport. 29 kg: 3. Boros Mihály (Bököny), 35 kg: 3. Csontos Bence (Bökörty). _______ Diák II. korcsoport. 26 kg: 1 Hajdú Gergő (Bököny), 3. Horváth Richárd (Bököny). 28 kg: 1. Pallai Richárd (Bököny), 2.Timár Dávid (Balkány). 37 kg: 1. Horváth Zsolt (Bököny), 3. Kiss Gergő (Bököny). 41 kg: 1 .Gilányi Gergő (Bököny), 3. Bódi j Krisztián (Bököny). A diákolimpia országos döntőjét egy hónap múlva rendezik Bükön. Telt ház várható Egerszegen Zalaegerszeg (MTI) - Minden bizonnyal telt ház előtt rendezik meg március 26-án a magyar-szlovén barátságos labdarúgó-mér­kőzést Zalaegerszegen. A szervezők az eseményt felvezető sajtótá­jékoztatón elmondták: a jegyek jól fogynak, így szinte biztos a telt ház. Várhidi Péter szövetségi kapitány hamarosan kijelöli azt a 31 játékost, akik készülhetnek a szlovénok elleni mérkőzésre. LABDARÚGÓ NB III., TISZA-CSÜPURT, 17. FORDULÓ Várda: helycserés támadás Majchrovics (jobbról) sem tudta megakadályozni a diósgyőri sikert Balkányban További fotók és videó: C3DÖ< www.szon.hu (Fotók: Balázs Attila) Létavértes-VolAn-Sényd 1-1 (0-1) Létavértes, 250 néző, v.: Kálé. Létavértes: Szécsi - Balogh Zs., Jakab (Hajdú), Szilágyi, Korhűt, Hadházi, Kónya, Bácsi, Tóth Gy. (Vil­lás), Mokánszki, Kiss D. (Ruscsák). Edző: Gyar­mati András. Volán-Sényő: Polgári - Dóczi, Puskás L, Bárány, Pljutyinszkij, Tóth Cs., Már­ton I. (Orosz), Bodnár (Márton L), Székely Z., Haburcsák, Nyisztor (Knoblok). Játékos-edző: Rubóczki Tibor.__________________________ A tabellán elfoglalt pozíció csalóka, a Léta­vértes ellen senki sem mehet biztosra. A sé- nyőiek szűk félóra múltán megszerezték a ve­zetést, amit hosszasan megőriztek. Ám még­sem gyarapodtak három ponttal, a hajrában ugyanis 11-esből egyenlítettek a fiatalok. Gól: Korhűt (11-esből, 88. perc), illetve Haburcsák (27.). Jó: Dóczi, Márton I., Haburcsák. (Tudósitó: Hadházi Elek) _______ Gyarmati András: - Mindkét csapat gyenge teljesítményt nyújtott, de az iksz reális. Jobb koncentrálással nyerhettünk volna. ________ Rubóczki Tibor: - A pálya messziről szép volt, de közelebbről korántsem, ezért folyamatos játék nem tudott kialakulni. Nyerhető mecs- cset engedtünk ki a kezünkből. ___________ Berettvóúifalu-Mátészalka 3-1 (1-0) Berettyóújfalu, 100 néző, v.: Kassai A. Be­rettyóújfalu: Jenei - Józsa (Nagy R ), Turzó, Trencsényi, Siróczki, Lovas, Csordás, Nagy Z„ Ékes, Kolompár (Nemes), Sáfár. Edző: Kár­tik József. Mátészalka: Rosus - Chifor, Cristea, Batfalsi, Szolnoki, Doros, Molnár, Makszim (Kádár), Mos, Patáiy, Bíró J. Edző: Tóth Zol­tán._____________________________________ Megérkezett a mátészalkai román légiósok szükséges irata, így pályára léphettek. Nem sikerült azonban jól bemutatkozniuk, ugya­nis vereséggel távoztak Berettyóújfaluból. On­nan, ahol meglepetést is okozhattak volna, ám Sáfár három gólja végzetesnek bizonyult. Gól: Sáfár (25., 55., 84.), illetve Molnár (11- esből, 89 ). Kiállítva: Batfalsi (68.). Jó: Sáfár (a mezőny legjobbja), illetve Mos, Cristea, Rosus. (Tudósító: Kerek István) ____________ Tóth Zoltán: - Nulla-nullánál kétszer vittük a kapusra a labdát, de hibáztunk. Utána egyé­ni hibákból kaptuk a gólokat. Ajánlom a mér­kőzést azoknak a mátészalkai futballisták­nak a figyelmébe, akik otthon „szurkoltak” a csapatnak._____________________________ Várda SE-Nvirmada ___________1-0 (0-0) Kisvárda, 800 néző, v.: Sinka. Várda SE: Petranics - Balogh G., Krizán, Jánvári, Deák, Cseke (Cipf), Baksa, Kalu (Varga J.), Vicickó, Spekker (Dolhai), Balázsi. Edző: Kocsis Já­nos. Nyírmada: Tuza - Fejes, Tóth Sz., Ben- kő, Danku, Bancsi, Németh A. (Katona Gy.), Mátyus, Szőke I., Nagy M. (Papp 2), Nagy Sz. Edző: Szilágyi Bertalan.___________________ A két jól felkészített csapat óvatosan kezdte a mérkőzést, így az első félidőt inkább a me­zőnyjáték jellemezte. Szünet után lendülete­sebben futballozott a hazai csapat, és a jól sikerült cserék révén meg volt a lehetősége a gólszerzésre, és ezek közül egyet ki is hasz­nált. Gól: Balázsi (67.). Jó: Petranics, Deák, Baka, Spekker, Cipf.______________________ Kocsis János: - Óriási taktikai csata volt, iga- zán szép játék nem alakult ki, de úgy gon­dolom, az egy gólos győzelemre mindenkép­pen rászolgáltunk. _______________________ Szilágyi Bertalan: - Tipikus egy gólos mérkő­zés volt, az első félidőben elhibáztuk helyze­teinket, a Kisvárda szünet után betalált, így csak gratulálni tudok ellenfelünknek. ______ Balkánv-Diósavőr II _________0-3 (0-1) Balkány, 200 néző, v.: Nazsa. Balkány: Pet­rák - Szabó I., Vasas (Görög), Rácz L„ Hor­váth J., Vass Z., Gégény, Mikhárdi (Gilányi), Batári, Majchrovics (Vajda), Burik. Edzó: Se­lyem Nándor. Diósgyőr II: Dénes - Vida, Czövek, Bokros, Kerényi, Kasim, Horváth Sz. (Németh D.), Orlóczki (Nagy T.), Kovács Á. (Lindák), Trbovics, Kleiber. Edző: Földesi Ké­rője ____________________________________ Az első félidőben elpuskázta helyzeteit a Bal­kány, majd a két kapott gól, a kiállítások és a Vass Zoltán révén elhibázott tizenegyes így együtt sokkolta a hazai csapatot. Gól: Kleiber (27. és 50., az elsőt 11-esből), Nagy T. (90.). Kiállítva: Szabó I. (kakaskodásért, 68.), Horváth J. (második sárga lap után, 78.), illetve Vida (68.). Jó: Gégény. (Tudósító: Kékessy Mihály) Selyem Nándor: - Sajnos, alapemberek hiá­nyoztak a mai mérkőzésen, ráadásul fegyel­mezetlenek voltunk, így más nem is lehetett az eredmény. ____________________________ Nagyecsed-DVSC ll-DEAC ___________0-0 Nagyecsed, 250 néző, v.: Horváth G. Nagy- ecsed: Makó - Szűcs Tamás, Ricsei, Tősér, Gádzsa (Szakács), Balogh J., Ascsillán, Petro- hai (Bulyáki Z.), Szarka, Bíró Zs., Bulyáki A. Edzó: Berettyán Gábor. DVSC il: Verpecz - Nagy Z. (Ludánszki), Bíró P. (Nagy D.), Szat­mári, Fodor M., Nagy R., Varga J., Spitzmüller, Éles, Rezes, Szilágyi P. Edző: Kon­dás Elemér.______________________________ Remek ellenfelet látott vendégül a Nagy­ecsed, ennek megfelelően a DVSC játszott fö­lényben a mérkőzésen, de az igazi gólhely­zet a hazai csapat előtt adódott. Az (gy meg­szerzett egy pont megérdemelt az ecsediek részéről. Jó: az egész hazai csapat, illetve Bí­ró P., Szatmári, Rezes, Nagy R. (Tudósító: Biró Attila) ______________________________ Berettyán Gábor: - Gratulálok a csapat min­den tagjának, nagyon sokat tettünk ezért a pontért, amit végül teljesen megérdemelten szereztünk meg. _________________________ Kondás Elemér: - Rendkívül rossz talajú pá­lyán hatalmas „ellenszélben” játszottunk. Gra- tulálok a hazai csapatnak! ________________ Balmazúiváros-lbránv ______________0-0 Balmazújváros, 300 néző, v.: Jakkel. Bal­mazújváros: Barna - Tornai, Kiss A., Holb, Tóth 2., Kovács I., Kiss M„ Szabó J„ Kállai, Virág, Szabó B. (Csobán). Edzó: Nagy Lajos. Ibrány: Pintér - Koczogh (Csáki L), Baka, Ko­vács M., Tóth Z., Marcsek, Turóczi (Novák), Milka, Szilágyi V., Fekete Á. (Varga K.), Im­re. Edzó: Vadon Lajos. ____________________ A játék képe alapján reális eredmény szüle­tett, a gólhelyzetek száma alapján viszont az Ibrány közelebb állt a három ponthoz, mint ellenfele. Jó: Szilágyi V., Baka, Imre. (Tu­dósító: Víqh Sándor) ______________________ Vadon Lajos: - A 88. percben azt mondtam volna, hogy reális a döntetlen, a végén ki­hagyott helyzet miatt viszont győzelmet sza- lasztottunk el. _____________. _______ Nyíregyháza Spartacus ll-Hajdúnánás _____ 2-1 (0-0) Városi Stadion, 100 néző, v.: Jávorszki. Spar­tacus II: Tóth N. - Markos, Nánási, Kántor F., DeákT., Minczér, Farkas M., Lovas I. (Ander- ka), Vukadinovics (Balogh Z.), Nagy D. (Oláh D.), Menougong. Edző: Balogh Zoltán Haj­dúnánás: Balogh Z. - Tar, Boros, Kondora, Bagoly J., Szemán P. (Kelemen), Simicskó, Só­vágó, Berényi (Horváth R.), Mikita, Harsányt Játékos-edző: Kondora József. _____________ A hajráig csak a helyzetekig jutottak a csa­patok, akkor azonban felpörögtek az esemé­nyek, és a gólváltásból a nyíregyháziak jöt­tek ki jobban. Gól: Vukadinovics (78.), Ander- ka (84.), illetve Mikita (83.). Jó: Mikita, Tar. Kondora József: - A helyzeteit jobban kihasz- náló Nyíregyháza megérdemelten győzött. További eredmény: Hajdúböszörmény-Nyíra- dony 1-0. ■“•“"•tiítp: sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. A bajnokság állása 1. DVSC-DEAC II 17 13 2 2 46-19 41 3. Várda SE 17 12 2 3 41-13 38 2. Nyírmada 17 12 1 4 37-20 37 4. Diósgyőr II 17 11 4 2 39-11 37 5. Nagyecsed 17 10 3 4 32-16 33 6. Nyíregyháza II 17 9 3 5 24-20 30 7. Balmazújváros 17 7 6 4 28-24 27 8. Ibrány 17 8 2 7 28-25 26 9. Hajdúböszörmény 17 7 4 6 26-22 25 10. Volán-Sényő 17 6 4 7 31-26 22 11. Hajdúnánás 17 4 4 9 18-28 16 13. Berettyóújfalu 17 4 3 10 23-34 15 12. Balkány 17 4 3 10 17-42 15 14. Mátészalka 17 3 2 12 12-33 11 15. Létavértes 17 2 4 11 19-39 10 16. Nyíradony 17­1 16 14-63 1 LABDARÚGÓ CARMO SUZUKI-DR. ZILAHI MEGYEI I. OSZTÁLY, 17. FORDULÓ Lépéselőnyhöz jutottak a kemecseiek Tiszabecs-Fehérgyarmat _______5-2 (2-1) Tiszabecs, 70 néző, v.: Sándor Cs. Tiszabecs: Osan - Újfalusi, Nagy P., Szabó, Dani, Popan (Perényi), Ács G„ Meca (Varga G.), Skunzjak, Ács A., Kövesligeti Edző: Körmös Miklós Fe­hérgyarmat: Koncz - Radács, Dobos, Igaz (Mol­nár), Homoki G., Bartha, Kiss A., Máté, Tóth A., Homoki J. (Juhász A.), Országh Zs. Nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a becsiek. Gól: Ács G. 2, Popan, Varga Gy., Ács A., illet­ve Radács, Máté. Kiállítva: Országh Zs. (64.), Bartha (71.). Ifi: 7-2. _____________________ Tiszavasvári-Záhonv ___________1-0 (1-0) Tiszavasvári, 150 néző, v.: Hadházi. Tiszavas- vári: Susánszki - Lajos, Pólyák (Kővári), Tályai, Hegedűs, Szabó (Mátyási), Kurucz, Antal, Náb- rádi (Bodnár), Lengyel, Fazekas. Edző: Fecsku István. Záhony: Balogh T. - Tóth, Molnár (Ár­va), Séra, Győri (Papp), Varga (Danes), Orosz, Czvik, Bálint, Kovács, Balogh S. Edző: Pokol László. Enyhe záhonyi fölény jellemezte az el­ső félidőt, ám egy vasvári kontra gólt ért, a fordulást követően a házigazdák diktálták a tempót, több gól viszont már nem született. Gól: Nábrádi. Ifi: 3-2. (Tudósító: Hankó And­rás)_____________________________________ Fecsku István: - Pokolian örülünk a három pontnak. ________________________________ Pokol László: - Volt sanszunk a döntetlenre, de a hazaiak megérdemelten nyertek. ______ Nagyhalász-Tiszalök ___________1-1 (1-0) Nagyhalász, 250 néző, v.: Kristán. Nagyhalász: Mudri - Baraksó, Farkas, Batár, Kertész, Kotricz Z. (Kotricz L), Végső, Földi, Timbusz, Vincze (Bodzás), Ignácz. Edző: Kormány László. Tisza- lök: Kanócz - Czifrák (Nagy), Cselószki, Dobos, Luput, Hock, Kádár, Horváth, Tatai (Csáki), Nan (Vékony), Dascal. Edző: Mirgai László. Küz­delmes meccsen a 85. percben egyenlített az esélyesebb vendégcsapat, értékes pontot sze­reztek a hazaiak. _________________________ Gól: Timbusz, illetve Dascal. Ifi: 4-1. (Tudósí­tó: Hegedűs János) _______________________ Kormány László: - A mai meccs visszaadhatja az önbizalmunkat, kis szerencsével akár itthon tarthattuk volna a három pontot. __________ Mirgai László: - Ennyi helyzetet nem lehet bün­tetlenül elhibázni. Gratulálok a Nagyhalász mo- tivált játékához! __________________________ Naqykálló-Kemecse ___________0-2 (0-1) Nagykálló, 250 néző, v.: Vasas. Nagykálló: Hankóczki - Dobos, Pámer, Kosztyu, Sárga, Málik (Kovács I.), Nagy T. (Fodor), Trencsényi Karkusz (jobbról) és a Kemecse ellenfele fölé nőtt További fotók: cea YBM&SZPn,.h.U (Cebel), Dán (Márton A.), Koczák (Mészáros), Csernijenko. Edző: Révész Csaba. Kemecse: Szabó A. - Szatke, Homann, Kató I., Somogyi, Kovács I., Balogh Gy., Karkusz, Ruska, Ádám- szki (Birovecz), Komi (Ignácz Z.). Edző: Koskovits György. A kishitűség és az önbiza­lomhiány csak ilyen eredményt hozhatott a ha­zai csapat számára. Gól: Szatke, Kovács I. Ifi: 2-2. (Tudósító: Budaházi László) ___________ Révész Csaba: - Mezőnyben végig egyenlő ellenfelei voltunk a Kemecsének, két hibánkat viszont rutinosan kihasználtak, és ezzel megér­demelten győztek. _______________________ Koskovits György: - Kulturáltan, jól focizó csa­pat ellen sikerült kiharcolni a győzelmet. Dol- qozunk tovább. _____________ Kótaj-Nyirtelek ________________4-3 (1-1) Kótaj, 300 néző, v.: Szűcs N. Kótaj: Makai - Horváth, Oláh, Lipcsei, Majláth (Mészáros), Fe- renczi F., Kató Gy., Torna (Korsoveczki A.), Morafcsik, Simtchatcha, Ignácz D. (Lucskai). Edző: Fekete László. Nyírtelek: Nagy G. - Bá­rány, Hengsperger, Bodnár (Bistyei G.), Turóczi, Gajdos, Géczi, Leskó, Kovács, Bánfi, Szatmá­ri. Edző: Vránszki Péter. Férfias játék - megér­demelt győzelem. Gól: Kató Gy., Torna, Simtchatcha, Ferenczi F. (11-esből), illetve Bán­fi, Szatmári, Géczi (11-esből). Ifi: 3-2. ______ Fekete László: - A meccs nagy részében jól fut­balloztunk, szereztünk négy gólt, és ez min­dent megmagyaráz. ______________________ Vránszki Péter: - Serdülő lll-ban nem szokás ilyen gólokat kapni. Gratulálok a Kótajnakl Csenqer-Nvírkarász____________1-2 (1-1) Csenger, 200 néző, v.: Benkő. Csenger: Ma­gos - Horváth, Katona, Cardos, Pálfi, Juhász F. (Sajó), Tóth Z. (Volkán), Kiss (Botos), Ju­hász P„ Bulyáki (Boros), Raul (Szilágyi L). Edző: Szilágyi Sándor. Nyírkárász: Pekk - Takács, Danku, Matyi, Lévai (Szabó), Dudás (Peti), Rá­kóczi, Bíró (Dajka), Vincze V., Fodor (Kovács), Lakatos. Játékos-edző: Matyi András. Vissza­felé lejtett a hazai pálya. Gól: Juhász P., illet­ve Vincze V., Fodor. Ifi: 3-1._______________ Szilágyi Sándor: - Nagyon akartunk, néha fut­balloztunk is, az ellenfél pontrúgásaira nem ké­szültünk fel eléggé. _______________________ Matyi András: - Férfias, küzdelmes mérkőzé­sen küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Gra- tulálok a csapatomnak! ___________________ Tiszakanvár-Nvirbátor _________1-1 (1—0) Tiszakanyár, 200 néző, v.: Király. Tiszakanyár: Balázsy - Papp M., Kiss T„ Göncz, Molnár, Gombkötő S. (Csernyu), Háda K. (Gráf), Brankovics, Gerliczki (Nagy G.), Oncsó (Seme- gi). Gazdag. Edző: Magyar László. Nyírbátor: Tóth Sz. - Bécsi, Daru, Kurucz (Szegedi), Len­gyel, Bacsó (Dobos), Tóth T. (Czeily), Szabó, Trencsényi, Széplaki (Meszesén), Erdei. Edző: Lőrincz Sándor. Küzdelmes, időnként látványos mérkőzésen a hazai csapat nem tudta érvé­nyesíteni akaratát a vendégegyüttessel szem- ben. Gól: Gerliczki, illetve Lengyel. Ifi: 0-3. Háda Tivadar technikai vezető: - A lehetősé­geink meg voltak a győzelemre, de ezúttal a szerencse elpártolt tőlünk. _________________ Lőrincz Sándor: - Nagy akarattal célunkat elér- tűk, ezért gratulálok a csapatomnak. ________ Mándok-Újfehértó ____________4-0 (1-0) Mándok, 250 néző, v.: Józsa. Mándok: Barkaszi - Szeles Cs., Cap, Geda, Gégény (Galambos), Danes A., Karasz, Molnár, Angyal (Szeles P.), Szabó M. (Balázsi), Bagin (Kertész). Edző: Cso­rna Dezső. Újfehértó: Aranyász - Tóth Á. (Rácz), Horváth, Torda, Szemán, Kiss, Takács, Huszti, Lendvai, Ábrám, Csajkó. Edző: Nyisz­tor Sándor. Szimpatikus ellenfelet győzött le magabiztos játékkal a Mándok, első megyei el­ső osztályú gólját szerezte Szeles Péter, ami­hez gratulálnak a társak. Gól: Danes A., Sza­bó M., Szeles P., Bagin. Ifi: 1-0 (Tudósító: Tóth Zoltán) __________________________________ Csorna Dezső: - Ha ki tudjuk szűrni az üresjá­ratokat, akkor könnyebb dolgunk lenne. Megérdemelten nyertünk. __________________ Nyisztor Sándor: - Önmagunkat okolhatjuk a vereségért. A bajnokság állása: v>v v v v c v V V c 1. Kemecse 17 13 2 2 50-10 41 2. Tiszalök 17 12 3 2 35-17 39 3. Nyírtelek 17 9 2 6 39-30 29 4. Nyírkarás2 17 9 1 7 24-29 28 5. Tiszavasvári 17 7 4 6 32-23 25 6. Tiszakanyár 17 5 10 2 27-15 25 7. Naqyhalász 17 7 3 7 25-30 24 8. Nyírbátor 17 6 6 5 36-28 24 9. Mándok 17 6 5 6 28-22 23 10. Fehérqyarmat 17 6 2 9 27-40 20 11. Kótai 17 5 4 8 23-33 19 12. Záhony 17 4 7 6 25-26 19 13. Naqykálló 17 4 5 8 19-29 17 14. Tiszabecs 17 4 4 9 27-39 16 15. Újfehértó 17 4 4 9 20-37 16 16. Csenger 17 2 4 11 21-50 10 HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom