Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-16 / 267. szám
2007. november 16., péntek KELET BE-K1KAPCSOLÓDÓ /16 Joseph Seldon egy sikeres üzletember, aki boldog házasságban él a feleségével, Christinával. Joe éppen most van túl egy hatalmas hasznot hozó szerződés aláírásán, ezért az üzlettársával, Michaellel úgy határoznak, hogy méltó módon fognak ünnepelni. Jachtot bérelnek és feleségeikkel együtt irány a nagy kékség! Az út során minden csodálatosan alakul, míg egy este Christinának nyoma vész. A rendőrség hosszas keresés után halottnak nyilvánítja a nőt, s baleset helyett gyilkosságnak kezeli az esetet. Első számú gyanúsítottjuk pedig nem más, mint az összetört férj. Joe azonban értetlenül áll az egész előtt és meggyőződése, hogy a felesége még életben van. Majd egy nap furcsa telefonhívást kap, Christinától. A filmet 23.10-kor tekinthetik meg a TV2 műsorán. TÉVÉFOTEL A film egyik jelenete (Fotó: archív) Christina titka Stáblista Rendező: Karen Arthur, forgatókönyvíró: Camille Thomasson, zene: David Michael Frank, vágó: Caroline Biggerstaff. Szereplők: John Stamos, Claire Yarlett, CCH Pounder, Robert Carradine, Kim Delaney. SUDOKU, 422. FELADAT J J jja Kezdőknek 2~ 7_ 19 13 4 5 9 39 [26 4 1 ! 3 4 9 8 9 3 1 6 ______8 16 2____4 ~1 5 9 4 9 j 6 4 5 1 3 81 2 Haladóknak 6 2 2 5 1 ___6 3 4 J __3 8___7_ 6 5 9 8 4 1 7 __ 3 9 6 ___2 ~ 5 j 7 9 8 TT 4 ___________7 A szabály egyszerű. A Sudoku- rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3x3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy a megfejtett és kivágott feladatot (sorszámával együtt) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A 422. feladat beküldési határideje: 2007. november 23. Megfejtések (417. sz. feladat): 2 1 7|9 5 6|8 43 6 9 3 1 4 817 5 2 8 5 4 3 7 2 1 6 9 4 8 1 6 2 7 3 9 5 925483671 7 3 6 5 1 9 4 2 8 5 7 8 2 6 1 9 3 4 1 4 9 7 3 5'2 8 6 3 6 28 94 5 17 897251463 631748592 5 4 2 3 9 6 | 8 1 7 374819256 158627934 9 2 6 5 3 4 7 8 1 2 6 5 4 8 3 1 7 9 7891 6 2345 4 1 3 9 7 5 6 2 8 Kezdőknek Haladóknak MTV 05.50 Nap-kelte 09.00 Quinn doktornő, a varázsló Lóverseny 09.45 TV Taxi 10.05 Színházi esték a 100 éves magyar kabaré jegyében Tiszta Kabaré! (ism.) 11.00 Cinecitta 15. 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 TVTaxi 12.30 Sorstársak Rehabilitációs magazin 13.00 Sírjaik hol domborulnak... Eltűnt magyar katonák nyomában 13.30 Körzeti magazin 14.25 Ablak Benne.- Évgyűrűk 16.10 Heuréka!, A repülőgép 16.15 Marci, Aliz 16.30 TV Taxi 16.45 Körzeti híradó 17.00 Hírek 17.10 Kisváros, Köftöztetők 17.50 Bűvölet, VII./49. 18.45 Az örökös 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek 20.10 Színházi esték a 100 éves magyar kabaré jegyében Tiszta Kabaré! Fsz.. Szacsvay László, Pindroch Csaba, Oroszlán Szonja, Nagy Cecília (Cili), Magyar Attila Felsorolhatatlan az összes konferanszié, kabaré szerző neve, és azok a sommás megjegyzések, kritikák, amelyekkel a korabeli sajtó ítészei jellemezték a kabaré történetének nagyjait. 21.10 Csináljuk a Fesztivált! Keressük az elmúlt 50 év legnagyobb magyar slágereit 22.05 Az este Péntek 22.45 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabadidő napról napra 23.15 Múlt-kor 23.45 Hírek 23.50 Sporthírek 00.00 TV Taxi 00.15 Rossz nevelés 02.02 Műsorzárás M2 05.50 Nap-kelte 09.00 Connect with English 09.25 Homokzene mesék 09.35 Kulissza 10.00 A hét műtárgya 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostra 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 12.01 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.05 Érték és mérték 13.30 Ötvenesek 13.55 A nemzet könyvtárának kincsei, Prognosticate 14.05 Az emberi test így készült Az emberi test című filmsorozat 15.00 Info-generáció 15.25 Antarktisz - Az élet fagyos szigete, Élet az oázisokban 15.55 A fotográfia kalandjai Az aktfotó 16.25 Válaszd a tudást! 17.25 Membrán 17.50 Egy lépés előre, A lázadás 18.40 Esti mese 18.55 Igenis, Miniszterelnök Úr! 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek 20.05 Két pisztolylövés magyar tévéjáték, 1977-3. Fsz.. Garas Dezső, Bencze Ferenc, Gáti Oszkár, Tarján Györgyi, Tímár Éva 21.10 Klikkerek 21.25 Kultúrház 21.45 November spanyol filmdráma, 2003 Fsz.. Óscar Jaenada, Ingrid Rubio, Juan Francisco Margallo, Angel Facio, Adriana Dominguez Alfredo Madridba megy, hogy megvalósítsa művészi álmát. Elképzelése az, hogy a szín- művészetnek nemcsak a színházban van a helye, hanem a szabadban, a városi terein, parkokban, utcákon. 23.30 Napló 23.35 Záróra 00.20 Kodály 125 00.25 Nap-nyugta 02.55 Titokzatos Násztya 75. Filmsorozat 03.40 Lukács Gyöngyi portré RTL KLUB 05.30 WSTeleshop 06.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 TopShop 11.10 Receptklub 11.25 Frigy vagy nem frigy? Francia riviéra, az 1920-as évek. Az előkelő angol főúr, Nigel Marshwood (Edward Atterton) bejelenti házasságát Miranda Frayle-jel, az amerikai színésznővel. A hír nemcsak Nigel anyját tölti el aggo- dalommal, hanem Miranda korábbi kedvesét is, Don Lucast Eközben a jövendőbeli anyós személyi titkára, Moxie szintén sokkoló bejelentést tesz. Miranda nem más, mint az ő rég elveszett kishúga. Közben. 12.00 Hírek 13.20 Disney-rajzfilmsorozat. Balu kapitány kalandjai 13.45 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 L. A. Heat - Halálos páros Táncoslányok 16.25 Balázs - A szembesítőshow 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 RTL Klub Híradó 18.55 Pókerarc 19.55 Barátok közt 4069-4070. Utána. Hírek 20.30 Dominó-nap 2007 Ebben az évben november 16- ra esik a dominók világnapja. Ekkor ugyanis Mr. Domino (Robin Paul Weijers) és közel 90 építője megint kísérletet tesz arra, hogy a tavaly felállított több mint 4 milliós dominó rekordját megdöntse. 23.30 Odaát amerikai akciófilm-sorozat A lány nem nyugszik békében 00.35 Reflektor 00.55 Óvakodj a gazditól! Tom, a Csók FM nevű New York-i rádió menő üzletkötője boldogan él együtt gyönyörű menyasszonyával, Perrivel és négylábú kedvencükkel, Shopie-val. 02.30 ittHON 02.45 Harmadik műszak A család mindenek felett VI. évfolyam 03.45 Műsorzárás TV2 06.00 Alexandra Pódium 06.25 Tények Reggel 07.00 Mokka Utána. Koffeinmentes Mokka 09.15 Stahl konyhája 09.20 Betűbár 10.10 Teleshop 11.25 Amerikai románc Egy chicagói tudósító, Emié Souchak egy korrupcióval gyanúsított állami tanácsos után nyomoz. A főszerkesztő azonban elhatározza, hogy elküldi őt a városból, mert kezd meleg lenni a talaj a lába alatt. Souchak így elutazik Rockies- ba, ahol interjút készít Dr. Nell Porter-rel, aki néhány éve különleges sasok életének kutatásával foglalkozik. 13.30 Észbontó 14.20 Melrose Place Jane szenvedélybeteg 15.25 Száguldó vipera Embervadászat 16.25 Rex felügyelő, A vesztes 17.30 Monk - Flúgos nyomozó Mr. Monk és a nagy jutalom 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban Rosszban 633. 20.20 Favorit 21.00 Okosabb vagy, mint egy 5,-es? Szórakoztató kvízshow 22.10 Liptai Claudia Show, 2007 23.10 Christina titka amerikai misztikus film, 1993 Fsz., John Stamos, Claire Yarlett, CCH Pounder, Robert Carradine, Kim Delaney Joseph Seldon egy sikeres üzletember, aki boldog házasságban él a feleségével, Christina-val. Joe éppen most van túl egy hatalmas hasznot hozó szerződés aláírásán, ezért az üzlettársával, Michael-lel úgy határoznak, hogy méltó módon fognak ünnepelni. 00.40 Tények Este 01.15 Ördögi nyomozó A csillagkapu 02.05 Reménysziget A múlt árnyai 02.55 Aktív (ism.) 03.25 Favorit DUNA TV 05.35 Gazdakör 06.00 Világunk - Reggel 08.00 Duna tér 08.10 Kikötő-Háttér (ism.) 08.40 Heuréka! Megtaláltam! 09.15 Váratlan utazás 10.05 Egy lépés előre 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 13.50 Duna tér 14.00 Szalon - Vendégségben Zoób Katinál 14.40 Bioritmus 15.00 Geológiai kincseink Baradla-bariang, Aggteleki- kasztvidék 15.10 Lovasnomádok utódai Indiában 15.45 Világunk 16.30 Négyzetméter 17.00 Váratlan utazás Ha elmúltak a mézeshetek 17.45 Duna tér 18.00 Híróra- sporthírek, időjárás-jelentés 18.30 Váltó Gazdasági magazin 18.35 Közbeszéd Tóth Krisztával Aktuális háttérműsor 19.00 Mese Bundás és Rozsdás 19.30 Mónika, az Angyal A film egy magányos kislányról mesél, aki mindenáron angyal szeretne lenni, 20.50 Kikötő 21.50 Hírpercek, sport időjárás-jelentés 22.05 Gyönyörű mocsokságok angol filmdráma, 2002 Fsz.. Audrey Tautou, Chiwetel Ejiofor, Sergi Lopez, Sophie Okonedo, Israel Aduramo 23.40 Muzsikás Együttes magyar koncertfilm, 2006 - 2. 00.15 Építészmesterek, Makovea Imre 00.50 Vers 01.00 Himnusz 01.05 Híró ra (ism.) 01.35 Közbeszéd Tóth Krisztával 02.00 Váltó 02.10 Mese Nagy ho-ho-horgász 02.20 Kolostorlakók 2. 03.05 Ghymes 2004-ben volt 20 éves a felvidéki Ghymes. HELYI TÉVÉK NYÍREGYHÁZI TV ATV 6.50 Útra - kész 7.05 Frid- erikusz Most 8.05 Egyenes beszéd 8.50 Fórum 9.25 A nő háromszor 10.35 Természetfilm 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Együtt a biztonságért 17.00 Nézőpont 17.25 Dr. Herba Natura 17.55 ATV Híradó 18.10 Fórum 18.55 ATV Híradó 19.20 Időjárásjelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.00 Párshow 21.00 Julie De Marco 22.45 Start! 23.10 Többet ésszel! 0.20 700-as klub 1.00 Útra - kész VIASAT3 9.00 Halálbiztos diagnózis 10.00 Gyilkos sorok 11.05 San Francisco utcáin (ism.) 12.05 Nash Bridges - Trükkös hekus 13.10 Magnum 14.15 Halálbiztos diagnózis 15.15 Gyilkos sorok 16.20 San Francisco utcáin 17.25 Nevess csak! 18.00 Nevess csak! 18.30 Benny Hill 19.00 Tutifuvar 20.00 Jóbarátok 20.35 Will és Grace 21.05 CSI. A helyszínelők 22.05 Dirt. A hetilap 23.05 Dexter 0.15 CSI. A helyszínelők 1.15 A polip 2.15 Dexter DUNA TV, 22.05 Gyönyörű mocsokságok EUROSPORT 8.30 Kaland 9.00 Rali 9.30 Labdarúgás 10.15 Labdarúgás 11.00 Speedway 13.00 Tenisz 13.15 Labdarúgás - Oroszo.- Anglia 14.30 Labdarúgás 15.15 Labdarúgás 16.00 Szánkó - élő 16.45 Labdarúgás 17.15 Szánkó - élő 18.00 Labdarúgás 18.15 Labdarúgás - Hollandia-Szlovénia 19.00 Teremfoci 20.30 Favágóverseny 21.00 Teremfoci - élő 22.30 Legerősebb ember 23.00 Rali 23.30 Extrém sport 0.00 Pank- ráció RTL KLUB, 23.30 Odaát MINIMAX 14.40 Miss Mallard nyomoz 15.05 Simsala Grimm 15.30 Vándor varangyok 16.00 Horseland Lovasklub 16.30 Rupert maci kalandjai 16.40 Fifi virágoskertje 16.50 Mon- dókák 16.55 Irány Dínóföld! 17.10 Erdei tanoda 17.25 Arthur 17.50 Maya és Miguel 18.15 Bing és Bong 18.25 A rút kiskacsa és ÉN 18.55 Bombi torna 19.00 Symfollies 19.05 Játsszunk a Szezám utcában! 19.30 Jane és a sárkány SPEKTRUM 8.05 Mit ültet Matt? 9.15 Csodálatos elmék 10.20 A tengeri vidra visszatér 11.25 Diéta-mánia 12.25 Mit ültet Matt? 13.35 Hegyek, völgyek, hölgyek 14.45 Misztikus utazások 15.40 A Mongol Birodalom 16.45 Legénylakás: Ki a jobb? 17.45 Felséges ékek 18.45 A Tumuc Humac ura 19.45 A tengeri vidra visszatér 20.50 Vakáció Coxyval 22.05 Bújj a bőrükbe! 23.00 A kommunizmus 0.00 Oroszlánszívű Ri- chárd és Szaladin 06.00 NYKK - Novy Jicin kosárlabdamérkőzés 07.30 Híradó 08.00 Nyílt tér 08.30 Depó - autósmagazin 09.00 Teleshop H 09.30 Épí-Tech - házépítők magazinja H 10.00 Fekete gyöngy 11.00 Csacska angyal 12.00 Képújság 17.00 Brill 20 17.30 Terus és Kálmány 18.00 Híradó 18.30 Halló Top 10 19.00 Híradó 19.30 Szieszta 20.30 Hírháló H 20.55 ízelítő 21.00 Sötét ébredés ZEMPLÉN TV 9.00 Előző nap délutáni adás (ism.) 13.00 Képújság 18.00 Sportról Sportra 18.20 Sport- magazin 18.30 Mecénás... 19.00 Hír 7 19.15 Engem is érint - EU-rövidhírek 19.20 Határtalan természet... 9. rész 19.35 Engem is érint - EU- rövidhírek 19.40 Háromszoros visszavágó (francia film) 21.40 Hír 7 (ism.) 21.55 Engem is érint - EU-rövidhírek (ism.) 22.00 Képújság KÖLCSEY TV 6.30 Életvitel 8.29 EU Percek 8.30 Híradó 8.55 Képújság 17.00 Víg-kend - élő szórakoztató-kulturális műsor Benne. 17.30 Hírek 18.00 Hírek 18.30 Most repül a kiskanál 19.00 Híradó 19.23 EU Kulcshírek 19.30 Mozizóna 20.00 Mindentudás Egyeteme 21.00 Film. Édes Anna (magyar film) /12/ 22.35 Híradó 23.05 E- Divat - ism. 23.35 Híradó 23.00 Himnusz 23.05 Képújság Forrás. mozi tv színház ^ • A tv-műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! RÁDIÓK KOSSUTH RADIO 9.00 Napközben 11.05 Élhető világ 11.30 Vendég a háznál 11.58 Harang-szöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 13.25 Határok 13.30 A remény-ség hangja 14.05 Arcvonások 14.35 Téridő 15.00 Közelről 15.15 Kultúrkör 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi tudomány 17.30 Krónika 18.03 Közéleti ütköző 18.15 Magánhangzó 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.20 Vendég a háznál 19.45 Nyelv-ész 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház 20.25 Olasz slágerek 20.30 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő 0.00 Himnusz PETŐFI RADIO 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.02 Sporthírek 9.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Zene munkához 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Zene tanuláshoz 17.00 Hírek. Időjárás 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúr- fitnesz 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Zene olvasáshoz 0.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix BARTÓK RADIO 7.40 Rejtvény 8.16 Riport 9.04 Angol karmesterek vezényelnek 9.48 Lemezbemutató 10.00 Társalgó 11.04 régizene 11.25 Emma Kirkby énekel 11.45 Muzsikások 12.00 50 év 50 hangversenyben 13.25 Jean Sibelius. V. szimfónia 14.00 HangJátékTér Műkedvelők 14.55 Frédéric Chopin. Melankólia 15.00 Hírek. Időjárás 15.04 Muzsikáló délután 16.00 Kulturális hírek 16.03 Fővinform, útinform 16.05 Mit csinál ma este?- rejtvény 16.13 Muzsikáló délután 16.58 Útinform, fővinform 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Muzsikáló délután 18.00 Kapcsoljuk a Bécsi Staatsopert 19.30 Hírek. Időjárás 21.00 A kamarazene kedvelőinek 22.15 Hangvarázs 23.30 EBU jazz MR6 A régió rádiója 6.00- 9.00 Hajnaltól reggelig. Benne: 6.00 Bekö- szönés, hírek, utána sport, útinform, a nap témája. 6.30 Hírek. Utána a nap témája, ügyeleti hírek 7.00 MR1 Kossuth 180 perc. Utána a nap témája, sport, lapszemle 7.30 Hírek. Utána a nap témája, ügyeleti hírek 8.00 MR1 Kossuth 180 perc. Utána a nap témája, sport 8.30 Hírek. Utána a nap témája, programajánló 9.00-11.00 Hétvégi ajánló, kultúra 11.50 Ki nyer ma? 12.00 MR1 Kossuth Krónika 12.30 Nótaszó 13.00 MR2 Petőfi 17.30 MR1 Kossuth Krónika 18.00 MR2 Petőfi 21.00 Nótaszó 22.00- 6.00 MR2 Petőfi SZT. ISTVÁN RADIO 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangéliumok, Szólj Uram! Névnap, Kalendárium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) Konyhák titkai 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Kérem a következőt! Orvosi tanácsok h'eti összefoglalója 14.35 Szegények kenyere (ism.) Hírek, események a Szent Erzsébet évről 15.00 Az irgalmasság órája 15.15 A nap szentje 15.30 Hitvalló. Felnőtteknek 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű Ifjúsági hangmagazin 17.00 Kora esti hírmondó 17.30 A Régió Sportja 17.45 Egyházi hírek 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép. Portréműsor 19.00 Regionális hírek 19.10 Iránytű 19.35 Esti mese 20.10 Kultúrkör 21.05 Katedrális 22.10 Közélet 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló rl