Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-15 / 292. szám
2007. december 15., szombat KELET HORGÁSZOKNAK /9 * Éjszakai horgászat Nyíregyháza (KM) - A vízkezelő megyei szövetség bővíteni kívánja a horgászati lehetőségeket a Császárszállás Oláhréti víztározón. Szeretnének a tagság kedvébe járni, amikor bevezetik az éjszakai horgász, lehetőséget is. Mint ismert, az egyesület ügyeit a szövetség irodájában Dózsa Gy. u. 23. szám alatt intézik. Jó hír az is, hogy az iroda munkatársai az elkövetkező időben szerdán hosszabbított időben (18 óráig) fogadják az ügyfeleket. Ami nagyon aktuális, a fogási naplók leadása! Szűcs Sándor Elismerés Nyíregyháza (KM) - A megyei szövetség Verseny Szakbizottság tagjai, a megyei horgász válogatott a Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezett Megyei Sport Gálárán a megyei Szövetség vezetése által átadott kristályvázát vehették át munkájuk elismeréséül. Külön elismerésben részesült Szűcs Sándor. A Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik a rakamazi II. Pergető Kupa sikeres, magas színvonalú megszervezését, lebonyolítását, díjazását támogatták! Fő támogatóink: „Cormoran” Sporthorgász és Természetvédő Egyesület, Laguna 2D Kft., OWNER, Balzer Hungária, Selló Horgászbolt Nyíregyháza, STRIKE PRO, Sporthorgász Egyesületek, Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége Támogatóink: CSERVY wobbler. Tiszavirág Horgászbolt Vásárosnamény, Cájg-Center Horgászbolt Budapest, Bau-Stau Kft. Csömör, Bujtosi Horgászbolt Nyíregyháza, Kukac Ponty Hu Horgászbolt Tiszalök, Bonchidai Csárda Tokaj, Végállomás Horgászbolt Nyíregyháza, Súgóhíd Horgászbolt és Webáruház Baja, Zénó Horgászbolt Rakamaz, Csodacsali Horgászbolt Békéscsaba, Yahama Karsai Nyíregyháza. Bélyegzőház Nyíregyháza, Albi Horgászbolt Mátészalka, „Tiszavirág” Horgász Egyesület Tiszadob, Mátrai Pergetőhorgászok Sportegyesülete Gyöngyös, Nyírtelki Horgász Egyesület Nyírtelek, Tiszanagyfalui Horgász Egyesület, Villantó.com, Kelet-Magyarország Napilap, Pecamánia, Sufix Sporthorgász Magazin SPORT TV, Retro Rádió Fm 103.9 sabb volt. Ezzel el is kezdődött a hal fárasztása. Szokásomhoz híven most is kikapcsoltam a visszaforgásgátlót, és hagytam, hadd meneküljön teljes erejéből. Közben a zsinórt a hajtókarral feszesen tartva a botoktól a stégre mentem - ami dobó- és fárasztóhelyül szolgál. Míg én megtettem az 5-6 m-t, halam addig legalább 30 m zsinórt lehúzott, de a bottal kicsit keményebben rátartva sikerült is megállítani, majd megfordítani. A meglepődött haltól gyorsan visszanyertem az „ellopott” 30 m zsinórt, de utána megint feleszmélt, és hevesen ellenállt, ugyanabba az irányba akart menekülni. Egyre keményebben tartottam a botot, és éreztem, hogy halam most már engedékenyebben viselkedik. Már csak vagy 15 m-re volt tőlem a hal, és ez az a pont, ahonnan a legnehezebb közelebb hozni őket. Ez most is így volt, háromszor is heves kirohanása volt, de mindig sikerült pár méter szökés után visszafordítani. Öt méterre volt tőlem, mikor sikerült megpipáltatni, és ettől fel is feküdt, és szákoláshoz túl nagy volt ez a távolság. Rövid viaskodás után már szákolha- tó távolságba került, rövid pi- páltatás után egy pillanatra felfeküdt, de ekkor alá is merítettem szákommal, így már csak abban vergődött. A fá- rasztás kb. 20 percig tartott. ■ A partra kiemelve láttam, hogy gyönyörű, ke rek tőponty, 14-15 kg-osra becsültem. Milota (KM - D. M.) - Szeptember 12-e volt, csípős-hideg, viharos erejű északnyugati szél fújt - számolt be élményeiről Wachteinheim József, a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület elnöke. - Sötétedés előtt nem sokkal érkeztem horgászvizünkre, a Milotai Süllős Bányatóra. Próbáltam M ............................................. A horgásznak egy ilyen hal akkora érték, mint a műgyűjtőnek egy drága festmény, a különbség az, ha nem visszük haza, akkor is megmarad az érték. Wachteinheim József ............................................1* viszonylag feszesre húzni a zsinórt, és bekapcsoltam a nyeletőféket a leglazább fokozatban. A viharos hullámok alatt a halak semmilyen életjelet nem adnak magukról. Még nem volt teljesen sötét, amikor az erős szelet is túlszárnyalva felvisított a nye- letőfékem. Az orsó karját elforgatva (ez a nyeletőfék kiiktatását szolgálja) határozott Ez egy másik 14,4 kg-os ponty mozdulattal bevágtam, és egyből heves ellenállást éreztem. Számolva az ilyen kapásra, a másik féket is viszonylag la(Fotó: amatőr) zára állítottam, így a bevágás után is dolgozott a fék, futott lefelé a zsinór, csak lassabban, mert ez a fék már szoroÉrtékes hal Rájöttem: mindez, ami történt, a TÓ ajándéka volt, és bár különleges és értékes egy ekkora hal, az csak töredéke annak az értéknek, amit egy ilyen horgászélmény és az ennek során szerzett tapasztalat jelent. Lámpámmal rávilágítva csak gyönyörködtem a szép testű, aranysárga színű halban, majd óvatosan kiemeltem szájából a horgot, ezután két kézzel alányúlva kivettem a szákból, így helyeztem a vízre, finoman útjára engedve. Pár másodpercig csak állt egy helyben, majd az életét egy rövid farokcsapással megköszönve nagy sebességgel a mélység felé iramodott. Új szolgáltatásokat terveznek ■ Még le sem zárult az év, máris gőzerővel tervezi a megyei horgászszövetség a jövőt. Nyíregyháza (KM) - Tele vagyunk tervekkel, ötletekkel - erősíti meg Fesztóry Sándor, ügyvezető igazgató. - A pénteki elnökségi ülésen több napirendet is tárgyaltunk. Úgy érezzük, a megyei szövetség fejlődik, gyarapodik. 2006- hoz viszonyítva, 2400 fővel nőtt a taglétszámunk, amit a kollégáink és az egyesületek lelkes vezetőinek is köszönhetünk. Több ötleten is dolgozunk. Jelentős kedvezmény Első helyen szeretném kiemelni, hogy az alapszabályban rögzített egyik fő feladatunknak eleget téve, megpályáztuk a halászati jogát a tiszadobi holtágrendszernek a helyi önkormányzattal és a horgászegyesülettel. Tovább bővítjük az egyesületeknek nyújtott szolgáltatásokat. Például ingyenes szakértői szolgáltatást nyújtunk a vízkezelő közösségek számára. Nagy reményt fűzök ahhoz az újításunkhoz, hogy a szövetség tagjai részére ingyenesen olyan kártyát adunk, mellyel még a nagy áruházakban is jelentős kedvezménynyel lehet vásárolni. (Természetesen ez a megállapodást után vezethető be!) kmf/ppe/r.szon.hu • Élménybeszámoló. Wachteinheim József teljes élménybeszámolója letölthető. (PDF 55 kB) Különdíj. A gulácsi Balogh Ibolya a közelmúltban a csukafogóversenyen különdíjat kapott. (Fotó: Berki Károly) Szél hozta a tó ajándékát VENDÉGSOROK Szebben ragyognának Angyal Sándor__________________________________________ kelet@kelet.szon.hu Ferivel az ünnepi forgatagban futunk össze, aranyvasárnap köze- ledtén, eltűnődve álldogál a téren. Csak nincs valami baj? - érdeklődöm, látva az egyébként bohém, általában jókedvű ismerős arcán a gond eltakarhatatlan kis barázdáit. Nem, semmi, dehogy - siet a válasszal, hozzátéve, különben megvan a család is, éppen ott kutakodnak valamelyik boltban, készülnek a szeretet ünnepére. Aztán mégis kiböki, mi foglalkoztatja. - Látod, mi is, akár ez a sok ember, két-három napba sűrítjük a szeretetünket, sietünk letudni sállal, körömcipővel, nyakkendővel, pillanatra megállunk a fenyőfánál, a gyereket megénekeltetjük, aztán gondolatban kipipáljuk a karácsonyt, ez is megvolt, nyomás a dolgunkra - sorolja legújabb keserű tapasztalatait. Nem értek egyet vele, mondom, kellenek ezek az ünnepek, hogy visszatekinthessünk a hétköznapokra, amikor elrohanunk a szép dolgok mellett, nem vesszük észre a körülöttünk kialakuló értékeket sem. Hát ez az! - jön a reakció, s hogy jó helyen kapizsgálok. Őt is ez aggasztja, a nagy rohanás, a belénk ivódó félelem a holnapi bizonytalanságtól. Szinte észre sem vesszük magunkon, hogy beleszürkülünk a nagy taposómalomba, könyöklőkké válunk, aztán jön az irigység a másikra, közben ok nélkül megsértjük egymást otthon, a munkahelyen. Megkeményedett körülöttünk a világ - összegzi mondandóját, amit még megtold azzal: pedig olyan kevés kellene a mindennapokon a jobb közérzethez, a cseppnyi kis örömhöz. Megtudom aztán ettől a remek szakembertől, hogy otthon még csak-csak, bár abban a szűk körben is lecsapódnak a külső történések hordalékai, de ami a munkahelyeken van, tisztelet a kivételnek, kiábrándító. Náluk, az üzemben régebben úgy éltek, mint egy szép nagy család, megosztották egymás gondjait, olykor még a hazulról hozott uzsonnát is. A főnöknek sokszor volt jó szava, elismerő dicsérete a beosztottjaihoz, érdeklődött a gyerekek iránt, néha megkérdezte, segíthet-e valamiben. Most a menedzsment a legtöbb helyen nemcsak anyagilag van távol a kollektívától, hanem együttérzésben is. Képzeljem, már a harmadik ötletét sikerült nyélbe ütni, ami takarékosabbá teszi az anyagfeldolgozást, de még csak egy jó szót sem mondtak érte. Nem a pénz hiányzik, bár az sem mellékes, hanem az az egyetlen szó, egy kis vállveregetés vagy egy erős kézszorítás. - Még a kutya is gyorsabban iszkol a csont után, ha előtte megsimogatják, nem igaz? - kérdezi eltűnődve. Hallgatunk egy sort. Hasonló tapasztalatunk nekünk is van: nemcsak az ország szakad egyre inkább ketté, foszladoznak az emberi kapcsolatok szövetei is. Akiknek fut az a bizonyos szekér, rá sem ügyelnek a közelükben lévő leszakadókra, ők természetesnek tartják ezt az állapotot, nekik ez jár, nekik ez kijár. Pedig a karácsony sem lenne napjaink már- már ennyire kirívó szeretetünnepe, ha év közben is észrevennénk egymást, figyelmesebbek, tolerán- sabbak, megértőbbek lennénk. Akkor talán még a fenyőfa fényei is szebben ragyognának. Székelyi víztározó Nyitva tartás: 0-24 h gsagl QL Wo Ä S^ÄMI!) Nyitva: hétköznap: 7.00-19.00 szombat: 7.00-14.00, vasárnap: 7.00-11.00 OrSÓk 20-30-40%engedmé MATiESZALKAY Jármi) úti 6\> MÄRl KTSV/ÄRD^MI IS!) V'ó'r.dayJ lV> u\> 2li BAIZEREJ HALCAPÖNE H9RGA&ZCENTRUM HIRDETÉSEK