Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-10 / 237. szám

2007. október 10., szerda KELET MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Meghosszabbították. A japán kor­mány jóváhagyta az Észak-Koreával szem­ben - annak tavalyi kísérleti atomrobban­tása után - elrendelt szankciók további fél évvel történő meghosszabbítását. • Ellenzik. Az izraeliek nagy többsége ellenzi Jeruzsálem megosztását a paleszti­nokkal kötendő békeszerződés keretében - derült ki a Jediót Ahronót tel-avivi új­ságban nyilvánosságra hozott közvéle­mény-kutatás eredményeiből. Bajnai beperli Orbánt... Budapest (MTI) - Baj­nai Gordon önkormány­zati és területfejlesztési miniszter jó hírnév meg­sértése miatt beperli Or­bán Viktort, a Fidesz el­nökét. „A pártelnök az elmúlt hetekben az uniós források felhasználása kapcsán több esetben alaptalanul vádaskodott és félrevezette a magyar közvéleményt” - Írja a közlemény, hozzátéve, hogy ezzel az ellenzéki politikus rossz színben tüntette fel Magyarorszá­got az Európai Unió köz­véleménye és intézmény- rendszere előtt is. A köz­lemény szerint amennyi­ben a bíróság megalapo­zottnak találja Bajnai Gordon keresetét, a megítélt - de a tájékoz­tatásban meg nem jelölt - nem vagyoni kártérítés összegét a miniszter köz­érdeket szolgáló alapítvá­nyok javára ajánlja fel. Verseny? Budapest (MTTI) - „Az RMDSZ nem a Fidesszel akar verse­nyezni az európai parlamenti választá­son, hanem a román pártokkal" - jelentet­te ki Markó Béla (ké­pünkön), az RMDSZ elnöke keddi buda­pesti sajtóértekezle­tén. A romániai ma­gyarok politikai veze­tője arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy aki ma az RMDSZ-szel szemben független magyar jelöltet támo­gat Romániában, a legtöbb, amit elérhet, az az, hogy Romá­niából nem lesz ma­gyar képviselő Brüsszelben. Magyar-szingapúri miniszterel­nöki tárgyalás volt Budapesten. Gyur- csány Ferenc és Li Hszien Lung tárgya­lását követően, a két miniszterelnök je­lenlétében kétoldalú gazdasági megálla- [ podást írtak alá. (Fotó: MTI) j További képek: www.szon.hu jj gg' helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel, Qf képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot m teret kapnak a vélemények gjf a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu Csökken, vagy nő majd az adó? Tátrai Miklós expozéja idején igencsak foghíjasak voltak a par­lament padsorai (Fotó: mti) ■ Egy lenne a szakkép­zési hozzájárulás, a re­habilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék. Budapest (MTI) - A stabi­litást, a versenyképesség javí­tását, az igazságosságot nevez­te a legfontosabb kiemelt cél­nak az egyes adótörvények módosításáról szóló törvény- javaslat expozéjában Tátrai Miklós, a Pénzügyminiszté­rium államtitkára a parla­mentben. „Kulcsfontosságú a hazai vállalkozások megerősítése, a versenyképesség javítása, amit az előterjesztés számos eleme szolgál, közöttük az adórend­szer stabilitása, a kisadók szá­» .............................. Kulcsfontossá­gú a hazai vállalkozások megerősítése, a versenyképesség javítása. Tátrai Miklós .......................................................... -ff mának csökkenése, egyes befi­zetési kötelezettségek meg­szüntetése, a kedvezmények­kel kapcsolatos szabályoknak az adózó számára kedvező vál­toztatása, az adminisztráció je­lentős egyszerűsítése, vala­mint a feketegazdaság elleni fellépés” - sorolta Tátrai Mik­lós. A kisadók kapcsán az ál­lamtitkár hangsúlyozta, hogy össze kívánják vonni a szak­képzési hozzájárulást, a reha­bilitációs hozzájárulást, az innovációs járulékot, és a kor­mány magára vállalja azt az adminisztrációt, amelyet eddig a cégek végeztek a három kü­lönböző befizetéssel. Ma az adófilozófia? A vezérszónokok egyik visszatérő kérdése az volt, hogy jövőre csökken, vagy emelkedik az adóterhelés. Ko­vács Tibor (MSZP) úgy vélte, hogy az elmúlt hét évben kö­zel 2 százalékponttal 37,6 szá­zalékra csökkent a jövedelem centralizálása. Hargitai János (KDNP) a Pénzügyminiszté­rium szakállamtitkárára hi­vatkozva azt idézte, hogy az idei 38,6 százalékról jövőre 37,8 százalékra csökken az el­vonás aránya. Emellett a 136 oldalas törvényjavaslathoz mellékelt 5 oldalas pénzügy­minisztériumi elemzésből azt idézte, hogy az egyes adóne­mekből hány százalékkal jut több bevételhez az állam. A luxusadó esetében ez nulla, a többinél 10 százalék feletti. „Van, vagy pedig nincs adó- filozófiája a kormánynak, il­letve ha van, akkor mi az?” - ezt a kérdést is feltették a ve­zérszónokok. Tállai András (Fidesz) szerint az MSZP és a Fidesz adófilozófiája között az a különbség, hogy ha gond van a gazdaságban, akkor az MSZP adót emel, míg a Fidesz - ellenkezőleg - adót csök­kent. Eörsi Mátyás (SZDSZ) közölte: nem találja a Fidesz kormányzása idején tett adó- csökkentéseket. Miután az el­lenzéki pártok kifogásolták, hogy az SZDSZ csak hirdeti az adócsökkentést, Eörsi Má­tyás a jövő évet az adóegysze­rűsítés, míg 2009-et az adó- csökkentés évének nevezte. A három kicsi... Az adóegyszerűsítés vissza­térő példája a három kisadó összevonása volt. Bár első ve­zérszónokként Kovács Tibor (MSZP) azt mondta, hogy nem ragaszkodnak ehhez, az ellen­zéki vezérszónokok azt bi­zonygatták, hogy az összevo­nás mögött adóemelés áll. Kö­vetendő példaként az ellenzé­ki vezérszónokok Szlovákiára és Romániára hivatkoztak, ahol alacsonyak az adók, és növekszik a gazdaság. Eörsi Mátyás ezzel kapcso­latban azt mondta, hogy a ha­zai ellenzéknek csak a gazda­sági növekedés kellene, az azt megelőző reformokat (ame­lyekre mindkét említet ország­ban sor került) viszont elvetik. „Nem lehet valaminek csak az előnyét élvezni - mondta. KIÜT kmf/ppefr.szon.bu Jövő évi adótervek (PDF, 45 kB) Nem tárgyalják Brüsszel (MTI) - Való­színűleg nem kerül önál­lóan az Európai Bizott­ság és a pénzügyminisz­terek tanácsa elé az a fé­léves beszámoló, amelyet Magyarország nemrégi­ben juttatott el Brüsszel­be a konvergenciaprog­ram végrehajtásának má­sodik hat hónapjáról. Gondjaink lehetnek a foglalkoztatással ■ Hosszú távon a fog­lalkoztatás Magyaror­szág számára a legna­gyobb probléma. Budapest (MTI) - Bajnai Gordon önkormányzati és te­rületfejlesztési miniszter az Európai ügyek bizottsága előtt közölte: Magyarország lé­nyegesen elmarad az Európai Unió foglalkoztatási rátájától. Míg hazánkban 58 százalék körüli a munkaképes korú la­kosság körében a munkaerő- piacon részt vevők aránya, addig ez az adat az EU-ban 64- 65 százalék körüli. Hasonló gondok „Hosszú távon a magyar gazdaság akkor lehet verseny- képes, ha képes bevonni jelen­tős munkaerő-tartalékait, másrészt gazdaságát a tudás­alapú iparágak felé eltolni” - hangoztatta Bajnai Gordon. Kitért arra, hogy a lisszabo­ni akcióterv az EU elképzelései szerint a foglal­koztatásról és a Bajnai Gordon növekedésről szól, arról: a közösség miként lehet ismét a világ egyik legversenyképe­sebb gazdasági egysége. 24 helyett 22 mandátum ■ Brüsszelben a képvi­selők holnap döntenek az európai parlamenti helyek elosztásáról. Brüsszel (MTI) - Az Euró­pai Parlament ma folytatja le a plenáris vitát, majd - a ter­vek szertint - holnap szavaz arról az előterjesztésről, amely újraosztja a tagországok között az EP-mandátumokat. A francia néppárti Alain Lamassoure és a román szo­cialista Adrian Severin EP- képviselő előterjesztése azon alapul, hogy az uniós állam- és kormányfők idén június 21-22-én Brüsszelben tartott értekezletükön felkérték az EP-t: októberéig álljon elő a saját jövőbeli összetételére vo­natkozó javaslatával, annak figyelembe vételével, hogy az EU reformszerződésének ter­vezete szerint a képviselői he­lyek számát a mostani 785 he­lyett 2009-től 750-ben maximál­nák. A Lamassoure-Severin javaslat értelmében Magyar­országnak a jelenlegi 24 he­lyett 22 EP-képviselői mandá­tum jutna. Abban a valószí­nűtlen esetben, ha a plénum nem fogadná el az új szabályo­zást, az unió jelenleg érvényes alapszerződései, valamint a ro­mán, illetve bolgár csatlakozá­si szerződésben foglaltak sze­rint kellene eljárni. Márpedig eszerint az EP-nek 2009-től kezdve csak 736 tagja lenne, Magyarország pedig - így is, úgy is - 22 helyet kapna. Arányossági elv A 2001-ben elfogadott nizzai szerződésben már a majdan 27 tagúra bővülő uniót szem előtt tartva osztották ki az egyes or­szágoknak járó képviselői he­lyeket. A 750 euroképviselővel számoló új tervezet értelmé­ben az egyes tagállamoknak jutó helyek számát a deg- resszív arányosság elvének al­kalmazásával határoznák meg (lásd a mellékelt grafikát). KE - I kmtippek.szon.hu Az EU alapszerződése (PDF, 147 kB) Az utolsó szó... Az Európai Parlament összetételéről végső soron a tagállami kormányokat kép­viselő Európai Tanácsnak kell döntenie, egyhangúlag. A holnapra tergezett szava­zás tehát nem mondja ki még a legvégső szót: az uniós állam- és kormányfők október 18-19-én Lisszabon­ban tartanak csúcstalálko­zót éppen a reformszerző­désről. Előtte az uniós kül­ügyminiszterek október 15- én még Luxembourgban egyeztetnek. Az Európai Parlament képviselői helyeinek újraelosztási terve Csökkenő mandátumszámú országok Belgium ««»HlllHMm 24 Csehország hmmiiiimiiimm 24 Dánia IIHMM1MIM4 Finnország ■ H Jelenlegi ;T|Terv Franciaország Görögország ^ ““ Hollandia mmmmmmn Írország —1 Lengyelország HMMHIIHHIIMIIIMlIflIMimMIlMMHII 54 Litvánia mm•« Magyarország ■■■■■■■■g* Nagy-Britannía Németország IMI 78 74 Hl 99 „96 Olaszország NlimillMnimillMHMHnnilllMIIMHIMinilHIIIHRW 78 Portugália ilMMIHlllllMIH 24 Románia »lINttllinnilltiltumilllHlt 35 Szlovákia «ÄÄÄ 14 ............ 13 .......... Változatlan mandátumszámú országok Bulgária « IHM 6 3LLí6 HIM 6 __j6 Ciprus Észtország Lettország Luxemburg Több mandátumot kapó országok Ausztria «« « 19 20 Svédország Szlovénia NIIIII7 8 Málta MII 5 336 Grafika: £$zak-K<?íetí Napló

Next

/
Oldalképek
Tartalom