Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-12 / 36. szám

2008. február 12., kedd KIÜT MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Francia készség. Franciaország kész újabb csapatokat küldeni Afganisztánba: magas rangú katonai vezetők és diplo­maták javaslatai alapján Nicolas Sarkozy államfő négy lehetőséget tanulmányoz. A hivatalos bejelentés a NATO áprilisi bukaresti csúcstalálkozóján várható. Jóváhagyták a reformot Prága (MTI) - Jóvá­hagyta a nyugdíjrend­szer reformjának első szakaszát hétfőn a cseh kormány. A törvényja­vaslat értelmében a nyugdíjkorhatár 2030-tól egységesen 65 évre emelkedik, míg a köte­lező biztosítási idő az eddigi 25 évről 35 évre nő. Ugyanakkor az új rendszerben ebbe az időszakba már nem fog­ják beszámítani az egyetemi éveket. Az egész nyugdíjrendszert három szakaszban 2010- ig tervezik átalakítani. A nyugdíjrendszer át­alakítását még a parla­mentnek is jóvá kell hagynia, ami nem lesz könnyű, mert a balolda­li ellenzéknek és a szak- szervezeteknek is több kifogásuk van. GYÁSZHÍR Név: Tom Lantos lit: 1928-2008 Gates támogat Bagdad (MTI) - Robert Gates (képün­kön) amerikai védel­mi miniszter támo­gatja azt a felvetést, hogy egy rövid időre szüneteltessék az Ira­tot megszállva tartó amerikai erők foko­zatos kivonását azu­tán, hogy júliusig ki­vonnak öt harcoló dandárt az arab or­szágból. „Úgy gon­dolom, hogy való­színűleg van értelme egy rövid szünetnek, amely alkalmas a konszolidációra és az értékelésre." Nemzetisége: magyar származású amerikai állampolgár _____________ Munkássága: Demokrata párti képviselő, a washingtoni kong­resszus alsóházában a külügyi bizottság elnöke volt. Januárban bejelentette, hogy visszavonul a politikától, mert nyelőcsőrákot diagnosztizáltak nála. Múlt héten tün­tették volna ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével, ám betegsége miatt elmaradt a ceremónia. Az eseményen George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vett vol­na. A 80 éves Tom Lantos a Washingtonhoz közeli, Maryland állambeli Bethesda Haditengerészeti Kórházban halt meg. ■=—— www.ayaszhir.hu Mindörökké a gyászolók szolgálatában Kordondöntők a téren Budapest (MTI) - Már az egészségbiztosí­tási törvény vitája idején csaknem ezren gyűltek össze a Kossuth téren. Azt követel­ték, hogy a törvényt utasítsák el a képvise­lők. A demonstrálok rádión keresztül követ­ték az Országgyűlés munkáját. Heves pfujo­lással és kiabálással reagáltak arra, hogy a parlament elfogadta a törvényt. Roham­rendőrök este 7 óra után megkezdték a tö­meg kiszorítását a térről, mert a demonstrá­lok mintegy 150 méteres szakaszon ledöntöt- ték a Parlament köré emelt kordont. mindenről EIÍO.SZOR! 0 helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel Jgf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot Qf teret kapnak a vélemények gf a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu „Megújrázták" az eü-törvényt ■ Az Országgyűlés elfo­gadta az egészségbizto­sítási törvényt 203 igen és 173 nem szavazattal. Budapest (MTI) - A köztár­sasági elnök által a parla­mentnek visszaküldött és új­ratárgyalt törvényjavaslatról ff ............................................... A privát töke már ott van az egészségügyben például gyógy­szertárak, házi­orvosok képében, Horváth Ágnes ................................................ff a képviselők a Fidesz kezde­ményezésére név szerint nyil­vánítottak véleményt. Az SZDSZ-frakció és az MSZP- képviselőcsoport - Karsai Jó­zsef kivételével - igennel, a Fidesz, a KDNP és az MDF, valamint Gyenesei István füg­getlen képviselő, valamint a korábban fideszes, most füg­getlen Lengyel Zoltán és Tóth András nemmel szavazott. Az egyetlen nemmel szavazó szo­cialistát, Karsai Józsefet meg­tapsolták a fideszes és KDNP-s képviselők, míg >MSZP-s képviselőtársai azt kiabálták, hogy „Ülj át!”, illetve, hogy „Hajolj meg nekik!”. A politi­kus már a múlt héten bejelen­tette, hogy nemmel szavaz, még akkor is, ha kizárják a frakcióból. Az MSZP-s Sándor István, akinek házára Molo- tov-koktélt dobtak a múlt hé­ten, igen szavazatához annyit fűzött hozzá: „Meggyőztek a Molotov-koktélok”. Kockázatközösség „Magyarországon a biztosí­tási rendszer átalakítása a tár­sadalombiztosításról szól - je­lentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási pénztárak­ról szóló törvényjavaslat zár­szavában. - Egységes marad a társadalombiztosítás, ahol mindenki, egészségi állapotá­tól, korától, nemétől függetle­nül, ugyanolyan mértékű já­rulékot fizet. Fennmarad tehát a nemzeti kockázatközösség.” Mint kiemelte, az egészség­ügyben 17 éve igazságtalan és nem hatékony rendszer Horváth Ágnes szakminiszter és a háttérben Kóka János, az SZDSZ elnöke (Fotó: mti) működik. A kormány által be­nyújtott törvényjavaslatot ha­tástanulmányok alapozzák meg, amihez elkészültek a végrehajtási rendeletek. Hor­váth Ágnes közölte azt is: a fejkvótás újraelosztás nép­VELEMENYEK A VITÁBAN Horn Gábor (SZDSZ): „A rendszerváltással eldőlt, hogy a köz­ponti irányítás vagy a verseny a jobb a szolgáltatást igénybe vevők számára. A magyar egészségügyben komoly előrelépések voltak, de egy hivatal nem képes a betegek érdekeit képviselni." Pesti Imre (Fidesz): „Szerencsétlen dolog a liberális közgaz­dasági elveket ráhúzni az egészségügy­re. Egy amerikai tanulmány szerint a profitorientált szervezetek minden te­kintetben rosszabbak voltak, mint a nonprofit szervezetek." Pásén László (Fidesz): ________________ „A kormány 2008-ban megváltoztatta a társadalombiztosítási járulékok elosz­tását. Átcsoportosították a nyugdíj- kasszába és kivonják az egészségügyi kasszából, ez 120 milliárd forintos csök­kenést jelent." Vojnik Mária (MSZP): ________________ „Az egészségbiztosítás kasszájából kifi­zetett néhány pénzbeli ellátást áttették a költségvetésben a nyugdíjbiztosító­hoz, ezek a harmadik csoportba tarto­zó rokkantnyugdíjak és néhány balese­ti ellátás." egészségügyi mutatókra épít. „A privát tőke már ott van az egészségügyben gyógyszer- tárak, háziorvosok, patikusok, művesekezelések, betegszállí­tók képében” - jegyezte meg. A miniszter hangsúlyozta: a koalíciós megállapodás eredményeként az SZDSZ le­tett a több-biztosítós rendszer­ről, és helyette el tudta fogad­ni a többpénztáras rendszer­ről szóló kompromisszumot. Horváth Ágnes szerint az egészségügyben a minőséget a verseny hozza meg. Ebben a rendszerben kétszintű ver­seny lesz jelen, egyrészt a pénztártagok versenye a biz­tosítottakért, másrészt pedig a szolgáltatói verseny. EIJMSF kmtippek.szoix.hu • Háttér az egészségügyi törvényről (PDF, 78 kB) Elutasították Budapest (MTI) - Az Országgyűlés 167 igen, 203 nem szavazat mellett elutasította az egészség- biztosítási reformról szó­ló törvényt megerősítő népszavazási kezdemé­nyezést. A referendumot a Fidesz és a KDNP képviselői indítványoz­ták, és ha a honatyák többsége támogatta vol­na a népszavazást, akkor azt egyszerre lehetett volna rendezni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését kezde­ményező referendummal március 9-én. Tegnap sem volt vasutasegyezség ■ Hétfőn sem egyezett meg a MÁV és a VDSZSZ a vitatott mun­kaügyi kérdésekben. Budapest (FH) - A tárgya­lások délelőtt véget értek, sem­miben nem közeledett a vas­úttársaság és a szakszervezet álláspontja - mondta el a Füg­getlen Hírügynökségnek Sigu- linszki Tibor, a MÁV szóvivő­je. A következő egyeztetés ked­den délben lesz. Á VDSZSZ a hétfői tárgyaláson felajánlotta, hogy az általa követelt nettó 250 ezer forintot ne egy összeg­ben, hanem részletekben, akár egy év alatt fizessék ki - mond­ta a Független Hírügynökség­nek a VDSZSZ elnöke. Gaskó István hozzátette: elképzelhető­nek tartják, hogy a 10 százalé­kos fizetésemelést egy év alatt hajtsák végre, de nem zárkóz­nak el a munkaidő arányos csökkentése elől sem. A vas­úttársaság továbbra sem en­ged, ám az érdekképviselet ve­zetői egyelőre nem döntöttek a sztrájk esetleges folytatásáról. Amit követelnek A VDSZSZ két hete pénte­ken hirdetett határozatlan ide­jű országos sztrájkot. A mun­kabeszüntetést az első hétvégé­re felfüggesztették, majd múlt hét hétfőn újra leállt a vasút egészen csütörtök délig. Akkor megint felfüggesztették a sztrájkot, Gaskó István, a szak- szervezet elnökének indoklása szerint azért, mert féltették a vasútforgalom biztonságát és remélték, hogy így nyugodtabb körülmények között tudnak tárgyalni. Az érdekképviseleti elnök akkor kijelentette: ha nem lesz megegyezés, pénte­ken folytatódhat a munkabe­szüntetés. A szakszervezet a vasúttársaság dolgozóinak net­tó 250 ezer forint kifizetését kö­veteli, a MÁV Start, MÁV Gé­pészet és a MÁV-Trakció Zrt. dolgozói részére pedig 10 szá­zalékos alapbérfejlesztést sze­retnének elérni. u, kmtippekszon.hu • Az eddig történtek (PDF, 76 kB) Puccskísérlet Kelet-Timoron ■ Lázadók rálőttek a kelet-timori államfőre. Az elnök súlyosan meg­sérült, de állapota stabil. rendelt Jósé Dili (MTI) - Rendkívüli ál­lapotot és kijárási tilalmat hétfőn Kelet-Ti­moron Xanana Gusmao minisz­terelnök a kö­vetkező 48 órá­ra. Reggel erő­szakos hatalom- átvételt kísérel- Ramos-Horta tek meg zendülő katonák a délkelet-ázsiai or­szágban, összehangolt táma­dást hajtva végre Jósé Ramos- Horta államfő és Gusmao kor­mányfő ellen. Az 58 éves No- bel-békedíjas kelet-timori ál­lamfő a hasán kapott lövést, amikor a katonák megtámad­ták a házát. Az incidensben életét vesztette az épületet őrző biztonsági emberek egyike, ü­letve a testőrök választüzében meghalt két támadó, köztük Alfredo Reinado, a zendülő ka­tonák vezetője. Az elnököt azonnal kórház­ba szállították és megműtöt­ték. Állapota válságos, lélegez­tetőgéppel, mesterséges kómá­ban tartják életben. Az orvo­sok szerint jó esély van a fel­épülésére, ám csak 24-48 óra múlva lehet biztosabbat mon­dani a kilátásokról. Bezárt iskolák A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy az állam ellen­őrzése alatt tartja a helyzetet. „Jóllehet egy fegyveres cso­port támadást intézett az or­szág vezetői ellen, és az állam­fő megsérült, az állam kézben tartja a helyzetet” - mondta Gusmao. A támadások után megerősítették a biztonsági intézkedéseket Kelet-Timoron, az iskolákat és a közintézmé­nyeket bezárták. r © GRAPHIC NEWS Rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendelt el Kelet-Timoron Xanana Gusmao miniszterelnök a következő 48 órára. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom