Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

2007. november 2., péntek KJEIÉ! SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP Mindennapi küzdelmeiben, amelyek bőven vannak, mint­ha néha láthatatlan kezektől segítséget kapna, mert ami­kor már kilátástalannak tűnik a helyzete, megoldódik. Egy otthoni konfliktust a szívére vehet, nem tudja feldol­gozni az Önt ért lelki sérelmeket. Az otthonával kapcso­latos hitel intézéséhez szerencsés ez a nap. Harcos kedvében lehet, és harcba száll akár az egész vi­lággal is. Az agya vág, mint a borotva, mindenkit legyőz ma a vitában. De gondolja végig: érdemes? Közlekedés, kereskedelem, kommunikáció. Ez a három do­log tölti ki ma a napját. Ezeken a területeken minden na­gyon jól alakul. Egy zsúfolt napra számíthat! Az ezotéria az a terület, ahol most bizony választ találhat az Önt foglalkoztató kérdésekre önmagával kapcsolatban, és elindulhat az önismeret útján. A terveit a barátai segítségével tudja ma megvalósítani, a függőben lévő ügyeit is sikerül elintéznie, és az élete 22 könnyebbé, átláthatóbbá válik az Ön számára is. Sikeres a hivatásában, és nagyon jól érzi magát a mun­kahelyén, főleg azóta, amióta valaki felkeltette az érdek­lődését, és kicsit flörtölnek is. Úgy érzi, ha megnyílik, akkor védtelenné, sebezhetővé válik, de nagyon tudnak fájni Önnek a dolgok, biztonsá­gosabb az Ön számára, ha bezárkózik, és innen figyel. Úgy gondolja, itt az ideje, hogy javítson az életminőségén, és átrendezze az életét ennek megfelelően, ezért egész nap tervez, mér, számol és vásárol. Mostanában túlzottan le van terhelve, pedig nagyon fon­tos, hogy legyen egy stabil hátországa, amely mellett nyu­godtan kiteljesedhet a hivatásában. A pozitív kozmikus hatások miatt most szerencsés idő­szakát élheti abban az esetben, ha gyorsan reagál a kínál­kozó lehetőségekre az élet minden területén. Túl érzékenyen, érzelmesen reagálhat a külvilág hatásai­ra és bár ezzel nem függ össze, fogyókúrázni kezdhet, ami most mindenképpen eredményes lesz az Ön számára. SZERELMI HOROSZKÓP Küldje el az M8 kód után a SZERELEM szót és CSILLAGJEGYÉT a 06-91/331-888 számra, hogy naponta megkapja, szakértőnk által elkészítetett SZERELMI horoszkópját, amely irányt mutat a hétköznapokban. (PL: M8 szerelem oroszlán) A szolgáltatás lemondásához küldje a STOP M8 után a SZERELEM szót és CSILLAGJEGYÉT a 06-91/331-888 számra! A szolgáltatás ára bruttó 90 Ft/ fogadott SMS. Ügyfélszolgálat: 06-1/422-3490 (Telefor Kft.). A szolgáltatás T-Mobile és Pannon hálózatból érhető el. h ttp://horoszkóp. szón. hu ( imeimmi Babgulyás jj A.: ízes palacsinta B.: Lapcsánka sajttal-tejföllel j Étlap szerinti és menü kiszállítás, g Hidegtálak készítése. | Rendezvények lebonyolítása. KiliT MAQYAROR&ZÁG ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Dankó Mihályt. Tel.: 42/501-510/4280, 06-20/466-0824, e-mail: danko@kelet.szon.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. REJTVÉNY A megfejtéseket november 9-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasz­szák fel az öt rejtvény számát, a Kelet-Ma- gyarország-logót is, va­lamint írják rá telefon­számukat. A jó megfejtők kö­zött Ford VAGÉP au­tós ajándékot sorso­lunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. 4400 Pf. 25. NYERŐSZÁMOK Kenő, 2007. október 30.: 8, 11, 20, 21, 23, 30, 37, 38, 39, 44, 45, 46, 53, 57, 60, 62, 63, 65, 67, 69. Kenő, 2007. október 31.: 8, 11, 13, 14, 20, 34, 40, 42, 46, 48, 51, 55, 57, 60, 61, 64, 66, 75, 76, 80. Skandináv lottó, 44. hét: Első számsorsolás: 2, 10, 13, 17, 20, 21, 35. Második számsorsolás: 2, 5, 11, 15, 19, 21, 33. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. NYEREMÉNYEK a 7 találatosra 28 036 018, a 6 találatosra 107 008, az 5 találatosra 3663, a 4 találatosra 759 forintot fi­zetnek. ÜGYELETEK •••••••••••••••«••a ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel: 42/465-666 és a 42/402-377. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Ál­landó gyógyszertári ügyeletet a Ko­rona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart. Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rend­őrségből _______________________ A VOLÁN-információ: 42/598-177______________________ ÚTINFORM: 42/504-308, 42/504­309 (fax is) ______________________ MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhí­vószáma: 188 ___________________ A T-Com-tudakozó: 198. A hiba­bejelentő: 194 __________________ Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456. Szennyvíz: 430-004 ______________ Nyírtávhő Kft.: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 06-80/300-300____________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanok­nak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Ma és holnap a reggeli páni, illetve köd- toltok eloszlását követően nagyrészt derült idő alakul ki. Csak átmeneti fel- hősödósek lehetnek. Említést érdemlő csapadék nem hullik. Élénk, néha erős északi .szel fuj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 12 fok köré emelkedik, szombat reggelre 6 fok köré süllyed. LEVE6ŐSXENHYEXETTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 15-20%-a. http://idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ELOREIELXES A Nyírségben ma és holnap a reg­geli pára, illetve ködlbltok eloszlását követően nagyrészt dcrtilt idő alakul ki. Csak rövid ideig tartó felhösíxiések lesznek, Imii lesi érdemlő csapadék nem hullik. Élénk, néha erős északi szél fúj. Szombaton éjjel beborul az ég, és záporok alakulnak ki. A jellem­ző hőmérséklet kora délutánra 12 fok köré emelkedik, szombat reggelre 3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap erősen szcics, ezért kissé hűvös, délelőtt felhős, záporos, délu­tán napos idő valószínű. Hétfőtől szerdáig hideg, felhős idő­re van kilátás, néha kevés havas eső­vel, esetleg hóval, de számottevő meny- nyiség nem esik. MA: napos 12 °C 2 °C déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet “3»—irc j^isvárda . yéjs Készíttette: zones Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: i EM3 a T-Mobile WAP-portálján ( http://wap.t-zones.hu ). EWS ÉVFORDULÓ ILLYÉS GYULA Százöt éve született Felsőrácegres- pusztán Illyés Gyula, háromszoros Kossuth-díjas író, költő, a XX. szá­zadi magyar irodalom és szellemi élet kiemelkedő alakja. Fiatalon kapcsolatba került a baloldali diák- mozgalommal. Első versei Párizs­ban jelentek meg. NÉVNAP ACHILLES VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -207 cm, apadó, a mederteltség 6%, víz­hőfok 9,2 C; Vásárosnaménynál -89 cm, apadó, 13%, 9,4 C; Záhonynál -176 cm, apadó, 15%, 9,4 C; Dombrádnál 62 cm, apadó, 27%, 9 C; Tiszabercelnél 277, apadó, 42%, nem mért; a SZAMOS vízállása Csengéméi -17 cm, apadó, 10%, 10 C; a KRASZNA vízállása Ágerdő­nél 183 cm, apadó, 35%, 9,2 C, a TÚR vízállása Garbóiénál -34 cm, apadó, 16%, 9,2 C. VÍZHOMÉRSEKLETEK Duna _________________8-11 "C Tisza _________________9-10‘’C Balaton ______________________9 °C Velencei-tó _________________10 "C Fertő_______________________8 °C POLLEN Penészgombák _______közepes Parlagfű _____________alacsony Üröm ________________alacsony Füvek alacsony VILáOVÍROSOK Bangkok 30 "C Buenos Aires _______________26 °C Los Angeles_________________24 aC Miami _____________________29 °C Moszkva ____________________5 °C TRAFF1PAX Nyíregyháza belterülete, Mátészal­ka, Nyírbátor, a 471-es út, Nyírgel- se, Nyírbogát, Nyírmihálydi belte­rülete. OTTHO^ tó Magyaros burgonyáiévá Hótffli A.: Tarhonyás sertéshús, vegyes n“llUI ■iliSgíilljH savanyúság menü JgQSH2l&ÍJi9i* B.: Pirított sertésmáj, párolt rizs ízlett az étet? Holnap is gyere ell REKLÁMÁRON Napi menü: 14-21 Óráig: November 2.. péntek Hétfő: Körömpörkölt 250 Ft ! Kedd: Rántott sertésmáj 250 Ft I Tejfölös burgonyaleves, Hagymás sertésvér 250 Ft j. rántott karaj, rizs Csütörtök: Rántott sertésköröm 250 Ft i J s Péntek: Zúzapörkölt 250 Ft '^vvc/Írte Konyhafőnök Kertészleves, sertéspaprikás, szarvacskatészta 850 Ft Bőség menü: Tejfölös kapros pulykaraguleves, mandulás rántott csirkemell, párolt rizs, meggybefőtt, gesztenyepüré 990 Ft ínyenc menü: Kertészleves, sáfrányos sertésérmék, burgonyakrokett, gesztenyepüré 1290 Ft Kímélő menü: Kertészleves, rántott sajt, jázminrizs, tartármártás 920 Ft HIRDETÉSEK — - — - —, MR Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabo@kelet.szon.hu ). Főszerkesztő-helyettes: Mán László ( man@kelet.szon.hu ). Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.szon.hu ). ; \ l, ; j Értékesítési vezető: Varga Zsolt ( zsolt.varga@kelet.szon.hu ). Marketingvezető: Nagy Zsófia ( zsofia.nagv@kelet.szon.hu ).-Tik JL áti jL J Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1480 forint, negyedévre 4380 forint, fél évre 8480 forint, egy évre 15 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501 -510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu M/VT=SZ‘ Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. tfTl.ifiif^lt Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubó czki@kelet.szon.hu ). Megjelenés száma: 2007/255. www.informmedia.hu « * v ► w y f

Next

/
Oldalképek
Tartalom