Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-19 / 42. szám

2008. február 19., kedd KELET ÉGTÁI / 7 Nyíregyházi kiadás • Kiállítások. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum szervezé­sében két kiállítás is várja az érdeklődő­ket. A Nyíregyházi Fiatal Alkotóművészek Tárlata I. tekinthető meg a VMK alkotó­galériájában. Dovalovszky Márta festőmű­vész alkotásai pedig a Centrál Szalonban (helyszín: Centrál Hotel, Nyíregyháza, Nyár u. 2-4.) láthatók. • Előadás. A Nyíregyházi Cukorbetegek Egyesülete következő foglalkozását, február 19-én 17 órától tartja a Városma­jori Közösségi Házban. Ezúttal a cukor- betegség, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések összefüggéseiről hallhat­nak előadást az érdeklődők. RÖVIDEN Ötórai tea Nyíregyháza (KM) - „Erdély, Kanada és Ma­gyarország egy politoló­gus szemével” címmel tart előadást február 19- én, kedden 17 órától dr. Nagy Levente főiskolai docens (Politológia Tan­szék) a Nyíregyházi Főis­kola Központi Könyvtá­rában. Az előadás a könyvtár Öt­órai tea címmel in­dított so­rozatának része. Nyíregyháza monográfiája Nyíregyháza (KM) - Megjelent a Szabolcs- Szatmár-Beregi Szemle idei első száma. A folyó­irat folytatja Nyíregyhá­za új monográfiája már elkészült fejezeteinek közlését, ez alkalommal Kujbusné Mécséi Éva fő­levéltáros „A megválta- kozás időszaka” című ta­nulmánya olvasható, amely a Dessewffyekkel kötött örökváltságot rész­letezi. Sasváriné Tamás Teréz Fonal­vonal Nyíregyháza (KM) - Iskolanyitogató szülői értekezletet tart február 19-én 17 órakora Kertvá­rosi Általános Iskola a Kertvárosi Csicser­gő Óvodában - adta hírül dr. Sasváriné Tamás Teréz igazgatóhelyet­tes. Hozzátette: az is­kola hetedik alkalom­mal tart Ki mit tud? vetélkedőt óvodások­nak. Április 11-én 14 órától várják a szere­pelni vágyókat, je lentkezni csoportos produkdókkal lehet. A „Fonal-vonal élőlé­nyek" című rajzpályá­zatra márdus 20-ig nyújthatják be mun­káikat az ügyes kezű ovisok. A gyerekek aktív részesei voltak a rendezvénynek (Fotó: amatőr) Egészségmegőrzés az oviban Nyíregyháza (KM - N. Z.) - A helyes táp­lálkozás fontosságára már kisgyermekkor­ban fel kell hívni a figyelmet, hogy minél korábban legyen lehetőségünk megismerked­ni e szemléletmóddal. Az örökösföldi Kikelet Óvodában ennek jegyében rendeztek Egész­ségmegőrző programsorozatot, melynek ke­retében Ételed az életed címmel egész napos program zajlott, amelyen a helyben elkészí­tett finomságok megkóstolására is lehetőség volt. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észre­vételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk ha­sábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk szemé­lyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu. Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői, e-mail cím, telefonszám: Pók Viktória viktoria.pokigkelet.szon.hu 20/219-2381 Sipos Marianna mariann.siposigikelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 Felülbírálhat a tervtanács A házasságkötő terem felújítását is tervezik (Fotó: amatőr) ■ A program öt lehet­séges akcióterületet je­lölt ki, ahol városrehabi­litáció végezhető. Nyíregyháza (KM) - Az el­múlt időszakban zajlott az In­tegrált Városfejlesztési Straté­gia társadalmi vitája. - Mint arról korábban írtunk, az Észak-alföldi Operatív Prog­ram keretében 2007 és 2013 kö­zött jelentős összegű (mintegy 4 milliárd forint) támogatási forráshoz juthat a komplex vá­rosrekonstrukciós programok megvalósítására. Ennek felté­tele az Integrált Városfejleszté­si Stratégia kidolgozása. - A programsorozatban többek kö­zött a civil szervezetek képvi­selői is választ kaphattak kér­déseikre a városrehabilitáció- ról. A rendkívüli civil fórumon ff................................................................... A projekt jelentős közlekedés- és közterület-fejlesztést is magá­ban foglal. Giba Tamás ..................................................................*ff Giba Tamás bevezetőjében összefoglalta az IVS legfonto­sabb elemeit. Elmondta: a program öt lehetséges akcióte­rületet jelölt ki, ahol városre­habilitáció végezhető EU- támogatással. Ilyen hely a bel­város, az Érkert, az Örökös­föld, valamint a Huszár lakó­telep és a laktanyák területe. Jelenleg a piaccal „kiegészí­tett” belvárosban végzendő munkákkal foglalkoznak kiemelten, ezekre vonatkozóan előakció-területi terv készült. A projektelemek egy része a közterületeken önkormányzati saját beruházásokat, önkor­mányzati ingatlanokban törté­nő beruházásokat tartalmaz­nak, illetve olyanokat, ame­lyekben a magántőke valami­lyen szerepet kap. Változik a forgalmi rend A városvezető hangsúlyozta, hogy a projekt jelentős közle­kedés- és közterület-fejlesztést is magában foglal. Például a Kiskörút keleti szakasza épí­tésének folytatását. Ez az ügyészség és a Szent István u. közötti szakaszt jelenti. A terv szerint a Szent István u. és az új Kiskörút csatlakozásától a Szent István u. belváros felé vezető szakaszán megváltozna a forgalmi rend. Giba Tamás az önkormány­zati fejlesztési javaslatok kö­zött beszélt a városháza udva­rán egy új ügyfélszolgálati centrum kialakításának szük­ségességéről. Tervezik a házas­ságkötő terem és az anyaköny­vi hivatal felújítását. Vállalko­zók bevonásával újítható fel a Nyírfa Áruház homlokzata. A Nyírvíz palota ügyében sokfé­le megbeszélés zajlott. Giba Tamás szólt a piaccsar­nok és annak környékére vo­natkozó fejlesztési elképzelé­sekről is.- Az elhangzott kérdésekre válaszolván Giba Tamás el­mondta, hogy vizsgálják a há­zasságkötő terem bővítésének lehetőségét. Vannak elképze­lések a házasságkötő terem mögötti anyakönyvi hivatali irodák egy részének az épü­let valamelyik lakásába való áttelepítésére. A házasságkö­tő terem ennek révén is bővít­hető lenne.- A Kiskörút vonalvezetésé­vel kapcsolatban elhangzott, hogy a Kiskörút teljes kiépíté­sére vonatkozóan a városnak van érvényben lévő szabályo­zási terve. Ezt az evangélikus egyház a mai napig nem fogad­ta el. A Szent István utcáig va­ló kiépítésére kialakult a kon­szenzus. A többi részével összefüggő merev állásponto­kat oldani kellene.- Felvetődött, hogy a. város­ban esztétikai bizottságra len­ne szükség, hogy ne építkez­hessen mindenki kizárólag a saját kívánsága szerint. Giba Tamás erre közölte, esztétikai bizottság nincs, viszont műkö­dik a tervtanács. A főépítész munkáját segítő szakmai testü­letbe a polgármester kiemelke­dő hírű építészeket hív meg. Havonta egyszer üléseznek. Rendelet határozza meg, hogy mely épületek terveit kell be­mutatni a tervtanácsnak, vagyis e szakmai zsűri szűrő­jén mely terveknek kell átes­niük. A zsűri véleményét fi­gyelembe veszik az építési el­járás során. KE IET kmf/ppefc.szon.hu •Az IVS-ről bővebben. Korábbi írásunk a témában. (PDF, 41 kB) Nem kocka Nyíregyháza (KM) - Olvasónk szerint az „új” Kossuth térre a neoromán stílusú i/asó ro­mai katoli­kérdeaíW} kus temp. lom elé nem illik a fémes kinézetű új szökőkút. Megtudtuk, szinte semmi nem fog lát­szani a kút szerkezetéből. A lezúduló víztömeg tulaj­donképpen egy kockát formáz, amelynek felső lapja négy méter magasan van, így csak a vízfüg­göny érzékelhető majd. Rólam vitáznak a szomszédaim ■ Állandó levélírónk a vita helyett a megol­dást várja, a közös bol­dogulásunkat. Nem értek a politikához, és nem is akarok, de nem tudom kikerülni, mert ha nem va­gyok képben, akkor rosszul járok. Országértékelés. Kérnék valakit tisztelet­tel, magyarázza el nekem, mi­ként tarthat - mondjuk a szomszédom, akivel jóban is vagyok az én háztartásomról, az én anyagi viszonyaimról, a kapcsolataimról - beszámolót, mondjuk a lépcsőházgyűlé­sen? Milyen alapon mond­hatja meg nekem mi a jó? Én azt látom és tapasztalom, Kelet-V@ ros vita Nyíregyháza hogy a két szomszédom azon vitatkozik, hogy nekem mi a jobb, anélkül, hogy bennün­ket, engem, figyelembe ven­nének. Örülnék, ha nem azon prob- lémáznának, hogy ŐK milye­nek, hanem azon, hogyan tud­nék én megélni, és hogyan tudnék én segíteni a saját és az ország előremenetelében. És miért nem tudják azt, hogy az Ő boldogulásuk az én egyé­ni boldogulásomon is múlik? Addig, amíg nem oldják meg a minimális létszükséglethez való jogát MINDENKINEK, addig, amíg ténylegesen csak a büntetési hivatalok működ­nek ebben az országban - bi­zony nagyon elgondolkodtató, hogy érdemes-e itt magyarnak lenni - írta le véleményét Fa­zekas Ágnes. Fergeteges farsang Nyírpazony (KM) - Feb­ruár 9-én fergeteges farsangi bált rendezett a Színi Károly ÁMK-ban az Iskolaszék, Szo- kolyiné Erdei Edit vezetésé­vel. A hangulatot fokozta a nyírpazonyi Nők Klubjának fellépése, akik operettparádé­val örvendeztették meg a né­zőket. A 8. osztályosok rocki­ja pedig remek nyitótáncnak bizonyult. S mivel üres has­sal nem lehet mulatni, finom vacsoráról is gondoskodtak a szervezők. A tombolasorsolás után - ahol mindenki nyert - a sokszínű svédasztal csábí­tott csipegetésre. Az est bevé­telét az iskola bútorainak felújítására fordítják. Mátyás, az igazságos Nyíregyháza (KM) - A mel, mesemondó Váci Mihály Kulturális, Mű- versenyt hirdet 6- vészeti és Gyermekcentrum 12 éves korú gyer- „Mátyás, az igazságos” cím- mekek részére. A versenyről Időpontja: 2008. február 27. 10.00 óra. Helyszín: Kölyőkvár (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25 ). Jelentkezési határidő: 2008. február 20. Bővebb információ: Kölyökvár, tel.: 42/408-700. POSTALÁDÁNKBÓL Merjünk boldogok lenni! Egyre több melankolikus hangvételű cikket olvasok. Szenvedünk, siralomvölgy az életünk, de közben reménykedünk és tesszük a dol­gunk, míg van egy vékony fénysugár... Miez a már-már középkori látásmód a fiatalok kö­rében? Szerintem a helyzetünk nem ennyire szívfacsaró. Élni igenis jól Olyan sok dolog van a köze­lünkben, amit talán észre se veszünk, pedig boldogabbá tehetne minket. Számomra az első, klasszikus példa erre a családom. A szü­leimmel nagyon jól megértjük egymást. Nél­külük nem az lennék, aki vagyok. Ó, és a két öcsém! Néha idegtépők tudnak lenni, de bizony unalmasabb lenne az élet a két kis gazfickó nélkül. Feltétlen meg kell még em­lítenem nagymamámat, aki valójában jóval több egy „nagyinál". Ezután következnek a barátnőim, haverjaim, ismerőseim. Felvidítanak, meghallgatnak, se­gítenek. Barátnők szempontjából, azt hiszem, én nagyon szerencsés vagyok. Több igaz ba­rátnőm is van, akikben megbízhatok, bármit elmondhatok nekik, és azt nem hallom visz- sza mástól. A humoruk pedig lekörözhetet- len! Mi kellhet még a boldogsághoz? A sza­badidő. Én szeretek olvasni, rajzolni, zenét hallgatni... De talán a legjobb „elfoglaltság" az alkotás. Sajnálom azokat az embereket, akik még soha nem tapasztalták meg azt az örömöt, amit a kreativitás adhat. Mikor beülök a szobámba, és valami kellemes mu­zsika közben rajzolok, írok vagy üveget fes­tek. Sajnos, mostanában egyre kevesebb időm van erre. Örömet okozhat még a ta­nulás is. Senki ne értsen félre, nem a tan­könyvek magolását vagy a stréberkedést fa­vorizálom. Nem. Megtudni minél többet ar­ról, ami érdekel, ami értékes. Megtapasztal­ni az élet nagy bölcsességeit, és felfedezni magunknak a világot. Vajon mi lehet még boldogságunk kulcsa? Persze, a szerelem. Ahogy mindenki, én is vá­gyom rá, hogy megéljem az igaz és viszon- zott szerelmet. Az ember lánya néha a csa­ládja és a barátai szeretete ellenére is magá­nyosnak érzi magát, mert nincs mellette az a személy, kinek széles vállára hajthatná a fe­jét, aki a társa. Igen, van ez így. De én bízom benne, hogy hamarosan belép az életembe ez az ember. Ami pedig szerény személye­met illeti, szeretem magam. Tudom, hogy vannak jó és rossz tulajdonságaim is. Tudom, hogy nem hasonlítok se Halle Berryhez, se Heidi Klumhoz, de ez nem is baj. A külsőm tekintetében csak magamhoz viszonyítok. Én én vagyok, és mosolygok a tükörbe. A jövő? Jó lesz az. Az érettségitől nagyon félek, vi­szont az egyetemet már várom, (ha felvesz­nek egyáltalán...). Arról még ugyan nincs konkrét elképzelésem, hogy mivel fogok fog­lalkozni, de örök optimizmusom azt súgja, tetszeni fog. Fiatalok, legyetek szerelmesek, mosolyogjatok a tükörképetekre és örülje­tek az életnek! FAbiAn Dominika, Kölcsey Ferenc Gimnázium

Next

/
Oldalképek
Tartalom